[Sötét ködbül alig tisztult...]

1. Sötét ködbül alig tisztult vala szép hajnal,
Kis kertemben hogy sétálék fáradt sok gondval,
Hát béfedett szép virágim voltanak hóval,
Egy szép madár rajtok járkál gyönge lábával.

2. Nem láthattam jól személyét az ködös dérből
Noha váltig igen nézém hív tiszta szívből,
Fülemile, de gondolom tolla fényéből,
Ki sokat hítt, míg vallott kínt szívem, tüzéből.

3. Egy kevéssé kétségessé tarta elmémben,
De hogy az köd feltisztúla, nézem mélyebben,
Megesmérém, hát ugyan ő sétál kertemben.
Mondék: „Állj el, semmit ne félj, vagy szerelmemben.

4. Mert régen várt s éretted járt, jól tudod, szívem,
Én szívemnek fejedelme vagy, s újult szenem,
Nincs kívüled több örömem, vagy segedelmem,
Éltem, lölkem, szép szerelmem, egyetlen egyem.

5. Néked szolgált s hozott homályt szép szavad neki,
Indították szerelmedre versed éneki
Te égetted s gerjesztetted, vagy szövétneki,
Nincs kívüled és ellened szerelme senki.

6. Felelj hozzá tehát nosza s ne bántsd több búval,
Mert, szépségem, érted mérgem lám sem él sem hal,
Éjjel-nappal csak gyötrődik, éretted kínt vall,
S ha szerelmed nem jelented, vész szörnyű kínnal.

7. Orvoslója, gyógyítója bizony csak te vagy,
Halhatatlan nagy szerelme hozzád ki mely nagy,
Már kegyelmet s hő szerelmet néki, méltó, adj,
Szintén veszni és sülyedni néki hogy ne haggy.”

8. „Ím hallom szód - mond - de kínod mi, én nem hiszem,
Álnokságát, csalárdságát elmédnek nézem,
Lépre csalnál és elkapnál, igen jól érzem,
De megúnnál s megutálnál, eszemben vészem.

9. Mert ez dolgok, kin hatalmok kis Cupidonak,
Hogy álnokok és csalárdok, szép szóval szólnak,
De jaj nekik, kik elhiszik, mit szájjal mondnak,
Szívök távul mert van attul, csak latorkodnak.

10. Álnok héja, távul látván horgot, süvölti,
Okos róka, tőrt találván, farkát pördíti,
Mások kárán jót tanulván, ki magát félti,
Magyar mondja köz példában, fejét nem sérti.”

11. Megint mondék szerelmemnek: „Ne szólj, Istenért,
Immár hallom, mi jutalmom ennyi munkámért,
Hogy csak csúfnak és játéknak tartasz engemet,
Engem gyűlölsz, több kínnal ölsz más idegenért.

12. Szívem álló, álnok háló nincs beszédemben,
Mert valóban s bizonyában fűlök szívedben,
Mars, Apollo, vizet gázló Nereus kebliben
Adom fejem, hogy ha szívem gyűlöl fészkiben.

13. Véled élek s érted égek, vagyok veszélyben,
Láncon tartasz, kínozsz, fojtasz szép személyedben,
Vagy világos égő fáklyám tüzes szívemben,
Én jó kedvem te vagy, éltem, nagy szerelmemben.”

14. „Mindazáltal mire kínt vall érettem szíved?
Nem is mutat cigánságot fejér szép színed,
Ím meglátom és megvárom tovább te színed,
Ha így élsz, fűlsz és meg nem hűlsz, leszek szerelmed.”

15. Mondék: „Áldott, sok jót adott édes madárkám,
Ülj keblemben én előmben, én édes mátkám,
Szívem, lölkem, hű szerelmem leszen kalitkám,
Kiben holtig, éltem fottig tartlak rózsácskám.”

16. „Az nem lehet - mond - rút telet mit én nem szoktam,
Csak szép nyárra, új harmatra szomjot meghattam,
De kedvemet s szerelmemet itt marasztottam
És egyedűl neked szűbűl magamat adtam.”

17. Ez szót mondván, nagy csattogván tőlem repüle,
Kék ég alá sugár szárnya hegyen terüle,
Után való sok néztemben könnyűm perdüle,
És utána fohászkodván szívem elhüle.

18. Ez éneket az versekben szerzék Prágában,
Nyúzó-fosztó télben, nyárban, német hazában,
Szerelminek ő kedviért és szépségiért,
Üdő múlván, holta után emlékezetért.

19. Esztendőnek forgásában mikor írnának
Ezerhatszáz és háromnak ő elmúltában,
Júliusnak hónapjában, tizedik napján,
Ezt megírván, fohászkodván, elrepült onnan.

Forrás: RMKT XVII, 1, kiad. Klaniczay Tibor, 68. sz.
A veret egyetlen forrásból, a Fachali Jób kódexből ismerjük. Klaniczay Tibor szerint Petki Jánosnak szerzősége mellett az szóln, hogy a kolofónban megjelölt időpen éppen Prágában tartózkodott egy erdélyi követtség tagjaként. A vers maga azonban Petki hiteles szövegeinél lényegesen költőibb, üdébb, erőteljesebb. Ezen túl 1603 körül igen sok magyar megfordult Prágában, hiszen ott élt a király, II. Rudolf, ott működött a magyar kancellária, és egy sok fontos hivatal. Éppenséggel Prágában hivatalnokoskodik ekkor Nyéki Vörös Mátyás is. Természetesen a későbbi kanonoktól és kongregacionalistától sem várhatnánk, hogy -- mégha névtelenül is -- szerelmes verset írjom. A szerző pedig nem lehetett tehetségtelen költő, hiszen a korszak egyik legkifinomultabb, legszebb, legmegrendítőbb versét írta meg. A hajnali látomás, búcsúzó-elégikus hang az alba műfaját idézi. A vers furcsán meghatározhatatlan, álomszerű környezetben idézi fel a szerelmi történetet. A szöveg egy lehetséges értelmezése szerint a vers a hölgy halála utáni („Üdő múlván, holta után”) visszamlékezés. Így különös jelentőséget kaphatna a (lélek)madár motívum, és nem tudhatnánk elkerülni, hogy fel ne idéződjék bennünk Poe Hollója.
Lásd még a Fachali Jób-kódexben: Virágének.

Ez a különös szépségű, rejtélyes verset bonyolult kapcsolat fűzi a közköltészethez és a népköltészethez. Stoll Béla gyűjtése alapján látható, hogy egy sor 19-20. saázadban felgyűjtött népdal mutat vele szoros intertextuális kapcsolatot. csak mutatóba ezek közül néhány.
(Lásd még: Orlovszky Géza, Micsoda madár?)