Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Beniczky Péter |  

Magával való lelki számvetés

 

l. Kősziklátul fajzott,
Sárkány tején hízott,
Elfajult kemény szívem,
Micsoda szédített,
És megrészegített,
Hogy nem szánod bús fejem.
Vagyon-é értelmed,
Vagy csak keménységed
Akartva veszti lelkem?

2. Mi reménség táplál?
Ezennen más talál,
Mert vagy hamu és csak por,
Szörnyű számvetésre,
S kemény itéletre
Ha tégedet hoz a sor,
Kit bántottál bátran,
Mint nézheted méltán,
S hová rejtezel akkor.

3. Hivalkodásidrul
S trágár szavaidrul,
Kit mondatott veled bor,
Éktelen életrül,
S buja tekéntetrül,
Kit cselekedtél sokszor,
De mint adhatsz számot,
Kérnek tüled vámot,
Ínség akkor reád for!

4. Hamis gondolatid,
S rút botránkozásid
Higgyed, fel vadnak róva,
Sok káromkodásid
S csalárd vádolásid
Készen állanak írva,
Tobzódó életed
És csélcsap beszéded
Elődben lészen rakva.

5. Még azt is megmérik
S tőled számban kérik,
Mennyit léptél hijában;
Mint adtál tanácsot
És miben hibázott
S kiket ejtettél kárban,
Hány szempillantásod
Másokat csábított,
Higgyed, nem marad abban.

6. Mindennyi sok vétkem
Furdal, s gonosz férgem
Vádol engem szüntelen,
Nem mondja: életre,
Hanem itéletre,
Méltó, úgymond, a tűzre,
Jaj s hová legyek már,
Kit veszedelem vár,
Mert nem szolgáltam híven.

7. Ah Szenteknek Szentje!
Áron szép vesszeje!
Ki ád vizet szememnek?
Hogy bűnöm sirassam,
S vétkem megvallhassam,
Ki ád erőt nyelvemnek?
Ne bánd hogy ha szólok,
S kegyelmet találok
Nálad bűnös lelkemnek.

8. Hogy keresztfán függtél,
És szomjan epedtél,
Akkor de mit kévántál.
Mit szeretet főzött,
Hogy ily kínra ejtett?
Akkor de mit gondoltál?
Bizony nem ezüstet
Arany és gyöngy levet
Akkoron ohajtottál.

9. Értem szomjuhoztál,
Értem ként vallottál,
Értem mindent szenvedtél,
Érettem megholtál,
Ismét feltámadtál,
Hogy életre vihetnél,
Oh áldott szeretet,
Vérrel festéd földet,
Hogy engemet éltetnél.

10. Nincsen a füvekben,
S kövek ereiben
Orvossága lelkemnek,
Nincsen az vizekben,
Forró hévfördőkben
Tisztulása bűnömnek,
Hanem Christus sebe
Csak véres ferdője,
S gyógyítója sebemnek.

11. Iffjúságom vétkét,
Szabad kényén éltét
Ismérvén, kesergetem,
Mert rút fertőjében,
Mint virágos kertben
Szántszándékkal hevertem.
Ez kis könyörgéssel,
S alázatos szívvel
Istenemet kérleltem.

 

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 63. sz.