Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Unitárius szerzők | Thordai János |  

XXXIII. zsoltár

 

Szentek, örvendezzetek az Úrban,
Akik biztok az ő hatalmában,
Mert az Úr gyönyörködik a jókban,
Akik őtet tisztelik és szolgálnak házában.

Minden szű, száj ajak, egy lélekkel
Dicsérje az Istent félelemmel,
Mert amit fogadott esküvéssel,
Igéretit bétöltötte s megadta hűséggel.

Az ő szava hatható igazság,
Mellyel együtt jár az irgalmasság,
Nála vagyon minden hatalmasság,
Ez nagy Úrral teljes a föld s az égi magosság.

Egy szavára löttek a nagy egek,
Sok számtalan csillagi seregek,
Kiknek a Nap és Hold díszességek,
Fővel intett, s mindjárt löttek a drága szépségek.

Az tenger mély vizét elárkolta,
Mint egy erős tömlőben foglalta,
Noha ez nagy földet körülfolyta,
De a földre ki nem hág, mert az Úr megláncolta.

Ilyen hatalmas Úrtól ki nem fél?
Ez Úr keze alatt jól ki nem él?
Nem félé, hogy ellene felkél,
Regge porrá tészi, mint az hatalmas forgószél.

Ez Úrnak egy szavára minden lött,
Ami nem volt, csak intett, s eléjött,
Eleitől fogván sok csudát tött,
Ő ád mindent, és senkitől soha semmit nem vött.

Az Úr a tökéletes bölcsesség,
Nincs ellene semmi gyors eszesség,
Ez föld hátán nincs sohul oly község,
Kinek tanácsában volna ellene erősség.

Az bölcsek végezését elrontja,
De az ő szent törvényét megtartja,
Arra néz, azt mindörökké látja,
Gondolatját tanácsával senki meg nem bántja.

Boldog nemzet, amelyet az Úr tart,
Mert tőle megnyeri, amit akart,
Ennek gyűtött minden jót és takart,
Ennek adja örökségül a mennyei szent kart.

Az mennyégből az Úr gondot visel,
Az emberek fiaihoz közel,
Mindeneket betölt nagy bőséggel,
Ez világot igazgatván bírja bölcsességgel.

Minden szíveknek általlátója,
A gondolatoknak vizsgálója,
A tanácsoknak igaz bírája,
Kinek-kinek jutalmának bölcsen elosztója.

Senkit az ő maga esze nem tart,
Az emberi segítség csalárd part,
Nem nyújthat a kincs üdvösséges kart,
Az Úr ellen penig soha senki veszély nem mart.

Mert az őtet félőkre néz szeme,
Azokat környülvötte kegyelme,
Ahol elfogy az emberi elme,
Jelen vagyon az Istennek ottan segedelme.

Az haláltól megója lelkeket,
Az éhségben táplálja testeket,
Valakik rábízták élteket,
Mindenféle nyavalyától megtartják fejeket.

Reménségünk legyen hát az Úrban,
Eddig voltunk az ő oltalmában,
Ezután is bízzunk hatalmában,
Megmaradván örvendezzünk gazdag jó voltában.

Segélj minket, szent irgalmas Atyánk,
Kegyes szemeid nézzenek reánk,
Fordíts el rólunk minden nyavalyánk,
Jó kedvedből maradjon meg békességben hazánk.

 

Forrása: RMKT XVII, 4., kiad. Varga Imre, 32. sz.