Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Kornis Gáspár | Rákóczi-eposz |  

Második rész [1-100]

 

1. Boldogtalan öröm kinek ma kezdete,
Holnap siralomra fordul talám vége.
Nem kellene vágyni ollyan csemegére,
Kinek fojtós magva rút, véres kipökve.

2. Eleget nőttél vólt, édes hazám Erdély,
Tovább nem nyujtoztál vólna az lepelnél,
Úgy jár az, ki maga határában nem fér,
Mint farkára nehéz tököt kötött egér.

3. Afrikát Romához Scipio hódoltatta,
Julius császárnak hires diadalma,
De mihelt Erdélynek szerencse szolgála,
Ezeknél magosbban terjedt kívánsága.

4. Mert ezután mindjárt ha meg kell vallani,
Lengyelország ellen kezde aspirálni,
Rákóczi kozákkal, svéttel cimborálni,
Csehországot, végre Rómát elfoglalni.

5. De hogy renddel szokás járjon az bíróság,
Hódolatlan tőlle másik Oláország,
Pokol szomszéd mellett nem lehet bátorság,
Soha ne maradjon hát megé gyanóság.

6. Azért ezerhatszázötvenötödikben
Szent János hovában, már Ceres kezében
Koszorúk valának virágok kötésben,
Sarlóját sem tartja vala már az szegen.

7. Aranyszín köntössét föld felvette vala,
Kin ugyan tündöklött bokát érő sárga,
Számtalan nemzetség udvarát elfogta,
Életét mindenik keresvén, mint hangya.

8. Nem tudják, hogy halált kereső kemíny Márs
Má felől felserkent, kihez Ceres nem társ,
Karddal keresd kedvét, nem kell neki kalász,
Vérrel elégszik meg, egyebbel ne is bánts.

9. Jól lehet, elsőbben az vitézi kínyír
Nehéz emésztő, de vaj ki sokat igír,
Ennek kedves íze dicséretes jó hír,
Azki koporsódban, azon túl is kisír.

10. Nem is nevel fellyebb semmi, mint vitézség,
Nem is terjeszt oly ki senki, mint vitézség,
Nem is tartja tovább hírek, mint vitézség,
Nem is becsültet más úgy, mint az vitézség.

11. Herkulest, Jázont mely régi halál vitt el,
Kiknek eddig porok sem találtatnék fel,
De mivel éltenek vitézi kinyírrel,
Életeknél drágább hírek nem veszett el.

12. Evvel foglalta el Scipio nagy Afrikát,
Hannibal bezárta Rómának kapuját,
Napkeletig vitte Alexander kardját,
Fegyverrel magának borázdolván határt.

13. Régiektől hagyott illyen szép példákon
Jó remínséggel is Rákóczi felgyula,
De tételenség is, kívánság is híjja,
Mert ha nem forgódik, vakot vet az kocka.

14. Havasaljföldjéért sok vérét adta volt,
Szegíny Máté vajda az napokban megholt,
Másnak sem adják azt ingyen, vár bajvívót,
Ki jobb kézzel fogik, leszen ahhoz hódolt.

15. Erdélynek is Máté igaz szolgája volt,
Esztendőnként adván ajándékot s adót,
Ha kellett fáradni, fegyverével kész volt,
Ha szükség kivánta, tanácsa jelen volt.

16. Szerencséje s kára lévén öszvekötve
Velünk, hogy két ország többet végbenvinne,
Egyesség, szeretet tudván, aranyt érne,
Kin semmi hatalom erőt nem vehetne.

17. De részünkről neki tavaly az cimbora,
Megvallom, ügyében keveset használa,
Mert rámenvén Luppuj kozákokkal, vajda,
Bízván kénszeríti rettenetes harcra.

18. Baját Rákóczinak értésére adja,
És kötése szerint segítségre híjja,
Csakhogy egyikünk még idétlen katona,
Ez terhét örömest más hátára adja.

19. „Menj el, úgy mond, kedves szolgám Boros János,
Többet bízom hozzád, mint Kemíny Jánoshoz,
Ő tartja bár magát az nagy titulushoz,
Magad valósággal nyúlj az velős konchoz.

20. Hajdúságnak noha te vagy generállja,
Mezei hadak is lesznek melléd adva,
Kiket régen tanít sok rendbeli próba,
Légy szerencsés, Máté, apám oltalmára.”

21. Ki látott szamártól kobzon nótát verni?
Tolvaj volt nyavalyás Boros, nem illeti,
Mert harcot nem szabad kétszer elvéteni,
Hadvezérlés gondtól, nagy észtől telik ki.

22. Csak hogy udvaroknak szokott rendtartása,
Érdemre nem adnak, hanem hazug szájra,
Ennek is az szerint lőn mindenben haszna,
Mint virágos kertit ki kecsíkére bízza.

23. Serínséggel indul Boros katonákkal
Havasaljföldére setít erdőn által,
Azt véli, van dolga úti kalamárral,
Nem jár vigyázással, nem hadi tanácsal.

24. Hát meg bútt ellenség közel az erdőn túl,
Várván magyar hadat, kit visznek bolondul,
Alig értenek bé, meg kerülték hátul,
Elszakattak, látják, immár hazájoktul.

25. Mindennek láttára futomást előbb is
Gyalázattal, kárral veszen Generális.
„Úgy segiljen Isten, ha mind itt vesztek is,
Elmegyek, úgy mond, nem veszek senkién is.”

26. Veszedelmes tőrben estenek, mint darvak,
Nem lévén vezérek, ki után járjanak,
Martalékul hadták őket kozákoknak,
Itt veszett másodszor jobbszárnya hadunknak.

27. Harc után holttestek között kik maradtak,
Jó katonák közzül többen nem szaladtak,
Kiket sok nemzetek régen el nem bírtak,
Most egy rosz fő miatt romlásra jutottak.

28. Ezen rémülte meg minden hazánk hada,
Tartván attól, mikor vész az első csata,
Több dolgait merni nem gyakorta szokta,
Igy fogyotkozék meg bennünk Máté vajda.

29. Erről bátorságot vévén Luppuj vajda,
Moldova kozákkal és az egész hada,
Ha lehetne, szárnyon mennének Mátéra,
Mint jó szerencsétől megvetett mazúrra.

30. De miként Diánnán Cupidonak nincsen
Hatalma, nem lelvén őtet henyélésben,
Úgy próbált, vigyázó, seríny vitéz ellen
Haraggal oly könnyen szerencse sem megyen.

31. Nyolcvan esztendeje hogy élt Bazarába,
Tanította bölcsen hatvanig Bellona,
Soha szükség akkor meg nem szólította,
Harcra mikor készen nem találta volna.

32. Ottan elérkezék, mondják, Luppuj népe
Ploiest, Tergavistia között szép mezőre,
Agyarkodván siet farkas az medvére,
Alítván, találja barlangjában fekve.

33. Hát kész mindenik fél (régi gyülölséggel
Megrakódott szívek) víni másnap reggel,
Napkeletről jün sok kozák sereg renddel,
Mint az harap, emészt mindent vassal, tűzzel.

34. Azonkívül kiket Moldova felnevelt,
Számtolan oláság Finta mező mellett,
Szerencsésnek tartván olá nemzet ez helt,
Mindenik fél siet elfoglalni eztet.

35. Ellenben készülőt fútat Tergavistyán
Máté hadainak, maga elől járván,
Segítsége sohult nincs több Isten után
Sok próbán általment tulajdon hadánál.

36. Régi hű szolgáit felszóval biztatja,
Mondván: „rám nézzetek, leszek első példa,
Jobb hazánkért mennünk dicsírtes halálra,
Mint futással szerzett élet kaszájára.”

37. Ez szók után támad kegyetlen rikoltás,
Mindkét felől tegez- és puskaropogás,
Hat óráig tartott kegyetlen harcolás,
Bizontalan véggel mégis az vérontás.

38. Háborog megbúsult elméjében Máté,
Dárdájával utat irt magának elé,
Kinek noha bágyadt testét vér megfesté,
Keservesen mégis szolgáit így inté:

39. „Udvaromban nevelt édes hazám népe,
Érted ontatott ki, ládd, testemnek vére,
Ne száradjon rajtam sebem szégyenemre,
Kit kozák golyóbis térdeimen ejte.”

40. Illyen feles szókra ki nem költ volna fel,
Életre nem volna méltó ollyan ember,
Keserű bút, szégyent, szidalmat érdemel,
Számkivetett helyben éljen szamártejjel.

41. Most nem szóllok többet nagy Máté vajdáról,
Kozák s Luppuj vajdát mint verte meg, arról
Hanem feljebb, hogy kiűzte országából,
Uraknak tanulni nem árt példájáról.

42. Valamely poéta magát arra vette,
Hogy feles dolgait renddel elészedje,
Szükséges, elméjét jól megköszörülje,
Vitéz próbáit meg kibeszéllie s fejtse.

43. Sok győzedelmekkel megékelült ősz fő,
Kár, hogy élned tovább nem hágy hosszú üdő,
Kit meg nem bírhatott eddig hadi erő,
Szempillantásban elragad órád, végső.

44. Valamint siratta Dávid Absolonját,
Sirathatja méltán Erdély ily nagy kárát,
Békesség gyöngyéből fűzött koszorúját
Akkor vesztette el, mikor Máté vajdát.

45. Heriza helyette hozzá nem hasonló,
Elfoglalja székit, mint hamis kóborló,
Átkozott nemzetség mellette forgodó,
Talám az föld is az, életet tápláló.

46. Nemzetét, ki tudná, török, rácból korcsos,
Országa Cemennel bővös, de nem hasznos,
Pogány is, paraszt is, állhatatlan, pártos,
Ily nemes urához szolga hasonlatos.

47. Mely könnyen változik egész birodalom,
Kiben minap vala teljes bizodalom,
Most mindenek előtt mint egy csúfos halom,
Mint jég széltől, bomol minden ez világon.

48. Ezekben nem vallhat természet nagyobb kárt,
Mint mikor az jó rend nem tart igaz határt,
Király székben pór helyheztetvén magát,
Székestől fordul fel, veszendő dolog hát.

49. Esopus mutatja: ember hátán szamár,
Vízen úszkáló vas, nyúl szájában agár,
Repülő geleszta, hasán csúszó madár,
Paraszt méltósággal ollyan díszesen jár.

50. Királyokhoz teszi Heriza is magát,
Ország rendeinek megvetvén tanácsát,
Viaszból készített kiterjeszti szárnyát,
Nem gondolván, napfény elsüti sugárát.

51. Hatalomnak immár nagyobb kívánsága
Szívét éjjel-nappal ugyan fojtogatja,
Igaz, hamis utat egyaránt próbálna,
Csak mentől hamarébb magos pólcra jutna.

52. A bolond elmétől szármozott indulat,
Valaki sorsával könnyen nem maradhat,
Hiszem mentől magosbb fára lábod hághat,
Fejed kereng, annál nagyobb eséstől tart.

53. Heriza is erről az pólcról nézvén le,
Lábát bátorságos helyben nem is tölte,
Ott fenn megszédülvén esik nyakra-főre,
Rákóczi György is bár tanult volna tőlle.

54. Nem elég veszettnek Havasallya földe,
Pogány módon fogát Moldovára fente,
Azzal együtt főne bátrabban Erdélyre,
Hogy három országból egy koronát kötne.

55. Nem szintén alacson gondolat fogganna,
Jó Heriza, más is rád ha nem vigyázna,
De nálladnál nagyobb persvasio bántja,
Kire fogad vásik, rágnod nem is hagyja.

56. Tavasznak mi légyen tulajdona, régen
Az böltcsek nem tudták lerajzolni szebben,
Hanem Florát mondták égből ékességben
Le jűni s ruházni földet új köntösben.

57. Ennek áldoztanak mindenféle rendek,
Mivel tőlle vártak az fák és az füvek,
Hatalmában vóltak megkötve mindenek,
Flora anyjok nélkül nem jelenhettek meg.

58. Nem is ok nélkül vólt ez méltóság rajta,
Mert látom, mindennek tavasz édesanyja,
Ha szántani mégy ki, ekéd szarvát tartja,
Szőlődet kapálja, s köti, bimbóztatja.

59. Kertedet virággal, mint szép kárpitokkal,
Testedet tápláló különféle maggal
Béhinti s neveli filemile szóval,
Megbúsult szívedben óránként vigasztal.

60. Berkeken lefolyó vizen hajókázni,
Ligetes erdőkön elkisér vadászni,
Lovaidat gyenge fűvel legelteti,
Völgyekre s rétekre gyakran hí szellőzni.

61. Ha pedig vitézi kinyeret kivántál,
Csakhogy eddig téltől házodban zárlódtál,
Arra is kaput nyit, sőt veled együtt jár,
Szállásadásban is nagy örömest szolgál.

62. Valamint az fáknak ki nyilatkoztatja
Bimbóit, hidegtől kik voltak titkolva,
Emberek titkát is úgy napfényre hozza
Kikelet, kiköltő nevét nem tagadja.

63. Ugyanis az király titkos praktikákkal
Forrott bár sokáig ott benn barátival,
Végre kijelenti, legyen mi szándékkal,
Mert az nagy indulat nem lehet titokkal.

64. Hát nem csak fáknak, de titkoknak is Flora
Kiköltője, holott ki-ki szép tavaszra
Halasztja szándékát, akkor kifokasztja,
Mint Heriza, tovább rejtekben nem tartja.

65. Kinek szándékáról bizonyos Rákóczi,
Ifjú vérben buzgó, békességben régi,
Kivánva vár igyet, mind maga s szolgái,
Henyéléstől búcsút, munkát kész követni.

66. Édes Üdvezítőnk születése után
Ezerhatszázötvenöt esztendő járván,
Szent János hovában, némellyek, gondolnám,
Mint kardon, jobb szívvel kaptak volna kaszán.

67. Csak hogy puha párnán nemes Láciumban
Nem jutnak, mondották azt régi példában,
Tisztesség s becsüllet lakik magosságban,
Hozzá fárodónak ád részt világában.

68. Még most serkentél fel ágyadból, Rákóczi,
Mikor szemed fényét más kezdi piszkálni,
Tudom, nehéz szokott dologtól elválni,
Többire természet ellen tusakodni.

69. Életedben eddig soha bút nem láttál,
Fejedelmi székben munka nélkül hágtál,
Asztal, kocka, kártya közt többet múlattál,
Gyönyörűséggel megtölt pohárból ittál.

70. Valamit kivántál, csaknem mint Salamon,
Kedvedet töltötted, mássod ez világon
Alig vólt, eszedben nem is jutott Solon,
Hogy holtig senki mást boldognak ne tartson.

71. Mikor más királyok földig gyászban jártak,
Hogy ím szerencsétől messze taszítattak,
Europa s Afrika torkig vérben úsztak,
Akkor nállad kedves muzsikák játszottak.

72. De hallom dobodnak már rezzegő hangját,
Ki elűzte tőllünk szemünknek homállyát,
Készülőre fúnak nállad is trombitát,
Ezen túl szerencse megtekintsük, mit ád.

73. Hallván az hírt, sokat szunnyodni nem tudó
Végbeli vitéz, mint madár szárnyán járó,
Ónodi kapitán nagy sereggel bántó,
Jűnek mindenfelől, csak légy elég zászló.

74. Darvak módra rendet tartó német sereg,
Vitéz Gaudi András bátran jár köztetek,
Mivel jó vezértől nem vadtok szűkösek,
Táborban síp-, énekszóval vígan mentek.

75. Balog László magyar gyalog kapitánya,
Ősz szakáltól s hajtól fejér ábrázatja,
Talpig kékben járó sereg koronája,
Tizenöt zászlóval ékesült szállása.

76. Kemíny János névvel legfőbb Generalis,
Mezei hadakkal, gondolhadd, vólt mely friss,
Alig vólt az tájban magyar földön egy is
Oly vitéz katona, kit nem látnál itt is.

77. Majd Boros János is egész hajdúsággal,
Széles Bihar, Szabolcs szabad lakossival
Érkezik, prédálni készült farkasokkal,
Nagy haddal, mondhatnám inkább: tolvajokkal.

78. Sokféle hadakkal megrakodott Erdély,
Nem lész alábbvaló másoknál, bár ne félj,
Az idegen nemzet noha benned kevély,
De ha mit lát, téged előljárónak kér.

79. Kitétetett ország nagy veres zászlója,
Aranyas címerét meleg nap szárasztja,
Erős Ispán István ennek hordozója,
Termetére nézve nagy óriás fattya.

80. Ez alá gyültenek nemzetes nagy urak,
Fejedelmekhez hű s attyok hazájoknak,
Kikben remínsége nagy volt országunknak,
Mind házi s mind hadi kedves tanácsinak.

81. Vármegyéken lakó ifjúság, nemesség,
Amaz vitéz nével tündöklő székelység,
Igazán mondhatni, sok helt gonosz vendég,
Arról szokták irni, nem fér hadhoz szentség.

82. Fejérvári piac sem vólt illyen ékes,
Medve képre öntött ágyúival terhes,
Páncél, eddig vóltál rozsda miatt szennyes,
Ember hátán már túl viseléstől fénlesz.

83. Hát az fejedelmi udvar talpon állván,
Eféle játékot régen szomjohozván,
Váron kívül Morgó mezején futtatván,
Egymás közt beszélvén: vajha indulnánk mán.

84. Ha kérdenéd: hova sietsz ifjú sereg?
Mondhatná: mert uram az vér bennem meleg,
Úgy járok igazán nyomán eleimnek,
Jó hazám mellett, ha vérrel mezőt festek.

85. Bejárók serege messze látszik s fénlik,
Ugyanis nemes vér hamuban nem fekszik,
Forgótól s szerszámtól nap is szebben fénlik,
Urfiakkal szebben sereg is virágzik.

86. Mint egy gyümölcsöskert válogatott fákból,
Ollyan szép sereg tölt felserdült ifjakból,
Örömest hallgatnak előljárójoktól,
Remínségre nevelt nemes Béldi Páltól.

87. Más sereget maga Rákóczi György szerze,
Kinek kapitánnya híres Rafiák Imre,
Harcain ezeket választó melléje,
Karabinnal lévén ki-ki fegyverkezve.

88. Többet is választa éltének örzőit,
Udvarában nevelt tersényi puskássit,
Fejedelmek fejét mivel sokan lesik,
Úgy bátorságosabb, mentől többen őrzik.

89. E zöld puskás előtt Román István hadnagy,
Kinek hitele vólt méltán uránál nagy,
Hű szolgádat szíved kebelében tartsad,
Világ golyóbissán járó valaki vagy.

90. Hadait hogy tudnám én elészámlálni,
Sőt ha mondanám is, el nem hinné senki,
Régi Magyarország gallérából ennyi
Fegyverfogható nép hogy hogy telhessék ki.

91. Vagy hiszi más, vagy nem, elhiszi Heriza,
Remínsége felett vendégit ha látja,
Azkit noha sokkal remínség biztatja,
Csakhogy tudom, sokszor azont meg is csalja.

92. Illyen készülettel felépült táborán
Rákóczi György hibát semmiben nem látván,
Juniusnak talám tizenötöd napján,
Sírván indul rövid bucsúvétel után.

93. Kit nem is csudálnál, Báthori Sofiát
Látnád fejedelem kedves házastársát,
Sőt csak egy óráig tőlle távozását
Bizontalan végre méltatlannak fognád.

94. Nem szükség nemzetét most pennára venni,
Magyarok részéről elég, ha Báthori,
Mint szármoztak, arról könyvek vadnak teli,
Szólnék szépségéről, ha tőllem telnék ki.

95. Nagy nemzet valami termetet érdemlett,
Sőt termethez minden tag úgy hozzá illett,
Hogy okos elme sem tenne mellé többet,
Mennyivel adta vólt az áldott természet.

96. Nem kivántatott szín ékes ábrázatra,
Mert rút volt az festék hozzá hasonlítva,
Nem illett kezében semmi piros rózsa,
Mivel annál szebbel virágzott orcája.

97. Orientális gyöngy nem kellett nyakára,
Nállánál fejérbbet mint szépített volna?
Fejérben az kláris inkább illett volna,
Annál is ajaka szebb ha nem lött volna.

98. Hosszú keskeny derék termetihez illő,
Ingadozás nélkül járásában lépő,
Magaviseléssel úgyan kedvet lelő,
Magát s másokat is igen megbecsüllő.

99. Három Istenasszony: Pallás, Venus, Junó
Egy szép aranyalmán nehezen osztozó,
Mert betűkkel ez volt reá felmetszett szó:
Legszebbnek adassék, kihez nincs hasonló.

100. Mindaddig kötődtek, még Páris közöttök
Itéletet nem tött, kiér haragot vött,
Ha pedig Sófiát látta volna köztök,
Hinném, könnyebben leszállott volna pörök.

 

[Masodik rész 101-200]