Kezdőlap | Tartalomjegyzék |  

Madách Gáspár (1590 k. – 1641)

Rimay János és a sztregovai Madách Gáspár édesanyja testvérek voltak (Madách Imre is ennek a  családnak a sarja). Vele egy időben élt egy másik Madách Gáspár is, ő azonban a család kelecsényi vagy zsembéri ágának sarja. Egyébként ez a másik Madách Gáspár is művelt férfiú volt, 1608-ban egy Házi apatika című (mára sajnos elveszett) gyógyászati kézikönyvet állított össze.
A mi költő Madáchunk iskoláiról semmit nem tudunk, 1617-ben Nógrád megyei szolgabíró, esküdt, később alispán. 1620-ban nősült, felesége Bene Anna. Unokatestvéréhez, Rimay Jánoshoz barátság és tanítványi viszony fűzte. Annak halála után

Madách Gáspár almája azonban messze esett unokabátyja fájától: jócskán  akadnak gyenge technikájú darabjai; Rimayt utánzó, keresett, bonyolult stílusa nem intellektuális, hanem sokszor durván érzéki,  obszcén. Témáit sem válogatja, megversel hetet-havat. Különösen érdekesek a szándékolt képtelenségeket, hazugságokat halmozó strófái, melyek azonban egy korábbi, orális hagyományban virágzó költői modort idéznek. Többféle hangon szól: töredelmes  penitenciatartó, bölcselkedő, malackodó. Mintha próbálgatná ezeket a maszkokat. Rimayhoz fűződő viszonya mintegy leképezi Rimay és Balassi viszonyát. Az alábbi levélfogalmazványban Rimay Balassi-kiadáshoz írott előszavának tételeit visszhangozza. (Sajnos, nem ismerjük a levél címzettjét.)

Sokat törődvén elmémben, kegyelmed jó hír s neve felől való tudakozásomban; s miképpen lehetne módom levél által való kegyelmeddel mintegy szemben lételem. S nem is tűrhettem, hogy kegyelmedet írásommal meg nem tlálnám. Azért sincere Amice et Frater mihi , Charissime, szívem szerint kívánnám, ha oly helyütt akadhatnánk együvé, az hon én kegyelmedet egészséges állatapjában láthatnám, és kegyelmeddel sok rendbéli dolgokrul beszélgetnénk; mert ugyanis az a gyönyörűséges állapat az hon az igaz barátságos emberek jóakaró barátjokot és attyokfiát egészséges, örvendetes állapatban láthatják. S híre-neve terjedezésének virágoztatásával is hallhatja életét. Eddig is levelemmel megtaláltam volna kegyelmedet, de bizonyos oda menő emberre nem akadhattam, ki levelemet kegyelmed kezében praesentálhatta volna. Kegyelmed is penig idegenségét mutatván mihozzánk, szegény attyafiaihoz, sem üzenetivel, sem levelével meg nem látogat; az kegyelmed szolgálatjára nem ébresztget bennünkket. Holott hallván bizonyos emberektől kegyelmed becsületes elméjének hatható éles voltát mind magyar szóknak kimondásában, s mind penig írásának tudományában. Akarnám, ha kegyelmed az mi szegény istenben elnyugodott Rimay János atyánkfiának néminemő jó híre-neve s írásának világosítására való terjedezést és élemedést adhatna s támaszthatna. S izzasztó elméjéből való írásának munkája feledségben semmissé ne jutna országunkban, mert itt immár mi tájunkon igen hanyatlásra juta. S munkáinak fontos, szép magyarsággal folyó, elméje bágyasztó ékes írása. S oly emberek is forgatják immár írásit, az kinek elméjének csekély volta nem is érdemlené. S nem hogy az olvasásra kézben is vehetné, nem értvén, eszében sem vévén bölcs írásának magyarságát, de jobb volna, hogy távul kerülné, s feketítű szín(i)t ne adná. S rázná írására mód nélkül való olvasásával, mint az sánta ló előbb-előbb botlásával lábaival való sárban lépésének fecskendésével tiszta szép, ékes tudományó írását sárosítaná s homályosítaná rebbegő olvasásával.
Bizonyoson írhatom kegyelmednek, hogy oly megbúsult elmével vagyok az írásinak tékozlási felöl, csak meg nem epeszt elmémnek töredelmessége holott látom szegény atyánkfiának egyszersmind mind tisztében s mind írásának ékességes voltában meghalni. S nem is remélhetek háza s maradéki közül, hogy írására is gondot viselvén világosságra való terjedést adhatna. Mindazonáltal egy írásocskáját kapván kezemben leírván kegyelmednek levelemben includálván megküldöttem. Mint kesergi legyen szegény atyánkfia fiacskájának, Jancsikának halálát, és verseivel mint ékesgesse. Hogy penig kegyelmed énfelőlem is oly itíletben ne legyen, hogy csak henyélésben töltsem időmöt, ím egy néhány énekecskét, kiket meg fordítottam cseh nyelvből, küldtem kegyelmednek.

Tudomásunk van róla, hogy Madách számos Rimay-kézirattal rendelkezett, annak halála után könyvtárából is kerültek hozzá kötetek. Az úgynevezett MadáchRimay-kódexet, helyesebben kéziratos füzeteket a múlt század legelején fedezte fel Radvánszky Béla a sajókazai kastély levéltárában. A kéziratos gyűjtemény Madách Gáspár írásával részben Rimay verseket, részben a másoló saját műveit, részben ismeretlen szerzőjű műveket tartalmaz. Madách saját műveit Varga Imre nagy gonddal igyekezett kiválasztani az anyagból -- szövegközlésünk során – jobb híján – elfogadjuk az ő attribúciós javaslatait. Az anyagból három füzet ma az OSZK kézirattárában őriznek (Quart. Hung. 3245 és 3246). A szövegek egy része a sok javítás miatt fogalmazványnak tűnik. Madách kézírása sokszor nehezen olvaható; az értelmezést nehezíti a sajátos ortográfia is (pl a s és sz hangok jelölését felcserélve használja, mint a lengyel helyesírásban).

Csehből  fordított versei – egyikük az 1638-ban történt calabriai földrengésről tudósít – a Felföld magyar  íróinak szlovák kapcsolatait tanúsítják (a szlovák irodalmi nyelv ekkor még a cseh).
    Prózai műveket is írt (fordított?) az egyik a pestisről, a másik a paráznaságról szóló traktátus. A  paráznaság, úgy tűnik fel, mind a moralizáló, mind a  költő Madách fő témája.

Tartalom

Madách Gáspár versei
Dicsíret
Soloiloqium Johannis Rimaini
[Az erények és bűnök]
Jószerencsében...
Bendő Panna éneke
Balassa János éneke

A Madách-kéziratgyűjtemény kétes szerzőjű versei
Pöngését koboznak

Irodalom
RMKT XVII, 12., kiad. VARGA  Imre, Bp, 1987.
Gerézdi Rabán, Balassa János éneke sólymocskájáról, ItK, 1965, 689693.
Szilasi László: A nyúl és sólyom
Varga Imre, Tallózások Madách Gáspár körül, ItK,  1968.
Kőszeghy Péter, A titokzatos SOLVIROGRAM, Korunk, 2008/7