Cantio alia de amore

Oh, hitető álnok szívű Diána,
Édesdeden beszélgető Heléna,
Vidám szívet szomorító szép nimfa,
Vidám szívet szomorító szép nimfa.

Nám ollyanok vadtok, mint az tengerben,
Sirénesek, mikoron az örvényben
Zöngedezvén énekölnek édesden,
Zöngedezvén énekölnek édesden.

Az tengeren evezőket szavokkal
Őmagokhoz hitegetik azonnal,
Fizetni köll szegényeknek halállal,
Fizetnyi köll szegényeknek halállal.

Szökdicsélő madarakat az tőrben
Az madarász el-bekerít csak könnyen,
Énekölvén, zöngedezvén édesden,
Zöngedezvén, énekölvén édesden.

Énekölnek, zöngedeznek gyakorta,
Az szép szüzek az ifjaknak károkra,
Igyekeznek szegényeknek bújokra,
Igyekeznek szegényeknek bújokra.

Te vagy, te vagy, ne titkoljad nevedet,
Ki faggatod, búval ölöd szívemet,
Meg nem szánod én keserves igyemet,
Meg nem szánod én keserves igyemet.

Vallyon, kérlek, mit vétettem ellened,
Hogy éntűlem ily hirtelen szerelmed
Megtagadtad, és megvontad víg kedved,
Megtagadtad, és megvontad víg kedved?

Tudod, szívem, hogy tégedet egyedül
Szerettelek mindenkoron szívembül,
De nem tudom, mint essem ki kedvedbűl,
De nem tudom, mint essem ki kedvedbűl.

Ám légyen úgy, ha megvetél engemet,
De mégiscsak szeretlek én tégedet,
Bús szívembűl ki nem törlöm nevedet,
Bús szívembűl ki nem törlöm nevedet.

Tudod azt is, hogy éretted fejemet
Gyakran vetem nagy próbára éltemet,
Ímé, mégis árvául hagysz engemet,
Ímé, mégis árvául hagysz engemet.

Hogyha látnád, szívem, az én szívemet,
Mely iszonyún szeret s óhajt tégedet,
Nem engednéd kesergenyi így őtet,
Nem engendéd kesergenyi így őtet.

Hogyha szintén messzi földre bujdosom,
Szép nevedet mégis velem hordozom,
Rúzsaszínű szép orcádat sajnálom,
Rúzsaszínű szép orcádat sajnálom.

Már elmegyek, többet veled nem szólok,
Sírván járok, mikor rólad gondolok,
Szerelmedért, higgyed, én meghervadok,
Szerelmedért, higgyed, én meghervadok.

Isten hozzád, és megbocsáss édesem,
Te ellened, ha valaha vétettem,
Szerelmednek nagy kedvére nem jártam,
Szerelmednek nagy kedvére nem jártam.

Nem láthatom immár többé szemedet,
Azért köllött megkövetnem tégedet,
Kérlek, szívem, emlegess meg engemet,
Kérlek, szívem, emlegess meg engemet!

Szerelmemtűl, hogy keserven búcsúzám,
Szomorodott és bús szívvel ezt írám,
Nagy bánotnak árva fejem bocsátám,
Nagy bánotnak árva fejem bocsátám.

Finis

Forrás: Szentsei György daloskönyve, kiad. Varga Imre, Bp., Magyar Helikon, 1977, 25b-26b (# 9. vers)

(Szöveggondozás: B. Ficzere Kitti)