Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Rimay János | Balassi epicédium  

Balassa Bálint uram az ostromra menvén, Minerva Palláshoz futamodik sietségvel, s törekedvén nála esedezik azon, hogy az úrfiat az ostromkort halálossan sebesítse, kivel jó hírt és nevez hozván reája, ez földnek színéről (mentvén sok bújától életét) az Égbe emelje, és rendekbe helyheztetvén halhtatlanná is tegye, s így szól:

Ad notam: Az Szentháromságnak, kinek imádkoznak, Christus másod személlye etc.

Hadvezérlő Pallás,
      Tekints, s tisztedhez láss,
      Jelents itt meg magadot,
      Erre rended is int,
      S kér is híved, Bálint,
      Hogy ne hadd mint szolgádot,
      Ki zászlód alatt élt,
      Böcsüllett, tisztelt, félt
      Sokak felett magadot.

Élte bújának,
      Nagy háborújának
      Legyen evvel már vége,
      Hogy itt hazájának,
      Mint édes anyjának
      Szolgálhasson ő vére,
      Mellyel az ég alatt,
      Míg tart békeség s had,
      Folyjon jó híre, neve.

Én, valamit tudtam,
      Soha meg nem untam
      Az elméjében rakni.
      Ért is penig igen
      Én ékes nyelvemen
      Szólni, mint rajta látni;
      Kivel Egeket is,
      Földi népeket is
      Tud enyhíteni hatni.

Hasson elődben is,
      Mutatván ezben is
      Hozzám s hozzá kedvedet;
      Könyörgése haszna
      S én elmémnek sava
      Hajtsa meg személyedet,
      Hogy közöttünk lévén
      S örömönkkel élvén
      Szemlélhesse színyedet.

Háládatlan rossz föld,
      Ítíld, kapja-e őt
      S böcsülli-e elméjét,
      Kit én ékesgettem
      S adtam veled ketten
      Vitéz karja erejét,
      Neki sokban ártván
      S gyalázatban tartván
      Benne mindkettőnek nevét.

Ragadjuk közzénk fel,
      Most jött ideje el,
      S helyheztessük rendünkbe,
      Imhol jő nagy sebbel!
      Lőtt halálos sebbel
      Akadjon mi kezünkbe.
      Ha ostrom sebheti,
      Jó hír is követi
      S részt is nyér nemzetünkbe.

Hallván ez szót Pallás,
      Monda: Ez kiáltás
      Énelőttem kedvet lölt,
      Nagy szánakozásom,
      Ki volt ez szolgámon,
      Búval már csak meg nem ölt,
      Hogy az rossz hitván föld,
      Ki rá csak mérget tölt,
      Vele semmi jót nem tött.

Tovább már sok jómot
      S kegyes szándékomot
      Nem méltó halasztanom,
      Sem ő szegény fejét,
      Kit ennyi sok kíny sért,
      Több búval aggasztalnom,
      Sokat tűrt érettem,
      Láttam s megértettem,
      Kell már felmagasztalnom.

Lachesist hívatom,
      S neki majd meghagyom,
      Hogy élete fonalát
      Tovább ne eressze,
      De gyengén elmesse,
      Látván eljött óráját,
      Mert Atropos is már,
      Azmely nagy búval jár,
      Elunta ő sodrását.

Sőt tetszik még ez is,
      Hogy vitéz öccsét is
      Ne hadjuk ki közzülönk,
      Kit más vénségében,
      Ő ez életiben
      Vegyen el kedven tűlönk,
      Ülje meg székünket,
      Bévítse rendünket,
      S lakjék ott, hol mi ülönk.

 


Forrás: a vizsolyi kiadás facsimiléje. Rimay János, Balassi epicédium, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.