Vélekedés az ékességről, amely tulajdoníttatik a rózsának

Világ ékessége,
Mibül áll szépsége,
  Azt én tudni kivánnám.
Elmém fáradságát,
És kezem munkáját
  Ezért nem is szánhatnám,
Csak hogy voltaképpen
Célozhatnám éppen,
Vaj, mely igen akarnám!

Körül járó kék ég,
Akin nincs semmi vég
  És csillagit mondhatnám,
Planéták járási
S kesergő forrási
  Szépítik, gondolhatnám,
Tengernek ég színét
És tágas zöld szemét,
  Erre magyarázhatnám.

Szép ékes zöld pázsit,
Mely ezer kedvet nyit,
  Dicséretes mindenbül,
A szép csorgó forrás,
Szemnek kedves látás
  Tisztítja nedvességtül,
Szép tavaszi harmat,
Mint ékes ruházat,
  Gyöngyöt halad szépségbül.

Kétséges az elme,
Vadak különb neme
  Elnyerhesse e pályát,
Madarak szépsége,
Tolla s éneklése,
  Ám dícsírtesse magát,
Gyümölcshozó fákrúl,
S árnyékos ágakrul,
  Szólni nem látom módját.

Arany ékessége
S kövek fényessége
  Szemedet hizlalhatja,
De elmém kétséggel,
Mintegy álmos szemmel
  Ezeket csak számlálja.
Mások javallását,
S elmefuttatását
  Vélekedésem várja.

Talám a szép rózsa,
S virágok asszonya,
  Kiért elmém most fárad,
Ez az az ékesség,
Kerti gyönyörűség,
Melyért szívem most bágyad,
Világ fényes szeme,
S tündöklő öröme,
  Ez mindent fölülhalad.

Virágjában ékes,
Ajándékban kedves,
  Nehéz őt megfontolni,
Virágzó örömét,
Ragyogó szép színét
  Nehéz verssel leírni,
Liliom- s violán,
Nárdus-, majorannán
  Feljebb magasztalhatni.

Messze földrül látszik,
Szépsége tündöklik,
  Tetszik mint sebes villám;
Ő kedves illatja
Az elmét újítja,
  Kiért hogy ne javallnám.
Elmém felülmúlja,
S értelmem haladja,
  Abban kell hagyni talám?

Hogy kertemben valék,
Szép rózsákat láték,
  Úgy írtam ezt felőle.
Nincsen ennek mássa,
Akárki bár lássa,
  Múlik többi mellőle.
Nézz nyájasságára,
Vagy vize hasznára,
  Sok jót várhatsz belőle.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 79. sz.