Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Amade Antal |  

Pánt  olvass magadban, lépj házasságodban

 

 Meg  bocsáss Virágom olly kegyetlen voltam,
 Nálod nélkül számos üdőt elmúlattam,,
     Ezer bíztatásra másé nem lesz, montam,
     Még ollykor hitemtül elválsz, ezt fogadtam.

 Jól tudom, epedtél, de én is epedtem,
 Szerelem kergetett, de én is kergettem.
     Ha egy pár csókocskát vettél, én is vettem,
     Hideg ruházat volt, többet nem nyerhettem.

Apró tapogatás mit hoz a konyhára?
 Azzal ifjúságnak meg nem nyílik zára,
     Másképp is két csóknak drága volna ára,
     Reméllem többet ád szerencse továbbra.

Megbocsásd Virágom föltett szándíkunkat,
Isten hallasztotta, jó akaratunkat
    Még mostan sem kellő tett fogadásunkat
    Egyesbe tehetjük még kettős ágyunkat.

Oh Drága nyoszollya rőpűlj sebes szárnyon,
Nem  adnálak higgyed ezüstön, aranyon,
    Nincsen is már, szívem, egyebet kívánnom
    Ebben gyenge Tested elplántált maradjon.

Azonban az Isten, úgy aggya, oltó ág
Foganatos lészen, szármozhat szép Virág,
    Sem én,  sem pedig Te nem vagyunk asszú ág,
    Ha élünk továbra, számok szebbre is  hág.

                        *

Megbocsásd Virágom eddig  elmúlattam,
Cupidót Jágernak hogy meg nem fogadtam,
    Keszkenyővel szemét befödve tartottam.
    Tegzibül nyilait kilűnyi nem hadtam.

Actaeon hálóit eladja, kínált is,
Sípjait nem szánja, sőt tönnön magát is,
    Csapó kalitkáit,  minden  zárait is,
    Mesterségét, mondja, meg vastőreit is.

Amaz szép Dianna megszollal: szolgáljunk,
Méltó illy Iffjúnak minden jót kívánjunk,
    Lészen Ellensége!  mellette fölálljunk,
    Neki örvendetes napokat számláljunk.

                       *

Megbocsásd Virágom, illy Erős ércszívvel,
Caucasus, áczélos, vakmerő elmivel
    Voltam olly kegyetlen Lölköm sírelmível
    Sírhatok, megvallom,  Emlékezetivel.

Tudod édes Thysbem, Drága gyöngyöm, tudod,
Lölkömnek más fele, édes szívem, tudod,
    Sírtam, könyörögtem, fohászkodtam, tudod
    Mód hamarabb nem volt, magad is jól tudod.

Nem volt ollyan kínja, nincs is Tantalusnak,
Szerencse kerekin jádzó Ixionnak,
    Amaz láncon őrző fene Cerberusnak,
    Mint nékem éretted, egy Árva Iffjúnak.

                       *

Megbocsásd, Virágom, társatlan Gerlicém,
Addig hányom kockám, míg kíszen szerencsém,
    Hátrafordul, hiszem, lesz akkor kedvecském,
    Lovamra tehetem megnyugodt nyergecském.

Elmegyek, elmegyek!  de nem Indiában,
Ásia, Africa, sem Americában,
    Hanem azhol lakok, híres Európában
    Házomnak nem messzi megyek szomszédjában.

Nem vagyok én Jákob, Rebekát kergessem,
Ráchelnek személlyét nincs mód, hogy űzhessem,
    Ruth, noha rút nem volt, aztat is nézhessem,
    Hasonló hasonlót, kívánok, nyerhessem.

Próbáltalak, higyjed, csak azért távoztam,
Állandó maradsz-e? megtudnyi kívántam.
    Megbocsásd, hogy tovább tűled kimaradtam
    S egy kevés üdeig jártom és búdosstam.

Jártom és bújdostam, de szíved szívemben,
Minden pillanatban Lölköd is Lölkömben,
    Forgottal szüntelen habozó elmímben,
    Gyötrődtem, szenvedtem éretted Testemben.

Sokszor piros  Orcám meghalavánodott,
Fekete szemem is Patakra áradott,
    Szívem a sok gondtúl ippen elbágyodott,
    Testem ékessíge elhomálosodott.

Noha messzi laktál, de velem múlattál,
Ha szintén nem láttál, de csókokat adtál.
    Jóllehet, hogy vartál, nálom jelen voltál
    Velem jádcodoztál, mert szívedben zártál.

Tűz próbál aranyat, szerelem fájdalmot,
Elbágyodt Test kíván, csendes nyugodalmot,
    Szerelem pediglen kergeti az álmot,
    Így lángol ő s fárad, akar Diadalmot.

[Nem néz  ez órákot, napot s esztendőket,
Sem Eget, sem földet, se magos Hegyeket,
    Ahol érez hamar széles Tengereket,
    Célja csak egyedül, hódítson szíveket.]

Bizony  nyughatatlan kisgyermek  Tegziben,
Cyprisnek is Tüze lángadoz szíviben,
    Nyughatatlan vadász Vadat  fojt tűriben,
    Éltem én azoknak enyves vesszeiben.

[De vallyon mit mondík? Te ily Iskolában
Jártál  és tanultál Académiában,
    Szolgáltál ezeknek, s ezek Városában,
    El is loptál  s fogtál Vadász hálójában.]

Megfogtál engemet, bánjál mint Raboddal,
Kalitkában zárott s fogott Madaraddal,
    S-kalitkádnak kulcsát oltalmazd Magaddal,
    De mégis jól banjál szelíd Galamboddal.

Még ezek nem lesznek, egyre kínszerítlek,
Egy leszen ezután köztünk Test és Lélek,
    Mert ha ez nem lészen, bizony igen félek,
    S azután  mind holtig veled halok s élek.

Tartsd föl ujjaidot, esküdjél Egekre,
Istenre, Szentekre, Égi seregekre,
    Másokhoz nem hajlasz, nemis nízsz szebbekre,
    Tedd le az hitedet, eskűdjél ezekre.

Ezt is véghözvitte kapcsoló szerelmed,
Ugy hiszem nem lészen tűlem több sírelmed,
    Fordulj, járulj hozzám, mutasd meg kegyelmed,
    Pillants rám ráróhoz hasonló szép szemed.

Drága kezeidet hajtsad nyakam körül,
Porcogó csókjaid ne szánd mindkét felül,
    Szállj alább mellyeknek dombos Hegyeirűl
    Gyümölcsöt is szerezz elplántált völgyirűl.

 

Forrás: Várkonyi Báró Amade Antal Versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., MTA, 1937, Világi költemények 2. sz.
Amade saját kezű kézirata alapján. A strófák sorrendje nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A furcsa kétsoros címet - Gálos Rezső szerint - a szerző német minnta alapján adta.