Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Prágai András |  

[Religio]

 

Én az mennynek, földnek,
Vagyok az Istennek
Egyetlen egy leánya,
Az Jézus Krisztusnak,
Mennyei királynak
Eljedzett szép mátkája,
Az Isten Fiának,
Örök  boldogságnak
Útmutató fáklyája.

Ha kérded nevemet,
Tekints meg tisztemet,
Religiónak hínak,
De öltözetemben,
Rongyos köntösömben
Nem mondhatnak gazdagnak,
Mert én ez világon
Valami kincs vagyon,
Tartom veszendő jónak.

Szorgalmatossággal
Mind éjjel és nappal
Könyvet tartok kezemben,
Mert ez az én tisztem,
Hogy elmélkedhessen!
Az Isten törvényében,
Szentül cselekeszik,
Azki gyönyörködik
Az mennyei bölcsekben.

Meg ne botránkozzál,
Hogy két mellyem kinn áll,
Mezítelenségemben,
Azzal én kecsegős
Nem vagyok férjemhez,
Tökéletösségemben,
Mert az, ki két színt tart,
Az meg nem maradhat
A Krisztus szerelmében.

Kedvesebb tanácsom
Nem lehet énnékem,
Mint az Krisztus köröszti,
Istennek ostorát,
S az nyomorúságot
Lölköm örömmel tűri,
Krisztus igájával
Jár nagy hatalommal,
Azki őtet követi.

Két sugár szárnyamon
Az mennyekben hordom
Ez földről az híveket,
Ezt talám csudálod,
Hogy kezemben látod
Az zabolás jó féket,
Szabadon ne járjon,
Ezzel száján tartom
Az dölyfös kevélyeket.

Ha én talpam alatt
Az sárgító halált
Bátorsággal tapodom,
Semmiképp írásban
Nem lehet igazban
Ez az én ábrázatom,
De most mindeneknél,
És az nagy Istennél
Vagyon ilyen panaszom.

Rongyos köntösömtűi,
Nehéz körösztömtűl
Az embörök irtóznak,
Kilátszó mellyemnek
És kegyességemnek
Semmi helyet nem adnak,
Sőt az én könyvemtől,
Az igazság mellől
Nagy sokan elállottak.

Mint az déceg lovak,
Az én zabolámnak
Gyöplőjét megvetették,
Az fajtalan testnek,
Gyönyörűségeknek
Szabad mezejét vötték,
Mert ábrázatomon,
Isten mit akarjon,
Azt csak kevesen vötték.

Hozzám nem különbek
Mostan az emberek,
Mint samaritánusok,
Azkik az zsidóknak
Békességben voltak
Az hitbéli szomszédok
Az jó szerencsében,
Az ellenség ellen
Együtt voltak harcolók.

Ha valamiképpen
Elfordult véletlen
Az Mars Isten szerelme,
És az zsidó nemzet
Az iszonyú bűnért
Jutott súlyos ínségre,
Samaritánusok
Fegyverrel fordultak
Az zsidó nemzetségre.

Azkiket szoptattam,
Én is most úgy jártam
Körösztény fiaimmal,
Magok ajánlását
Mindennek mutatták
Az köröszthordozással,
Mit tudok mondani,
Látom együtt járni
Az hitet ez világgal.

Az Ázsia terem
Egy fene bestyiát,
Kámeleomnak híják,
Azminemő színt lát,
Szőrinek formáját
Olyanná változtatja,
Sokszí nő formával,
Egynémő állatnak
Ő magát nem mutatja.

Csalárdságra okos,
És az prédára gyors,
Telhetetlen életű,
Állhatatlansággal
Nagy szelíden megcsal,
De nem szelídéthető,
Igen félénk állat,
És az ő furmáját
Hamar-hamar cserélő.

Az vérnek szűk volta
Ösztövér testében
Szerzi az nagy félelmet,
Változó furmája,
Állhatatlansága
Indít nagy veszettséget,
Tagaiban penig
Soha meg nem hízik,
Visel ösztövér testet.

Rettönetös csuda
Ábrázatja  vagyon,
Mint disznónak, majomnak,
Lépése nem gyorsabb,
Csak nagy röstön mászó,
Mint tekenyősbékának,
Mert Religióban
Az samaritánust
Mondhatod hasonlónak.

Az köröszténységben,
Minden emberekben
Nincs állandó hitvallás,
Mindenféle hitre,
Mint nád forgószélre,
Hamar leszen változás,
Sok színnel hazudnak,
Minden furmát tudnak
Az sokféle talmáccsal.

Az csalárd okosság,
Prédára gyorsoság,
Telhetetlen fösvénység,
Nem tartja hűségét,
Tökéletességét
Az tettetett szelídség,
Tudd-e, mi az oka,
Mert az barátságra
Rest volt az félelmesség.

Az félelem miatt
Színt mindent változtat
Az életnek szűk volta,
Mert az hízelkedő
Nem lehet siető
Az ösztövér konyhára,
Valaki gyors ilyen
Hízelkedőképpen
Másnak csúfolására.

Az disznó orcája
Magát nem utálja
Az moslékos dézsában,
Embernek nem tartom,
Hogyha majmot látok
Az emberi formában,
Hitbeli változás,
Mi nem igaz vallás
Az samaritanusban.

 

Forrása: RMKT XVII, 8., kiad Komlovszki Tibor,
Ugyanezt az emblemetikus témát megverselte Rimay János és Szenczi Molnár Albert is (itt lásd a képet is!).