Madárkák is vigasztalják sokszor a bús szívet,
S értelmes énekikkel adnak búsnak jó kedvet.

Nagy baj lévén bús szívemen,
  Ki engem emésztet
Egy kertbe mentem, hol Flóra
  Szép rózsákat hintett:
Ez engem egy dologra kér,
Bánatot szívemrűl elvér,
    Felele:
    Hallod-e?
Madárkák mit énekelnek,
Néked jó hírt jelentenek:
    Azt mondá:
    Pacsérta:
Erre, erre térj, térj, térj.

Oda mentem, hát sok madár
  Külömb éneklését,
Hangicsálló szavainak
  Hallom szép zengését;
Egy mondá: azt ne kesergesd,
Szerencséd próbára ne vesd,
    Ne rontsad,
    Újítsad;
Mindenekben erre tekénts,
Kit ő kíván, nálad az kincs,
    Néki nincs,
    Búja sincs;
Mondá cinege: nincs, nincs, nincs.

Vajon kedves madárkáért,
  Megtérő vígságért,
Kinek szíve ne epedne,
  Ily fénylő csillagért!
Láthatom-e még a kegyest,
Tőlem elmaradott kedvest!
    Jaj nagy kár!
    Hogy nem vár!
Inkább látott volna halál,
Hogysem kegyes tőlem elvál,
    Jaj nagy kár,
    Nincs itt már!
Mondá varjú: kár, kár, kár.

Az állhatatlan szerencse,
  Mi haszna, ha gyötör!
Hogy megfosztott szerelmemtül
  Mint kivont éles tőr!
Elválasztott az kegyestül,
Elkergetett az kedvestül
    Szertelen,
    Véletlen!
Vajon jutok-é kedvemre,
Avagy mikor vajon hull le
    Rólam az
    Setét gyász,
Mondá holló: crasz, crasz, crasz.

Kétségbenestem volna már,
  De szerencse táplál!
Hogy még öszvekerülhetünk,
  Abban módot talál,
Ha szerencsekerék fordul,
Helyébül egyszer kimozdul,
    Megy, hová
    Akarja:
Ki ma innét, holnap lesz túl,
Mondá galamb, hogy fordúlj túl,
    Tehát tűrj,
    Mint egy fűr;
Mondá gerlice: tűrj, tűrj, tűrj.

Így kínos tűrésink után
  Öszvetalálkozánk!
Megújult víg örömünkben
  Szépen nyájaskodánk!
Az kertben zengedezések,
Kellemetes beszélgetések
    Valának,
    Szólának:
Eltávoztak a hamis szók,
Megöletett az mérges pók!
    Nincs okok,
    Sem gáncsok!
Mondá csóka: csók, csók, csók.

Forrása: RMKT XVIII, Amade László versei, 156. sz.