Hogy az szabad zabola nélkül való nyelv mindeneket viszsza magyaráz

1. Crokodilus mint kis gyermek
Sír, s jajszava merő ének:
De nótája a végének
Lészen vesztére fejednek.

2. Így csácsogó nyelvnek ínye,
Csalárd s hamis szó gégéje,
Meghat álnok lehellete,
Mert égő tűz foga fénye.

3. Mint az gyöngyöt erős ecet,
S elolvasztja tűz az ércet,
Így gonosz nyelv égő tüzet
Okád alád s forró vizet.

4. Oly ártalom nincs fegyverben,
Sem lángozó sebes tűzben,
Nincs oly méreg szelencében,
Mint az fondor gonosz nyelvben.

5. Hol nem véled, ott kisebbít,
Ahol nem félsz, ott sebesít,
Jó híredben homályosít,
S gyalázattal sírban taszít.

6. Légy termetes, mint Absolon,
Serény vitéz, mint a Sámson,
Okos és bölcs, mint Salamon,
Szó fér hozzád mégis nagyon.

7. Mert ha szólasz csácsogónak,
S halgatásrul tart bolondnak,
Ételedről tobzódónak,
És böjtödről mond ravasznak.

8. Áhitatos hogy ha lészesz,
Képmutató nevet szerzesz:
Ha pediglen elmés lészesz,
Bolond nevet ottan vészesz.

9. Szép köntösrül mond kevélynek,
És rongyosrul tart fösvénynek;
Honn ülésrül itil restnek,
Kin járásrul néz fesletnek.

10. Hogy ha mit adsz szegényeknek,
Nem tart azért bőkezűnek:
Mond dicsíretkeresőnek;
S képmutató esztelennek.

11. Ha marhádot ki nem osztod,
S haszontalan nem tékozlod,
Azt kiáltya: fösvény markod,
S telhetetlen szoros zsákod.

12. Oh átkozott kicsiny falat,
Látom nem pöksz te csak nyálat:
Mert madárbul formálsz halat,
És gyékényből rókamálat.

13. Nincs semmi csont te tagodban,
Rakoncád sincs fogaidban,
Sik golyobis forog szádban,
Mérged mézzel jár egy nyomban.

14. Noha gyakran maga magát
A nyelv veszti szegi nyakát,
Mint az haris fészkét s házát
Elárulja fiát s magát.

15. Hol lehetne ő békével?
Addig csácsog részeg ésszel,
Olykor fogják meg csak kézzel,
S megmelyesztik forróvízzel.

16. Azért nyelved zabolában
Tartsad acél kapocsánban,
Ne nyargaljon szabadjában,
Hogy ne hozzon gyalázatban.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Stoll Béla, Varga Imre, 82. sz.