A nemes és régenten híres Erdélyországnak keserves és szomorú pusztításáról írt siralom

[Ibrányi Mihály várkapitány buzdítása Várad védőihez]

Édes vitéz társim, valakik e várban serénnyen forgódtatok,
Pogányoknak verét, kik az ostromokon bőséggel kiontátok,
Mind kicsinytül fogva, kérlek, szavaimat mostan meghallgassátok.

Nyilván jól láttátok e sok pogányságnak rajtunk dühösködését,
Sűrű lövésivel és viadalival sok kegyetlenkedését,
Kiknek az Úristen kevés erő által adá szégyenedését.

Tudom, el is hiszem, nincsen közületek, bátran ki nem víjt volna,
Édes hazájáért és Várad váráért senki itt nem volt tunya,
Vár árkában lévő sok törökök teste ezt nyilván bizonyítja.

Nem is szokatlanok vagytok már hozzájok ennyi viadal után,
Azért, jó vitézek, e dolog nyugalmat, higgyétek, hogy nem kíván,
Majdan bátor szívvel, hogyha kívántatik, bátran víjék ostromán.

Mi haszna már akárkinek is élete édes hazája nélkül?
Szívünknek gyötrelme és keserűsége napról-napra öregbül,
Jobb e szép végvárért hogy mind eggyül eggyig kimúljunk ez életből.

Nincsen keresztyénség az egész világon, ki most minket segéljen,
De jaj lesz az óra, melyben Várad vára magyaroktul elvesszen,
Mi a mi tisztünket, mire Isten segít, kövessük mindezekben.

A nagy Isten előtt annak lelke adjon számot Várad várárul,
Akinek tiszti volt, és nem gondolkozott elébb ő romlásárul,
Bizony észre vészik, más gondot viselni kellett volna Váradrul.

Ti is, gyengén nevelt, fegyverhez nem szokott asszonyoknak seregi,
Ez utolsó harcban szegény uratoknak legyetek hű segédi,
Uratokhoz való hű szeretetek tőletek ezt érdemli.

Mi haszna árvájul néktek maradástok, mert pogány kézben estek,
Idegen országra e sok törököktül messze föld elhintettek,
Isten igéjében és tiszta életben nem is lehet részetek.

De ha velünk együtt híven forgolódtok, és ha megmenekedtek,
Az egész világon, váradi asszonyok, elterjed szép híretek,
Ha penig meghaltok, uratokkal együtt lészen mennyben menéstek. […]

[A váradi asszonyok hősiessége]

Kőfal tetejére vitézek módjára magyarok is állának,
Széles töréseken pogány törökökkel elegyesleg vívának,
A kevés magyarság a sok ellenséggel immár nehezen bírnak.

Már a kőfalakon a pogány zászlói sűrűen lobogának,
A szegény magyarok a nagy törésekrül beljebb nyomattatának,
Erős viadalban el is bágyadának, sokan földre hullának.

Nagy sivalkodással szegény asszonynépek törésekre futának,
Pogány törökökkel majd’ elhihetetlen viadalt indítának,
Csudálván pogányok, micsoda új sereg, és mely bátran víjnának.

Az asszonyok teste a férfiakéval egyelesleg leesék,
Mert vitézi módra nagy dicséretesen asszonyállat forgodék,
Ibrányi szavárul, kit elébb hallottak, minden megemlékezék.

Egy a többi között már egynehány pogánt mikoron megölt volna,
Egy álgyúgolyóbis a bal csecsit tőbül mellyétül elszakasztá,
Törésrül futamék, hamar egy kendővel sebét általszorítá.

Annál szívesebben, éles tőr kezében lévén, igen forgódik,
Egy vitéz bék teste serény keze miá a földre levágatik,
S mindaddig forgódik, míg ő magának is feje földre leesik.

Ez asszonyok közül némely magyarok közt éles tőrrel forgódott,
Némely forró vizet, méhet s sűrű követ pogány fejére ontott,
Egyszóval mindenik nagy dicséretesen és szívesen forgódott.

Ezek az asszonyok ama dicseretes Penthesilea hadát,
Kik vitéz Hectorért egész halálokig oltalmazák a Troját,
Követék, mert ők is vérrel oltalmazák Váradnak erős várát.

Forrása: Szövggyűjtemény II.