Uram, Jesus, segílj, vigasztalj meg engem, oltalmazz, ne haggy el, viseld gondomat én rabságomba!

Vasamnak csörgése s unalmas zörgése elűzi kedvemet,
Rabság, sanyarúság, ínség s nyomorúság epeszti szívemet,
Az éhség s koplalás, kárvallás, búsulás emészti éltemet.

Megvallom, fajdalom s nem kevés unalom folyása éltemnek,
Járása-kelése, jövése s menése untalan elmémnek,
Elnézi, szemléli, s méltán keserüli ínségét fejemnek.

Sem útja, sem módja, jól látja s jól tudja, nincs az szabadságnak,
Véletlen tőrében, kerültem mérgében mostoha sorsomnak,
Szerencsém rút mérge s fene dühössége oka romlásomnak.

Szerzette bűnömnek s hívságos éltemnek ezeket érdeme,
Engem de Istennek s mi üdvözítőnknek irgalma, kegyelme
Gyakorta bátorít, s azért nem keserít ezeknek gyötrelme.

Juthatok kedvemre, elmúlt örömömre szomorúságombul,
Leszek reménségben s állandó hitemben, megment rabságombul,
Istenem, add érnem, s engedd azt megnyernem te nagy jóvóltodbul!

Vétkemet s bűnömet, hívságos éltemet s annak undokságát
Ismerem s meg vallom, sem el nem titkolom szívem álnokságát,
Gyalázom s alázom, s te elődben hozom minden gonoszságát.

Adatik, nem kétlem, énnékem kegyelem az te szent fiadért,
Szentséges malasztod s bővséges jóvóltod fölvett sebeiért,
Zöldellik hitemnek, reménye szívemnek az ő érdeméért.

Törödelmes szívre s buzgó könyörgésre szoktál, Uram, nézni
Akármelly órában vagy szempillantásban kezdünk hozzád térni,
Legottan bűnösnek s hozzád megtérőnek kész vagy kegyelmezni.

Járulok elődben, bízván kegyelmedben s irgalmasságodhoz,
Megtérő szolgádat s eltévedt juhodat fogadd bé magadhoz,
Elepedt, keserült, irgalmadban merült, nem is bízik máshoz.

Gyámola s óltalma, karodnak hatalma legyen életemnek,
Erősíts, bátoríts, többel ne keseríts rabságán fejemnek,
Nyavolyám enyhődjék, ínségem lassúdjék, s add nyugtát szívemnek.

Gyakorlatossággal s alázatossággal kérem fölségedet,
Én sok ínségemben s keserves ügyemben várom kegyelmedet,
Megszánt bűneimbül, térvén vétkeimbül áldom szent nevedet.

Oh fölséges Isten, ki jelen vagy itten, hitem tanít errül,
Levegőegekre, föld kerekségére hatalmad reákerül,
Tenger mélységében s annak örvényében erős karod merül.

Az te hatalmodban és akaratodban állanak mindenek,
Levegése égnek s kereksége földnek ujjaidon függnek,
Mélysége tengernek s habja örvényének tetűled rettegnek.

Áradt s apadt vizek, égő s aludt tüzek hatalmadban vannak,
Zúgásokban szelek s mindenémű felek csak tetűled várnak,
Napnak, Holdnak színye s csillagoknak fénye tenéked szolgálnak.

Ég alatt röpdöső, föld fölött szökdöső szárnyas állatokra,
Habvíz közt úszkáló s barlangban sétáló halakra s vadakra,
Az Föld hátán csúszó s gyomrában bémászó féregre s bogárra

Gondod van, jól tudom, igazsággal mondom, s vajon ki tagadja?
Istenj fölséged s teljes dücsőséged kicsoda nem tudja?
Elménk gondolatja s hitünk ágazatja azt előnkben adja.

Látod hát ügyemet s világon éhemet, sorsomnak forgásit,
Veszélyben békerült s ínségben elmerült szívem búsulását,
Ínséggel s éhséggel, sok keserűséggel napjaim folyását.

Szerencsém változott, s ímé, mire hozott, ha nézem dolgaimat,
Elszedte s elvette, praedára vetette minden javaimat,
Lábaimot vasban, ejté nagy rabságban előtti sorsomat.

De csendes elmével, szenvedek békével az én bűneimért,
Gondolom , megvallom, magam föltalálom, undok vétkeimért,
Óránként szenvednem, s méltó keseregnem hívságos éltemért.

Nem kévánok többet tetűled s egyebet, légyen üdvösségem,
Dicsírve nevedet, s várván kegyelmedet nincs keserűségem,
Óhajtom, sóhajtom, szívesen kiáltom: légyen segítségem!

Magasztalásodra és imádásodra tartsd meg én erőmet,
Adjad egészségem s tűrő csendességem, s vigasztalj engemet,
Tenéked mint tetszik, s legjobbnak mint látszik, rendeljed ügyemet.

Egy hajam szálára s inkább énmagamra tudom jól gondodat,
Nem hagyod hát veszni, sem kétségben esni te bűnös szolgádat,
Rab fejemre nyújtod, s tűlem meg sem tiltod te szent malasztodat.

Akarod, hogy éljek, és hogy üdvözüljek, s ne essem pokolban,
Boldogulásomat, s nem kárhozatomat kévánod sorsomban,
Szent fiadnak vére, lelkemnek bőv bére ne essék héaban.

Azkinek érdeme lelkemnek kegyelme én remenségemben,
Gyarló voltom tudnád, s bűnöm megbocsáthadd, azt vallom hitemben,
Oh, isteni Fölség, örök kegyelmesség, légy én szerelmemben!

Mostani ügyemet s rabságos éltemet az te szent nevedért,
Békével szenvedni s csendessen viselni te szent fölségedért
Akarom s kévánom, s kész vagyok meghalnom te dücsőségedért.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 17. sz.
A sorok kezdőbetűi összeolvasva a címet adják ki.