Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Amade Antal |  

Állhotatlan szerelemrűl egy kegyetlen szép személyrül

 

Alcsion kűsziklán Tenger közepiben,
Balena is fötröng  Schilla örvínyiben,
    Amaz  Rab társ nélkül epedez szívében
    Ez sem szabadulhat esett kelepcíben.

Tartsad bár Cukorral zengő Madárkádat,
Gyakran megújítsad  vízzel, kalitkádat,
    De azért hogy fogva, szomorún Nótádat
    Énekli s ha lehet, töri kalitkádat.

Micsoda szelígyebb amaz Görlicénél
Társához sincs hívebb jádszó szerelminél,
    Kit ha egyszer elveszt, száraz ág körminél,
    Fölzavart víz, nincsen más italja ennél.

Mit írjak s mit mondjak szép Lucrétiárul,
    Emlékezet  lehet ritka Példájárul
    Érte, szerelmijírt Férje halálárúl,
    Magát is áltverte, s nem maradt árvájul.

Jaj nékem!  elhagyott, kit rígen  szerettem,
Lölköm, Hitem, Testem azkinek ígírtem,
    Illy nagy fáradsággal szerelmit kergettem,
    Kit kevéskét nyertem, máris elvesztettem.

Méltán, mint Alcsion epedek, kesergek;
Balénával méltán örvínyben fötrengek,
    Kalitkádon kívül, szomorúan zengek,
    Zavaros italom, szároz ágra megyek.

Lucretia mint járt, maga s Hitvestársa
Az most is meglehet; én leszek a mása,
    Ha meg nem könyörülsz, Példám másik lássa,
    Halál, higgyed, lészen tűled elválása.

Mit használ életem, ha nincs vigasságom,
Öröm helyett Üröm fájós mulatságom,
    Búval, epettsíggel  töltöm Iffjúságom,
    Illy gyászöltözettel nem lehet világom.

Hallom, száraz ágrul Gerlice fúja: Tűrj,
Hasonlót rétekben csagtogja kövér Fürj,
    De mindkettő szabad, Gerlice úgy a Fürj,
    Én Rab, Haldoklok is, még is mondják: Tűrj, Tűrj!

Tűrník, ha tudhatnám  s vehetním jutalmát,
Bizony tartoztatnám szemeimnek álmát,
    Akkor szárasztannám könyveim siralmát,
    Talám elkerűlním  halálnak hatalmát.

Ah!  Térj meg szerelmem! ím, fogadást teszek,
Meg nem szomorítlak, hozzád igaz leszek,
    Érted  messzi  földre látóimmal  nízek,
    Tűled nyeresíget ha ezekírt viszek.

Vezuvius hegynek tetejére menník,
Aetnának is tűzet hamujából szedník,
    Kínkűves Tulában Plútónak hajódzník,
    Ezer szerencséket éretted próbálnék.

Elnyerním röpüllő szárnyát Icarusnak
Hamar megnyergelním hátát Pegasusnak,
    Szekeriben űlník fényes Phaetonnak,
    Sűt kedvét keresním  híres Daedalusnak.

Ganimedesnek is álmos Pohárt adník,
Hogy nálomnál előbb, veled ne jadszódník,
     Sőt, Juppiternek is áldozatot tenník,
     Csak szerelmet tűled tetézve vehetník.

Meg hodulsz ha nyúlok Fegyverihez Marsnak
Tűzit ha szívedben bocsátom Venusnak,
    Elmíít vehessem bár Mercuriusnak,
    Szerencsíje így lesz megszakadt hálómnak.

Ah! szelídüll, kérlek, elröpült Madárkám!
Kökíny szemmel bíró, ah Drága Mancuskám!
    Alabastrum tested, gyönyörű solymocskám,
    Hadd fogjam, Fürjecském, én édes Kárulykám.

Én rab, fogoly vagyok, elloptad szívemet,
Magadhoz kapcsoltad Lölkömet, elmímet,
    Nem hánsz, általláttam, így gyötrőd Testemet,
    Szánj meg egy kevéssé, tartsd meg életemet,

De mily gyönyörűsíg Rabokat kínoznyi,
Vad kertben is Vadat szabadon verhetnyi,
    A vad oroszlánt is könnyen meggyőzhetnyi,
    De nehéz elsőbben verembe ejtenyi.

Voltam én is Vadász, egy vadra akadtam,
Természeti hogy vad, igazán  mondhattam,
    Addig jádszodoztam, addig  simogattam,
    Nehezen szelídült, de mégis megfogtam.

Megfogtam, de ámbár elszaladott volna,
Most keserves szívem csak egyet  sem szólna,
    Érette hogy elment sebem sem újulna,
    Illy kemínsíged is máshoz  nem hódulna.

Látod  Menykű, Tigris, Parductul fajzott szív,
Vagy térj meg vagy hozzám légy állandó és hív,
    Látod hamis Lölkű Testem lángol és íg,
    Ezentűl az halál lészen szomorú víg.

 

Forrás: Várkonyi Báró Amade Antal Versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., MTA, 1937, Világi költemények 10. sz.