Cantio milites

Zöldítsed, Úristen, hamar az erdőket,
Hogy próbálhossuk meg éles fegyverünket!

Ellenségünkre is bátran mikor jutunk,
Pogány ellenséggel bátran megütközzünk.

Az Deli Kortvánt is kezünkben kerítsük,
Az Mehmet Szártot is lórul leökleljük.

Kegyelmes Úristen, tenéked könyörgünk,
Hogy adjad kezünkben pogány ellenségünk!

Az vitéz magyarok mikoron kiütnek,
Pogány ellenséggel bátran szemben mennek.

Ottan sok pogányok csakhamar elesnek,
Magyar fegyverétül sebekben feküsznek.

Ments meg, nagy Úristen, minket az ínségtül,
Az hitván, szokatlan török csorbájátul!

Adjad, nagy Úristen, hogy pogány fejekkel
Ékesíthessük meg az mi fejeinket!

Az végbélieknek add meg erejeket,
Hogy pogány vérében mossuk fegyverinket!

Az ezerhatszázban és az negyvennyolcban
Éneklé ezeket egy ifjú magában.

Azki ezt hallgatja s vitéz akar lennyi,
Az énekmondónak kész legyen pénzt adnyi!

Amen. Finis.

Forrás: RMKT XVII, 9., kiad. VARGA Imre, Bp., 1977, 266–265, 653–654.
A cím jelentése: Vitézek éneke. (helyesen: cantio militum) A cím alatt a kézirat iniciáléja.

A kéziratgyűjtő Jankovich Miklós másolatában és átalakításaival 1828-ban Vitéz Túri György éneke címmel jelent meg. Így közölte Thaly Kálmán is, "változatának" pedig a Végbeli vitézek éneke címet adta (Vitézi énekek és elegyes dalok, 1864). Thaly tehát kétszer is kiadja, először a Jankovich átalakította-megrövidítette, stilizálta-romantizálta szöveget közli:

1. Zölditsétek, egek, hamar az erdőket,
Hogy próbálhassuk már nyugodt fegyverinket.

2. Ellenségeinkre egyszer hogy kikeljünk,
Török pogányokkal vígan megütközzünk.

3. Deli Kortván béget kezünkben kerítsük,
Delceg Mehemetet lováról ökleljük.

4. Hiszen a magyarok mikoron kiütnek
Pogány ellenségnek bátran szemben mennek,

5. Kik hamar előttök futnak vagy elesnek,
Magyar fegyverétől teritve feküsznek.

6. Adjad, nagy Úristen, vitézi tettekkel
Végházunk kérkedjen sok pogány fejekkel.

7. A végbelieknek tartsd meg erejeket,
Hogy pogány vérében mártsák fegyvereket.

8. Az ezerötszázban és az negyvennyolcban
Éneklé Túri György vérszomjúzásában.

A kettős hamisítást, ti. a Jankovichét és a Thalyét, a fiatal Horváth János leplezte le ragyogó vitacikkében (Thury György éneke). A XVI. századi vitéz katonát, Thury Györgyöt, mint "vérszomjazó" szerzőt, Jankovich írta bele; a vérszemet kapott Thaly ráadásként az 1648-at változtatta 1548-ra. Mindjárt kapott így egy XVI. század közepi "Thury György-ének"-et, a Jankovich-féle előhamisítvány forrását, a Szencsey-daloskönyv-ben olvasható eredetit pedig kései változatnak tekintve elkeresztelte Végbeli vitézek énekének. Az eredetihez képest a folyamatosabb, tömörebb, jobb rímelésű s általában kerekebb, művészibb Jankovich-változatban – írja Horváth – "Thury György vérszomjúzása nagyon feltűnő": a XIX. század eleji romantikus drámaírók "szokták hőseikkel a vért szomjúhoztatni". Jankovich nem mert az 1648-on változtatni, Thaly azonban fittyet hányt a valós dátumra: a XVI. századi Thury György igézetében 1548-ra "korrigált". Ily módon "már kész kialakultában pattan elénk a kétsarkú tizenkettős", ami "kronológiai abszurdumnak látszik". A Szencsey daloskönyv hiteles szövege ennélfogva "későbbkori variáció lesz" stb. "Mindez fordítottja a megállapítható kritikai igazságnak. Thaly a régi változatot teszi meg újabbnak, a hitelest megbízhatatlannak, a megcsonkítottat igazinak, a szerény névtelen szerzőt eltulajdonítónak" stb. Amikor a Zöldítsed, Úristen… 1648-ban készült, a versszerzőnek a tizenötéves háború csatái járhattak eszében, de lehetett alkalma napi török-magyar viadalokban is részt vennie. Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem elején azért pihenteti pennáját, mert kardot kell kezébe fognia: "Engemet penig, midőn írom ezeket, / Márs haragos dobja s trombita felzörget, / Ihon hoz házamban füstölgő üszöget / Kanizsai török; óltanom kell eztet" (IX, 3). Ez a kanizsai támadás 1648. április elején történt; éppen amikor a Zöldítsed, Úristen… tavaszváró vitézei is éles fegyverüket szeretnék próbálni. Deli Kortován s Mehmet Szárt – akikről eddig semmi nem derült ki – ugyanezt várhatták a magyarországi török végvárakban. A Jankovich javításokhoz képest darabosabban, de súlyos szavakkal, s a vitézi líra (és talán még a szóbeli költészet hagyományai szerint is) szóló szerzőnk ezt a "vitéz próbálni indul" hangulatot, várakozást, elszántságot sűríti pontos biztonsággal, nyelvi erővel, katonás szakszerűséggel. (Kovács Sándor Iván)

Lásd: Horváth János, Thúry György éneke, It, 1914, 394-401.