Egy pusztában bújdosó lélek eneke szerelemről

Igen mesterséges

1. Az Szerelem egy kis szőrös verem,
 Melyből jön ki minden fejedelem,
 De ebből én még most nem ehetem,
 Okát halljad: mert nincs szép szerelmem.

2. Ha volna is, néki nem kedveskedhetem,
 Csak óhajtok, s el köll ezeket szenvednem;
 De bízom Istenben, ki az én reményem,
 Mely után elmúlik én kedvetlenségem.

3. Reméllem, hogy eljön az én szép szerelmem,
 Mellyel meg fog térni, tudom, én víg kedvem,
 Amikor egy helyben véle fektet engem,
 Akkor mondhatom azt, hogy vagyon szerelmem.

4. Együtt lévén véle vagyon is víg kedvem,
 Mert szeretem őtet, ő is szeret engem,
 Ölelgetem őtet, s viszont ölel engem,
 Kedveskedem néki, s kedveskedik nekem.

5. E minapi éjjel, mikor fölserkentem,
 Ez verseket akkor víz mellet szerzettem,
 Hamarsággal ugrám, s fa alól fölköltem,
 Mikoron az szerelemről elmélkedtem.

6. Kapám pennámat, s ezeket följedzettem,
 Rólad gondolkodván, én kedves szerelmem,
 S szemeimből lassan hömpölögvén könyvem,
 Keserű sírással eztet éneklettem.

7. Kit ha megértendesz, megládd, hogy van eszem,
 Kit kicsinségemkor Isten tartott bennem,
 Mert magának akkor még választott engem,
 Hogy jövendőben is mennyekben köll mennem.

8. De lám szépen szólok, mert vagyon Istenem,
 Van mindenkor uram előtt tisztességem,
 Emberek előtt is vagyon böcsületem,
 Sőt fenevadak is megtisztelnek engem.

9. Vagyon elmém, éles szablyám, lángos szívem,
  Bátorságom, Isten előtt kedves lelkem,
  Semmi gyalázatot ez nem hozhat nekem,
  Halálom után is öregbül jó hírem.

10. Ékes ábrázatom, két fekete szemem,
   Delián termett orcám, szép fejér testem,
   Azki senki előtt meg nem gyaláz engem,
   S böcsületem ellen meg nem rútit engem.

11. Mert minden utamban velem van Istenem,
   Ki az én gyámolyom, és nagy erősségem,
   Ebben volt mindenkor, s vagyon dicsőségem,
   Mert ez után vagyon minden ékességem.

12. Melyen ugyan tapsol, s örül az én szívem,
   Ékesítve lévén ezzel kedves lelkem,
   Az mely után vagyon mindenkor víg kedvem
   Melyből származik ki, gyakor nagy örömem.

13. Hallgatok, s nem szólok, mit használ beszédem,
   Mert látom, nem hallik én szép éneklésem,
   Meg várom az időt, kiben lész örömem,
   Melyben örvendezvén tombolni fog testem.

14. Orpheussal együtt hárfámat pöngetem,
   Puszta kőszikláknak énekemet kezdem,
   Panaszimat az vadaknak megbeszéllem,
   Talám majd eljönnek s elszaggatnak engem.

15. De ha hallják, tudom, szánni fognak engem,
   Tengeri syrenák megsiratnak engem,
   De még az fölhők is, okát megbeszéllem:
   Mert őket is, higgyed, gyötri az szerelem.

16. Talám sokat szólok, elég immár versem,
   Jó időtűl várok, kiben megbeszéllem
   Nyavalyámat, panaszimnak végét érem,
   Mert gyámoltalanul nem hágy én Istenem.

17. Amikoron azzal, kit szeret én lelkem,
   Sok beszéd után egy helyben fektet engem,
   Ott kedvetlenségem után lész víg kedvem,
   Melyben, hogy úgy lészen, nem is kételkedtem.

18. Sírok ugyan mostan, de lészen örömem,
   Lészen is, elhittem, bizonnyal víg kedvem,
   Együtt lévén véle lész gyönyörűségem,
   Ő is nagy kedvessen együtt lészen velem.

19. Az szép cédrus alá kölletik már ülnem,
  És szép hömpölögő patak mellé feknem,
  Elfáradtam immár, elég is beszédem,
  Testszínő fátyolon aluszom, s lefekszem.

20. Álom szelet hozott mert Cupido nekem,
   Kinek hegyes nyila által is járt engem,
   Mert oldalról látám, ő is látott engem,
   És hogy megölele, hozzáhajlott szívem.

21. Másfelöl Diana megölele engem,
   Kinek én azontól keblében feküdtem,
   Ő is velem, s én is véle beszélgettem,
   Beszéd közben álmot indított énbennem.

22. Azomban syrenák éneklettek nekem,
   Az szép Diana is ölelgetett engem,
   Egy kis zöld ágocskán fülemile nekem
   Szép verseket mondott, hogy kertben feküdtem.

23. Rövid szóval írtam, hogy elmélkedésem
   Ezen beszédemnek végét hagyá érnem:
   Nevemet nem írom, meg nem itélsz engem,
   Tudom, mert ösmérlek, ki légy, jó Szerelem.

24. De halljad az okát; megmondja ez versem:
   Attól szép Diana tilalmazott engem,
   Hogy isméretlennek tőled ösmertessem,
   Noha én ismerlek, te is ismersz engem.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 145. sz.
A négyrészesre tervezett köteten kívüli, fiatalkori vers. Saját kezű másolat. Nem világos, miért nevezi "igen mesterséges"-nek a szerző. Talán a versen végighúzódó monorím miatt, mely a "szerelem" szóval hangzik egybe.
A vers jól jellemzi Eszterházy lekiállapotát a felemás házasságkötés és a tényleges "elhálás" közötti időszakban. Érdekes a testi vágy témájának ötvözése a helyenkénti zsoltáros, egyházias hangvétellel.
N.B. Lehetséges az első sor ilyen olvasata is: "Az Szerelem egy kis szoros verem."