Második rész [101-200]

101. Annyival szebb, mert az illendő szemérmet
Őstől maradt boglár gyanánt magán viselt,
Ugyanis pironság köntös nélkül az test,
Szemérmetességnek palástjával legszebb.

102. Ennyi boldogsággal felékesült társát,
Kihez hasonlót most ritkán oszt az világ,
Hogy magán ne hadná, okos Sulyok Istvánt
Melléje rendeli, legbelsőbb tanácsát.

103. Mondván: „legkedvesebb részét életemnek
Neked ajánlottam, tőlled nem is félek,
Fiam, feleségem nállad bátran lesznek,
Még nyereséggel vagy kárral visszatérek.”

104. Azomban fúnának hangos trombitákat,
Megereszték lovas és gyalog zászlókat,
Látom, az szél viszen minden lobogókat
Oláország felé, ellenségre mutat.

105. Régen hadakozó rendek meg vigyázták,
Zászlóinkat merre sebes szelek fúnák,
Ha ellenség közzé, jó jelnek tartották,
Ha vissza fútt az szél, rosszra magyarázták.

106. Megyen lassan-lassan tábor szokás szerint,
Egynihány nap múlva Boza várán innét
Megszállunk, ott adnak ki tábori törvént,
Havasalyföldétől e szakaszba Erdélt.

107. Fejedelem maga tiszteket ád, szerez,
Törvényekben bíró Gyulafi László lesz,
Seríny strázsamester Keresztesi Ferenc,
Rögzött tábormester vén Földvári Ferenc.

108. Régi kapitányok, hadnagy, generálok,
Most is tisztetekben híven maradjatok,
Kiment edictumról úgy gondolkodjatok,
Se más, se magatok által ne hágjátok.

109. Edictumoknak rend szerint nevek ezek:
Jesus kiáltáskor mindenek zengjenek
Helyekben, utána lecsendesedjenek,
Ital, zajgás, lövés, sípszók megszünjenek.

110. Szitkozódás, átok köztünk ne hallassék,
Hír nélkül zsákmányra senki ki ne lépjék,
Étel-ital kívül ne bántassék egyéb,
Vonómarha nyúzás nem szabad történjék.

111. Álló asztagokat ne bontogassanak,
Történet szerint is házat ne gyújtsanak,
Kerek csoportjokból külön ne járjanak,
Mert ezekért három pálcákkal rontatnak.

112. Azki pedig lészen strázsáját nem őrző,
Vagy hadi törvényben tiszt ellen vakmerő,
Hamis tökélletlen hírekkel ijesztő,
Titkos praktikákat ellenséggel szövő,

113. Annál inkább Isten szent nevét káromló,
Hadi társok ellen karddal feltámodó,
Házverő, parázna, gyikos, tolvaj, lopó,
Táboromban tovább élni nem lész méltó.

114. Kegyetlen havassal bezárt Erdélyország,
Akár ki is rajtad könnyen által nem hág,
Elhiszem, keserves fiad utat írt rád,
Kin idegenek is mán túl béjárnak rád.

115. Setíttel kegyetlen erdőknek indulnak,
Kőszirtök közt szoros és táratlan útnak,
Kitől az vadak is messze távoztanak,
Hol divatja van csak soványfényű fáknak.

116. Veres német, magyar gyalog elől megyen,
Lovas hadnak ösvént készítvén sűrűben,
Alig várnák, általbúnák véghetetlen
Havasnak határát, kin fáradnak régen.

117. Nem hitelre méltó, ollyat ki nem látott,
Sima kőszál tető majd égig felhatott,
Felhők változással mint játszodoznak ott,
Boreásnál egyéb ott nem hagyott nyomot.

118. Apolló hogy nyárban keresvén szedeget,
Juppiter keblében hordván mennyköveket,
Vulkánusnak hagyván, koholjon dörgőket,
Nincs onnat mit várni, hanem égieket.

119. Alatt is jártunkban valamerre néztünk,
Mennyi szálfa, annyi magos torony köztünk,
Ködtől tetejeket alig látta szemünk,
Fa csikorgás nem szünt, félni mi sem szüntünk.

120. Igazán mondották: pinzzel jár az bucsú,
Ne menj Korintusban, ha vagy igen karcsú,
Tábori munkában nem lehet az lassú,
Valaki Pallasnak fia és nem fattyú.

121. Sok ló veszéllyével, szekér romlásával
Havasokon tábor midőnre jut által,
Mint kis kalitkából madár kifutással,
Örül az egész nép síkra futásával.

122. Az széles világon nem is alávaló,
Kanaán földéhez mondhatnám, hasonló,
Havasak földének bor- búzája oly jó,
Kin meghizott török nemzet, tejet szopó.

123. Valamivel gazdag ország dicsekedik,
Kövér barom, juh, ló, itt méz találtatik,
Oly bőséggel, kinek mássa nem tudatik,
Bizvást ezerekkel egy lakos kérkedik.

124. Kövér bő határral, só aknával teljes,
Sokféle halakkal messze földre kedves,
Északi határa havasival ékes,
Másfelöl határát Duna folyja, széles.

125. Vendégmarasztó föld, mert voltál oly jó,
Királyoknak szívét magadhoz kapcsoló,
Miád lőn Rákóczi többekre vágyódó,
Vak szerencse után hanyatt-homlok futó.

126. Tejjel-mézzel folyó földre mihelt jutnak
Seregek, kik eddig erdőkön koplaltak,
Zsákmányra szokásból mindenfelé hatnak,
De meg térnek hamar, mert kész volt az abrak.

127. Szélit az országnak alig értük vala,
Ellenségről nem is gondolkodunk vala,
Ki-ki heverésnek magát adta vala,
Széllel gyenge testét imegben futtatja.

128. Hát nem messze lappang hadával Heriza,
Sürű berkek között csak éccakát várja,
Mellyen véletlenül magyart elborítsa,
Remínségét vetvén, mint paraszt, lopásba.

129. Többi közt tanácsból ezt végezték vala,
Szemen puskájának végire lenne gyortya,
Setitben golyóbis hijában ne járna,
Kár nélkül vigyázni tudnának egymásra.

130. Mely szándékát könnyen végben vitte volna,
Hanem egy pohárnak inas ment volt arra,
Talám gyümölcsökért fejdelmi asztalra,
Szerencsés fergeteg hajtotta volt oda.

131. Kit látván ellenség, lováról lehúzzák,
Hadak érkezését tőlle kitanulják,
Fejét derekától azután elcsapják,
Kit távul meglátnak két magyar katonák.

132. Kiket is üzőben vesznek a szemenek,
De nem érvén, vissza táborokban térnek,
Hajadon fejekkel jűnek hozzánk ezek,
Audencia nélkül Generalhoz mennek.

133. „Uram, nem oly messze tábortól (így szólnak)
Mentünk vala, zsákmánt megehült gyomrunknak
Keresvén, kicsinben kardja Herizának
Fejünkön nem terme, ím nem messze vadnak.”

134. Hallván Kemíny János, ez szón háborodék:
„Hony fejetek, hoztok oly hirt, kiben kétség,
Meghaltok, edictum ellen van az vétség,
Lám egyteknek is fejét bé nem törték.”

135. „Igaz, uram, sebet fejünkön nem hoztunk,
De hátunkon messze ellenséget húztunk,
Hogy jobban nem értek, csak abban maradtunk,
De bár elvesszünk, ha igazat nem mondunk.

136. Nállunknál elébb járt urunk pohárnakja,
Az nem csak vért, hanem fejet is ott hagya,
Szíveknek nem tudjuk, mi legyen szándéka,
De láttunk ollyan jelt, próbál nemsokára.

137. Mert mind lova hátán ült az lovas sereg,
Gyalogja hosszára múlt, mint setit felleg,
Néha gömbelyegen öszvekerekedtek,
Félhód formájára viszont kiterjettek.”

138. Okos Kemíny János ennek még sem hihet,
Hanem két katonát életére késztet,
Nagy Pált, Német Mártont, kikben erőt ismert,
Küld, hogy ellenséget hozzanak, vagy sebet.

139. Mondván: „jó fiaim, igaz hírt hozzatok,
Ne nemzetségtekre, rám is gyalázatot,
Bátran megnézzétek, had-é, vagy árnyékok,
Mellyik fél több köztök, lovas-é vagy gyalog.

140. Tudjátok, miben áll az hadi praktika,
Ellensége vermét ellenség mint ássa,
Félelem és harag együtt oly poéta,
Kit fel nem keres, nincs világnak oly titka.

141. Történik, hol magát elsőbben mutatja,
Nem ott találják, mert helyét változtatja,
Sok tüzeket rakván, elhagyják étszaka,
Álnok jegyét hagyván nyomoknak utána.

142. Fegyverzörgések közt néha futtat lármát,
Száma felett bocsát égre nagy kiáltást,
Mások félelmére mutatván hatalmát,
Azért mindenekben jovallok vigyázást.”

143. Generál előttök alig végzi szovát,
Szép szókkal készített rendes tanuságát,
Érkezik más hír, hogy megűzték az strását,
Néhult felülőre hát fúnak trombitát.

144. Ez remintelen hírt nagy részén tábornak
Nem tudják, csak hallják zörgését doboknak,
Mindenütt kiáltják, lóra, katonáknak,
Déli meleg előtt kik árnyékban búttak.

145. Igaz, féleszegen ült fel az magyar had,
Mert sokakat zsákmány másfelé is ragadt,
Kicsinyben ellenség addig ránk nem rohant,
Miíg fegyverhez nyúltunk, megnyergeltünk lovat.

146. Felbecsülhetetlen Isteni kegyelem,
Mely távul jár tőlled az emberi érdem,
Mikor értünk fáradsz, még hírünkel sincsen,
Nem is tudnók, mikor rajtunk veszedelem.

147. Sok háborúkból kigázolt magyan népnek,
Pogány fegyverétől megmaradt nemzetnek,
Itt lött volna vége Attila hírének,
Ha nem lött volna ránk gondja Istenünknek.

148. Mert magyar táboron vigyázás nem vala,
De hogy serínykedni nem tuda Heriza,
Sőt aquavitától megrészegült vala
Hada, az lőn oka, hogy rendet nem tarta.

149. Úgy akart, igyanak bátorságra valót,
Minden sereg égett borral teli hordót
Hordozott mellette, nem fegyverrel harcolt,
Az miatt szándékjok félben szakadt s megholt.

150. Had viselő munka józon elmét kiván,
Munkákat cseréljen, szükség, édes almán,
Sokáig nem hever borból vetett párnán,
Hadakozó Márssal ki forgott egy portán.

151. Messze földre nyilván négy sorjában jűnek,
Részeg fővel vígan ugrálnak, mint őzek,
Gazdag győzedelmet magoknak igírnek,
Tűzkovás puskákkal legelől cemenek.

152. Szabadon mondhatom, sok országot jártam,
Gyalogot cemennél serínybet nem láttam,
Ellenségével is szemben állott bátron,
Nem kedvetlen szolga kivált táborokon.

153. Csak az kár, pártütést természeti hozta,
Pogánnyal jobb szívvel barátságát tartja,
Mihelt súlyosodik, ég körmére gyortya,
Hit ellen urának szeme közzé hányja.

154. Érkeznek azonban földig érő zászlók,
Öszvegyülekezett szántalan kóborlók,
Kiknek Havasalyföld, Bolgárig hódólt,
Török nemzetnek is gondot adtanak volt.

155. Közöttök s előttök sok gyalog hadnagyok,
Termettel hasonlók, majd fél óriások,
Kétfelől mellettek seregben kurtánok,
Heriza közöttök, nem vitéz klauzzok.

156. Látván magyarokat, szörnyű kiáltással,
Kiktől erdők, mezők, völgyek telnek hanggal,
Üdő előtt hoznak puska ropogással
Félelmet, majd ha kell, továbbad nem szóllal.

157. Elöttök Heriza fegyverétől fénlik,
Alatta pej lova verítéktől habzik,
Hogy már szegíny magyart éppen majd elnyelik,
Csalárd szerencsében úgy aranyra bízik.

158. Igaz, tudatlan volt még akkor Rákóczi,
Akkor ment Bellona iskolájában ki,
Harchoz szokott szolgák, sem Gyenerálissi,
Kikkel kellett volna ily dolgot feltenni.

159. Késő Kemíny János, egyébaránt okos,
Udvari szerzethez termett inkább Boros,
Nem láttam félénkbet, mint Bartsay Ákos,
Illyenek alatt, ó, probálni mely káros.

160. Száznál jobb egy ember, jobb egy óra száznál,
Úgy akarta Isten, hogy Gaudi Andrásnál
Legyen győzedelme idegen szolgánál
Rákóczinak, nem az udvari nyalkáknál.

161. Igazat akarván szégyen megvallanom,
De mivel pennámhoz nyúltam ollyan okon,
Még itt esik vala romlás magyarokon,
Ha vitéz Gaudi eleikben ne álljon.

162. Keze alatt nem több, ezer német gyalog,
Haditörvény szerint kikkel rendet tartott,
Mihelt közel derék ellenséget hallott,
Ottan alkalmatos helyt harcra vigyázott.

163. Elébb menvén szemlél véghetetlen mezőt,
Kinek hátán még csak patkántúrás sem nőtt,
Finta mezejéhez hasonló sima föld,
Szoplyes mezejének hitték, kin sok vér költ.

164. Fintát és Szoplyestet tartván szerencsésnek,
Azért válosztották ez helt ütközetnek,
Napkeletű, félig pogány nemzetségek
Illyen babonának szemtelenül hisznek.

165. Hát Telesin vize szép lassú folyással
Ott megyen keresztül az nagy mezőn által,
Kinek partját látván Gaudi, gyalogjával
Patak fenekére beszáll s jó helt foglal.

166. Érkezik ellenben hamar nagy sokaság,
Mint északról támadt felhők elborítják
Az eget, dörgéssel rettentvén nyargalják,
Az szerint az mezőt ezek is elfogják.

167. Dobog az föld, mint ha terhétől szenvedne,
Vastag seregektől megfeketült színe,
Ha mindenkor hadat csak sokaság verne,
Török Császár ellen ez kevés nem lenne.

168. Kitanulták vólt már magyarok táborát,
Éppen minden sereg ráviszi zászlóját,
Telesin vizének nem gondolván titkát,
Kiből magyar s német fúv ellenek halált.

169. Gaudi német, magyar gyaloggal készen áll,
Mint éhezett kánya, prédát rebegve vár,
Egyszersmind érkezik s jün az egész dandár,
Ellenkező csata előttök nem is jár.

170. Érkezvén felkiált, meddig, jó vitézek?
Egy pohár vért köszönt rátok Márs, vegyétek,
Int az alatt készen álló sereginek,
Kik part alól mindjárt lövéshez kezdének.

171. Ellenek forgatnak sebes tarackokat,
Kikkel lovas, gyalog seregeket bontnak,
Magion utat nyitnak globisok magoknak,
Mindaddig, még testben, vérben meg nem állnak.

172. Apró s öregb lövőszerszámok úgy bőgnek,
Kiknek hegyek közzül hangjok visszatérnek,
Égszakadás miatt, mint búsult, tengernek
Habjai kőszálban csattognak s ütköznek.

173. Eszétveszti ezen Heriz király népe,
De vakmerő vitéz ki-ki személlyére,
Nem hódol, vala míg van lélegzet benne,
Kit nem az természet, hanem az bor szerze.

174. Magyar seregekre futván az nagy zúgás,
Szerencsésen fogott harchoz Gaudi András,
Innet is érkezik mellé sok kopiás,
Kik nekisikoltván, újúl új vérontás.

175. Magyarság elsőbben igen megrémült vólt,
Sokaságtól lelkek bennek ugyan elhólt,
Mivel nem is láttak jó előttök Tárót,
Magoktól forgódtak, kikben seríny vér vólt.

176. Nincsen is oly vitéz, kit meg nem tántorit,
Ellenség fegyvere elsőbben nem hódít,
De midőn az méreg két félt öszvekerít,
Elűz félelmet és bosszúállásra int.

177. Elébb lövésekkel sereget gyalog bont,
Utánna szekelység vasas kopiát ront,
Ember ropogástól süketségre jutott,
Mezei had utól viszen éles kardot.

178. Elfutott már az félsz, nincs sohult gyenge szű,
Haraggal jár minden, mint sárkány, nagymérgű,
Vagy sívó oroszlán megfosztatott kölykű,
Sisak, karvas villog és pallos kétélű.

179. Ki vérében fetreng, sebek miatt ordít,
Kedves attyafián, ki barátjián sápít,
Vagy eltévedett, vagy földet harap s lát kínt,
Puskapor füstitől mező nem mutat színt.

180. Seregét idején elrendelte vala,
Kiket magyar ellen arccal hoz Heriza,
Jó lovas kurtányt balszárnyában hagya,
Közöttök maga is szerencséjét várja.

181. Egyenesen rájok Rákóczi rész hada,
Ha meg kerülhetné őket félhold módra,
Kiket észrevévén, vesd el magad, Vajda,
Kurtányval szalad, gyalogit elhagyja.

182. Kemíny harcot teszen cemenség azalatt,
Nincs hírével, ura páca vágni szaladt,
Utána vonván az egész lovas hadat,
Magyarok torkában hogy csak maga maradt.

183. Hír szárnyára kelvén megérték egy akkor,
Duna felé haladt eddig lovas tábor,
Elől s hátok megett ellenségek harcol,
Erdőkből kiszorult, kézrekerült lator.

184. Annál kegyetlenbek, látván, megrekedtek,
Elől tűz s hátul víz, kezekben életek,
Magokviselése minden remínségek,
Kételenségből már ugyan dühüdt ebek.

185. A kétségben esett hadtól, Uram, őriz,
Annál nem kegyetlenb az hertelen árvíz,
Előttök fegyver, vér, halál merő méz íz,
Ember vesztésére leggonosszab pestis.

186. Helyből hátra nem áll, kőfalhoz hasonló,
Ha kovás puskájok nem lött volna csaló,
Több magyar vendéget látott volna Plutó,
Noha rajtok igy is felettébb vérontó.

187. Újabb s újab sereg jűn magyar táborból,
Elbágyadt társokat féltvén nyavalyától,
Nánási hajdúság Jantó kapitánytól,
Zöld puskás hozatik jó Román Istvántól.

188. Egyfelől oldalul egyik indit harcot,
Más felől beléjek vitéz Román kapott,
Igaz katonát ott láttam, Nagy Jakabot,
Kinek könyökéről cemen vér lecsorgott.

189. Egyszer ellenséget maga személlyire,
Úgy gondolnám, többet Scipio sem vágott le,
Csak hogy szegíny minden dolgát ott végezte,
Vitéz játékát nem hagyván el izibe.

190. Román István másik, kihez mást hasonlót,
Mely tudós szerencsés kardra puskára volt,
Ki társa fejéről ellőtt egy barabólt,
Ellenséget hányat hallatott, elgondold.

191. Az nagy széles mezőn mindenütt vérontás,
Nincs oly kemíny bajnak, kihez nem volna társ,
Arany sokaság közt egy ember szaladás
Egyik részről sincsen, hanem szemben vívás.

192. Kiből szót vegyenek, egy rabot nem fognak,
Mig elfognák, addig kezeken meghalna,
Sokan hólttesteket ölökben rántanak,
Azkik mellől vesznek magyarokat célnak.

193. Oly vakmerő harcon annyi test hullott el,
Jó búzatermő föld mely sürű kévékkel,
Szép Telesin vize foly veres festékkel,
Öszveelegyedett nép egyaránt hull el.

194. De midőn érkezik egy sereg zöld ruhás,
Kiket Rákóczi György tartott mint fővadász,
Udvarában talám lehetett háromszáz,
Román István alatt válogatot puskás.

195. Hadnagyok előttök mint jó példaadó,
Valamerre fordul tafota zöld zászló,
Hull cemen fegyveres, mint tűz előtt kóró,
Sokára megbágyadt cemen, az áruló.

196. Már puskáját nem is pofájához fogja,
Hogy valakit vélle venne aránzóba,
Hanem fejét hajtván karját nyakán tartja,
Úgyan harsog, úgy jár egyéb testén szablya.

197. Együtt-másutt zászlótartójok elhullott,
Vitéz magyarok elnyerték zászlójokat,
Kapitány s hadnagyok mind elhullottak ott,
Kik futásra jókor nem viseltek gondot.

198. Hanem jobbszárnyában tarka kilenc zászló,
Kiknek előttök járt kapitány Szaniszló,
Sűrű berek közzé vetett egy forduló,
Azon szaladott el kilencszáz hírmondó.

199. Az többi fegyverrel elestek egy lábig,
Mezítelen testtől mező messze fénlik,
Test halomban sok helt közel fél mélyföldig,
Kegyetlen harc tartván déltől fogvást estvig.

200. Noha vérrel szerzett, de szép győzedelem,
Ugyanis anélkült részt nem vesznek ebben,
Kivált Havasalyföld lehet már örömben,
Tolvaj hadtól tisztult, békesség földében.

[Második rész 201-272]