Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Unitárius szerzők | Szentmártoni Bodó János  

Az vasról való ének

Ím, minden rendek dolgokban eljárnak,
A sebes gályák tengereken folynak,
Élettápláló szántó rendek szántnak,
A szőlősgazdák hegyeken izzadnak.

Jeles vitézek fegyvert tisztogatnak,
Futó lovakat mezőben hizlalnak;
A szép madarak zöld erdőkben szólnak,
De az poéták talán mind alusznak.

Serkenj fel azért, álmos Múzsám lantja,
Hogy ne nyomjon el az restségnek fontja,
Mert az tunyaság kire magát ontja,
Annak elméjét tudd-é, hogy elrontja.

Az békességben nem jó csak henyélni,
Nem jó héában az kenyeret enni,
Szükség az elmét gyakran köszörülni,
Az szép vas dolgát kezdd előbeszélni.

Az ember immár micsoda üdőt ért,
Nyolcvan pénzt adnak egy sánta bárányért,
Tékozolják az pénzt most minden állatért,
Karolják adni csak az áldott vasért.

Egy szőrös bocskort negyven pénzen adnak,
Azt penig mondják nem igen drágának,
Ha penig vasból bocskort csenálnának,
Nétalám abban ingyen kévánnának.

Talám nem tudják még, az vas miben áll,
Mennyi sok gonddal vasat ember talál,
De az életre mely bőséggel használ,
Megmondanám én, ha reá hallgatnál.

Ezt vegyed azért először eszedben,
Hogy az vas lakik az földnek szívében,
Sok erős hegyek, kövek közepiben,
Nap fényitől üres, szörnyű sötét helyben.

Pénzért adnak ám gyertyát az kezekben,
Az míveseknek az vaskő pincében,
Pénzért hordják ki penig károsképpen,
Mert azmit vágnak, nem vas az mind éppen.

Szalonnát eszik s bort iszik az szolga,
Kiknek az vassal vagyon nehéz dolga,
Kártyajádzásban nincs igen jó módja,
Az déli álmot gyakran hátra hagyja.

Az nehéz követ hátán kell hordani,
Néha térden jár, úgy kell nyomorogni,
Ugyan füstölög, mikor ki kezd jutni,
Azt alítanád, hogy fel akar gyúlni.

Szegény mívesnek megtörődik teste,
Mert tereh alatt lőtt gyakran eleste,
Hogy ha gyerty áj át kézből kie j tette,
Az homlokát is gyakran kőben verte.

De nagy félelem vagyon az bányában,
Mert nehéz kövek vadnak leomlásban,
Mívesek akkor vadnak futkosásban,
Az életeket viselik markokban.

Ha ott egyedül volnál az bányában,
S elfogyna gyertyád recreatiódban,
Az fejed bori pozsogna akkorban,
Hova lennél el sok gondolatodban.

Ha ott egyedül jutnál tévelygésre,
Fogadást tennél az Isten nevére,
Hogy ha még egyszer kihozna napfényre,
Nem mondasz gonoszt az vaskészítőkre.

Vaj ki sok pénzzel tartják az vasbányát,
Sok verejtékkel kenegetik szárnyát,
Azki felveszi ennek éppen gondját,
Repedezéshez készíti az csontját.

Erős ám az vas s erős munkát kíván,
Az tunyasággal nem lakik egy portán,
Az délig alvó nála igen hitván,
Annak az bori megkopik az állán.

Sok pénzért szerzik az szénnek az fáját,
Borral öntözik annak az fáklyáját,
Kenyérrel, hússal tartják az szolgáját,
Azki leveri az vasnak rozsdáját.

Nem járja szekér az erős utakat,
Pénzért csenálják az sok kőkasokat,
Sok pénzen veszik az hátaslovakat,
Pénzért vezetik szolgák is azokat.

Pénzért ássák meg árkát az vizeknek,
Hol innyok adnak az szomjú verőknek,
Sok pénzen vesznek tömlőt az szeleknek,
Kik megélesztik tüzit az eszköznek.

Minden műszerszám pénzért készíttetik,
De mind azokban sok kár találtatik,
Mert néha oly nagy árvíz bocsáttatik,
Ki miatt sok koh széllel elhányatik.

De mire való az vas, ha azt kérded?
Azt is éntőlem ezennel megérted,
Ha csak kotánggal nem virágzik kerted,
Az vasnak hasznát eszedben veheted.

Hiszem egy sing vas jobb kétannya ónnál,
Mert az ónszablya az harcon nem használ,
Ha ónekével szántani indulnál,
Tudom, hogy hamar koldulásra jutnál.

Vassal építik az szép templumokat,
Vassal faragják az nagy kőházakat,
Vassal építik az szép palotákat,
Vassal ássák meg az szép halastókat.

Vassal vágják ki aranyat az földből,
Ha mit megisznak az aranyedényből,
Vassal gyűtik azt az szőlőhegyekből,
Vassal keresnek búzát is az földből.

Vassal csénálnak helyet salátának,
Vassal készítnek fészket az hagymának,
Kit az magyarok hátra ha hagynának,
Az oláhok éhhel is meghalnának.

Ezüst, aranyat erősen dicsérik,
Ládák fenekin igen rejtegetik,
Az ónszerszámot szegekre biggyesztik,
Az vasnak hasznát eszekben sem veszik.

Egy kis aranyat hat forinton adnak,
Sem jó, sem elég egy késre acélnak,
Oly haszontalan, mégis rajta kapnak,
Az szegény vasat alítván csak rossznak.

Aranyekével nem sok ember szánthat,
Az ezüstkapa bő bort nem csénálhat,
Az ón az tűzön hamar elolvadhat,
Ideig az vas ott is megmaradhat.

Az nagy faházak ha földig leégnek,
Ne  örülj annak, bár az cserepének,
De  ha vasszegek az hamu közt lesznek,
Szedd fel, továbbá néked hasznot tesznek.

Vassal-keresik fenekét aknáknak,
Ezüst- és aranykincső bányáknak,
Azkik tárházi vitéz magyaroknak,
Díszi peniglen szomszéd országoknak.

Sok vasat látok az urak kocsiján,
Vas vagyon annak elein s hátulján,
Sok vas az rúdján, vas vagyon az hámfán,
Vas az csatlaján, vas az kerék talpán.

Hova lennének az jeles vitézek,
Kiknek gyakorta vagyon ellenségek,
Ónból ha patkót lóra szegeznének,
Az ütközeten szertelen vesznének.

Az jó vitéznek végig vas szablyája,
Vas hegyes töri, vas az ő sisakja,
Vasból áll inge, vas az ő puskája,
Hegyes vas nélkül rossz az kópiája.

Az puskaport is vassal törik, rontják,
Vasgolyóbissal az várat megrontják,
Az tunya lovat mindaddig szorítják
Vassarkantyú közt, míg futni tanítják.

Vasból csénálnak zabolát lovaknak,
Vassal kaszálnak szénát is azoknak,
Vassal aratnak búzát az országnak,
Vassal csénálnak hordót is az bornak.

Az ezüstpohárt vassal kolompozzák,
Az aranyedényt vasmível cifrázzák,
Kiből az jó bort néha gőggel isszák,
De annak tövét csak vassal kapálják.

Néha nagy tereh vagyon az szekérben,
Ki megáll gyakran az sár közepiben,
De ha egy kis vas lészen az ösztönben,
Tizenkét ökröt megmozdíthat éppen.

Vassal vágnak fát mind erdőn s mind itthon,
Kövér malacot megsütnek vasnyársón,
Ha az tűz elfogyna ez egész világon,
Tüzet tehetnek két darab acélon.

Vassal patkolják csizmáknak az talpát,
Vassal készül az jó kenyérsütő lapát,
Vassal csénálják, vasból is az kapát,
Vassal készítnek mind gubát s mind subát.

Az bélyegitője hiszem vas az pénznek,
Mind az ezüstnek, s mind penig az réznek,
Vas az eszközök minden míveseknek,
Mert az szépmívek vasat nem gyűlölnek.

Vas az eszköze az szegény kádárnak,
Az asztalosnak s az kupagyártónak,
Vassal csénálnak műszert az takácsnak,
Az borbélyok is vassal borotválnak.

Vassal csénálnak ajtókra erős zárt,
Az titkos lopó hogy ne tehessen kárt,
Vassal csénáltak kőmívesek is várt,
Az mészárosok vassal vágnak felsált.

Vasból csénálnak kést is az étkeknek,
Vasból csénálnak békót az vétkeknek,
Vas járja gyomrát az malomköveknek,
Hogy az szép búzát aprón törje lisztnek.

Halál nyilai mikoron meglesnek,
Ábrázatunkon sárga színt is festnek,
Annak tőriben tagok hogy elesnek,
Vassal ásnak sírt az szegény holttestnek.

Senki nem tudja azt előszámlálni,
Mennyi sok haszna kezd az vasnak lenni,
Azért az vasat ne károld megvenni,
Egy nap ha kétszer főttet akarsz enni.

Nem drága az vas, ha találják készen,
Megveszik őtet aranyon, ezüstön,
Azért az vasnak ellene semmiben
Senki ne mondjon teljes életében.

Az ezerhatszáz és az huszonötben,
Az kelő nyárnak szintén közepiben,
Aranyas vize gyönyörű  mentében
Ezeket írám egy hívös szigetben.

 

 

Forrása: RMKT XVII, 4., kiad. Varga Imre, 208. sz.