Embernek ételében mértékletesnek kell lenni, nem is jó magunkat terhelni, tobzódva dőzsölnünk, mivel egészségünknek, lelkünknek is olykor sérelmével vagyon leggyakortább, majdan inkább mindenkor nagy víg lakásunknak vége

Embernek élete s ez világon léte éppen merő gondság,
Munka, aggodalom, szívbéli fájdalom, nem kevés fáradság,
Bizonnyal mondhatom, s meg is próbálhatom, teljes nyomorúság.

Elölszámlálhatnám s rend szerint mondhatnám nyomorúságinkat,
Reménység és kétség, félelem s ijedség nagy sok gondjainkat
Nevelve mint nemzi, s keresve mint szerzi szörnyű galibánkat.

Ezekrül szólanom, s ezeket számlálnom de most nem érkezem,
Keserves rabságban mert Munkács várában én igen éhezem,
Éhség hogy koplaltat, s az rabság sanyargat, naponként mind érzem.

Talám hát ételrül, vacsora s ebédrül jobb mostan szólani,
Ételem ha lészen s fölöstököm készen, könnyű lesz beszélni,
Lenne hogy uzsonnám s vacsorám, kévánnám, eluntam éhezni.

Elhajlott már délrül, az óra is egyrül, konyhám nem füstölög,
Bézárta a szakács, tűzpadon nincs forgács, csak macska gömbölög,
Ételnek mint adja jó ízét, s mint hagyja, feje nem gőzölög.

Nincs fölöstökömre s ebédkészítésre gondja szakácsomnak,
Már hát uzsonnárul s úgy az vacsorárul, mit várjak magamnak,
Ételem hogy lenne, megvallom, kellene eléhült gyomromnak.

Reménlem, órára nem vigyáznak, s napra, derék vendégségben,
Tehát bár dél légyen, az óra is tégyen kettőt ütésében,
Érhetek asztalhoz, nagy friss pánkétomhoz, bujdosó elmémben.

Kergessék konyhámrul macskát az tűzpadrul, főzni készüljenek,
Legjobb falatokat, madarat s vadakat süssenek, főzzenek,
Egy friss pánkétomra, tizenkét asztalra étket készítsenek.

Tyúk, lúd, póka, kappan, ha szemem nem koppan, vagyon majoromban,
Elég borjú s bárány, kövér malac sártány hever, lám, az ólban,
Szép hízlalt tulkaim s jól telelt ökreim járnak az gulyában.

Nincs szűki az vadnak, sem őznek, sem nyúlnak az én udvaromnál,
Erdei kanokat, szarvas s dámvadakat láttam puskásimnál,
Konyhamesterem is még más vadakat is találhat azoknál.

Kácsának, szárcsának, vadlúdnak s galambnak húsát nem áhítom,
Ekképpen sordélynak, rigónak, sármánynak, meg sem kopasztatom,
Lészen több madarunk, nincs ezekben kárunk, magamban úgy tartom.

Lészen császármadár, fogoly s húros madár igen szépen sütve,
Emellett fajd s fácán függ már, lám, az pálcán aprón ispékelve,
Nagyja az túzoknak, snepf, fürj s pacsirtának tálakra tetézve.

Nemcsak húsfélére, hanem kecsegére s halra is van gondom,
Jó étket főzhetni, halbul készíthetni, hiszem, régen mondom,
Nem mindennek gyomra vágyódik az húsra, magam is jól tudom.

Elsőben vizára, tokra s anguillára s pontyra kell szert tenni,
Másodszor szaiblingot, galócsát, pisztrángot s csukát kell szerzeni,
Jó lészen laszacnak, menyhalnak s márnának öregét megvenni.

Sőreg, kárász, harcsa és az habarnica maradjon másszorra,
Jobb most az kophalat s apró kövihalat vigyék az konyhára,
Ott már az austriga, miserli s az csiga, ne maradjon hátra.

Már az palotában vajon mi formában rendeljem az dolgot,
Asztalokat vetni nem tudja, s rendelni, ki abban nem forgott,
Gyenge abroszokra s hímmel varrt formákra hintsetek virágot.

Ugyanazonképpen virágokkal szépen hintsék az kendőket,
Nagy cifra formákra, hajtsák szép cifrákra asztalkeszkenőket,
Kés, villa, kanálnak s ezüst sótartóknak tudják jól helyeket.

A tányérok tiszták, hogyha jól megmosták, rakják az asztalra,
Terítsék az asztalt, de valahogy az falt ne érje bajunkra,
Tudják jól személyét, vendégnek a zsemlyét tegyék tányérára.

Egy rende szolgáknak, hozza inasoknak zsellyés székeimet,
Rekkenő ha lészen, tarsák mások készen pávalegyezőmet,
Hogy elhevültökben, legyezzék melegben kedves vendégimet.

Ezentúl gyümölcsre, cukorra s confectre, szép friss piskótára,
Lictariomra, meggyre, marcapánszeltekre, körtvélyre s almára,
Narancsra, citromra, pomagránátokra s cifrált salátára

Igen gondunk légyen, s ki mit miként tégyen, az ezüstcsészékre,
Találhatunk dinnyét s cseresnyét, berkenyét, s tegyünk szert eperre,
Olasz gesztenyére, megért nyers fügére, barackra, szőlőre,

Bagócaborsóra, somra, naspolyára, szilvára, egresre,
Zöldhajú dióra, héjas mandolára, málnára, szederre,
Oltott barkócára, veres mogyoróra s apró ribezlire.

De az pohárszéket s aranyos csészéket vajon miként rakták,
Velencei metszett kristályüveg tetszett uraknál, s fölkapták,
Azt azért elsőben tegyék fölső rendben, mint másutt is látták.

Drága kőpohárok, kiknek nagy az árok, legalul legyenek,
Öreg, nagy kupákbul, capa poharakbul rendeket ejtsenek,
Szép, cifra kannákat s ezüst palackokat középre tegyenek.

Örömben hogy legyünk, s hogy jókedvet vegyünk, van gondom italra,
Lotombergi borra, olaszra, spanyorra s finum tokajira,
Narancs, citromosra és rozmaringosra s az jó vernaciára.

Ürmös a sopronyi, örvényes bazinji, zsályás az tarcali,
Nem kell keresztúri, sem a szentpéteri, hanem mézesmáli,
Kihagyjuk az vácit, gyöngyösit, miskolcit, nem minden kedveli.

Még lemonadában kell az olasz boltban vagy két akót venni,
Jovát epervíznek s az rózsagyülepnek el kell készíteni,
Violagyüleprül s más több jó vizekrül sem kell felejtkezni.

Ételt az asztalnok s italt az pohárnok rendelje jó karban,
Leves, meleg étket, s ne vétsék rendeket, legelső fogásban
Ettünk hogyha főttet, azután a sültet fogják másodikban.

Gyorsan induljanak, s harmadszor hozzanak nagy pástétomokat,
Ezekben vadakat s bécsinált halakat, szép friss madarakat,
Szépen melegében, hozzanak előnkben öreg tortátákat.

Ételnek gyengéjét s újságnak zsengéjét hozzák utoljára
Győzném mind számlálni, mit kell mind felhozni, bízom szolgáimra,
Ülök le azonban, s reá vigyázok jobban más, több dolgaimra.

Nem kell felejtkeznem, s kell már rendelkeznem az muzsikásokrul,
Kedvünket újítsák, s örömre fordítsák a szomorúságrul,
Nagy szép vigasságra, hozzák mulatságra terhes gondjainkrul.

Előre állassuk, s olykor változtassuk az trombitásokat,
Kik dobolás közben fújjanak egy versben szép paxamétákat,
Lármát is fújjanak, s frissen harsogjanak, látván ivásunkat.

Ezek után osztán, trombitaszó fottán elöl kell állani
Lengyel síposoknak s az tárogatóknak nótájokat fújni,
Kik ha már sípoltak, s elég nótát fújtak, előnkben kell jönni

Ülő helyeikre s az magok rendire lantosnak, hárfásnak,
Neveljék kedvünket, s enyhítsék szívünket az lantnak s hárfának
Kegyes zengésével s ékes pengésével lassú muzsikának.

Nótájokat addig el ne hagyják, meddig nekik nem intenek,
Ékesen zengésben s kegyesen pengésben sokan gyönyörködnek,
Keserves bánatrul és az búsulásrul friss örömmel térnek.

Jó énekeseknek, fő hegedűsöknek s finum virginásnak
Szépen megegyező s halkan lengedező muzsikálásoknak
Óránként az hangja fülünket elfogja, vesztére az búnak.

Látom, mindeneknek, mi tetszett kedvemnek, immár szerit tettem,
Italt, ételt számnak s jó lakást hasamnak bőven készítettem,
Kedves muzsikárul s muzsikavígságrul jó rendelést tettem.

Olvassák neveket s már felírt rendeket hívott vendégimnek,
Régi barátimnak, jóakaróimnak s vitézlő tiszteknek,
Sokszor ettem, ittam, kikkel vígan laktam, s volt kedve szívemnek.

Elérkeztek, látom, s mind egyig, úgy tartom, hogy már jelen vannak,
Régen kész az étek, gyorsan hírt tegyetek, hamar tálaljanak,
Ezüst tálcáimat, fogják mosdóimat, mind rendre mosdjanak.

Látom, leültenek, hála az Istennek, hogy mind öszvegyűltünk,
Múlt már sok ideje, s majd két esztendeje, hogy együtt nem ültünk,
Egészégben, frissen, de most szerencsésen együvé kerültünk.

Vígan lakjunk azért s az magunk hasznáért vígan lakjunk, vígan,
Együtt igyunk vígan, mulatozzunk vígan, vígan lakjunk, vígan,
Lakozzunk jó kedvvel s barátságos szívvel, vígan lakjunk, vígan.

Vígan lakjunk, vígan, de én magam dolgán kezdek majd búsulni,
Az ily víg lakásban s ételben, italban mert jól nem lakhatni,
Gondolom-éteknek s az elme főztének szagát nem érzeni.

Jó étek szagával s annak illatjával sem lehet jóllaknom,
Oly igaz, mint napfény, és hogy az kő kemény, s azt nyilván kell tudnom,
Nem lehet énnékem elmém főzte étkem szagolnom s kóstolnom.

Lett hát csak heában, s ment, úgy látom, kárban elmém pánkétoma,
Elcsapott hasamnak s megéhült gyomromnak de nincs nyugodalma,
Gondja reám senkinek, tetszik keservesnek nagy szívem fájdalma.

Gondomat de addig, élek valameddig az árnyékvilágban,
Istenem énnékem, nem tekintvén vétkem, viseli sorsomban,
A nagy koplalástul és éhhel halástul megment rabságomban.

Kinek irgalmábul s ingyen jóvoltábul eddig eltengődtem,
Óránkint, naponkint elég keserves kínt békével szenvedtem,
Rabságomnak sorsát s lábaimnak vasát csendesen viseltem.

Továbbá is bízom, s meg nem csalatkozom ő szent Fölségében,
Az én ínségemrül s ínséges éltemrül juttat még örömben,
Békével szenvedve s keresztem viselve megtart kegyelmében.

Midőn én ezekben s éhségszenvedésben üdőmet folytatnám,
Az ételt gondolva s koplalást kóstolva magamat mulatnám,
Igen éheztemen s egyedüllétemen törődném s aggódnám,

Darab kenyeremet s csobolyó vizemet, ím, benyújtják nékem,
Az pánkétom készen, vendégem nem lészen, sem pedig főtt étkem,
Nem különben hozta, s ily tartásom szabta szerencsekerekem.

Ilyen tartásomat s ily jó lakásomat senki nem irigyli,
Nékem de úgy látszik, éh gyomromnak tetszik, s még ezt is kedveli,
Kenyere van kinek, s ha szűke nincs víznek, éhséget nem féli.

Az kenyeret veszem, s majd jóízűn eszem, hogyha kell, majd iszom,
Bizonnyal mondhatom, így is jóllakhatom, bú s gond nélkül nyugszom,
Mindentül megváltam, egyedül maradtam, csendesen aluszom.

Jól látom, hogy hívság s heábavalóság kedvezni torkunknak,
Nincs szüksége sokra, sem friss pánkétomra megéhült gyomornak,
Dőzsölő vendégség, dorbézlás, részegség sokszor megárt annak.

Eléhezésekor, szomjúhozásakor nem sok kell embernek,
Nagy könnyen bééri kenyérrel s elveri nagyját éhségének,
Könnyen vizet kaphat s nagyhamar is adhat szomjú gégéjének.

Oly nagy fáradságot s nyughatatlanságot mért kell tehát tennünk,
Röpülő madárnak s lappangó vadaknak húsáért törődnünk,
Nagy mély örvényekben, halakért vizekben mért kell ereszkednünk?

Azok szerzésében s elkészítésében mennyi sok fáradság,
Gondolom magamban, főtt mert fejem abban, van mennyi nagy gondság,
Ímé, megösmértem, s jól eszemben vettem, mind haszontalanság.

Vége friss lakásnak s az nagy pánkétomnak, sokszor hoz koplalást,
Jól tartott vendégid sokszor ellenségid, szereznek kárvallást,
Gyakorta megszólnak, elégszer csúfolnak, s hoznak neked romlást.

Lehetsz vendégségben, megtörtént sok ízben, még csak jól sem lakhatsz,
Az magad házánál s vetett asztalodnál éhen is maradhatsz,
Kedvek szerint éppen, akarták miképpen, másokat sem tarthatsz.

Az jó egészséget s lelki csendességet könnyen elvesztheted,
Szerzett keresményed s ősi gyűjteményed hamar elköltheted,
Vesztve értékedet elvégre lelkedet pokolra ejtheted.

Nem szoptam ujjombul, tanultam példákbul, hogy sokszor sokaknak
Kedvelt dőzsölése s vendégeskedése tékozló fiaknak
Nemzette, szerzette, s ezekben ejtette fejét dorbézlóknak.

A specialéra és friss pánkétomra én hát nem vágyódom,
Kenyerem ha lehet, vízzel gyomrom telhet, éhen nem bánkódom,
Vendégeskedésért s gyenge falatokért nem is szomorkodom.

Ételben, italban s elmém friss lakásban nem tart boldogságot,
Gyűlöltem, kerültem, soha nem szerettem én az torkosságot,
Én csak azt kévánnám, hogy megkóstolhatnám a szép szabadságot!

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 23. sz.
A sorok kezdőbetűi összeolvasva a címet adják ki.