Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Unitárius szerzők | Szentmártoni Bodó János  

Az malom- és ácsmesterségnek dicséretiről
való ének

Az Vas ének nótájára mond.

 

1. Minap indulék egy feltött utamra,
    Utamot vesztvén juték egy nagy partra,
    Hogy szemeimet vetem az habokra,
    Lovamról mindjárt szállék az pázsintra.

2. Megismérem hogy utamot elhadtam,
    Az járt ösvényről másfelé távoztam,
    Noha ez vizen sokszor által voltam,
    De vezér nélkül másszor ott nem jártam.

3. Minthogy ruhástól nem szoktam feredni,
    Icarus rendin sem akarnék úszni,
    Az parton penig dísztelen napolni,
    Gyorson akarék azért általmenni.

 4. Egy hosszú fával az vizet megmérem,
    Annak fenekét de én el nem érem,
    Magamban azért pozsdulva itélém,
    Hogy beléhalva fenekét elérném.

 5. Szorgalmatoson általnézek rajta,
    Valamiformán valaki ha járta,
    Akkor egy ember túl nékem kiálta,
    Hogy fellyeb mennék s majd révhajót hozna.

 6. De három órát még várakodnom kell,
    Mert követ ütvén az hajó törött el,
    Az malommester most nagy sietséggel
    Faragja fúrja hogy ne romoljon el.

 7. Én is felelék ennek beszédére,
    Kérém is őtöt nagy emberségére,
    Hogy emlékezzék jó igiretire,
    Mert nincs zsebemben mit ennem ebédre.

 8. Azmint meghagyá, víz mellet felmenék,
    Egy bokor alatt az pázsintra ülék,
    Egyedül lévén alunni nem merék,
    Elmélkedéshez kedvem ereszkedék.

 9. Gondolatom lőn csak azon dologról,
    Erőss vizeken való járásokról,
    Malommesternek mély tudományáról,
    Gát kötésekről, sok faragásokról.

10. Azmíglen azért ott az hajót vártam,
    Az három órát heában nem hadtam,
    Azmely dologról addig gondolkodtam,
    Pennámot fogván illyen rendben írtam:

11. Sok szép míveket az faragó rendnek,
    Nézd elméjeket az ács embereknek,
    Csudáld erejét az malommesternek,
    Mert Isten után parancsol az víznek.

12. Mikor ez világ bűnben borult vala,
    Vizözönt reá méltán az Ur hozna,
    Az emberi nép hogy mind el ne fogyna,
    Ács műre Noét Isten tanitotta.

13. Szorgalmatoson az Bárkát csinálta,
    Mérte, faragta enyvezte és fúrta,
    Szép házanépit abban szállította,
    Az ácsmű által Isten megtartotta.

14. Noha az nagy víz tizen öt-öt singgel,
    Minden hegyeket, havast haladott fel,
    Noe Bárkája mégis nem merült el,
    Szárazra vötte Isten az ácsművel.

15. Mikor Salomon Istentől értette,
    Az szent Templumot építeni kezdte,
    Az műveseket hogy öszvekereste,
    Harmincezer volt faragó rend közte.

16. Hetek számára azokat osztotta,
    Az Lybánusra feligazította,
    Nagy Cédrus fákat erőssen vágatta,
    Az Ur Templumát szépen csináltatta.

17. Tízszázezer volt Xerxes hadinépe,
    Az erős Tengert igen fenyegette,
    Békót vetett rá, erőssen megverte,
    Ez kevély Király tengert meg nem győzte.

18. De az ácsmester mély tudományával,
    Gyakor méréssel eszes vágásával,
    Fejszével, bárdal, öreg furulyával,
    Birni tud az nagy vizek habjaival.

19. Jó fejsze lévén Malommester karján,
    Vizekre megyen az Dedalus szárnyán,
    Utat csinál ő az mély tenger habján,
    Tombolva megyen Tisza, Duna hátán.

20. Láncot köt gátból az sebes vizekre,
    Hogy ne menjenek szabados ösvényre,
    Deszka közt viszi az Malomkerékre,
    Hogy az nagy követ megperditse lisztre.

21. Sok szegény árvák az nagy drágaságban,
    Megmaradnak ám az jó Malomházban,
    Az Malommester ha lészen markában,
    Az éhezőknek ád az Malomporban.

22. Nagy tisztességben tartom az faragást,
    Ez eleiben teszem csak az szántást,
    Az szántás után bizony nem lelek mást,
    Ki meghaladná haszonnal az ácslást.

23. Sőt az szántás is nem lehet ács nélkül,
    Mert az szántóvas gerendely fában ül,
    Tudjuk peniglen, hogy minden embertől,
    Járom tésola, jó eke ki nem sül.

24. Az Kőmivesek házakat ha raknak,
    Az héjazását meghagyják az ácsnak,
    Nem is mondhatni addég egész háznak,
    Mig az faragók ott nem kolompoznak.

25. Azmig az lélek köteles az testhez,
    Semmi rend közlebb nem mehet az éghez,
    Mint az ácsmester torony tetejéhez,
    Ragaszkodik az magos fellegekhez.

26. Torony gombjára mikor fel kezd menni,
    És az tetején látszatik mozgani,
    Szörnyű dolog azt innen alól nézni,
    Az felnézőknek szivök kezd dobogni.

27. De akkor az ács nagy erőssen remél,
    Isten dolgáról csak magában beszél,
    Nem árt őnéki hirtelen jutott szél,
    Az Isten vélle, s leeséstől nem fél.

28. Mikor sok ember kerüli az tüzet,
    Igen rettegvén az erős hideget,
    Az Malommester akkor az nagy jeget
    Fejszével vágja, tapodván az vizet.

29. Jó Molnárival az Malomkereket,
    Jégből kivágja, hogy értessen lisztet,
    Így azki tegnap mind estig éhezett,
    Lágy kenyeret ma kezében vehetet.

30. Ti asztalosok, s ti hasznos Kádárok,
    Esztergárosok, jámbor Kerékgyártok,
    Ez egész földön fából kik faragtok,
    Az Malommester légyen Hadnagyotok.

31. Mert igen gyorson megszűnik mívetek,
    Mihelt fogytára jut az kenyeretek,
    Malommesternek szépen beszélgettek,
    Kész búzátokból lisztet ád tinéktek.

32. Az fazakasnak s az fűsűgyártónak,
    Mívek morzsáját ád az szemétdombnak,
    De az forgácsa az faragó ácsnak,
    Serény fövést ád fazékban az húsnak.

33. Az nagy ég alatt s az kerek föld hátán,
    Valakik laktok, higyjétek el nyilván,
    Malommesternek s az ácsok munkáján,
    Mindnyájan élünk ezek fáradságán.

34. Ács műnek hasznát még az vak is látja.
    Annak jóvoltát az néma kiáltja,
    Még az siket is dicsiretit hallja,
    Kellemetesnek pennám is azt írja.

35. Valakik azért hídon s hajón jártok,
    Kenyeret s cipót valakik haraptok,
    Malommesterről jól gondolkodjatok,
    Istentől áldást néki kivánjatok.

36. Az ezerhatszáz és negyvennégyben,
    Szent Jakab hava második hetiben,
    Egy malommester Kolozsvár megyében,
    Erre kért engem, s úgy adtam kezében.

 

 

Forrása: RMKT XVII, 4., kiad. Varga Imre, 212. sz.