Amade Antal

Amade Antal (1676–1737)

A Guth-Keled nemzetségbeli Várkonyi Amadé Antal báró, Amadé Ádámnak és Viczay Erzsébetnek legidősebb fia, Amadé Jánosnak, a Csallóköz főkapitányának unokája, valószínűleg 1676. augusztus 1-jén, a hédervári kastélyban született, ahova anyja a nehéz napokra hazament; azontúl azonban Bősön nevelkedett. Gimnáziumi tanulmányait a pozsonyi jezsuitáknál 1688–1696-ban végezte – a syntaxista és a retorikai évet kétszer járta – s 1696-ban került a nagyszombati egyetemre, ahol filozófiára iratkozott be. Minthogy a jezsuiták csak a fölvételt jegyezték be, tanulmányairól többet nem tudunk.
   Fiának, Amadé Lászlónak egy öreg páter több mint egy negyedszázaddal utóbb emlegette, hogy P. Gusitz idejében itt tanult az apja is.
  Nevelkedésének történetéhez tartozik, hogy, az Amadék családi hagyományaihoz híven, buzgó katholikus lélek volt, tagja (sodalisa) maradt haláláig a pozsonyi Mária-kongregációnak, utóbb beiratkozott a lilienfeldi Szent József-kongregációba is, és scapularistája volt a győri karmelitáknak. Miként utóbb fia is, sok pénzt költött a birtokain levő templomok építésére, karbantartására s kegyuraságokat vállalt. Különösen nagy gondja volt Iszkaszentgyörgyre. Ez a birtoka protestáns környéken terült el, azért a térítés munkáját még végrendeletében is szívére kötötte a plébánosnak.
  A nagyszombati bejegyzés után csak akkor találkozunk vele, mikor már vőlegény. 1702. farsangján jegyzi el szülei akarata, de szívének választása szerint is báró Horvát-Simoncsics Rozáliát, a dúsgazdag, csak az imént bárósított Horvát-Simoncsics János kir. táblabíró (utóbb personális) és Luzsénszky Klára nagyobbik leányát. Halála esetére   móringlevelében 10.000 forintot biztosít neki. Amadé Ádám is kezeskedik a móringért és sok segítséget ígér a fiatalok jövendő háztartásához.
   A kis Rozália alig lehetett több, mint 16 esztendős, mikor 1702 áprilisában — a szokott előzetes kihirdetés nélkül — Jezerniczky Ferenc kanonok a nagyszombati plébánia-templomban Amadé Antallal összeadta — mégis, nagy utat tettek meg, amíg idáig eljutottak. A leány szülei váltig ellenezték a házasságot. Talán anyagi okaik voltak rá : Amadé Ádámnak 9 gyermeke volt — köztük 6 fiú — s a családnak a XVII. század első felében még nagyon tekintélyes vagyonát sok adósság terhelte. Az is lehet, hogy a kissé érdes, szókimondó Amadé Antal nem volt nékik rokonszenves. Leányuk azonban nem tudott elszakadni a szerette ifjútól s mikor mások is közbenjártak, végre beleegyeztek a házasságba. így is azt kívánták, hogy Amadé egyidőre maradjon távol, menjen „bujdosni". Amadé egyik szép versében panaszkodik is róla, tapintatosan, hogy föltett szándékukat a jó Isten halasztotta, de elmenni nem akar :

  Tudod, édes Thysbém, drága gyöngyöm, tudod,
  Lelkemnek más fele, édes szívem, tudod :
  Sírtam, könyörögtem, fohászkodtam, tudod,
  Mód hamarabb nem volt, magad is jól tudod.

  Elmegyek, elmegyek, de nem Indiában,
  Ázsia, Afrika, sem Amerikában,
  Hanem, azhol lakol, híres Európában
  Házamnak, nem messze, megyek szomszédjában.

  A szülők ellenkezése hamarosan megmérgezte az ifjú pár boldogságát s később is sok pörpatvarnak lett az oka.
  Amadé az atyja jól rendbehozatta bari kastélyba vitte fiatal hitvesét ; de mert attól tartott, hogy a városon, elkényeztetve nevelt asszonyka az „Aranykertnek" gazdagon termő, a szemnek azonban kevés látnivalót nyújtó síkságán, a falusi életben nem érzi jól magát, csakhamar Győrött egy kétemeletes palotát vásárolt. Diófa-bútorral, velencei tükrökkel, perzsa-szőnyegekkel és sok-sok képpel úri kényelem várt itt az ifjú párra : itt élték első, boldog hónapjaikat. A fiatal asszonyka mégis hazavágyódott, s mikor szerelmük első gyümölcsét várták, a nehéz napokra vissza is ment édesanyjához, Nagyszombatba — itt született első, hamarosan elhunyt fiúk, Sándor. Megindult a civakodás Horvát Simoncsicsék és Amadé között — végül is Amadé anyósa otthon tartotta leányát s azt kívánta tőle, hogy váljék el urától.
  II. Rákóczi Ferenc szabadságharca azonban már első szakaszában beleszólt az ügyek alakulásába. A kuruc csatározások a felvidéknek éppen ezt a részét veszélyeztették s a helyzet már ősz elején arra kényszerítette a fiatal asszonyt, hogy férje után menjen : hiszen szerette is. Egy időre újból boldog révbe jutottak s újra ébredt szerelmüknek a következő évben fakadt virága Amadé László, a költő, szüleinek hosszú időn át öröme, gyönyörűsége.
  Amadé Antal a kuruc-labanc harcok idején is a győri megerősített vár oltalma alatt, jól gazdálkodott. A kurucok egyízben elhajtották felbári büszke ménesét, de Heiszter visszaszerezte számára. Apósának-anyósának ugyan sehogyansem tetszett, hogy felesége birtokain is szabadon és szigorúan rendelkezett ; az állatállományt mindig odatereltette, ahol szüksége volt rá. De munkájában nem volt hiba, nem vágyódott soha tisztségre, szeretett'gazdálkodni. Bármily ellentmondásnak látszik is, gondjai csak akkor nőttek meg, mikor apja 1709-ben meghalt s az ősi birtok egy része reászállt. A hat részre oszlott vagyon reáeső terhe, közel 8000 forint, még egymagában nem volt baj : felesége a maga pénzével szívesen segítette s a gondos és takarékos ember könnyen foghatott a birtokok tisztázásához, a zálogba vetett részek kiváltásához. Mindez azonban sok üggyel-bajjal járt. Az aprólékos gondok még gyarapodtak, mikor Amadé fivérei sorra elhaláloztak : ismételt osztozkodás növelte vagyonukat, de megújuló s bonyolult terheket szakasztott a házaspárra. A fölmerülő sok zsörtölődés, az élet mindennapi szürkesége lassankint kioltja a házaspár szívében a lángokat s a szerelemből nem szeretet, hanem elhidegülés, idegenség támad. Ehhez járult egyéniségük ellentéte. Amadené főúri környezetben nőtt, a városi, vidám társasághoz, pompás életformákhoz, nagyúri módhoz szívvel-lélekkel ragaszkodott. Amadé, a származása szerint előkelőbb mágnás, életmódjában inkább a gazdálkodó nemesember típusához tartozott. Negyvenedik éve felé járva, falusi életében lassan kivesztek belőle azok az eszményi vonások, amelyekkel egykor a nagyszombati öregdiák a gyermekleányt meghódította. Tíz-tizenkét évi házaséletük nyugalma kezdett fölkavarodni.
   Ekkor, 1715-16 táján, történt, hogy Horvát-Simoncsics János özvegységre jutott. Harmincéves házasság   után nem bírta az egyedüllétet, nem volt senkije, aki „érdemes öregségének" gondját viselje ; ezért hazakívánta leányait. Amadenénak Esterházy Eerenc gróf, a kisebbiknek, gróf Szunyogh Lászlónénak, Semsey Ferenc bebútorozott nagyszombati házát bérelte ki s mindkét családot maga körül akarta tudni.
   A nem várt fordulatra Amadé Antal nem tehetett mást : követte feleségét s egy darabig megint Nagyszombatban éldegéltek. Néha még sikerült az asszonyt Felbárra vagy győri palotájukba magával vinnie, anyagi ügyeiket is rendben, de elkülönítve intézgeti (Berencset például 1716-tól kezdve rendszeresen bérbe veszi feleségétől), de szívében meggyülemiik a keserűség s feleségének egyre ridegebb lesz a bánásmódja. „. . . Soha authoritásom sem volt — írja végrendeletében — egy jóakarómat egy tál levesre az ő engedelme nélkül hívhassak, azt is ollyant, melly néki tetszésére volt ; ő pedigh mindeneket azokkal éjfélig, többször hajnalig is el mulatott, szegény fejemet az harmadik házban tették Quartélra . . . Lelkemet vesztette, ha szóltam, motskolt, illetlen szókkal kissebbített" . . . Alig másfél évtized lassan f oszló boldogsága így lett semmivé. Amadé sem volt jobb feleségénél. A gyorsan öregedő, elnehezedett emberben kellemetlen szokások fejlődtek (hortyogott és a felesége szobájában pipázgatott), már megjelenésével is, gúnyos bosszantásaival, éles nyelvével keserítette az asszony életét. Mikor azután, 1722–1723 táján Horváth-Simoncsics János meghalt, még jobban kiélesedett viszonyuk. Amadené független és gazdag lett s a maga ura. Elete virágán már túl volt, férjét gyűlölte, élete sivár lett. Fiában öröme telt ugyan, de már érezte, hogy az is elszakad tőle. A dúsgazdag család elkényeztetett leánya nem ilyennek álmodta szerelmes menyasszony korában a házaséletet ; a meg nem értés keserűségét már csak mély vallásossága enyhítette.
   Ez idő tájt Illyés János kanonok volt Amadené tanácsadója. A már őszülő, jeles papiember jó hatással volt rá. A nagyszombatiak jóval később is emlékeztek rá, hogy Amadé Antal ekkoriban szokása ellenére gyakrabban meglátogatta feleségét s az szívesen fogadta, sőt kedvét kereste urának. A remélt jobbfordulat azonban nem következettbe, mert Amadénét kikezdte a kisváros rágalmazó pletykája. Cselédek is beszéltek róla, hogy Illyés sokat van a házánál s Illyésnek magának is védekeznie kellett a prímásnál. A mendemonda a gráci tanulmányaiból visszatérő Amadé Lászlót is anyja ellen bőszítette. A könnyen lobbanó ifjú apja biztatására egy pasquilust írt anyja ellen s ezt szekrényében anyja megtalálta. Lászlót kérdőre vonta s a költő — aki bizonyára nem volt hivatva rá — anyjának szemére vetette a sok szóbeszédet ; erre anyja kiutasította őt házából, kitagadta szeretetéből, s ezzel mindennek végeszakadt. Apa és fiú még egyszer, most már fegyveresekkel, megpróbálták, hogy erővel hazahurcolják Bárra az asszonyt s mikor ez nem sikerült, Amadé Antal gúnyos tréfával még egyszer megbántotta feleségét, azután végkép elszakadt tőle.
   A női önérzetében vérigsebzett asszony bosszút állt, visszaadta a kölcsönt. A következő évben (1727), mikor férje egyízben birtokaitól távoljárt, Győrött termett, tizenkét társzekeret és katonákat fogadott, s a győri, bari és bősi kastélyok minden berendezését, bútorát, képét, ezüstjét, szőnyegeit kirakatta és félreeső utakon magával vitte nagyszombati palotájába. Férje három-négy évvel utóbb hiába szólította pörbe érte (1731), sohasem kapta vissza semmijét. Az asszony azt vitatta, hogy mindez az Amadékra költött pénzéért járt neki ; s mert az egész Csallóköz úgyis tele volt a mendemondákkal, nagyobb botrányt már egyikük sem akart. Ütjaik szétváltak.
  Amadéné férjét és fiát kitagadta minden vagyonából. „Ha tudnám — így idézi egy nyilatkozatát Amadé Anta. végrendelete — Amadéi Família én utánnam tsak egy fillérben is succedálna, azon egy fillért is a sárban vetném és lábaimmal öszve tapodnám." Látni sem akarta őket többé és ismételten kijelentette :   „nékem se fiam, se uram . . . nékem nincs fiam . .” Egészen magára maradt. Férje halála után egy, már-már botrányba fúló pörbe keverte fiát is csak az agg prímás közbelépésére egyeztek meg, sőt békültek ki. Tíz évi özvegysége után egy bécsi karmelita rendházba lépett ; fiának azonban ezután sem tudott szívből, igazán megbocsátani. A karmelitákat utóbb elhagyta s maga akart Nagyszombatban zárdát alapítani ; de mivel erre engedélyt nem kapott, az Orsolya-rendiek bécsi zárdájába vonult s itt halt meg 1752 augusztus 18-án. Vagyona nagyrészét (100.000 forintot) már előbb a székesfehérvári jezsuita-missziónak adta, végrendeletében is jórészt nekik hagyta pénzét s ebből épült a székesfehérvári jezsuita, ma cisztercita templom.
  De magára maradt Amadé Antal is. Fivérei egymás után meghaltak s 1726-ban a hat fiúból már csak ketten maradtak : ő maga, a legidősebbik, és Péter öccse, a legfiatalabbik : ketten örökölték a többiek vagyonrészét, de terhét is. Egy jó gazda volt közöttük, József, a többi mind rendezetlenül, sőt ziláltan hagyta hátra az ősi birtok részeit. 1728-ban Péter is meghalt, de annak maradt örököse;   Antalnak hamarosan az özveggyel is pereskednie kellett. Volt pere bőven. Mogorva, magába vonult, korán öregedett, beteg ember lett belőle. Aranysarkantyús vitéz volt és Pozsony vármegye megtette táblabírájának, de a közéletben ezután sem vett részt. Egyetlen vágya volt, hogy birtokát lassú, szorgalmas munkával, takarékoskodással kitisztázza — ebben a törekvésében László fia könnyelműsége, pazar költekezése akadályozta meg.
   Élete hátralevő tíz esztendejét fiával folytatott harca keserítette el. Nagyon szerette a fiát, nevének büszke folytatását, egyetlen örökösét; de nem értette meg az új nemzedéket, amely már nem a kuruc világ szegényes életviszonyaiban, hanem a barokk kor pompakedvelő, nagyobb vonalú, fényűző társadalmában érett meg. Lászlót anyja neveltette, akinek jólesett a fiú előkelő szokásait látni. A jezsuiták maguk is nevelési eszményeik kiteljesedésének örültek tehetségében. Rokonszenves egyéniség volt, nagy felkészültséggel, fényes dialektikával rendelkezett. A társaságban is nagyon szerették. Csakhogy, sajnos, kártyázni, udvarolni már igen korán kezdett s szenvedélyei már Grazban sok pénzébe kerültek szüleinek. Már ekkoriban odáig fokozódott könnyelműsége, hogy apja kitagadással fenyegette. S mindebben az volt a tragikus Amade Antalra, hogy a fiút anyja kényeztette és nevelte a nagyúri könnyelműségre, de a pasquillus története óta reá háramlott e káros nevelés minden anyagi terhe. Hiába fogta rövid pórázra, hiába volt szűkmarkú hozzá, László már 23—24 éves korában elmerült az adósságokban. Nem sokat segített rajta, hogy megházasodott s gazdag leányt vett el: Amadé Antal csak azt láthatta, hogy fia a szűken adott garasok helyett ezreket költ s mikor ifjú feleségét rövidesen eltemeti, ismét reá szorul s most már nemcsak vagyonmegosztást követel bírói úton, hanem a — megint a prímás közbenjöttével létrejött — megegyezés után a kezére jutott birtokrészeket rögtön elzálogosítja. Már nem volt öröme fiában sem : úgy nézte, hogy minden hiábavaló volt, amiért egész életén át fáradozott.
   1734-ben Amadé László az újonnan szervezett Hávorhuszárezred kapitánya lett s az olasz harctérre indult. Vagyoni ügyeinek intézésével édesapját bízta meg s halála esetére őt nevezte meg örökösének is. Amadé Antal azt remélhette, hogy immár nyugta lesz fiától, da ez a reménye is csalóka volt. László a harcokban kitűnően viselkedett ; de pénzzel itt sem tudott bánni, adósságokat csinált s nemcsak egyik pénzkérő levele követte a másikat, hanem unokanővérét, Viczay Jóbnét is segítségért ostromolta, sőt ezredesétől is nagy összeget vett kölcsön — végre is arra kényszerült, hogy szabadságot kérjen s itthon szerezzen pénzt. Amadé Antal, mint öt-hat esztendő óta mindig, ezúttal is félt a találkozástól. „Megh írom előre, az Nyelvedet el ne hozd veled — írja neki s nem először ezen a hangon — hanem hagyad másutt ; mert Isten engemet úgy segélyen, tsak legh küssebben velem pantalodgyál, ... ki igazétlak az házombúl és jószágimbúl; soha egy ízetlen szódat is föll nem veszem, megh se engedem." Hiába is jött haza László : apja ezúttal sem segített rajta s nem volt számára más menekvés, mint — újból megházasodnia. 1736 július végén megtalálta a jómódú leányt, akit feleségül vehetett : Wetzl Mária Paulina, egy olmützi bíró árvája lett Amadé Antal új menye. Az esküvő megvolt s csak Amadé Antalnak voltak kétségei, hogy a kapott pénz s a Lászlónak adta móring elég lesz-e az anyagi ügyek rendezésére. Már néhány nappal utóbb, augusztus 3-án megírja neki aggodalmait és tanácsokkal látja el. Vele nem lakhatnak, de Marcaltőt és a malomsoki birtokrészt tisztázhatják, s ott elélhetnek. „Egyedül azt tarthatnám boldogságodnak — írja neki igen bölcsen — ha megemberlenéd magadat, szűkön költenél és . . . hasznos tisztekre mehetnél ; úgy várhatnád Isten áldását is. En ugyan kívánom tiszta szívemből : éljetek és gyarapodjatok, az Istennek szolgáljatok és dolgaitokban elő mehessetek." Nagyon kedves, amit a berendezkedésről is ír: „A házasság ugyan megvan, de amaz éneknek continentiáját ha considerálod:

Mint az úton járó,
Ki két útra talál . . .

– bizony sok híjával és minden híjával vagy még. Kanálka, bőcsőcske, fazecska, borocska etc. ..."
László valóban követte apja tanácsát : felesége pénzével elsőül Marcaltő és Malomsok határában levő birtokait váltotta ki a zálogból és gazdálkodni kezdett. Apja azonban ekkor már megírta s a győri székeskáptalannal hitelesíttette végrendeletét, amelyben szépen indult s küzdelmessé, majdnem tragikusan szomorúvá vált életének tanulságaival számot vetett. Feleségétől megtagadta a móringolt összeget, mert házasságukat megbontotta. Fiáról pedig úgy határozott, hogy az ne kapjon minden birtokot kézre : hagyatékának egy részét arra kötötte le, hogy annak jövedelméből a többinek terhét tisztázzák . . . „így talán mégh eczer réghi dicsíretes Famíliánk előbennyi Státusj ára és virághjára fordulhat" — s azután így búcsúzik fiától: „Egyetlen egy Fiam, Amadé László, noha utolszor, de elsőnek tárcsád, tüled is végh búcsúmat veszem. Kérlek, megh ne ítély testamentumomrúl, mert ha jól meg vizsgallod, Gyermekeid és Famíliád hasznára czéloznak. Tűled egy utolsó kérésem : az Felséghes Úr Istent félled, annak tellyes szívedbűi és erődbűi szolgáik Ne hallogasd, meg házasodgyál, mingyárt nagyob Isten áldását veszed. Hadd ell a rósz keresmént, a kártyát, káromkodást, héjábon való Macchiavellicus practikát; bőven ne köles : nincs is mibűl. Jövedelmedhez szabjad életedett, cselédedett. Nagy Házbúi, ez az én utolsó javaslásom, ne házasodgyál, mely sok kölcséget kíván, keveset hoz az házhoz. Egy jó Erkölcsű feő Ember Gyermekét ved el, az többet tűr, szenved : de aztis meg böcsfilled mint Hitvessedet. Álgyon meg az Fölséghes Ur Isten " Nagyon szerette fiát s élete utolsó esztendejében nagy megnyugvására lehetett, hogy László kezdte valóra váltani mindazt, amire titokban, végrendeletében kérte.
Már jó ideje Győrött lakott, ahol — bár háza egyrészét bérbeadta — a szebbik lakosztályt mindig fönntartotta magának. Hosszú évek óta betegeskedett, szüksége volt az orvosokra. Itt írta végrendeletét, itt halt meg 1737 április 8-án, itt temették el a székesegyház mai Héderváry-kápolnáj ában.

  Amadé Antal világi költeményei kéziratban maradtak ránk, egyes lapokon, úgy, ahogy fogalmazta őket. Fiának, Amadé Lászlónak életrajzához keresve adatokat, a két költő leszármazottjának, néhai dr. gróf Üchtritz-Amadé Emil cs. és kir. kamarásnak, volt orszgy. képviselőnek családi irattárában, a bősi (csallóközi) kastélyban bukkantam rájuk. Okiratok éa számadások közül, birtokok és pörök szerint jól rendezett iratcsomókból kerültek elő Amadé Lászlónak sok ismeretlenül maradt versével együtt ; az í-ző nyelvjárás jó kritériumán túl az apa jellegzetes, de nehezen olvasható írását nem volt nehéz fiának szép betűitől elkülönítenem.
  Nem volt meglepetés, hogy e versek előkerültek. Amadé Antal vallásos költeményein kívül, amelyeket már félszázad óta ösmerünk, 1906-ban egy világi verse is napfényre került ; sejthettük, hogy többet is írt ; de öröm volt, hogy a versek jobbak, mint a barokk kor legtöbb főúri lírikusának költeményei.
  A világi költeményeket tehát — egynek kivételével (4. sz.) — Amadé Antal eredeti kéziratából közlöm. A kéziratok helyesírását gondosan megtartottam. A költemények keletkezési időpontjának megállapításához csak kevés támasztékom volt ; minthogy egyes lapokon, fogalmazványban maradtak ránk, sorrendjük e kötetben önkényes. Az elsők házasságához fűződnek, tehát 1702—1705. körül keletkezhettek. Utolsó világi versének kelte 1736. Az Eszter-vers a húszas évek elejéről való lehet, minthogy Viczay Jób 1723-ban házasodott meg,1 e köré soroltam a hédervári költeményt s utána egy víg mulatozásról szóló töredékeket. A soproni vers dátumát Báró Amadé Péter halálának időpontjából állapíthattuk meg.
  A szögletes [zárójelbe] tett részeket (a szövegben és a jegyzetek közölte változatokban) Amadé Antal törölte.
(Gálos Rezső kiadásának előszavából)

Gálos Rezső Amade Antalt joggal mondja „zeneileg képzett”, irodalmilag tájékozott költőnek. Elsősorban az idilliumok Zrínyije, Beniczky, a Csalárd Cupido és a Murányi Venus Gyöngyösije és Koháry hatott rá, de mindegyiküknél könnyedebb, különös lírikus, sok tekintetben fiának hangját előlegezi.

Durva, buta, parasztos férj, gyönyörűség nélkül hagyott, kesergő asszony, lélektani hitel, erotikus szókimondás, virtuóz ritmus és rímek – íme a két Amade világa és költészete. (A helyzetek és karakterek Antal rossz házasságának konfliktusrajzaira mutatnak; a feleség helyzetébe képzeli bele magát.)
A világi verseknek arányfölénye Amadénál alig több az istenesekhez képest, mint Faludi esetében, de hangvételük természetesen szabadosabb: „Apró tapogatás, mit hoz a konyhára?”; „Egyesbe tehetjük még kettős ágyunkat”; „Szállj alább melleknek dombos hegyeirűl”; „pihenő emlői”; „alabastrum tested”; „Tapogatásokkal, csókokkal illettem”; „fönt tölt melleid”; „mezítelen szőröd”. A két utóbbi példa már vallásos költeményből való. Közülük a szép Szűz Mária-fohásznak ezt az idevágó strófáját, a misztikus megszoptatás elképzelését idézem: „Irgalmadbul adj, Mert bőv s igen nagy, / Ne vondd el malasztodot. / Drágo emlődbül, Édes Tejedbül / Részesítsd szolgácskádot! / Csak csöppöcskéje Annak ereje / Eltörli mocskaidot.”
A lírikus Amade Antal csupa meglepetés, ötlet; versbeszéde természetes és örömteli, szakmai gondjait is megosztja vélünk: „Ily nagy méltóságrúl írnom is gyalázat, / Elmím is ezekben: mázolat, hártyázat – / Íppen tapasztalom: máris meghomályzott. […] // Írom, ament tudom: a törvínt betöltöm” (Szent Eszternek […] emlíkezetirül). Dehogy homályzott meg, dehogy mázolat az; jól tudja írni, betölteni a tehetség rámérte törvényt. A Szent Eszter 3. részének mottójában is megvallja kedélyesen: „Az új esztendőnek minden részeirül / Szent Eszter napjának emlékezetirül / Írtam még egy keveset.” Ezt a keveset az utolsó strófában összesíti, és ad jutalmul magának érte tizenkét selyemkeszkenőt: „Elküldött verseim: kétszáztizenkettő, / Amennyire írtam, talán meg nem vető; / Legyen is jutalma: el is szenyvedhető / Selyembűl keszkenyő, szíles, tizenkettő.” Szűz Mária-fohásza végén megint elszámol: „Versus No 328.” A vallásos énekek tükrébe tekintve ugyanazt a kedélyes, világiasan látó, magát könnyedén közlő és minduntalan kitárulkozó Amadét látjuk, aki előbb profán dalaiban szólt hozzánk. Sorra veszi a négy végső dolgot, de nem Nyéki Vörös szigorával (Az négy utolsó dolognak megelmílkedísirűl…). A játékos forma, a friss ritmus, az aktuális kiszólások elfeledtetik a borzalmakat. Az utolsó ítíletnek rettenetes napjáról nem a rettenettel, inkább azzal kelt figyelmet, amitől a hölgyek az ítéletkor majd megfosztatnak: a kozmetikumokkal, ékszerekkel, párizsi és spanyol divatholmikkal, csemegékkel; „Drágo kenettel, Szagló eszközzel / Asszonyok nem futkoznak. / Köves függőket, Röszkető tűket / Hajokban nem dugdosnak. // Mondva cipellőt, Elvesztő szeplőt, / Mestert s orvost Párizsbúl, / Laiblis szoknyákat, Módi vállakot / Az ottvaló bótokbúl; / Trádort, tradoránt, caffét, badiánt / Nem hoz Spanyolországbúl.” Mintha Faludit olvastuk volna. Az örök tűzrűl, a pokolrúl való harmadik emlíkezet megint gondokba avatja be olvasóját: „Vaj, honnand kezdjem, mely részit vegyem / Elő pokol kínjánok”? A legkézenfekvőbbet veszi elő: Nyéki Vörös Mátyást. Az ő békái, férgei, „megtömt skorpiói” (vö. „összveszorulva, mint hering nyomva”) kavarognak itt, de van a pokolra vetettek között egy-két pogány kolléga is: „Mint Virgilius, Úgy Ovidius / Verseit most siratja. […] // Vitéz Achilles, Elmís Ulysses / Kesergi pogányságát.” Sajgó Benedek pannonhalmi főapát, akit Amade az istenes énekek kéziratos füzetének ajánlásával megtisztelt, régi híve volt az Amadéknak; reméljük, kedvvel ízlelgette az így „versező” Amade paraszt–haraszt, fólt–tót, torokgyik–szaporodjik, föld–zöld, füst–ezüst, tata–Tata típusú közhelyes, illetve sajátképi rímeit, kedves travesztációit. A tata ugyanis az Atyaisten (erre rímel a városnév Tata); de a pápától koronát kapott lengyel király is csak „Miska”. Kiváló darabja az isteneseknek a Koháry-vers (az Ez világot senki által nem érte…) vezetőzsinórját követő A világ csak hívság, éppen csak mulandóság. Amade kereskedője (Kohárynál a prókátor), vitéze, parasztja XVIII. századi karakterek: a kalmár a ravasz görög, a katona a csillog-villog-dísz-huszár (vesd össze Amade László toborzójával), a pór az éhes, szomjas, számító, hazudozó. Az 5. istenes vers a „szent királyaink” típusból való, elnyújtott, de praktikus összevonással: Szent István […] és Szent Imre […] életének csekély leábrázolása.
(Kovács Sándor Iván)

Tartalom
Világi költemények
    Erős Murány várát...
    Pánt olvass magadban, lépj házasságodban
    Tűz- és víznek leábrázolása
    Mindnyájon jól tudjuk…
    Kétsígben esett szemílyrűl...
    Állhotatlan szerelemről...
    Elébb kiszáradnak a Tisza vizei...
    Mint páva jártam…
    Lelovics László uram órácskája leábrázolása
Vallásos költemények
    A világ csak hívság...
    Szűz Máriához való fohászkodás

Linkek
Kelemen Judit, Schwenner Zsuzsanna, Adalékok Amade Antal Szűz Mária-fohászának forrásvidékéhez
Az Amade család geneológiája

Irodalom
Várkonyi báró Amade Antal Versei, kiad. és bev. Gálos Rezső, Bp., 1937.
Kozocsa Sándor, A két Amade, Katholikus Szemle, 1937, 723–725.