Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Kőszeghy Pál |  

HARMADIK RÉSZE

1. Virágok azonban már mind elmúltanak,
Ceres kalászi is lábrúl lehulltanak,
Pomonna fái is immár rázattanak,
Bachus hordói is széjjelkongottanak.

2. Préseket szürethez újíták s készíték,
Az átalagokat forrózák s öblíték,
A szőlőhegyeket foszták s szegényíték,
S az szomjú pincéket mind megrészegíték.

3. Fölföldre az Gróf is azért megindula,
Sok jó legíny véle Brunócról mozdula,
Túróc, Liptón, Szepsen hamar átrándula,
S Unghban sok hegyeket szőlőkbül megdula.

4. Sok szép múlatsági az holott levének,
Sok főrendek gyakran hozzája jövének,
Múlató vígságot kik véle tevének,
Az bús gondok rajta így erőt nem vének.

5. Fák vénült leveli azalatt elhulltak,
Zöldségtűl dombhátak mind megkopaszúltak,
Az cserek és bikkek makkjoktúl pusztultak,
Mellyen sok vadkanok s medvék sokasúltak.

6. Fut, mint koporsóbúl kikelt, az erdőkrül,
Az gerenyi hegyes és völgyes sűrűkrül
Többi közt egy orosz, az ki hozá hirül,
Hogy sok vadat látott előbb nem messzirül.

7. Elrémült, s majd megholt nagy ijedtségétül,
Úgy mond, azok között látott egy medvétül,
Annak erős tagján felborzadt szőrétül,
Kinek romlik s bomlik az gally lépésétül.

8. Ez hírt az puskások nagy örömmel hallák,
Vadászni mennének, az Úrnak javallák;
Az erdőt nagy messze hamar el is állák,
Hajtók is vigyázva gyorsan meghajthatták.

9. Pattanék azalatt az puska egy helyben,
De a miatt az vad nem eshetek sebben,
Nagy erdőrontással szalad az sűrűkben
Egy kegyetlen medve az berkes völgyekben.

10. Így az egy puskásnak nem telheték kedve,
Elmene seb nélkül mert az dühös medve;
Emlegetik zúgó futását nevetve.
„Az más hajtás jobb lesz!..." mondják nagy örvendve.

11. Ott azért nem késvén beljebb léptetének,
Az erdő-derékra s sűrűre ménének,
Mint azelőtt, most is hosszan rendet vének,
Bagolyhuhogással hajtóknak jelt tének.

12. Hallatik az hajtó messzirűl fülheggyel,
S nem elégszik most meg, mint azelőtt, eggyel:
Mert az hajtás bővül éppenséggel néggyel,
Kik közül életben csak egyik sem megy el.

13. Pif-paf szól az puska imitt is, amott is,
Csattan az tesény, stuc csakhamar másutt is,
Négy nagy öreg medve az hol elhullott is,
Medvére mindenik mert akkor kapott is.

14. Nem kis vígságára az Grófnak ez leve.
S mondják, megborslódott már az étkek leve,
S egy szép forráskútnál ottan az Gróf eve,
Mely forrásnak talán Animoné neve,

15. Az Satyrus erre minap kit kergetett,
Víg vadászásában erre űzöghetett,
Tűle Neptunustúl noha megmentetett
De kiforró kúttá általa tétetett.

16. Itten az puskás is körültelepedék,
Beszédes mulatság köztük nevekedék;
De egyik magában igen törekedék,
Amaz első medve hogy elverekedék.

17. Szomját a Gróf e szép kifolyó kútvízzel
Enyhíté, mert nem él más italú ízzel;
De az bor is köztük jár pohárral tízzel,
Kit az fáradt puskás kapkodott két kézzel.

18. Víg ebédlés után tekintnek egekre,
Látják, hogy a szép nap hajlott lemenetre,
S mondják: míg fényével nem ér tengerekre
Még egyszer állanak rendben az lesekre.

19. Az hegy túlsó részét délután meghajták,
Hol sok erdeiek magokat mutatták,
S némelyek közűlök fogókat ott hagyták,
Stucokkal puskások mert általfurdalták.

20. Ez nap négy nagy medve miáttok elesék,
Az vadkanokat is mindaddig keresék,
Végre azoknak is járását fölnyesék,
Kikbűl süttetének nagy pecsenyés vesék.

21. Szép vadászat volt ez; s onnét megtérének,
Napszállat után az várban fölmenének,
Az hol víg vocsorát mindnyájan evének,
S másnaprúl tanácsot egymás között tének.

22. Eljött Prínyi Pál is azonban jó reggel,
Ki az medvék ellen tele van méreggel.
Megterhelte vállát egy stuccal, öreggel,
S megint kimenének sok puskás sereggel.

23. Volt ugyan az Grófnak, volt mulatságára,
Volt az első nap is nagy vígasságára:
De egy vad sem üte az úr állására,
Kiért neheztele hajtók hajtására.

24. De másnapon bezzeg kiki ráakada;
Gróf Bercsényire is két medve szalada,
Kik közül egyiknek stuc-golyóbist ada,
Elesék sebével, - de tovább halada.

25. Csattog-pattog té-túl az puska mindenütt,
Hol vadkan s hol medve mert az puskásra üt;
Prínyi Pál is egyhez ott egy stuccot elsüt,
S két golyóbis után vére bőven kijütt.

26. Homloka közepét szintén találta volt,
Mely miatt az nagy vad ott szörnyű halált holt.
Ádám tizedes is azonban előlszólt,
Mondja: miatta is esett egyen nagy folt.

27. Jó stuccát jó módon hozzákészítette,
Oldala közepét - mond - sebesítette,
Ki miatt nagy tagját már csak alig vitte,
Nem mehetett messze, azt nyilván elhitte.

28. Föltalálák azt is egy omlás fa között,
Halálos ágyában mert odarejtőzött.
Itt-amott sok fajdtyúk akkoron röpdözött,
Kiket az jó puskás ott ellövöldözött.

29. Polyák Jankó is jön egy jó tesinkával,
Mondván: annak kisded, gömbölyű lyukával
Egy medve oldalát átfúrta ólmával,
Telik sok tarisznya majd kövér hajával.

30. Az hajtók azalatt ihol kurjantanak,
Mondván: Amott egy nagy sűrűben voltának,
Rettentő nagy medvét az melyben láttának
Sebben, de nem hóltan, kit is ott hagytanak.

31. Az puskások gyorsan odafutamának,
A sűrűség mellé mind környűl-állának,
Egyszersmind ketten is hozzá célozának,
Kit is mindaketten jól megtalálának.

32. De nem halálosan: mert nagy dühösséggel
Kirohanván rajtok véres sebességgel,
Két lábra fölállván csapdos erősséggel,
Hol egyhez, hol máshoz rettenetcsséggel.

33. Elvété lövéssel egyik az másiknál,
Az harmadik is úgy, ám az negyedikrűl,
Meddig le nem hulla erős lábairúl,
Sok vért kibocsátván sebes lyukaibúl.

34. Ez, nap az erdőség szüntelenül zenge,
A sok puskázástúl völgy s hegytető penge,
Hajtó kiáltása ágak között csenge,
A sok vad-futástúl a föld ugyan renge.

35. Itt múlattak nyilván vadász Diánnával,
Az Napaeák amaz friss Atalantával,
A ki egy nagy vadkant megöle nyilával,
Vadakat előzvén futó gyorsságával.

36. Napaeák az erdők Istenasszonyai,
Kiknek az erdei vadak az nyájai;
Nyilván Gereny körűl voltak hajlékai,
S azoknak voltak ma fölszentelt napjai,

37. Mert sok vad sebesült, s sokan elhullanak,
Medvék vadkanokkal ez nap meghalának,
Szekérre szarvasok s őzek rakatának,
Konyhára sok nyulat s madarat hozának.

38. Így tölte Bercsényi gyakrabban. idejét,
Gonddal nem szárasztván csontjai velejét,
így nem győzheté meg Vénus is elméjét,
Óván heveréstül most özvegylő fejét.

39. Tudta, az heverés hogy ördög párnája,
Kinek vagyon abbúl rázott vánkoskája,
Ott éleszt s gyújtogat az gonosz fáklyája,
Melybül kerekedik sok bűnnek formája.

40. Külső mulatsága hogyha nem lehetett,
Vadas hegyeiben vagy ki nem mehetett,
Mert az üdő ebben most gátlást tehetett,
S havas fernyeteggel házban kergettetett:

41. Talált mulatságot akkor is magának,
Házai üresen mert ritkán valának.
Sok urak s főrendek gyakran bészállának.
Kik víg múlatást ott hamar találának.

42. De ha senki nincs is, mulatságot talál:
Mert sok bölcsek könyve véle egy házban hál,
Mellyekben elméje ha bocsátkozik s száll,
Akkor más gondolat - hidd - tűle távol áll.

43. Gazdag volt másként is tél akkor havakkal,
Simult az egész föld csuszamós utakkal,
Kevélykedve kiki járt s röpült szánakkal,
Vidult Bercsényi is mellyért több urakkal,

44. Mert gyakran szánkózék egyiktűl másikhoz,
S víg kedvet magával hol mindenikhez hoz;
Gyűlnek sok főrendek mint főispánjukhoz,
Szíves kérésekkel híván őt magokhoz,

45. Kik is egymás között ugyan versengének:
Legelsőbben vígan mellyiknél lennének?
Illik, ki közelbb van, hogy ahhoz mennének,
S másnál víg múlatást azután tennének.

44. Leleszre Unghvárrúl azért elsőben is
Szánkóját csúsztatá, s onnét Zéténben is;
Voltak nagy vígsággal mind az két helyben is,
S nagy jó kedvben mentek onnét Csicserben is.

47. Mátyucra szánkóztak honnét csuportosan,
A hol körülültek egy táblát számosan,
Sikolt az muzsika az holott hangosan,
S ottan az ebédet tisztelték táncosan.

48. Őrmező sem marad ki az vígasságbúl;
Kereknyére csúsztak egymásután abbúl,
Hol senkinek szüki nem leve az táncbúl,
Sok jó köszöntés kézt ott sok tölt pohárbúl.

49. Hátra van még Daróc, még ottan nem voltak,
Hol is az emberek jó kedvben nem holtak;
Ott sok víg tréfákat múlatás közt szóltak,
Világot világbúl meddig ki nem óltak.

50. Onnét Ungh-várában vígan szánkózának,
Az hol nagy örömben merülve uszának,
S mindenféle rendek kedvben újulának;
Az farsangi napok most ott így mulának.

51. Erősen tovább is tart vala még az tél,
Röpül az hó színyén, s üvölt az hideg szél,
Az vizek hátán is még az ember nem fél:
Jégen hol kedvelli, terhével ottan kél.

52. Bír az holt Tisza is még nagy erősséggel,
Jege alá zárlott halbéli bőséggel,
A hová az Urat várják nagy készséggel
A salamoniak az egész községgel.

53. Illik azért, az Gróf hogy oda szánkózzon,
Némely napig ott is vígan mulatozzon,
Sokszámú halakat jég alatt gyalmozzon,
S ottan szekereket terheljen s lajtozzon,

54. Hol már az halászok az Tiszát lékellik,
Az holt vizet mintegy ugyan meglelkellik,
De kezöket gyakran csapkodják s lehellik,
Mert az hideg szelet nem igen kedvellik.

55. Az gyalom rúdját már előbb-előbb tolják,
Egyik lyukrúl az más lékre taszigálják,
Az halak járását füllel ugyan hallják,
Hogy lajtot készítsen, bírónak jovallják.

56. Kivonának számos nagy öreg csukákat
S azokat felmúló nagyszámú harcsákat,
Mintegy ólban hizlalt szalonnás potykákat,
Sok kecsegét, mintegy annyi malackákat.

57. Ki számlálhatná meg itt a sok hal nemét,
Salamon nem tudná mind azoknak nevét,
A halász számatlant itt a sertésnek vét;
Az kivel tanálná másutt más úr kedvét.

58. Ily s több mulatságok közt elteié a tél,
Jár levegő-égben már engedelmesb szél,
Mely miatt vizekbül az fagyás majd kikél,
Az földbűl előgyün, hol mi kis állat él.

59. Az quártélyos is már buzong az országban,
Gondolja: majd vég lesz az szép uraságban,
Az tyúk, lúd és pulyka s malac-konyhaságban,
Lassabban is jár már az portiósságban.

60. Kovácsoknál széjjel patkón az pőröly peng,
Rittmeister szállásán az pínzolvasás cseng,
A megindulásra az trombita már zeng;
Friss most a faluban, ki majd csak alig teng.

61. Készül, mert az török forgatja csidáját,
Tisztítja tavali vértül a szablyáját,
Pallérozza jancsár rozsdásult puskáját,
Vezér is festeti mocskolt sátorfáját.

62. Hírlelik, hogy vagyon már nagy készülettel,
Az császár maga is lesz most kijövettel,
Nem gondol véle, hogy sok népe veszett el,
Próbál, ha mit tehet, még e kikelettel.

63. Az francia is van, mondják, nagy erővel,
Öltözött sokszámú hada vas merővel,
Semmit sem gondol az hideg napverővel,
Próbál jó idején az tavasz-üdővel.

64. Juta Bercsényi is most Marsnak eszében,
Kit azelőtt tartott s nevelt kebelében,
Föl is nőtt vala jól jó híre-nevében,
Sokakat felmúlván jó vitézségében.

65. Gondolkodik: hová lett, hogy nem láthatja?
Hadai közt magát sohul sem mutatja,
Most az török ellen kardját nem forgatja,
Sátorát az Rhénus mellett sem vonatja.

66. Véli, Vénus-asszony magához hitette,
Mársot véle éppen csak meggyíílöltette,
Minden eszét s kedvét szerelemben tette,
S fegyverét nyugalmas szegre függesztette.

67. Tudnivaló pedig, hogy Mars sisakjában,
Galambok fészkeltek vasas pánczéljában,
Melybűl is kitetszik, hogy barátságában,
Vagyon Vénus Marsnak hű társaságában.

68. Rajta azelőtt is együtt megegyeztek,
Bercsényihez társot midőn köteleztek,
Akkor is egymással, tudja, úgy végeztek:
Egyik el nem rontja, a mit együtt kezdtek.

69. De szép Vénustúl is magát hogy elvonta,
Látja, s Cupidót is annyira bosszonta,
S nyilas mesterségben minap úgy megronta,
Hogy reszketve kezd már hozzája újjonta.

70. Tudja pedig: visel magános életet,
Három idén immár Vénust nem követett,
Mars után is nem járt, noha meglehetett;
Hírt vinni császárhoz azért Mars sietett.

71. Jőve is csakhamar decretum udvartól,
Hogy fölmernie Bécsben Bercsényi azontúl,
Az dolgot megérti hol az Bellicumtúl,
S az császár szándékját meghallja azoktól.

72. Postai szárnyakra azért hamar kelé,
S hamar Bécsben kapa az gyorsaság szele,
Hol az ministerek szemben lévén vele,
Látja, hogy mosolyog rajtok jó kedv jele.

73. Hízelkedő szókkal kényszerítik Marshoz,
Untatják, hogy menne Pálffy hadi társhoz,
Ezer friss s jó magyart készítsen föl ahhoz,
De erre késlelmet az üdő már nem hoz.

74. Ha oda nem tetszik: török ellen menjen,
Szablyát, mint azelőtt, azok ellen fenjen,
Pogány vért tőrére még tovább is kenjen,
Melyért böcsűlleti hághat még nagy fennyen.

75. Ezer jó katonát oda is készítsen,
Hópénzt de azoknak magáébúl hintsen,
S azzal nagy hírt s nevet magának készítsen,
S más több urakat is példájával intsen,

76. Mert a király - úgymond - nem lesz feledéken,
Válthatnak jószágot így könnyen pínzeken,
De Bercsényi Miklós mosolyog ezeken,
S csudál ministerek illyen elméjeken.

77. Ugyanis oly boldog üdőben jutottunk,
Hogy régen bár mindennap törököt fogtunk,
Sok jancsárfejeket az fentőben raktunk,
Böcsülletre azzal most nem igen kaptunk.

78. Nem kell, ha magyar vagy, mostan vitézséged;
De ha sok pínzed van, vagyon emberséged,
Ne légyen bár hadhoz semmi oly készséged,
Legyen csak pínzed, lesz elég tisztességed!

79. Hányd ki csak azonban amaz aranyokat,
Eleid kereste régi tallérokat,
Fizess s fogadj rajta sokszámú hadakat,
Ámbár ugyan szárnyon járó magyarokat:

80. Egy kis golyóbiska fejedben ütközik,
Melled s lágyékodban távúlrúl érkezik,
Hadad eleiben mindjárt amazt teszik,
Ki most az prófuntban másutt alig eszik.

81. Akkor vakargatják gyermekid fejeket,
Sírván emlegetik régi elejéket,
S te mint vesztetted el szép keresményeket,
Hadfogadásoddal metszted gégéjeket.

82. Udvarhoz, szegények, örömest mennének,
Az kiadott pénzért jószágot kérnének,
Vagy bár csak hadnaggyá az hadban lennének
Mellyet ő pínzeken csak nem rég szerzének:

83. De még neveket is már alig ösmérik,
Az magok sajátját csak hiában kérik,
A kiadott summát soha bé nem mérik;
Jó atyjok volt, mondják, - s azzal csak beérik.

84. Tudta Gróf Bercsényi, ez világ hogy így jár,
Kiváltképen pedig mi üdőnkben most már;
Vitézségért előmentet hiában vár,
Mert az magyar annál jobb is, ha magyar kár!

85. Így azért mind Vénust s mind Mársot nevette:
Az ország dolgait inkább elővette,
Eszét s minden kedvét csak abban vetette,
S örült, szolgálatját ha kinek tehette.

 

[Negyedik rész]

 

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 146. sz.