Átkozott szerelem...

 Átkozott szerelem,
Nincs benned kegyelem,
  Mért vagy isten?
Engem hódítottál,
Végtére megcsaltál,
  Oh kegyetlen!
Mi hasznom mézedben,
Elrejtett mérgedben,
  Ámító, és gyújtó,
  Hódító s tódító
    Szívek kínzó.

Miképp késérgettél,
Szépen édesgettél,
  Tudom, tudod;
Mint madárt az lépre,
Megfogtál vessződre,
  Nem tagadod;
Érzem kínjaidat,
Most csalárdságidat,
  Átkozott, mit hozott
  Titkosan, gyilkosan
    Hív szívemre.

Akkor azt gondolta,
Szívem megárulta
  Praktikával,
Hogy legyek praedája,
Amornak példája
  Ravaszsággal;
De akadt társára,
Rabjának mássára,
  Egy szívnek, ily hívnek,
  Nagy annak az ára:
    Vesd próbára.

Dalila Sámsonra,
Te pedig N. N. rabodra
  Most akadtál;
Engemet tőrödben
Megcsaltál, szívemben,
  Meg is fogtál;
De nincs hatalmadban,
Az én hatalmomban:
  Bár vérem én bérem,
  Nem félek, mert élek
    Hív voltomban.

Én rólam tanuljon,
Mást miképp áruljon,
  Bár isten légyen;
Isten az Cupidó,
De hamis, mint zsidó,
  Nincs mit tégyen.
Boldog legyen vétkem,
Hogy megcsalt ez egyben
  Nem másszor, utolszor,
  Nem többször, csak egyször
    Volt szívemben.

Forrása: RMKT XVIII, Amade László versei, 16. sz.