Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Eszterházy Pál | Versek |  

Egy ártatlan ifjúnak panasza Cupidóra

96. Nyisd meg én torkomat keserves sírásra
Apollo, mert ímé jutok árvaságra,
Kiért, mint gilice nem száll az zöld ágra,
Úgy szívem nem kéván jutni vigasságra.

97. Nyissátok meg Musák szemeim forrását,
Keserű szívemnek neveljem sírását,
Echo, kiáltsad meg lölköm sóhajtását,
Ifiúságomnak gyászoljam fogyását.

98. Mert sebet csináltál, Cupido, szívemben,
Kinek orvossága nincsen semmi fűben,
Mint az Nap forgódik messze környületben,
Úgy búm, s úgy bánatom forog én szívemben.

99. Oceanus tenger fönnforgó habjai,
Vajjon oly nagyok-é mint szemem árjai,
Vagy oly melegek-é Aethnának lángjai,
Mint égő szívemnek lángozó habjai.
       
100. Ó te irgalmatlan örülsz én kínomnak,
Örülsz, s nem kévánod, hogy egyszer meghaljak,
Hanem véghetetlen nehéz bánatomnak,
Bővíted örökké forrását kínomnak.

101. Ha oroszlány anyád lett volna is neked,
Avagy ha szoptatott volna medve téged,
Mégis nem köllenék íígy kegyetlenkedned,
Ily kínban örülnöd, s vérszopóvá lenned.

102. Acél meglágyulhat tűzzel, mesterséggel,
Hangyanyom ösmérszik kősziklán üdővel;
De heában téged apolgatni verssel,
Tűzzel, mesterséggel – nem hajolsz üdővel.

103. De nyomorult lélek, mostan mit csinálok,
Sisiphus kövével nagy hegyet hajgálok,
Azt tudom, kígyonál kegyelmet találok,
Azt tudom, örömre bánatomból szállok.

104. Édességet előbb találok epében,
Hogy nem szelígyülést az te vad szívedben,
Előbb is árnyékot meleg verőfényben,
Lágyulást gyémántban, irgalmat tengerben.

105. Bizzony már elhittem, Caucasus volt anyád,
Kegyetlen oroszlány volt szoptató dajkád,
Mert nem gondolsz véle, hogy én szívem lankad,
Ki miatt testemtől lelkem majd elszakad.

106. De te kegyetlenebb vagy sokkal ezeknél,
Mérges Maedeánál, álnok Dalilénél,
Haragos Párkáknál, iszonyú Circénél,
Medusa-, Scillánál s habos Charibdisnél.

107. Ne gondoljad immár, hogy meggyógyulhassak,
Mert könnyhullatásim elnyomorítottak,
Mint régen holttestet engem béhanvaztak,
Vagy szalmát és kénkőt éppen elfogyattak.

108. Tengelic éneke, pintyőke sírása,
Szívem nélköl ollyan mint baglyok zúgása,
Lengedező szellők, csurgóknak folyása,
Mint szélvész haború és Pokol forrása.

109. Ó Fatum! Nem használ én könnyhullatásom,
Nem használ tenállad utánad járásom?
Kegyetlen, jaj miként emészt én sírásom,
Nem könyörülsz, nem szánsz, ihon ,kimúlásom.

110. Így végezé versét búsult szerelemben,
Egy ifiú, és csaknem esék kétségben,
Az nevét nem írom ezen énekemben
Mert szép Diánátol tilalom van ebben.

 

 

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 135. sz.