Deploratio fratrum Balassiorum

Peculiaris Melodiae

Csudálható nagy dolog,
      Szerencsénk mint forog,
      Bűnünk ebben csak az ok,
      Hogy bűn ily sok,
      S Isten hozzánk nem fog.

Sok ostor szokta érni,
      Ki nem tud megtérni,
      Istenét szívből félni,
      Kedvén élni,
      Után menni s kélni.

Láthatjuk már szemünkvel,
      Mit nyertünk vétkünkkel,
      Földünk mint pusztula el,
      Sok rendeknek
      Nagy veszedelmekkel.

Csak két úrfi halála,
      Gondold, melly kárára
      Esék s nyavalyájára
      Országunknak,
      Kik éltek javára.

Nemzettel Balássiak,
      Idejekkel iffiak,
      Rendekkel voltak urak,
      Sok jót tudtak
      S naponkint tanultak.

Okos, vitéz mindkettő,
      Katonanevelő,
      Minden rendet böcsüllő,
      Közre élő,
      S miben nem dicsérő?

Csakhogy az rossz szerencse
      Nem fizet érdemre,
      Oszt jót embertelenre,
      Mint herére
      Több részt mér, mint méhre.

Időnk is háláadatlan,
      Mérge hallhatatlan,
      Nem örül senki javán,
      De sőt kárán,
      Vesztén s nyavalyáján.

Emberben csak vétket mér,
      Jót ingyen sem esmér,
      Nagy érdemet földhöz vér,
      S egy pénzt sem ér,
      Akit miért feddni mér.

Megtetszhetett önkintén
      Ez úrfiak éltén,
      Kiknek sok szép jótétén
      Nem örvendett,
      Nékik böcsöt tévén.

Javát szűkön osztotta,
      Értéktől fosztotta,
      Búval őket kínozta,
      S reménségben
      Csalárdul hordozta.

Maga ők nem magoknak,
      Hanem országoknak
      Éltek, sem tárházoknak
      Vagy hasoknak,
      Ki szokás másoknak.

Ők abban örvendettek,
      Ha kivel jól tettek,
      Szegény legént felvettek,
      Segítettek,
      Mint arra termettek.

Siralmas azért lehet,
      Hogy éltek nem élhet.
      Földünk soká kik helyett
      Mást nem lölhet,
      És nem is nevelhet.

Bár ostor több ne volna
      Ránk Istentől hozva,
      Csak ez is súlyos pózna,
      Hogy így lettek
      Tőlünk eltávozva.

Jóllehet országoknak
      Mint édesanyjoknak,
      Ők azmivel tartoztak,
      Megáldoztak,
      Vért vérért rá hoztak.

Dicsőséges halálok,
      Jó hír örök árok,
      Idvösségek jutalmok,
      Isten atyjok,
      Így tért meg munkájok.

Mint fogantak egy méhben,
      Nyugosznak egy sérben,
      Hasonló törtínetben,
      Véres sebben,
      Örök reménségben.

Isten, ki ádsz sok jókot,
      Áldd meg halálokot,
      Szenteld koporsójokot,
      Ő honjokot,
      Hol várják bátyjokot.

Bátyjok, Christus, fő bajnok,
      Ki volt bizodalmok,
      Mindenben oktatójok,
      Kalavúzzok,
      Kiből áldás buzog.

Ne hagyj, segélj minket is,
      Őrizd földünket is,
      Bocsásd meg vétkünket is.
      Érezhessük,
      Hogy hatalmad nem kis.

Vége

Author in lividum

Röttenetes rút gyászt, mint egy ijesztő vázt, én szívemen viselvén:
Ez két vitéz urat, kiket lelkem óhajt, verseimmel kesergém,
Minerva anyámmal őket laureával, mint tudám, ékesgetém.

Momus, Aristarchus, mint ép tagon vad hús, ki akarsz itt lenni,
Zoilussal káromlást s nem Platóval áldást szeretsz inkább hinteni,
Cous táblájával: Ne feljebb kaptánál! – tud téged meginteni.

Forrás: a vizsolyi kiadás facsimiléje. Rimay János, Balassi epicédium, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.
A címek magyarul: A Balassi fivérek elsiratása, saját nótára. A szerző irígyeihez.