Káthay (Kátay, Kátai) Mihály erdélyi nemesi família sarja. 1593–96 között kállói kapitány. Csatlakozik Bocskai mozgalmához és hamarosan kancellári címet kap tőle. A kassai fejedelmi udvar egyik vezető személyisége. Fontos szerepet játszik a bécsi békekötés körüli diplomáciai tárgyalásokon. 1606 nyarán elveszíti a fejedelem bizalmát, aki fogságba veti. Bocskay ekkor már súlyosan beteg (vízkórban szenvedett); betegségének utolsó időszakában az a lesz meggyőződése, hogy Káthay megmérgezte őt, és ez okozza bajait. Halála után a mérgezési vád köztudomásúvá válik, a fejedelem hűséges hajdúi Káthay halálát követelik. Szepsi Laczkó Máté krónikája így adja elő a bekövetkező eseményeket:

Kátay Mihályt a megholt fejedelem udvara népe egy hajnalkor a fogságból kihozá. Igen mondja vala: – Mit csináltok, vitézek? Úgy cselekedjetek, hogy jó legyen,  mert bizony megbánjátok! A római császárra tiltom  magamat!  – Amazok mondának:  – Elköltél bizony arról! – Midőn a piacra érénekvéle, a kő pelengérhez kezdenek véle menni. Eszében vévé, hogy elkölt a tréfáról; rimánkodni kezde. Amazok mondának: – Jer elébb, majd elbocsátunk. – A pelengér alá vivék, és Gymes Ferenc azt kiáltá, kivonván a kardját: – Nosza, vitézek! Tisztessége vesztett áruló az, ki e hitetlen árulót nem vágja! – Elsőbban Gymes Ferenc vága, azután mindnyájan, ízről ízre a sokaság apróra elaprítá a fejedelem megétetésiért. Azután mintegy kilenc óra tájban a felesége öszvesöpörteté a sok ezer részre aprított testet a pelengér alatt, egy lepedőben fölszedeté, és ugyanazon nap Kassáról kivivén, azután Mislén eltemettette.

Nehezen eldönthető, hogy vajon volt-e valami igazság a mérgeztetés vádjában. Személye mindenesetre nagyon is alkalmas volt a bűnbak szerepének betöltésére. Katolikus vallása miatt Bocskai környezetének "keményvonalas", a békekötést ellenző református prédikátorai eleve gyanakvással tekintettek rá. Nagy műveltsége, humanista életfelfogása, életvitele szintén gyanússá tette. Káthay az erdélyi nemesség azon elit csoportjába tartozott, akik Itália (elsősorban Padua) egyetemein szerezték műveltségüket. Összekötötte őket a humanista öntudat, a szabadgondolkodásra való hajlam, a neosztoikus elititista magatartás, amely minden bizonnyal magában foglalta az "oktalan tömeg" lenézését és alig titkolt megvetését is. Rimay János a Balassiért rajongó Pallas-társaság ("Pallas ivadékai") sorában említi nevét Istvánffy Miklóssal, Forgách Mihállyal, Révay Péterrel és Szokoli Miklóssal egy sorban. Káthay Balassi-tiszteletének jele az a latin üdvözlő elégia, amelyet az Epicédium szerzőjéhez intézett. A kassai fejedelmi udvarban, a béketerven és az új politikai rend kialakításán ügyködő értelmiségiek között egyébként Rimayn és Káthayn kívül egy sor további költőt találunk. A teljesség igénye nélkül: Péchy Simont, Illésházy Istvánt, Czobor Mihályt, Johann Bocatiust, Petki Jánost, Homonnai Bálintot. Egy egészen más világot, merőben eltérő műveltségeszményt képviseltek a református párt képviselői, elsősorban Pázmány ellenfele, Alvinczi Péter, vagy a fejedelmi abszolutizmus tételét majdan kidolgozó Szepsi Korotz György, vagy a hajdúk költője, Debreceni S. János.
Az új erdélyi hatalmi struktúra kialakítása a humanista műveltséget gyanakodva figyelő, Káthayt miszlikbe apríttató református ortodoxia műve. A 17. századi erdélyi fejedelemség "alapítólevelét", Bocskai végrendeletét Alvinczi Péter fogalmazta. Pallas magyar ivadékai lassan kiszorultak a hatalom belsőbb berkeiből; Bocskai utódai szabadgondolkodó híréban álló, Lipsius-követő humanisták helyett inkább megbízható református prédikátorokkal töltötték meg udvarukat.

Bocskai halála körül gazdag gyászversirodalom virágzott ki. A fejedelem halálát elsirató versek majd mindegyike kitér Bocskai "megétetőjére", nagy elégtétellel nyugtázva kegyetlen halálát. E szövegek nyilvánvaló célja az volt, hogy Káthay hajdúk általi felkoncoltatását igazolják, és így közvetve a mérgezést "megrendelő" bécsi udvar ellen hangolják a közvéleményt. Különösen népszerűvé vált a Káthayt egyes szám első személyben beszéltető fiktív önepitáfium. A vers egyrészt a gyónás intézményét parodizálja – utalva Káthay katolikus vallására; másrészt a halotti búcsúztatók és fiktív sírfeliratok hagyományához kapcsolódik. A halotti bucsúztató a hazai poétikai szokás szerint prosopopoeia, megszemélyesítés, ahol a – ravatalon vagy sírban fekvő – halott egyes szám első személyben szólítja meg az olvasót. (Illetőleg a temetéshez kapcsolódó szövegek esetében a ténylegesen jelen lévő gyászoló közönséget. Ilyenkor a halotti bucsúztatót természetesen valaki, többnyire a pap, felolvasta az elhunyt nevében.) Az eredeti hosszabb szövegből lecsiszolt négy strófás változat, példás tömörségű, komor csillogású epigramma, Weöres Sándor véleménye szerint "Shakespeare-drámákat idéző" nagyszerű monológ:

Én, Kátai Mihály, világnak nagy példa,
Az Epicurusnak voltam unokája,
Sardanapalusnak követője, társa,
Bachusnak, Venusnak, Voluptasnak fia.

Az Istennek nevét nyilván káromlottam,
Mulandó jószágért hitem megtagadtam,
Ellenségnek hazám s nemzetem eladtam,
Velem jól tett uram méreggel itattam.

Az élő Istennek olvastam könyvéből,
Hogy ha ki elhinné magát haragjából,
Nyakra főre jönne le az uraságból,
De ezt csak gúnyoltam nagy kevélységemből.

Azért mind ez világ rajtam tapasztalja,
Hogy szent igaz légyen az Istennek szava,
Az mit érdemlettem, ihol azt megadta,
Itt nyugszom, vagdalva diribről darabra.

A vers hatásmechanizmusa rafinált. Lineárisan olvasva az olvasó az értelmezés folyamatos változtatására kényszerül. A példázat csak az utolsó sorral, a sírfelirat jelleg meglepetésszerű felfedésével teljesedik ki.

Linkek
Káthay Mihály levele Melith Istvánnak

Irodalom
Szentmártoni Szabó Géza, Balassi búcsúverse és a prosopopoeia a XVII–XVIII. század magyar nyelvű költészetében, Irodalomtörténet, 2004, 173–211.
Nagy László, Káthay Mihály a magyar históriában. Egy régvolt politikai gyilkosság, Valóság, 1976/9, 93–108.
Ács Pál, „Ha kérdi Isten, Káthay, tetőled”, Pázmány vitairata Bocskay haláláról = A Ráday Gyűjtemény Évkönyve 7, 1994.
Hargittay Emil kísérőtanulmánya = Pázmány Péter: Hodoegus. Igazságra vezérlő kalauz… (Pozsony, 1637), hasonmás kiadás, Budapest, Balassi Kiadó, 2000 (Bibliotheca Hungarica Antiqua, XXXII).