Az irgalmas, kegyes, szeplőtelen szószólónkhoz, patrónánkhoz,
boldogságos Szűz Máriához való fohászkodás

Már nyelvem röbög, szívem is pihög,
Pennám elhull markombúl.
    Elmém elkábul, magam mint fábúl
    Vóník s kemény márványbúl.
        Le nem írhatom, ki sem mondhatom
        Sem szóbúl, sem írásbúl.

Ennek nagy nemit, nagyobb érdemit
Vajon ki nem hallotta?
    Gyönge szépsígit, kegyelmessígit
    Szent Dávid is mondotta.
        Irgalmasságát, nagy méltóságát
        Ki-ki prédikállotta.

Kegyes mindenhöz, ember, bűnöshöz,
Betegek gyámolója.
    Atya s Fiúnál, Szentháromságnál
    Hathatós pártfogója,
        Szegény nyájánok, Magyarországnak
        Választott szószólója.

Tudja Szent István, nékije hagyván,
Egyedül azért szánjo,
    Még miben van is, nem lenne az is,
    Ha nem volna ez anyja.
        Oh, magyaroknak! bűnös fiaknak!
        Légy örökös asszonya!

Bár elkárhoztál, ha meg is holtál,
Térden megy Szent Fiához,
    Könyörög írted, engedje vítked,
    Sír, s leborul lábához,
        Úgy engeszteli, anyját kedveli,
        Ád s megtér gratiához.

Irgalmadbúl adj, mert bőv s igen nagy,
Ne vond el malasztodat.
    Drágo emlődbűl, édes tejedbűl
    Részesítsd szolgácskádot!
        Csak csöppöcskéje, annak ereje
        Eltörli mocskaidot.

Nem érdemlettem, ha miríszlettem
Ezekért fohászkodnyi,
    Hol a kegyessíg, csendes szelídsíg,
    Oda köll ragaszkodnyi.
        Tudtam: e Szűzhez, kincses eszközhez
        Bátron folamodhatnyi.

Nem volt, nem is lesz, jutalmat is vesz,
Ki ennek esedezik,
    Bátron ehetik, fekhet, ihatik,
    Ki palástjával fődzik.
        Ezen forrásbúl, eleveny kútbúl
        Igyík, nem szomjúhozik.

Még e világ is hamu-, porrá is
Elsülledett volna is.
    Te közbenjártál, s úgy munkálkodtál,
    Nem volt, ki megszánna is,
        Árnyékod alatt mint kőfal alatt,
        Szállott ránk irgalmad is.

Veszedelmekben, förgetegekben
Egyedül vagy csendessíg,
    Háborúságban, rémült futásban
    Bizonyára békessíg,
        Betegsígekben vagy ínsígekben
        Mindeneknek egíszsíg.

Oh, van-é oly szív, ki ehhöz nem hív!
Ha van, méltó horogra.
    Tisztességiírt, szüzessígiírt
    Állj elő, vagy pokolra.
        Menj el színyirűl, föld kerekirűl,
        Menj el ezer kínokra.

Mely alázatos és foganatos
Ingyen tett könyörgíse,
    Csak az nem tudja, ki nem fogadja,
    Buzgó esedezíse
        Tilos ne légyen, értünk mit tegyen,
        Szent Fiához meníse.

Már mi mindnyájon, legyünk bárhányon,
Mi segítségül hívunk.
    Vagy fordul jóra, avagy gonoszra,
    Legott téged kiáltunk:
        Mária, Anyánk, édes patrónánk,
        Jüjj el! jüjj! Légy oltalmunk!

Nincs is kítsígünk, hit, remínsígünk,
Sűt meg sem szígyenülünk.
    Ha fogyatkozunk, lész mindjárt utunk,
    Azon hozzád röpülünk,
        Nagy imádsággal, burult orcával,
        Bűnösök, megkíllelünk.

Mindnyájon holtig, kicsinytűl nagyig
Anyai gratiádban
    Magunk ajánljuk, tűled is várjuk
    Mennyei boldogságban,
        Ott dicsírhessünk, örvendezhessünk
        Veled a magosságban.

Forrás: Várkonyi Báró Amade Antal Versei, kiad. Gálos Rezső, Bp., MTA, 1937, Vallásos költemények 4. sz.