Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Beniczky Péter |  

Az elhagyott állapatban maga vigasztalása

 

1. Mit háborgatsz lelkem,
S mit támadsz ellenem,
Rontod szívem kétséggel?
Nem rövidült keze,
Teremtőd ereje,
Jün majdan segétséggel,
Bétölti szükséged,
S rontja ellenséged,
Megisméred ezennel.

2. Tűrd csak csendességgel,
S fogadjad örömmel
Bús lelkem, bánatidot,
Mert nem történetbül,
Hanem érdemedbül
Érzed most fájdalmidat,
Mint arany az tűzben,
Tisztulj büntetésben,
Hogy vehesd jutalmidat.

3. Zúgolódó ne légy,
Keményb ostort ne végy,
Mert Uraddal van dolgod,
Ki nézi szíveket,
Vizsgálja veséket,
S úgy adatik csak zsoldod,
Azmint találtatik,
Fontban úgy méretik
Te alázatosságod.

4. Sőt áldjad óránként,
Hogy gyarlóságodként
Próba alá is vetett,
Hogy tüzes menykővel,
S pokolbéli tűzzel
Haragjában nem vesztett,
Mert kicsiny hévséggel,
S kisebb szeretettel
Rettegted teremtődet.

5. Mennyit hívot sokszor,
Látván, vagy hamu s por,
Mutatván kegyességét,
Akaratos élted
S kényén járó lépted,
Nem ismérvén kegyelmét,
Pokolbéli hályog
S ördögi rút tályog,
Rontván szíved félelmét.

6. Noha rút irigység,
És utált kényesség
Rajtad elhatalmazott,
Jóra való restség,
S gonoszra fesletség
Akaratjára hajtott,
Tétovázó kétség,
Szemtelen gyűlölség
Értelmedben vakított.

7. Né essél kétségben,
Légy jó reménségben,
Felkél kedvedre napod,
Noha csapkod ostor,
Mint a tövis bokor,
Mutatván gyarlóságod,
Csak ismérd meg Urad,
És alázd meg magad,
Jóra fordul bánatod.

8. Várom, és ohajtom
S epedve kiáltom
Azért Uram malasztod,
Mint a sovány földet,
Engem, asszu füvet,
Hogy élesszen harmatod,
Csak lelkemre tekénts,
S bűneimbül tisztíts,
Bár ne adj Uraságot.

9. Szánjad ocsmány férged,
Az ki szívbül téged
Mostan kérlelni akar,
Látod, nagy óhajtva,
És szíve szakadva
Ajtódon zörget s vakar,
Rábízott girábul
S néki adott jókbul
Talám még hasznot takar.

 

 

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 67. sz.