Harmadik rész [121-240]
121. Mégyen lassan, lassan rendelt seregekkel
Rákóczi György Viszla mellett remínséggel,
Ha hol találkoznék szemben ellenséggel,
Elébb megvínék, úgy lenne szemben svéttel.
122. De nállánál talált rovaszb ellenségre,
Mintha nem is bánná hazáját, tettette,
Haragját mindaddig meg nem jelentette,
Várván, hadd fáradjon, míg kedvét bétöltse.
123. Ugyanis, valaki magyarokkal merni
Akar, szükség véllek idején probálni,
Mert ha várokozik, prédát kezd gyűjteni,
Zabáltat, amellől nehéz felkölteni.
124. Igazán megzabált s úgy megcsömörlött volt,
Hogy lábáról egyszer úgy el nem esett volt,
Zavikhost városnál ideig magyar volt,
Svét király is oda táborral jutott volt.
125. Hallván Rákóczi György király jövetelit,
Jártatja minden nap szép török lovait,
Csakhogy még annak is láttuk rossz idejit,
Természeten kívül lóról sok esetit.
126. Mint jó lóhoz szokott, mert kemíny lovas volt,
Lóból ahhoz képest tartott oly istálót,
Kinek Európában talám mássa nem volt,
Mi okon most lóhoz ily szerencsétlen volt.
127. Arany szerszámban egy egyiptomi lovat,
Szőrin annál szebbet, mást királynak választ,
Vitézi pompával készít fényes udvart,
Mint királyt, illendő méltósággal fogad.
128. Fejedelem előtt egynihány sereg is,
Kiknek nagyobb részén párducbőr és tigris,
Mint egy sűrű erdő távulkán kozák is
Mutatja magát nagy sokasággal ő is.
129. Rákóczi György maga jó lova hátán ül,
Egy hajításnyira udvari seregtül,
Elöl fő-fő urak, maga csak egyedül,
Király elejiben lassú lépéssel dűl.
130. Svét Károly király is jün másfelől szemben,
Két német herceggel ülvén szekerében,
Fejedelem száll le lováról elsőben,
Király is mindjárt, és becsülletet teszen.
131. Mind két fél leszállván, földön fognak kezet,
Király szekerében fejedelmet ültet,
Továbbá mindketten szekérrel feldőlnek,
Kételen is osztán jó lovokra ülnek.
132. Számmal nem felettébb sok király tábora,
Noha mellette van brandenburgus hada,
De válogatott nép vitézi munkára,
Soknál jobb, mert nem jött bottal hadban hajtva.
133. Magán lévén király csak fejedelemmel,
Minden kornétalja külön áll sereggel,
Int generáljának titkon csak fél szemmel,
Salvetét lőjjenek hadi mesterséggel.
134. Egyfelől lovast hágy igen hosszú sorral,
Csaknem egymást érő sűrű csoportokkal,
Másfelől az szerint gyalog áll ágyúkkal,
Köztök piac, hol van fejdelem királlyal.
135. Mindjárt lövés indul legelsőbb seregben,
Azt követi másik, negyedik és többen,
Mindaddig ropogás, nincs szünet lövésben,
Még háromszor köztök lövés végig megyen.
136. Ha kinek táborban őszült is meg haja,
Nem hiszem, annál szebb hadi comédia
Lehetett előtte, mert ugyan nótára
Szünet nélkül szólott annyi ezer puska.
137. Egy jó ideig nem volt szakadás abban,
Mint ha minden dörgés rekedt egy puskában,
Minden puskaszóból álló verselt ottan,
Ágyúkkal fejezték be, dörgetvén vígan.
138. Történet szerint egy német fejedelmet
Ott is általlőttek, pompát bú követett,
Boldogul, úgy tetszik, semmi végben nem ment,
Kit mindjárt utól nem ért siralmas eset.
139. Ilyen becsüllettel király fejedelmet
Fogadván mezőben, quártéllyában menet
Fejedelem is bé késéri, mint lehet,
Mutatván királyhoz méltó tiszteletet.
140. Mint méltóságban nőtt, nagy dolgokhoz szokott
Személlyek egymás közt találnak fel okot,
Vagyon is miről, mert oly árokban ugrott
Mindenik, azkiből soha ki nem mászott.
141. Ugyanott kedvesen király fejedelmet
Vendégli még ott is, nem tudván szükséget,
Kerüli távul az igaz gazda őket,
Mint ha nem is vetne országára ügyet.
142. Magyaros szerszámmal ékesített lovat
Svét király, Carolus Rákóczinak mutat,
Vendégségben töltvén egynihány napokat,
Mindkét fél egymásnak ád ajándékokat.
143. Midőn svét magyarral öszve barátkozott,
Nagy atyafisággal magyar svéttal lakott,
Magára vállolván svét kalavuzságot,
Litvánia felé fordít magyar tábort.
144. Elsőben is Viszlát Szandameriánál
Által köti híddal, igen régi várnál,
Az országban sem volt szebb tartomány annál,
Palatinátusságot érdemlő háznál.
145. Viszla szigetiben drága szép épület,
Pusztaságra jutot, benne nincs egy lélek,
Láttunk olyan hadi gyümölcsöt eleget,
Kit üdő, kit az tűz földig megemésztet.
146. Ott költöztet által mindenféle hadat,
Híd véginél mindjárt erős sáncot állat,
Annak reguláris készítet bástyákat,
Muskotérosokkal megrakván azokat.
147. Mert az általmenő hadakat féltette,
Ugyanis lengyelnek nem volt résen füle,
Egyébként lött volna nagy veszély előtte,
Ha lött volna kinek támodni ellene.
148. Által futván minden hadak nagy békével,
Indít észak felé rendelt seregekkel,
Éjjel-nappal viszen oly nagy sietséggel,
Ellenséget mintha látnánk két szemünkkel.
149. Nyargalunk alá s fel, mint fék nélkül való,
Maga szabadjában elszaladott vad ló,
Űzzük és kergetjük előttünk szaladó
Dücsősséget, melyet el nem ér az hajtó.
150. Úgy is van, valaki becsülletet kíván,
Ne járjon utána, ne kapdosson hátán,
Ő pedig mindétig megyen s fut az után,
Előtte ki szalad, utána nem járván.
151. Erre jó bizonság király s fejedelem,
Noha nem szólhatnak, mert elvesztek ebben,
Addig űzték, még elfogytak erejekben,
El sem érték, példák föld hátán mind ketten.
152. Svéciai király kisded termetében,
Fekete, szeg, piros, kövér személlyében,
De vastag, potrohos testtel bír nagy könnyen,
Nem lankadott, hanem kemíny erejében.
153. Dolgaiban seríny, mindenhez jókedvű,
Kedves tekintettel nagy fekete szemű,
Tábori munkákra termett bátor szívű,
Vitézi dolgokban practicus elméjű.
154. Ez volt Rákóczival elvégzett tanácsa:
Hogy nem csak Erdélynek lenne fő bírója,
Hanem magyar Lengyelországnak királya,
Ezentúl kőt helyen Krakkóban lakása.
155. Ezért is adta volt fejdelem kezében
Krakkót s valamit bírt lengyelek földében,
Császár követének rossz választ az ilyen
Adatott volt véle, kit megírtam ott fenn.
156. Maga pedig amaz nagy régi városban
Helyheztetné székit svét király Rómában,
Valami nemzetség széles Európában
Lakik: az két úÚrnak lenne birtokában.
157. Nem kell török császárt Custancinápolyban,
Annál inkább császárt Bécsben, Franciában
Királyt elszenvedni Spanyorországban,
Legyenek azok mind Károly hatalmában.
158. Erre nem is kicsiny remínség izgatta,
Mert midőn a svetok felrontottak volna
Egy régi templomot, márványkő táblára
Azt mondták, találtak ilyen szókat írva:
159. Verssel: "tIbI roMa DabItVr CaroLe
Népes ConstantI nopoLIM DabIt qVoqVe."
Ez szókból az számos bütűket kiszedné
Valaki, nagy könnyen értelmét fellelné.
160. Az első vers homály nélkül arra mutat,
Ezerhatszázötvenkilencben ha jutnak,
Amaz híres Róma adatik Károlynak,
Ki hinné más jelét ez prognosticumnak.
161. Az másik deák vers mond ilyen jövendőt:
Mikor értek ezerhatszázhatvankettőt,
Custancinápolyt is Károly bírja: megnőtt
Ég alatt hatalmod, tied lévén az föld.
162. Ilyienekre nézve nagy Lengyelországot
Bátran járjuk, senki előnkben sem állott,
Szerencsére méltó panaszt nem mondhatott
Kivált magyar, mert ott rá sok jókot osztott.
163. Bízvást mondom, egyszer vitéz magyar nemzet
Prédával annyira meg nem kövéredett,
Elfelejtett mindenféle rend szükséget,
Liszt helyén pínz terhel sok társzekereket.
164. Unalmas soknapi postálkodás után
Tágas Litvániát értük, innét Muszkán,
Bug folyóvíz mellett szállottunk Brestánán,
Kinek várát meg is vették, nem vítatván.
165. Ez város volt Muszkaország ellenében,
Kiből vigyáztanak reájok szüntelen,
Rákóczinak azért adták fel oly könnyen,
Magyar presidium volt benne bővebben.
166. Ott hadta Rákóczi svecus tanácsából
Vitéz Gaudi Andrást, minden hadaiból
Válagatott néppel, Litvániát abból
Hogy bírná s hordozná zabolán az várból.
167. Az előtt Krakkóban hadta nagyrész hadát
Jó Bethlen Jánossal; Gaudival más szárnyát
Brestánában hagyá, kit azután megbánt,
Hogy vissza nem vonta régen ellőtt nyilát.
168. Ennél tovább nem ment magyar, svét tábora,
Lengyelországon is mert túlmentek volna,
Hanem innet siet által Prussjára,
Közel azhol tenger felé megyen Viszla.
169. Ott is hamar köttet hidat király Viszlán,
Padlást készítetvén öreg hajók hátán,
Melyeket vasmacskák tartnak mély víz árkán,
Okos vitézt semmi gáncs meg nem gátolván.
170. Valami hír érte volt svét király fülét,
Mert oly sietséggel költöztette népét,
Híd mellett is vitték által némely részét,
Ki miatt hajóstól borult el feles svét.
171. Mindazáltal király vizen általfutván,
Nem sokat aggódik víz miatt lött kárán,
Hanem Rákóczitól mint váljék meg, osztán
Földön ne maradna két szék közt az után.
172. Félrehíja Kemíny János jó barátját,
Fejedelemnek legfelsőb generálját,
Neki jelenti meg elmenő szándékát,
Annak rovaszsággal felkeresett okát.
173. Melynek midőn hírit viszi Rákóczinak,
Oka mi lehessen ez nagy változásnak,
Elrémül, erek is benne megpozsdulnak,
Megyen elejiben maga is királynak.
174. Sok fogadásodra – mondja – tudod, király,
Honnat jöttem, házom nem is tudom, mint áll,
Idegen országban magamat hogy hadnál,
Emlékezzél, régi kötésünk miben áll.
175. Oly idegen tőlem ez országnak útja,
Kiben eddig jártam útomat mint árva,
Ki vigasztalását tutorától várja,
Én rád nézve magam vetettem kockára.
176. Fejedelem előtt amaz egy ideig
Esopus rókája módon gondolkodik,
Csak el beszélhesse magáról Rákóczit,
Szaporán igíri visszajövetelit.
177. Lehetetlen, úgy mond, mostan várakoznom,
Mert dánosok miatt érkezett sok károm,
De szép regimenttel, ne félj, veled hagyom
Vitéz Starenberget, legfőbb generálom.
178. Ő leszen útodnak elöl kalavuza,
Személlyemnek pedig jeles helytartója,
Dolgom végezvén megtérek hozzád vissza,
Mert hiszem, dolgomat Isten jobban adja.
179. Alattomban pedig generálissának
Meghadta volt, mihelt módja leszen annak,
Maga is utána tartson királyának,
Nem sokára búcsút adván Rákóczinak.
180. Evvel eltávozik svét király Carolus,
Generáljával egynihány sereg svecus
Fejedelem mellett marad, de cinicus,
Ki más mesterséggel majd király után csúsz.
181. Felmegyen Rákóczi Viszla mellett vissza,
Tartván hadaival ismeg Russiára,
Elsőben nyertesen érkezik Varsvára,
Legnevezeteseb királyi városra.
182. Ott az királyoknak metropolis helyek,
Királyválosztó méltóságos székek,
Régi jel oszlopok, dicsíretes jegyek,
Aranyas márványból fénlő temetések.
183. Világi pompára készíttetett város,
Inkább mint erőre lehet alkalmatos,
Városi nép benne valami kevés rossz,
Nem is oltalomra, hanem hódlásra gyors.
184. Kevés ágyúlövés után üdő múlva
Hamar fejér zászlót raknak ki tornyokra,
Rövid tracta után kapukat kinyitja,
Porkoláb kolcsokat magyar kézben adja.
185. Ott nem sokat múlat Rákóczi fejdelem,
Királyi házokat jár el csak hertelen,
Fejedelem mellett hagyott tökélletlen
Svét generál onnat búcsúzik s elmegyen.
186. Már egy remínségtől megfosztatott magyar,
Hitted volna-é, svét legyen ilyen fukar?
Hova lész már, midőn jót senki nem akar?
Hazádban sem mehetsz ily messzünen hamar.
187. Megbódult Rákóczi Zavikhost felé tart,
Hol azelőtt svécus kötött által hidat,
Hát régen elbánta lengyel előlünk azt,
Víz pedig naponként szemlátomást áradt.
188. Azomban táborra rossz hírt hozton hoznak,
Kivált föld népe mint onnat el tudnának,
Ha nem igaz is, mindegy meg rémült hadnak,
Dúlásban mind kozák s magyar alább hadnak.
189. Szokás szerint hírek napról-napra nőnek,
Haraggal, sebbel mint lengyel hadak főnek,
Úgy hirdetik, mintha majdon ott lepnének,
Mellyel rettenetes félelmet nevelnek.
190. Noha lengyel erő hozzánk közel sem volt,
Mert nem tudták még, hogy svet tőlünk elpártolt.
Mégis nagy hirtelen szívében úgy el holt
Egész magyarság, hogy benne lélek sem volt.
191. Háta megett lenni lengyelt alította,
Előtte megáradt Viszlát szemmel látta,
Ok nélkül magát sok vetette halálra,
Szerencsére széles víznek fogott úszva.
192. Szomorú nevetség volt nézni némelyet,
Gőmbelyeg hordóval vízben mint hömpölygött,
Árnyékhoz kapdosó vízben haló embert,
Az szükség minémű mesterségeket lelt.
193. Ha valamely háznak oldalát levonták,
Kit borona fákkal raktak volt fel gazdák,
Az ollyakat zászlós seregestől kapták,
Ki sem látszott vízből, sokan úgy le nyomták.
194. Költözésben miket sokaság követett,
Arról ki mondhatna, nem tudom, eleget,
Elég: vitézlő rend vízben annyi veszett,
Mennyit ellenség el sokáig sem ejtett.
195. Sok nyomorúsággal, kárral és halállal
Viszlán általkelvén, Rákóczi táborral
Podólia felé tart kozák kalavuzzal,
Nem tudván, mivégre siet éjjel-nappal.
196. Hát az is sajdított rossz sáfrányillatot,
Hogy mentől hamarébb vég kozák országot
Vehetné nyakában, azon fárodozott,
Ahhoz képest maga hasznára hordozott.
197. Kozákság mindenütt, mint vezér, elől jár,
Haza mint szaladjon, helyt, üdőt keres, vár,
Egykor előtttünk hát egy véghetetlen sár,
Kin kozák hadnagyok búkolódnak, hogy kár.
198. Gonosz nemzet pedig szánt-szándékkal hozta
Fejedelmet ilyen romlásnak árkára,
Hogy még magyar azon lenne tartóztatva,
Addig vetné magát hit ellen illára.
199. Lápos hely, melyre vitt, meg nem gázolható,
Tovább sem mehetni, mert minden felől tó,
Nádak között azon volt egy titkos palló,
Kin kozák hírlétig elfutott, áruló.
200. Az is magát, mint svét, haza késírtetvén,
Magyar árnyékában prédával megtelvén,
Lengyelen mint bosszút álljanak, feltött cél,
Hát csak az volt, osztán lássa magyar, mint él.
201. Gonosz árok miatt vagyon nagy bódulás
Rákóczi táborán, mert nincs rajta gázlás,
Messze félhód módra békerített, mint sánc,
Már jobbra, sem balra nincsen szabadulás.
202. Azonban hát régen hírével lengyelnek
Marsalk Potockinak, vitéz Cseneckinek,
Még Viszlánál az ő magyar ellenségek
Úta vesztett darvak módjára kerengnek.
203. Nem sok, de válosztott seregekkel érnek,
Nem is kell sok fegyver megijedett népnek,
Törődik Rákóczi, mint álljon ellenek,
Meghűlt szívek régi tanácsi híveinek.
204. Nem fért tanácsában jószívű Haller Pál,
Sem amaz vitéz úr Kornis Ferenc, immár
Azokat szólítja bús elmével, mondván,
Tü menjetek hátra, lengyelt tartóztatván.
205. Megcsalt volt remínség, most nyílik fel szemem,
Hogy nem pohár mellett szólót illet érdem,
Bennetek jó virtust láttam - nem becsültem,
Nem lesz elfelejtve, ha harcoltok értem.
206. Mi nem, én voltam oly idegen hozzátok,
Eddig mint magatok talám gondoltátok,
Hanem koncot féltő udvari kovácsok
Engem is elmémből kikoholtak azok.
207. Elsőben is két úr, uroknak szovára
Nemes seregekkel serínységgel vissza,
Küküllőnek egyik, másik fő ispánja
Kolozs vármegyének, ők maradnak hátra.
208. Aznap setít estvig két úr vitéz módra
Ellenségtől tábort harccal oltalmazza,
Egyébként mindennap lengyel felvert volna,
Hátul járó sereg ha nem oltalmazza.
209. Két egész hétig mind egyaránt nyomoztak,
Tábor derekából kiket ki kaphattak,
Irgalmasság nélkül kard élire hántak,
Hazájokért bosszút valóban állottak.
210. Ellankad magyar had végtére munkában,
Mivel naponként fogy, nem épül számában,
Részesülvén gazdag, számtalan prédában,
Attól sem válhatván meg, mehet lassabban.
211. Ilivo városához egykor közel futván,
Többi közt valaki mondani találván,
Hazánktól távozunk, menvén kozák után,
Hat nap hazafutnánk, másfelé indulván.
212. Ezt hallván, táboron mindenütt zsibongnak,
Végre támodásra székelyek indulnak,
Most vesszük eszünkben, velünk mit akarnak,
Hogy hazánktól mentől messzebb szakasszanak.
213. Elkapván az embert, fogják kalavuznak,
Útjok felől előbb kitől szót hallottak,
Rész székelység azzal Erdélyben indulnak,
Nemes Tamást tévén előttökjárónak.
214. Akkor azon úton maga is Rákóczi
Lengyel előtt könnyen szabadult volna ki,
De hogy nem fért Isten tanácsában senki,
Még több ostort tartott ide hátra neki.
215. Amazok ellen is sőt haragra gerjedt,
Útjokat gátolni kész volt, mint lehetett,
Csakhogy sok veszély közt kiterjedni nem mert,
Mely régen már körülfogta szerencsétlent.
216. Mezei hadakkal kész volt rájokmenni,
Csak hogy nem lehetett azokhoz is bízni,
Moldován vajdának búvában kezd írni,
Vágják őket, midőn arra kezdnek jutni.
217. Kivánt hazájokban noha sok munkával
Azok hamar jutnak szép Moldován által,
Jobb rész tábor mégis marad Rákóczival,
Ki hadának már csak fizet suhajtással.
218. Akkor megmaradott híveihez fordul,
Mondván: felőletek mit véljek ezentúl,
Idegenek, látom, pálya futásomtul,
De mit tegyek, minden veszély ha rám tódul.
219. Engemet mindenek felett ilyen kín fúr:
Nem lehet szakadnom messze kozákoktul,
Köteles hozzájok, hitem el nem fordul
Tőllök, egyedül ha maradok is mán túl.
220. Ellenség azonban többen-többen utól-
Ér, egy nap sem marad hátra magyaroktól,
Zsákmányra sem mehet katona táborból,
Ínségre fut szintén lengyel kapdosótól.
221. Társzekeret, hosszan nyúlt, magok számára [?]
Eltérítsék tőllünk szemünknek láttára,
Kiket sok marhával megtöltöttünk vala,
Igaz kereset is mellettek elcsúsza.
222. Érdélyből indítot drága lövőszerszám,
Puskapor, golyóbis, gránnát, tüzes szerszám
Mindenütt maradoz, nincsen kinek után
Vigyázni, mert minden szalad lova hátán.
223. Prédával erdélyi nép felépült vala,
Ez előtt két héttel nem volt vége-hossza,
Vezeték, társzekér anyira volt nyúlva,
Egy hintó szekér nem maradt utoljára.
224. Azmint lehet, mégis megyünk kozák után,
Mint fényes tollától megfosztatott madár,
Mindaddig, míg megcsalt, azmint feljebb írám,
Hol mi megrekedtünk, ő haza szaladván.
225. Ott már magyar szívét félelem elfogta,
Tíz lengyel személyét ezer sem állhatta,
Éh gyomrokat töltött vadmeggy, galagonya,
Még urunknak sem volt egy kinyír falatja.
226. Ott nyomott el szükség, hol nem mehet senki
Táborról egy falat zsákmánt keresgélni,
Rendelt seregekkel Czyernecki s Potocki,
Lengyelország felső s alsó kapitányi.
227. Ezek sokasággal ellenünk nem jöttek,
Hanem bátor szívvel ránk fel fegyverkeztek,
Hozzánk képest voltak számmal felényiek,
Romlásunkra pedig százannyinál többek.
228. Kiknél szebb fegyverest ez mostani világ
Nem látott, mert fénlett, mint mezei virág,
Tisztított vas sütő naptól fénlett inkább,
Szemben csapott rólok megtért világosság.
229. Csatázni napestvig lengyel kész lött volna,
Csak hogy szegíny magyar megfáradt bágyadva,
Ellenséget azki régen keres vala,
Azmint kivánta, most szintén úgy megbánta.
230. La, mely csodálatos, titkos Isten dolga,
Ki vétkéért embert büntetni meg szokta;
Ilyen dolgát többször magyarnak ki látta,
Hogy ellenség ellen ki ne jűne kardja?
231. Ha kötözi lengyel, egyet róla nem szól,
Ha vágja, görbedve nekie meghajol,
Nincs oly erős scita, ki mindjárt nem hódol.
Kérdhetnéd: magyarnak bátorsága van hol?
232. "Szabadon (így felel), bűneimnek zsoldja,
Mert nem maradt miám Istennek temploma,
Nem volt eltemetett, kinek koporsója,
Vagy jámbor, vagy pap, kit fel nem dúltam volna.
233. Még paraszt kozákhoz magamat nem adám,
Ránézve gonoszra fejemet nem hajtám,
Semmiféle nemzet keresztény, sem pogány
Így meg nem hódított, bűn miatt jött ez rám.
234. Vaj, ha szabadulnék, kit nehéz elhinnem,
Hazám küszöbiből akárki sem könnyen
Vinne többször által, bár inkább ez helyen
Harcolnék hazámért otthon török ellen.
235. Csakhogy az keserves, hogy nem jó hazámért,
Sem vitézi módon az szép tisztességért
Ontom ki véremet, hanem egy emberért,
Erdélyi korona kinek nem volt elég. "
236. Bizony, ha kegyelmes nem lött volna lengyel,
Még akkor elvesztett volna fegyverével,
De könnyű volt frigyet vetni kereszténnyel,
Ki nem szokott untig zabállódni vérrel.
237. Megalázza magát kételen Rákóczi,
Lengyel vezérekhez Mikes Mihált küldi,
Magyar életének engedelmet kérni,
Ezentúl örökös kész frigyet tartani.
238. Ne fizessen ennyi bosszúért bosszúval,
Igaz, vétett sokat ellene szándékkal,
Legyen elfelejtve, mán túl szolgálattal
Tartozzék lengyelnek magyar háládással.
239. Urak előtt bölcsen Mikes úgy perorál,
Mint vétkét megbánó, szeme sírólag áll,
Földig hajtott fővel hogy ha kedvet talál,
Beszéli, mit izent az erdélyi király:
240. "Nem tagadjuk - úgymond - Nemes Respublica,
Voltál magyaroknak eddig jó szomszédja,
Kiért tőlök nem ezt érdemlette volna,
Nem tudom, mi csillag őket erre vonta.
[Harmadik rész 241-356] |