Bedeghi Nyáry Ferkó búcsúztatója

Nincsen ez világon semmi gyönyörűség lám sokáig állandó,
Az ember élete, mint egy liliomnak szépsege elmulandó,
Minden féle rendnek gyengén nevelt testek koporsóban szállandó.

Ifjaknak, véneknek szép gyenge szüzeknek látom, meg kell halniok,
Világban örvendő, szömgyönyörködtető úrfiknak rothadniok,
Sok kazdagságoktól, világi javaktól el kell, higyjed válniok.

Azmikor szülémnek, atyámnak, anyámnak szavát hallgattam vala,
Azon igyekezvén, hogy tanításokot hallván szolgáltam vólna,
Mert immár tizenkét esztendőre járó koromra jutám vala.

Reménség felöllem minden emberekben, tudom, így tápláltatott,
Hogy édes atyámnak nyomdokát követvén országot oltalmazok,
De az Úr tanácsa és szent akaratja felőlem mást rendelt vólt.

Jajj, megszomorodál, nagy bánatra jutál, én édes öröganyám,
Nem vigasztalhatlak keserűségedben, kit magam is akarnám,
Tisztes vénségedet és emberségedet, jajj, hogy nem szólgálhattam.

Figyelmetes szívvel, buzgó reménséggel az nagy Istent szólgáljad,
Hogy ez nagy örömre, fényes dicsősségre, mint én, lelkedet adjad,
Azután örömmel több szép gyermekeddel az Istent magasztaljad.

Édes kedves atyám, jó híred-nevedet, lám, meg nem viselhettem.
Attyai vóltodat, jó akaratodat csak meg sem köszönhettem,
Mert kimúlásomnak utolsó oráján személyed nem nézhettem.

Rettenetesképpen az szomorú halál nékem is nem kedvezé,
Hogy édes szavadat meghallhattam vólna, csak addig sem engedé,
Már csak azon kérlek, hogy azmit vétettem, légyen nálad felejtvé.

Egyenes erkölcsében felnevelt oktató édes iffjabbik anyám,
Kérlek, ne keseredj, mert az nagy Istennek énvelem most áldoztál,
Jól tudom, érettem az szomorú halált felvennéd, az mint látom,

Nagy hértelenséggel mikor az nagy Isten engemet hozzá hívá,
Sok biztató szókra, vigasztalásokra nékem szent lelkét adá,
Mert mellettem forgott, noha nem láttátok, az Úrnak szent angyala.

Csácsogó nyelvemmel, édes beszédekkel, hogy nem kezdék szóllani.
Két kezecskéimmel, lám, édes nyakadot kezdém hozzámkapcsolni,
De nem vihettelek ez nagy dücsősségre az szent Istent dicsírini.

Zengedező jajszót, gyászt, szomorúságotértem ne cselekédjél,
Mert nagy dücsősségben, angyali örömben engemet eresztettél,
Ez nagy vígasságra, fényes palotára te is hát igyekezzél.

Vajha most látnátok, inkább gyönyörkednék szömeitek énbennem,
Hogysem ez világon mikor játszodoztam előttetek ez testben,
Mert nem félek immár semmi fájdalomtól, halál sincs ez életben.

Nem feletkeztem el teróllad is, hidjed, én édes, kedves nénnyem,
Mert kimúlásomnak utólsó oráján felőlled értekeztem,
Két kis arváidnak jó egésségeket még akkkor is örvendtem.

Az Atyaistennek bűséges áldása szálljon hát mind réátok,
Édes, kedves nénnyem, szép úrfi társaim, Isten légyen hozzatok,
Azmit életemben vétettem tinéktek, immár megbocsássátok.

Nem futkozok immár köztötök örömmel, kedves udvaronk népe,
Nem vihettem víghez sok fogadásimat, kit mondottam ez testben,
Mert hosszú életem lészen ez világon, így vólt nálam rendelve.

Megbocsássatok hát, szívetek boszúját, kérlek, felejtsétek el,
És az Úristennek teljes életetekben szólgáljatok szentséggel,
Az örök életben higyjetekj bizonnyal megfizetnek bőséggel.

Senki szépségében, szép öltözetében közzületek ne bízzík,
Sem kazdagságában világi sok jókhoz, bátor, ne ragaszkodjék,
Tekintsetek engem, szemléljétek testem, nízsze miképpen járék.

Engem is szépséggel és ékes termettel sokan dicsérnek vala,
Szép öltözötekkel, friss kazdag élettel más meg nem haladhata,
De az sárga halál nagy kegyetlen képpen, lásd, mint elszomorita.

Buzgó reménséggel, tiszta igaz hittel bízzatok hát Istenben,
Hogy hóltotok után nagy dicsősségesen jöhessetek az mennyben,
Azkit adjon tinéktek Isten, örökké mondjuk: Amen.

Forrás: Szepsi Csombor Márton össze művei, kiad. Kovács Sándor Iván.
Eredetileg Magyar versek cím latt a Ferkó halálát gyászló kötetben jelent meg: Négy szép hallottas Praedikatiok, Mellyek praedikaltattanak… Bedegy Nyari Ferenc… temetésén, bizonyos, tudos, bölcz Praedicatorok által, A. 1622. 9. Oct. Bártfa 1624.
A versfőkben a fiú neve.

Jellegzetes halotti búcsúztató, ahol az elhúnyt első szám első személyben vígasztalja a ravatal körül álló családtagokat, barátokat.