[Bethlen Gábor erdélyi fejedelem]

Az magyar nemzetnek
S az köröszténységnek
Én vagyok Gedeona,
Sok fejedelmeknek
És minden rendeknek
Függ rám szeme világa,
Süvegemeléssel,
Tisztességes füllel
Jámbor nevemet hallja.

Astyáges régenten
Ágyában feküvén
Illen álmot látott volt,
Hogy szép leányának,
Mándane asszonynak
Ágyékából szőlő nőtt,
Kinek szép árnyéka
Egész Ázsiára,
Messze földre elhatott.

Szívében félelmes
Astyáges álmátul
Igenis megrettene,
Hogy leánya fiát,
Maga unokáját
Veszteni igyekezett,
Kit, lám, az nagy Isten
Jövendő üdőben
Királlyá helyheztetett.

Ha Cirus országát,
Királyi hatalmát
Szőlőlugos példázta,
Ki az nagy Perzsiát
S mind az két Ázsiát
Árnyékával befogta,
így születésemet
S nagy hercegségemet
Nem vak szerencse adta.

Dávidot az Isten
Nagy veszedelmekben
Kegyesen megtartotta,
Serény vitézséggel,
Okos bölcsességgel
Ott megajándékozta,
Izrael országát,
Saul koronáját,
Lám, végre néki adta.

Régi magyaroknak,
Jeles királyoknak
Én is nyomdokit nyomom,
Hunyadi Jánosnak,
Amaz nagy hadnagynak
Bátorságát én bírom,
És az Atillának
Kétélő pallosát
Oldalomon hordozom.

Egész Napkeletnek,
Napnyugoti résznek
Féleimire én vagyok,
Az föld is megrendül,
Sok fül hírrel csendül,
Ha trombitát fúj átok,
Sok diadalmakkal,
Szerencsés csatákkal
Kit megbizonyéthatok.

Ferdinánd császárnak,
Sokszámú hadának
Sokszor gátot csináltam,
Tompérnak, Buccónak,
Sok német uraknak
Holtokig hadakoztam,
Kinek halálával
Az nagy iga alól
Nemzetemet föloldtam.

Az Hunyadi Mátyást,
Amaz magyar királyt
Az németek mint félték,
Az bécsi asszonyok
Síró gyermekjeket
Mátyással ijesztgették,
Engem sem kívánnak,
Valakik karomnak
Erejét megismerték.

Emlékezetemre
S nagy dicséretemre
Ez lészen az jutalmam,
Hogy királyi székben,
Pozsonyi gyűlésben
Közvoxul választattam,
Melyre én magamat
Minden érdem alatt
Ugyan nem méltóztattam.

Elég vala nékem,
Hogy vala érdemem
Az magyar koronára,
Nem akartam venni,
Fejemben tétetni
Másnak gyalázatjára,
Csak tartsa  határát,
Am viselje gondját,
Nincsen bosszúságomra.

De az közigazság,
Hitbeli szabadság
Igen nagyok előttem,
Melynek oltalmára,
Bosszúállására
Magamat lekötöttem,
Ha ki ellenem jár,
Míg életem fönn áll,
Kardomat le nem teszem.

Forrása: RMKT XVII, 8., kiad. Komlovszki Tibor