Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Eszterházy Pál | Versek |  

Az esztendőnek négy részéről való ének

Elsőben is az kikeletről


1.
Vesd föl szemeidet és tekénts az égre,
Amaz Aquilónak kegyetlenségére,
Viszont Zephyrusnak gyönyörűségére,
Mezőket újító ékes kikeletre.

2.
Serkengeti földét az napnak ereje
És megvidámítja szép sugár zsengéje,
Ki után megvidul Hesperus mezeje,
S vigasságra fordul Napaeák elméje.

3.
Szép kifolyó kutak kikeletben folynak,
Helicon völgyéből eredetet hoznak,
Gyönyörűségesen magokban újulnak,
Az napnak fényétől ugyan megtisztulnak.

4.
Kiknek forrásokhoz az vadak járulnak,
Szomjúságoltásra oda folyamodnak,
Gyönyörűségektől szőrökben tisztulnak,
Éhséget múlatván pásiton lakoznak.

5.
Az égi madarak szárnyokkal röpdöznek,
Az szép zöld erdőkben fákra szökdécsölnek,
Kis fülemilék is hajnalban fölkelnek,
Vértajtékot túrván szépen énekelnek.

6.
Idegen helyekről darvak is megtérnek,
Heveteges helyről közelebb készülnek,
Förtő forrásához sietve röpülnek,
Hol az kikeletről feleletet vesznek.

7.
Rárók, kelecsenek, sólymok megtisztulnak,
Kikeletet érvén magokban újulnak,
Töredezett tollat szárnyokról szaggatnak,
Szárnyok sugárival röpülést tanolnak.

8.
Kertek illatoznak sok drága füvekkel,
Mezők fölöltöznek gyönyörűségekkel,
Ékes liliumok szép fejérségekkel,
Rozmaring és cyprus ékes zöldségekkel.

9.
Méheknek seregi az mezőben dongnak,
Mert Aristaeusnak sok hasznokat hoznak,
Virágok színéről édességet színak,
Kikkel kosárokban lépeket ragasztnak.

10.
Parnassus megindul kifolyó kutakkal,
Hol Apollo sétál az kilenc musákkal,
Verseket számlálnak zöngő rithmusokkal,
Szíveket gerjesztik szép musikájokkal.

11.
Az szép kikeletnek mindnyájan örülnek,
Jupiter mérgétől többé nem rettegnek,
Mennyütő kövétől mert sohol nem félnek,
Laurus koronákot ő fejekre tésznek.

12.
Egyszóval mindenek mostan vígan élnek,
Erdők, vizek, mezők örömöt követnek,
Ékes nymphák, musák virágokat szednek,
S verseimben véget, gondolom, már tesznek.


Az nyárról való ének

13.
Szép szivárvány vonta kézíját az égre,
Az kikelet után följött nap keletre,
Mellyel kerekségét jelenti a végre
Harmatját bocsássa hogy világ színére.

14.
Mezőségben az Pán nyájait számlálja,
Hogy megszaporodott, bőven föltalálja,
Hegyeknek barlangját társaival állja,
Vad eledelekkel kedvesen táplálja.

15.
Hálót vét Diana vadaknak és tőrt hány,
Tudja, vadászatban szerencse találmány,
Venus ifjaknak és Cupido lest hány,
Lévén hálójában elröjtött alkotmány.

16.
Platanus örvendez kiterjedt ágakkal,
Ékes Lybanus is sok szép cédrusfákkal,
Liliumok, rosák drága illatokkal,
Csillagok ragyagnak szép fényes voltokkal.

17.
Az üdő megáldott földnek termésével,
Erejét kiadta gyönyörűségével,
Megörvendeztetett édes gyümölcsével,
Fölnevelte füvét termő bőségével.

l8.
Munkánk fáradtságát meggyümölcsöztette,
Az egeknek zsírját réáeresztette,
Istennek irgalmát ezzel jelentette,
Mert nékünk az földben minden javát tette.

19.
Vetemények szemét megszaporította,
Az széles mezőket véle megrakatta,
Egyét sok ezerré, látjuk, változtatta,
Minden csűreinket ezzel megrakatta.

20.
Kemény vad szelei gonosz Aeolusnak
Megszelídültenek s csendességben vannak,
Gyönge szellőcskéket magokban indítnak,
Nyárnak közepiben ilyeket újítnak.

21.
Lovait szép Phoebus szekerében fogta,
Azoknak gyöplőjét Phaetonnak adta,
Erejét az égen ki is árasztotta,
Mert Caniculát is vélek fölgyújtotta.

22.
Heliadeseknek nemzője örvendez,
Ékes öltözettel szép Faunus is zöldez,
Viasz szárnyaival Icarus is röpdez,
Ő vigasságáról mert senkit nem kérdez.

23.
Ceres, készíts sarlót, megsárgult az kalász,
Kezed munkájára valóban rátalálsz,
Most nem csekély vízben Cibelével halász,
Gyönyörűségedben azkitől meg nem válsz.

24.
Apollót az musák vigassággal várják,
Helicon völgyében magokat mulatják,
S hogy ez verseimben véget érjek, hagyák,
Nyárról már eltérvén, őszről szóljak, mondják.


Az őszről való ének


25.
Gyümölcse megérett szép Alcionusnak,
Hozzája érkezett ereje az napnak,
Tündöklik szép színe piros almájának,
Sok szép gyümölcsfái kertek gazdájának.

26.
Nehéz terh alatt is pálma nevelkedik,
Ékes kerteiben Flora dicsekedik,
Mint rózsa illatja égre emelkedik,
Miként szépíthesse, abban tusakodik.

27.
Madarász sípszóval foglyait keréti,
Kis karvolymadárral fürjeit öleti,
Futó agarakkal nyulait kergeti,
Kikben mulatságát s kedvét helyhezteti.

28.
Hamandriadések hegyekben lakoznak,
Zöld fák árnyékában gyakran mulatoznak,
Laurus ágaiból koszorúkat fonnak,
Gyönyörűségekkel kit fejekben nyomnak.

29.
Nagy örömmel bétölt, Apollo, szép völgyed,
Többé meg nem hervad, Juno, szép virágod,
Rothatatlanná lött, Flora, ékes ágod,
Melyekből kitetszik nyilván boldogságod.

30.
Juno gyorsan mégyen gabonarakáshoz,
Kévéit hordatja sűrűn az asztaghoz,
Mert Bachus elhítta az vetett asztaghoz,
Pohárit készíti malosaborához.

31.
Akárhová tekénts, csak örömöt szemlélsz,
Latona hát méltán gyönyörűségben élsz,
Meghervasztó dértől immár tovább nem félsz,
Minden boldogságot ennyi sok jókbul vélsz.

32.
Mindenek egyszóval most örömmel élnek,
Még csak kis férgek is senkitől nem félnek,
Salamon királlyal mindenben föltésznek,
Földi dicsőséggel véle egyet érnek.

33.
Időváltozásról nincsen gondolatjok,
Remélik Junóval, hogy boldog az atyjok,
De majd változandó lészen ő órájok,
Nagy veszedelmekre érkezik sok gondjok.

34.
Ím, az csúszómászók télről gondolkodnak,
Az apró hangyákkal eledelt hordanak,
Őszi tprücskök szelíd énekszót hajtanak,
Ki miatt az télben éhgyomorral vannak.

35.
Ez minapi reggel hogy csak magán voltam,
Hajnalhasadásban szép Apollót láttam,
Kit szomorúságban midőn tapasztaltam,
Csinált verseimet néki ajánlottam.

36.
Kire monda: látom ember kevélységét,
Csak üdőben veti minden reménségét,
Hozzad elöl nekik télnek szörnyűségét,
Talám észben vészi ő nagy veszedelmét.

 

Az télről való ének

37.
Az üdő mindent hoz, de megént elvészi,
Minden adományát csak semmivé tészi,
Napok fogyásával, mint halál, megészi,
Változandóságát az gyarlóság érzi.

38.
Valamit nyár hozott, az tél megemészti,
Ceres majorságát csaknem porrá tészi,
Bacchusnak hordóját hamar üreséti,
Az napnak fényét is mitőlünk elvészi.

39.
Üdő kedves voltát tőlönk messzi zárja,
Nap melegségével Indiákat járja,
Kinek megtérését ember kínnal várja,
Nagy hideg voltával gyorsan általjárja.

40.
Kutaknak forrási magokban tikkadnak,
Kertekben virágok ugyan ellankadnak,
Mert égi harmattól többé nem áztatnak,
Források folyási föld alatt tartatnak.

41.
Madarak megvonják ékesszólásokat,
Nagy rozsdás torokkal kiáltják társokat,
Nem követik immár szép mulatságokat,
Nem is gyakorolják fákrul ugrásokat.

42.
Cyprus szigete is violákot nem oszt,
Drága illatjától mindeneket megfoszt,
Paphos rózsáival nem dicsekedik most,
Mert tél nem tart ehhez semmi hasomlatost.

43.
Az szép zöld pásiton Pamphagus nem nyugszik,
Sötétes barlangban mert széjjel bujdosik,
Nyelve kivetéssel fáknál nem aluszik,
Mert kegyetlen télnek havaitól fázik.

44.
Napoknak folyását rövidségben vészi,
Hesperus tájára hosszasságát tészi,
Kivel indusokat boldogsággal nézi,
Kiknek tartománya erejét is érzi.

45.
Athlantides kertje gyönggyel nem virágzik,
Narcissus jó szaggal már nem illatozik,
Balzsamum az fákon most nem izzadozik,
Fergeteggel, dérrel hideg béférkezik.

46.
Ékes zöldségektől fák is megfosztatnak,
Ligetes erdőkön vadak nem sétálnak,
Kis fülemilék is éneket nem mondnak,
Mindenek ez földön mert csak meg nem fagynak.

47.
Aeolus szeleit földre kibocsátja,
Melyekkel az embert haragosan látja,
Rút fergetegekkel házainkat bántja,
Azmit épétettünk, nyáron mind elbontja.

48.
Az esztendőnek négy részéről szólottam,
Azmint parancsoltad, versekben foglaltam,
Apollo, munkámban mintegy megfáradtam,
De parancsoltál, kit el nem múlathattam.

 

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 132. sz.