Negyedik rész

1. Elsőben is mihelt munkámhoz kezdettem
Személyválogatás nélkül feltött végem
Ez volt: hogy igazat írnék mindenekben,
Méltóság szemétit nem viselvén előttem.

2. Kedvezés nélkül meg kellett azért írnom,
Midőn Rákóczi György volt tárgy munkámban,
Ifiabb korában indult melyik úton,
Akár igaz volt az, akár járt gonoszon.

3. Nem volt vétek nélkül, mert volt Adám fia
Még igazgatni nem kezdte súlyos próba,
De hogy esett erős szájára zabola,
Akkor ismerte meg világot, mi volna.

4. Külömb volt azután maga viselése,
Kedves mindeneknél kegyes természete,
Hogy lött hattyú madár, kérdhetd, ily sietve,
Ki csak tegnap is volt mint holló, fekete?

5. Most támodna bár egy olyan Virgilius,
Kinek írásával, mint császár Augustus,
Tiszteltetnék méltó hírrel Rákocius,
Kit halál után is illetne triumphus.

6. Bátran azt mondhatom, az keresztény világ
Vállain magának nyugodalmat talált,
Legközelyebb, tudod, nemes Magyarország
Életéig tés ékes voltál, mint szép virág.

7. Igaz, sok magyarok túl Dunán és innet
Szerzettek fegyverrel vitézi hírt, nevet,
Magyar gallér alá ritkán pökött német
Addig, míg Erdélyben Rákóczi bűzt érzett.

8. Úgy tetszik, török is csínjábban borotvált,
Míglen fennállani látta ez őr madárt,
Nem keresett addig, bajnakot nem kívánt,
Vitéz fején mígnem halál maga kaszált.

9. Nem t'om, ha Scipionak tartozik-é többel
Róma, hogy egyedül országos had ellen
Egy hídon mindaddig harcolt fegyverével,
Míglen segítsíége városnak jutott el.

10. Még akkor megromlott volna fényes Róma,
Ha ne forgolódjék az egy vitéz karja,
Úgy Rákóczi szegíny életét kockára
Hazájáért vetni semminek tartotta.

11. Mondám, szolgájának egy haza is többel
Nem adós, érdemre hogy ha fizetni kell,
Erdély, Magyarország tartoznék mennyivel
Rákóczinak, azki neki szolgált vérrel.

12. Az hatalmas török császár martalékja
Egyedül volt, még élt, nem is nézett másra,
Leghíresebb portus tengeren Kandia,
Megmaradt Kámenic lengyel oltalmára.

13. Németország előtt álló Érsekújvár,
Végső bástyát tartó, oltalomra fenn áll,
Várad nemzetünknek mint egy oszlop határ
Fénlik, míg bajnokkal fővezér követ hány.

14. Rákóczi vérétől ó, megfestett mező,
Gyalu s Fenes között sok nyavalyát szerző,
Soha magyaroktól el nem felejthető,
Hogy lehettél ilyen búval gyümölcsöző?

15. Ha megszánta Hektor az kegyetlen Aiáxt,
Szép szóval enyhítvén rajta történt csapást,
Gonosz ellenségét, Turnust is Aeneás
Meggyőzvén siratta s érette viselt gyászt.

16. Hogy nyelted el vérét nem idegen határ,
Kiért sokszor álmát szagatta volt meg már?
Nérónál kemínyebb, anyja gyilkossánál,
Nem érdemled, szálljon rád szép szavú madár.

17. De mit pántolódom süket néma földdel,
Kit még az barom is lábával tapod el,
Bolondság ártatlan földet vádlnom ezzel,
Tudván, veszett nyilván rossz tanácsi miatt el.

18. Akkor Váradnak főkapitánya nem volt,
Hanem az szerencse egy vicét oda tolt,
Mind fő s vice helyett Gyulay Ferenc volt,
Hajdúsággal igen hátramaradott volt.

19. Mindazáltal sokan már útban valának,
Nagy Szabolcs vármegye hazája hajdúknak,
Örömmel sietnek mellé Rákóczinak,
Vérrel is szolgálni készek hazájoknak.

20. Értvén Gaudi András ezt, német kapitány
Minden dücsőséget magának akarván:
"Nem szükség segítség, látom, mennyi pogány,
Csak magam hadammal járok annak hátán."

21. Kérkedik s bízik más felől Kovács Gergely,
Ez is jó mezei haddal, szép sereggel,
"Mit várunk másoktól, nem hajdú, csak ember?
Vitézi kenyírrel én is nőttem volt fel."

22. Ennyi fegyveresnek gyalázat, azt mondja,
Halálos ellenség előtt mászni hátra,
Zsoldot inkább soha nem vészek kardomra,
Jobb otthon maradnom asszonyember módra.

23. Megvallom, nem hittem, uram, én királyom,
Megcsükkönt elmédet ily hirtelen látnom,
Engedd meg, csak legyen én tisztem harcolnom,
Tied becsülletit hordoznod vállodon.

24. Ilyeneket hallván magában megindul,
Hertelen tanácsra mint puskapor, felgyúl,
Felülést parancsol, dob trombita tódul,
Meglátjátok, úgy mond, nem maradok hátul.

25. Török s magyarok közt folyt egy árkos patak,
Kiben Gaudi vetett lest török hadaknak,
Csak hogy az szerencse szolgált inkább másnak,
Természeti szerint bizontalan sorsnak.

26. Most eszében vévén ez praktikát Szejdi,
Ki pogányok között fő s vezér, budai,
Jancsárral az árkot gyorson megkerüli,
És Gaudit árkostól háta megé ejti.

27. Elszakasztván azért gyalogját magyarnak,
Nagyobb bátorsággal megyen Rákóczinak,
Seríny egri basát harcot indítónak
Jobb szárnyában küldi legelől járónak.

28. Kanizsa, hatvani, sziget-, pécsi békek,
Vele válogatott minden végbeliek
Keresztények ellen ugyan szárnyon mennek,
Szívekben nagy mérget, kézben fegyvert visznek.

29. Elsőben is éri vitéz Kovács Gergelyt,
Ki bátran fogadja seregében rendelt
Társaival együtt, nagy harcot is nevelt,
Megbotlik útjában seríny pogány a' helyt.

30. Tekinti Szejdi, hát szeme közzé futva
Minden elöljáró hadát űzik vissza,
Reszkető derekán függő kardját rántja:
"Mi dolog történt ma rajtad, Egri basa?

31. Nem e végre vettük fel az császár zsoldját,
Nem ezért csókoltuk Mahumet zászlóját,
Világra kiterjedt nemzetünk hatalmát,
Hogy itt veszessük el az nagy monarkhiát.

32. Valaki buszurmány nevet méltán visel,
Ellenségre mindjárt induljon jobb szívvel,
Mert megesküdtem az nagy Allára hittel,
Ha magyarok miatt nem, miattam vész el."

33. Megfordul az vert had vezér példájára,
Veszedelmes fegyvert látván elöl hátra,
"Jobb magyarok miatt vesznem el, azt mondja,
Hogy sem dühüdt szultán taszítson pokolra."

34. Ez szókkal fordítja vissza minden hadát,
Elöl menvén kézben forgat fémes csidát,
Plutónak adta már régen bérben magát,
Csak bosszúállásban tartja boldogságát.

35. Rákóciis készen újabb ütközetre,
Nála győzedelem vagyon remínsége,
Hogy az előbb elöljáróját megverte,
Jó kezdetnek, úgy mond, jó hagyás az vége.

36. Öszveüt azonban két kegyetlen tábor,
Puska ropogásnak szüneti nincs akkor,
De mindenek felett székeleség úgy harcol,
Kopjája törökben sűrűséggel romol.

37. Ki miatt kiáltás, sem puskaropogás
Nem hallik, felyülhat mindent kapjarontás,
Megvallotta Szejdi, kit nemzett vitéz Márs,
Ha forgott hasonló harcon ehhez vagy más.

38. Mondám, nemzette Márs csodaképpen őtet,
Akarván megölni török Mahumetet,
Dárdával hagyítván talált egy nagy követ,
Annak szikrájából tenger parton esett.

39. Akkor piros hajnal igaz névvel jött fel,
Kegyetlen munkára az nap támodott fel,
Gondold, kevés magyar mit nem követett el,
Tudván, minden ügyet, ha veszt, akkor veszt el.

40. Öszvekeveredett kegyetlen két nemzet,
Nagy indulat miatt ki-ki bontott rendet,
Füst között találja Rákóczi véletlent
Szejdi pasát, kire szörnyűséggel siet.

41. Szívében pedig hogy: "Vérem szomjohozó
Sok üdőtől fogvást nemzetemet rontó
Bajnakra találtam, lészen ez utolsó
Óra minket minden gonosztól meg váltó."

42. Mint ágyúgolyóbis, ki kemíny követ ér,
Lefordul, magának útat rajta nem vér,
Hertelen Rákóczi előtt másfelé tér,
Mint ha nem is látta volna rovasz vezér.

43. Az alatt szerfelett ázik mező vérrel,
Székely előtt ismég majd futna török el,
Rajtok mindenfelől sűrű ökleléssel
Szaladásra szintén jobb szárnya készült el.

44. Azonban más felől Gaudit meg kerülte,
Vitéz Kovács Gergelyt hadával ellepte
Szejdi, honnan magyar ingyen nem is vélte,
Végbeli hadakat már űzőben vette.

45. Megbúsult Rákóczi megy is Szejdi után,
Nyomoz, hova lött el, sűrűben nem tudván,
"Hires ember vagy, ne bújj el", kiált után,
Nem tudja, másfelől vett hatalmat hadán.

46. Szejdit addig űzi, szegíny külön szakad,
Magyaroktól messze csak egyedül marad,
Valakit hol talál, mint amaz erős vad,
Szeme vérben úszván búvában tép szaggat.

47. Ezen álmélkodik török, mi dolog ez?
Ki mint egy fergeteg veszedelmet szerez?
Eszekben midőn veszik, Rákóczi ez,
Rá gyülnek, hogy vegyék elevenen kézhez.

48. De mint az égető tűzhöz nem nyúlhatni,
Fogó szerszám nélkül közel sem mehetni,
Távolról, kitől mint lehet, sebesíti,
Öt sebbel is feiét közzülök kiviszi.

49. Holtig az nagy vitéz meg nem adta magát,
Halálos sebbel is mind kivágta magát,
Vérben borult fővel keresi zászlóját,
Szolgáinak nem is jelenti fájdalmát.

50. De gyorson az egész tábort hír ellepi,
Halálos sebekben megesett Rákóczi,
Megijedt rajta mind székeliség, mezei
Had, több rendek közül meghallja valaki.

51. Eddig székelységnek kedvezett szerencse,
Török had jobb szárnyát oszlatván kergette,
De mihelt elesett magyarok remínye,
Hallván, megcsüggedett zászlókkal áll félre.

52. Harcot félbenhagyván honjokban sietnek,
Harcon megmaradt nép helyben telepednek,
Megsebhedt Rákóczit szolgák körülvesznek,
Gyalu mellet vélle Várad felé mennek.

53. Szejdi sem űzi meg, tartván csalárdságtól,
Vagy hogy nem lehetett hadi bágyódástól,
Pedig hogy az mezőt megvette magyartól,
Helyben vissza száll nem messze Kolozsvártól.

54. Török táborhely még fel sem bomlott vala,
Helyekben mindenütt sátorok felvonva,
Reggel Törökország felé nyargal posta,
Rákóczi romlását pogány nép hadd hallja.

55. Az egész buszurmány nemzet örül rajta,
De korcsos magyar is bizony sok akarja
Törökkel bérlettek és az alacsonya,
Gondolván felőlle, hágnak már nagy pócra.

56. Nem is ok nélkül, mert hamar úri nemzet
Régen vitézséggel naggyá nevekedett,
Ez változás miá pad alá vettetett,
Pór, nyelves, alacson helyében tétetett.

57. Nem fél Rákóczitól már török sem pártos,
Viszontag székiben ül Barcsay Ákos,
Szerencse mikor gyors, ollyankor búra hoz,
Nem gondolta volt meg, magával mit hordoz.

58. Mások veszedelmén vagy vérén épült ház
Mit használ, meddig tart, örökös-é vagy váz,
Ha feltámodhatnál, lennél ebben tanács,
Mint kinek torkodon akadt mérges kalász.

59. Győzedelem után Szejdi víg örömmel
Barcsayt tiszteli fejedelemséggel,
Azután magyarok között rabol széllel,
Úgy megyen Budára kívánt remínséggel.

60. Magyarok Rákóczit szomorán Váradra viszik,
Mikes, Bánfi, Teleki zokogva,
Ebeni, Szentpáli, több kedves szolgája,
Gyakran tekintvén holt eleven urokra.

61. Oda visznek doktort, tudós borbélyokat,
De halál ellen nem találnak fűszálat,
Elébb urának béfogja szemét Várad,
Maga is magyartól elbucsuzik várad.

62. Nagy fájdalmakban lőn sebekben eleste,
Kin csak óhajtoznak fényes udvarnépe,
Hertelen változást látván felesége,
Ki miatt sírás is megrekedt szívébe.

63. "Már én hova lészek, Bátori Sofia,
Életednek voltam eddig ki hű társa?
Még most szemem előtt mennyi gonosz várja
Eddig kedvén tartott éltem ide hátra.

64. Ne bántsák Istent meg méltatlan panaszal,
Nem birván magammal, ha vétenék szómmal,
Mért ilyen erőtlen aszonyi állottal
Szállot az szerencse szemben, nem vastaggal?

65. Gyámoltalan olykor maradtam egyedül,
Ország háborúban mikor szintén merül,
Házam soha többé, tudom, fel nem épül,
Kire szemem vessem, nincsen Isten kívül.

66. Mert midőn szerencse kerekén fenn ültem,
Sokan térdet, fejet hajtottak előttem,
Mézzel trágyás szókat hintettek szememben,
Nem kétlem, azok már mérget főznek nekem.

67. Idegen lész tőlem még tés, én hajlékom,
Szállást sem adsz többé őstől maradt házom,
Te is fiam, kit feltartottam karomon,
El hadsz nemsokára s eltávozol, tudom.

68. Az szép nap is nekem szomorán tetszik fel,
Hasonló homályban minden nap nyugszik el,
Keservest örökös gyázban öltöztet fel,
Még azokhoz vét, kik sértsenek nyelvekkel.

69. Ha marad is nálam az egynihány kővár,
Azokbann is terhes gond és siralom vár,
Özvegység s árvaság együtt mint egy vízár
Borultok fejemre, szívem bágyasztó kár.

70. Nem jártam ellened, tudod, édes hazám,
Sőt miben lehetett, mint kegyes pellikán
Ha véremmel nem is, szerettelek nyilván,
Mégis számkivetett leszek tőlled túl mán.

71. Méltán panaszt tehet nemzetem most egyszer,
Régi üdőtől megfüstölődött cimer,
Mondván, nem szolgáltam azért neked régen,
Maradékomot hogy nyomorgassad ezzel.

72. Vérét akarki más töbször nem adta ki
Érted, magyar, mint én, vezéred, Báthori,
Utolsó csemetém ohajtással tölti
Idejét, nem szánván, evvel fizetsz neki.

73. Ne légy oly kegyetlen ellenem bár csak már,
Hiszem az koporsó engem is majd bezár,
Mihelt rendemen szánt az keserű halál,
Báthori nemzetség véget ért ott immár.

74. De bár nemzetségem legyen elfelejtve,
Mint hogy régi irás, elkopott érdeme,
Bizony megszánhatnál méltán erre nézve,
Kinek mostan érted vérben fekszik teste.

75. Méltán sirathatod, romlott magyar nemzet,
Ha jól meggondolod, mire jutott ügyed,
Mikor Lajos király Mohácsnál elesett,
Vagy nagy Mátyás király utolsó bucsút vett.

76. Nem félhetett akkor magyarság úgy kártól,
Mint most immár tarthat végső pusztulástól,
Mert úgy ki nem dőlt volt fundamentomából,
Hogy ismég helyében ne állhasson abból.

77. Nincsen pedig már mód, nincs semmi remínség,
Napkelet, napnyugot egyaránt ellenség,
Fegyver, nép, segítsiég, elfogyott az érték,
Hova hajts fejedet, árva megmaradt nép.

78. Ha némethez hajlasz, jüjj közelb, azt mondja,
Még jól megfejhetlek, azután állj hátra,
Lengyel szomszéd, tudod, magát is nem bírja,
Nem hogy nyavalyádban neked lenne jódra.

79. Fiaidból álló kevés úri nemzet,
Úgy látom, fazaka mellé szít csak szenet,
Ha fiak nem oltják az idegen tüzet,
Ne csodáld, mostohák ha kerülnek téged.

80. Te légy tanú, bár ki Rákóczit gyűlölted,
Életénél toább ha fénlett nemzeted,
Valaki titkon is reád irigykedett,
Holta után mindjárt mint köszörült fegyvert.

81. Ehhez nem szól senki közelb Nádasdynál,
És amaz megavult nemzet Frangyepánnál,
Mely hamar Rákóczit követ Zrinyi halál,
Rákóczi halálát bánta sok ilyen kár.

82. Még élt, nem történtek hazánkon mindezek,
Távolról többen is noha fenyegettek,
Csak fenyegetéssel nem sebesült volt meg,
Annál inkább senki köztüllünk nem holt meg.

83. Elesett Rákóczi, bizonnyal megtudván
Buszurmány, eddig ki veszteg feküdt ágyán,
"Ideje felkelnem, kétfelé kapnom már,
Azt mondja, megesett az őrálló madár."

84. Széles birodalmon mindenütt jár levél,
Öszvegyűl tanácsra diván ülő vezér,
Mit végeztek, majdon Europa más hír ér,
Midőn városidra az strázsán állás kél.

85. Tartozzál előbször Erdélynek végvára,
Kiben csak nem régen szemeit behunta
Rákóczi György, mert nincs már, ki rád vigyázna,
Minthogy ültél szeme fényén, meg is ronta.

86. Német vitézekkel megtölt Érsekújvár,
Érted sem sokáig harcolt lompos dandár,
Ne csodáld, hogy nem nyalt, mert borja nem voltál,
Nincs siralmasb dolog gonosz mostohánál.

87. Oceanus tenger között hát Kandia,
Elhittem, akarnád, most is ujjat vonna
Török Rákóczival, rád szer nem jött volna,
Alleluja helyett nem bőgne hu alla.

88. Nem is vélted akkor, gazdag Oloszország,
Szerencsésen mikor tengeren hajód járt,
Kalamárid bátran feljárták Indiát,
Azomban Rákóczi neked mennyit használt.

89. Kősziklára rakott legerősb Kamenic,
Ki megháborítson, azt gondoltad, hogy nincs,
Mely hamar az többi után mentél tes is,
Lengyel birtokában kinél nem volt jobb kincs.

90. Nem csak Erdély sirat hát méltán Rákóczi,
Holott minden búra te nyiltál ajtó ki,
Vajha koporsódból közinkben jünnél ki,
Lenne személyednek külömb tekinteti.

91. Mennyi vár, tartomány azolta veszett el,
Együtt is, másutt is, kit pogány rablott el,
Oroszság, oláság, kozákság ha renddel
Elődben számlálná rabját, nem hinnéd el.

92. Kiválytképpen benned, kis tartomány, Erdély,
Rabló tatár miatt valjon hány özvegy él?
Hány kisdedet, szűzet pogánynak neveltél?
Hány árvád idegen földön kenyeret kér?

93. Őstől maradt törvén elébbi szép rended,
Kivel fejdelmet, mint királyt tisztelted,
Hova lött? elmúltak, messze vadnak tőlled,
Eleid példáját közel sem követhetd.

94. Végetér, jól tudom, az üdő mindenben,
Írásomnak én is véget vetettem,
De hogy ez gonosznak még vége lehessen,
Félek, mégis többel adós nemzetségem.

95. Isten egyedül az, ki gonoszból jót ád,
Égig emelhet fel földig romlott pusztát,
Keservesen végső ügyünkben nézünk rád,
Mert te vagy, ki búnkat jónkra fordíthatnád.

96. Ne nézd hát rossz voltát bűnös szolgáidnak,
Kiket földéről kihoztál Scitiának,
Tégedet, uram, kik kevesen maradtak,
Szabadításodért hadd magasztaljanak.

97. Mi közi Scitáknak régen Dáciához,
Mégis győzedelmet adtál nekik ahhoz,
Világnak nagy része hódolt Atillához,
Oly irgalmas voltál pogány magyarokhoz.

98. Hát midőn előtted térdet fejet hajtnak,
És mikor egyedül szent nevedben bíznak,
Elfordult örömét keresztény magyarnak
Nem téríted-é meg téged óhajtóknak?

99. Távul legyen tőlled az kemíny gondolat,
Hogy az kevély népek ne mondjanak olyat:
Hol vagyon Istenek, kiben nagyon bíznak?
Hol az mennyei kéz, kihez támoszkodnak?

100. Szabadon fegyverrel, nyelvekkel sebhetnek,
Mahumetben bízván mindent elkövetnek,
Ali szabadítót kivánnak melléjek,
Szerencse kerekén vígan el fenn ülnek.

101. Nem tudják, ideig tartó boldogság az,
Mellyet az világ ád, reggeli harmat az,
Örököshöz képest semmire kellő gaz,
Pogány nemzet, melyel olyan fennyen hí az.

102. Az mi remínségünk pedig csak az Isten,
Ha sujtol is, szabad kell vennünk jó neven,
Mert valakit próbál földön, nem részetlen,
Ha békével tűri, az örök életben.

103. Tudod, mit végeztél róllunk, mennyei Úr,
Hijában vágyódik akaratodon túl
Föld, tenger, magos ég, honnat mennykő lehull,
Mert csak az leszen meg, azmit akar az Úr.

104. De mivel közüllünk senki tanácsodban
Nem volt, szent szándékod van nálunk titokban,
Legyen akaratod, azt mondjuk midnyájan,
Miképpen mennyben, úgy ez földi hajlékban.

105. De ha meg nem bántunk, mégis kérésünk ez:
Legyen akaratod, holott vagy kegyelmes,
Fordulj víg orcával szegíny magyar néphez,
Adj békességet, ki hazánkból ne kergess!

106. Ne kérdje pogányság: hol mi remínségünk,
Mégis tovább csúfot csinálván belőllünk.
Mutasd meg, világ eláll mikor mellőlünk,
Isteni erő felkél akkor mellettünk!

107. Akkor szégyenül meg világtól elkapott
Sokaságában mely nemzetség úgy bízott,
Mi pedig azt mondjuk, az Úr neve áldott,
Ki az oroszlánok verméből ki hozott.