Kezdőlap | Tartalomjegyzék |  

Ráday Pál (1677–1733)

Ráday Pál

Született Losoncon, író, politikus, diplomata, II. Rákóczi Ferenc „intimus secretarius”-a, belső kancelláriájának vezetője, a Mercurius Veridicus szerkesztője, 1711 után a magyar református egyház főgondnoka, a Ráday-könyvtár megalapozója. Az ő megfogalmazásában készült több nyelvű Manifestum (a Recrudescunt…, 1704) kezdőszavai Rákóczi lovasszobrának talapzatán olvashatók: „Recrusdescunt vulnera inclytae gentis Hungarae…” – „Megújulnak a dicsőséges magyar nemzetnek régi sebei…”
            1703 szeptemberében az akkor még a kurucok ellen harcoló Forgách Simontól kér segítséget levélben a paraszthadak ellen, egy hónap múlva már hűségesküt tesz Rákóczinak, s mellette marad a bujdosás kezdetéig, az amnesztiát választva. Együtt készítik a kiáltványokat, leveleket, tervezeteket, de jut idejük válaszolni egy jezsuita vitairatra és hadtudományi művek megszövegezésére is. A fejedelem az ilyesfajta ügyek intézését egyre inkább rábízza Rádayra. Az ónodi Habsburg-trónfosztást a „titkos kancellár” már egyedül indokolja meg a világ előtt (Universis orbis Christiani, 1707. május 6.), s a magyar követek is gyakran két jelentést küldenek Magyarországra: egyet a fejedelemnek s egy másikat Ráday Pálnak. Még Bercsényi is féltékeny volt rá.
            Rákóczi többször felhasználta diplomata-jártasságát (lásd a lengyel- és törökországi követnaplókat, 1705, 1709). Költői múzsája sem hallgatott a háború éveiben. Kiadta „igaz keresztényhez illő buzgó imádságait” (Lelki hódolás, 1710, még nyolcszor megjelent). Bűntudattal gyötrődő ember imái ezek, lelkiismeret-furdalásában az is közrejátszhatott, hogy alig két hónapos házasember, amikor Rákóczi mellé állva magára kellett hagynia a házasságkötéskor csupán 13 éves feleségét, Kajali Klárát.

Balra: Mányoky Ádám festménye Ráday Pálról

A pietista Ráday istenes költészetében elfogadja sorsát, kegyelmet kér és hálát ad a létezésért, s teszi mindezt más költőkkel összetéveszthetetlenül. Korábbi bűnös önmagának legyőzését „pártütés”-nek nevezi (Az embernek magamegtagadásáról); Istennek köszönt életét egész valójával dicséri-dicsérteti: lelkével, szívével, elméjével, testével, minden tagjaival, szájával, fülével, szemével, írásaival és író kezével, egész életével és megtett életútjával (Az háláadatosságról): „Ti is hát csoportozzatok, / Sok áldási Istennek, / És háláadást hozzatok / Szüntelen szent nevének; / Mert csupán csak az Úrtól foly / Az ilyen kincsek árja, / És megemészti, mint a moly, / Ki azt onnan nem várja.”
            Az istentelen élet molyként emészti el az embert – ilyen, az adott vers hangnemétől elütő, váratlan stílusfordulat (rímként lásd már a manierista Thordai János verseiben) Rádaynál máshol is előfordul. Bűnös önmagával „pártot ütő” versében arra kéri az Urat: „…vígy bé a frigykötésben, / Mellyben erősen megálljak, / kétfelé ne sántikáljak. Máshol a szív „eledelül kívánja” „a sok vétkeket”, de büntetése is meglesz: „az halál / Fazékban áll s majd rátalál.”
            Ráday írt szerelemről is, s ő igazán „csendesen” – Zrínyinél ez retorikai fordulat, Ráday Pálnál valóság. Öt szerelmes verse maradt ránk. A virágénekek hagyományához kapcsolódik, s legjobb soraiban eszköztelen, népdalszerű: „Országon kívül egy útra indulok, / Isten jóvoltából onnan megfordulok, / Tőled azért, szívem, most szívbül búcsúzok, / Tiéd leszek édes holtig, s tied vagyok” – olvassuk feleségéhez írt levele versmellékletében (1704).
            Ráday Pál mindent örömmel, szeretettel írt, értett is vershez, prózához, meg tudott munkálni világi, vallásos, politikai, publicisztikai tárgyat egyaránt. (Csillag István)

 

Tartalom
[Bene Borbálához]
N[emes] K[ajali] C[lara] K[edves] H[itvesemnek]

Irodalom
Ráday Gedeon, 1677–1733. Előadások és tanulmányok születése 300. évfordulójára, szerk. Esze Tamás, Bp., 1980.