Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Kőszeghy Pál |  

HATODIK RÉSZE

1. Ajtó felett ismét székében leűle
Vépi kis Cupido főhajtva, s elhüle,
Hogy Bercsényi Véprül elmenni készűle,
S kell jó Asszonyának már is válni tűle.

2. Most köttetett öszve szíve ő szívével,
Bizonyítván eztet váltott gyűrűjével
S szerelmesen öszvefoglalt jobbkezével,
Örök társaságra mutatott jegyével:

3. Jegyesétűl már is elmennie akar,
Mellyért nagy vígságot majd bánattal takar;
Cupido azért is búsul, s fejet vakar,
Mondván: Nem ezt jegyzé az most nyújtott jobb kar!

4. De így kell meglenni most még az dolognak,
Némely napok meddig nem múlnak s forognak
Elég, az irigyek hogy már nem morognak,
S az labyrinthusban mások sem bolyognak.

5. Az szerelmeseknek nehéz ugyan várni,
Egymástól főképpen távul lenni s járni,
Röpdös gondolatjok egymáshoz vizárnyi,  
S az elmébül éjjel sem lehet kizárni.

6. Olly éj nincs, az melyben róla ne álmodjék,
Vagy oly szempillantás, hogy ne gondolkodjék,
Csak titkon is hozzá vagy ne fohászkodjék;
Nincs nyugta, bár üljön, sétáljon, s aludjék.

7. Nehéz dolog bizony várni s el nem jünni,
Nem alunni, s puha jó ágyon fekünni,
Bőv étkü asztalnál ülni, de nem enni,  
Boldogtalan, kin ily nyavalya kezd lenni!

8. Ellenben de az ki mihez nehezen jut,
S az hová járatlan, bátortalan az ut,
Mely pályát az ember nagy fáradsággal fut,  
Arihoz jutván, felejt ott mindjárt minden bút.

9. Újry a mit az ember elnyer sok várással,
S mihelyt jut hozzá sok utazó járással:
Szája-íze telik mindjárt jólakással,
S nyújtózhatik ágyán csendes aluvással.

10. Így szegény Argírus, hogy sokat fárada,
Ördögfiak közt is osztályt hogy már ada,
Kívánt kegyesével végtére marada,
S ottan minden öröm szívére árada.

11. Bercsényi Miklós is ily reménység alatt
Elbúcsúzék, tudván, hogy már meg nem csalat,
Eléri, ki eddig előtte elszaladt,
S megnyugszik jó ágyán, noha most elhaladt.

12. Nehezen válának cl ugyan egymástól,
Mint az testben levő lélek az test-társtúl;
Búcsúzik sóhajtva ez is Krisztináiul,
Kivánja amaz, is, hogy elvál Miklósától.

13. Elválának azért egymástúl, búcsúzva;
S már az föld fölfakadt, s nem megy a szán csúszva,
Sok bomlott patakon költöznek majd úszva,
De még az nagy Duna nincs jegétűl nyúzva,

14. Mellyen általmenvén, Pozsonyban meghálnak;
S az két atyafiak egymás közt tréfálnak,
Sok víg mulatságot jóllehet találnak,
De több gondolatjok Vépre visszaszállnak.

15. Nincsenek Vépen is ugyan elfelejtve,
Mert Bercsényt jegyese említi szeretve,
Jókedvű Forgáchot nevezi nevetve,
S mosolyog, sok nyájas dolgát emlegetve.

16. Került asztalánál értek sok pohár bor,
Mellyért nem fintorúlt, mint azelőtt, már orr,
Sok irigyek között mint történt néhánykor,
Mellyért volt az ollyan, mondhatom, méltán nor.

17. Mert Istentül csak ily társot kívánhatott,
Gróf Csáky Krisztina csak ilyre vágyhatott,
Igazbbat s hűvebbet bizony nem kaphatott,
Irigytűl felöle noha mást hallhatott.

18. Pozsonybúl indultak, ülvén ott postára,
S Pálffyakhoz mének jó Királyfal vára,
Hol is várak őket szíves vocsorára,
Eredvén asztalnál sok szép s víg tréfára.

19. Az kudli-mudli-puff' került ott, kacajjal,
Egy, két s három ízben té-túl, törlött szájjal,
De mindannyiszor vett egy, két s három újjal,
Ki eltévesztette, kezdte pohárt újjal.

20. Víg vocsora után ott megéjjelének,
Pálffy Miklós s János kit kedvesen vének;
Jó reggel másnapon ottan fölkelének,
S Galgóc jó várában örömmel érének.

21. Itt sem múlattak el semmi vígasságot,
Találván magok közt minden mulatságot,
Vígságra ingerlék Ágnes asszonyságot,
Kivel Gróf Forgách tart örök társaságot.

22. Kiknek látván Bercsény igaz szeretetét,
Egymás között gyakor csókos öleletét:
Nehéz fohászkodás majd fujtá életét,
Vágyván jegyesével, ah, illy eggyé létét.

23. Hallja csendes éjjel Vág vize csurgását
Szállása ablakján, s gondolja: folyását,
Vajha elnyerhetné szűnetlen járását,
Érné úgy hamarébb Krisztinnal hálását!

24. „Istenem, ez vízhez - úgymond - én sorsomat
Hasonlítsd, hogy vegyem ily gyors folyásomat,
Láthassam úgy hamar eljegyzett társomat,
S lelhessem meg nála jó nyúgovasomat!"

25. Másnap kedves öccse- s menyétűl elvála,
S Brunóc kastélyában magánosan hála,
Hol némely napokig ízetlen tölt tála,
Szíve nyugodalmat mert ott sem talála,

26. Nézvén félbenhagyott, ékes épületét,
Krisztina kedvéért mely vette kezdetét,
Kinek irigy halál elvévén életét,
Csak félbenhagyatá rendes készületét.

27. Az Isten már ugyan megszánta gyászlását,
Jó Asszonya után pusztán búsulását,
Krisztinnak rendelte itt megint szállását,
Hogy engedje hamar csendes meghalását.

28. Ily gondolatokban tölt némely napokat,
S nyughatatlan észak követi azokat;
Azonban lát jünni némely lovasokat,
Jó Szirmay István érdesvén nyomokat.

29. Kedves vendég vala, s látta nagy jó szívvel;
Ki újítá kedvét eszes beszédével.
Sok több más főrend is szolgálattal, hívvel
Udvarla az Grófnak ott jelenlétével.

30. Némely nap Szirmay azért ottan késék,
S elmentével az Úr ismét búban esek,
Nyughatatlansági ottan készen lesek,
S hasogatta szívét azonnal hegyes ék.

31. Nincs s nem lehet nyugta, meddig nem láthatja,
Kegyes Krisztinának kezét nem foghatja,
Csókjait kedvesen néki nem adhatja,
S érte sok kínjait meg nem mutathatja. .

32. Parancsok azért: lovait nyergeljék,
Az galgóci posta felé felfékeljék,
Jó vezetékjét is csak könnyen terheljék,
Mert ül postára, hogy kedve hamar teljék.

33. Így Galgóc várában lett ebéd-étele,
S még az nap a Dunán sietve átkele,
Más éjszaka híres Bécsben megéjjele,
De kívánságában kedve ott sem tele,

34. Mert volt már az Úrnak bizonyos hírével,
A mellyet Krisztina kegyes beszédével
Még Vépen jelentett: igyekezetével
Hogy Bécs felé vagyon némely nap töltével.

35. Keresteti azért mindenütt szállását,
Szolgái hol tudták már gyakor állását,
De még nem vehetik semmi hírhallását,
Hanem még másnapra értik ott hálását.

36. Az mint el is jőve, s mindjárt együtt lének,
Üdvözlő köszöntést egymás között tének;
Nem kétlem, rózsákat egymásrúl szedének,
S titkon édes csókot helyekben hintenek.

37. Jó távúldon vala varasban szállások;
Égnek ugyan, égnek utcákon lámpások,
De nehezen esik együvé járások,
Mert csak szomszédban is lenniek igen sok.

38. A Gróf azért mint sasszárnyon elröpűle,
S szállá csak harmadik házhoz mindjárt tüle,
Honnét jegyeséhez gyakorta kerüle,
S az két eljegyzett szív egymásnak örűle,

39. Hol ájítatosan az böjtöt eltölték,
S az húsvéti bárányt ugyanott megölték,
S Vépen az babicát együtt úgy kötötték,
Hogy húsvét keddjére nyerő napját lőtték.

40. Mondám, nincsen nyugta hogy az szerelmesnek,
Vigyázz jó Gróf, mert már ajtód előtt lesnek!
Az megszólításra majdan utat nyesnek,
Van oly practicája, látom, az kegyesnek.

41. Azonban már az ég lassanként fejérült,
Még csak halaványúlt fény az földön terűlt;
Jól látott álmának ágyán kiki örült,
Hajlott útszákon is még senki nem került:

42. Jőve az Gróf-Asszony az Úr szállására
Akkor, s futamodok nyíló ajtajára,
Az melynek tekintvén az Gróf nyílására,
Kirűl gondolkodék, néz Krisztinájára,

43. Ki kegyesen nyelvét akkor megmozdítá,
S ékes szavaival az Urat szóllítá,
Személyével ugyan csudára indítá,
S szerelmét szívében azzal is jobbítá:

44. „Enyím az nyereség, s az babica tiéd,
Ebben azért, jó Gróf, ne fáraszd már elméd!
Isten hozzád; mert én elsietek inned,
Nyugodj, csendes álom talán még majd befed."

45. Igazán, jó Grófné, tiéd az nyereség:
Bercsényinek szíve mert érted lánggal ég,
Hozzád szerelmében nem lészen soha vég,
Éljen szerencsédre, tartsa az Istenség!

46. Az babica pedig, úgy látom, az övé:
Szívedet mert véle Isten öszveszövé,
S oly erős bástyája szerelemnek nővé,
Irigy tábor hogy azt csak híjában lövé.

47. Azalatt dolgokat Bécsben már végezvén,
S az nap is már igen közel elérkezvén,
Antal s Juliánka mellyen megegyezvén,
Hymenhez mennének egy lepllel fedezvén:

48. Szükséges az napra jól reá készülni,
Sok méltóság akkor mert Véprc fog gyűlni,
A Palatinus is meg fogja böcsülni,
S olt jelenlétével vígságban merülni.

49. Elsiete azért Krisztina is Bécsbűl;
Kegyesétűl hogy elvál, bánja szívébül,
Eddig nyájaskodó öröm fogy kedvébűl,
Búcsúzik az Gróftúl igaz szerelmébül,

50. Mellyel az Grófnak is szerze nem kicsiny kínt;
Kegyes búcsúzással hogy szemében tekint,
Sok titkos sóhajtást szívébűl reá hint,
S halaványít az két orcán pirosúlt színt.

51. De mint mágnes vasat hogy magához szíjja:
Hozzákötötte úgy szerelem rabszíjja
Miklóst Krisztinához, s távozását ríjja,
Általverte szívét mert Cupido íjjá.

52. Immár nagy nehezen egymástól válánakj
S az Grófné lovai előbb indúlának
Már bécsi hóstátrúl ki is haladának,
S Miklós kereki is utána forgának.

S3. Hová mégy? Nem arra Pozsony felé az út!
A világ előtted, úgy látom, megfordult.
Ne szerezz néki is immár több kínos bút,
Vettél hiszem Bécsben tűle szíves búcsút!

54. Nincs haszna; lovai csak szaporán futnak,
A kegyes hintója mellé míg nem jutnak;
Hol egymásban ismét nagy szerelmet gyújtnak,
S titkos sok sóhajtást egymás mellett nyújtnak.

55. Minkendorfon van egy vendégház állása,
Melyben sok szobáknak van rendelt oszlása,
Lehet sok személynek ott külön hálása:
Lön az Grófnénak is ottan megszállása,

56. Hol beszélgetés közt víg vocsorát ettek,
Tisztességes tréfát asztal felett tettek;
Étel után álmot szemre eresztettek,
Nyugodalmat szívben de akkor sem vettek.

57. Azonközben az nap az eget festette,
Az éjét fínyével földrül elkergette,
Csácsogó fecskéket házon fecsegtette,
S az tengerek mellől már megtérítette.

58. Megrövidült az éj, s a nap idején kél,
Hév sugári előtt már elszaladt a tél;
Megholt az Boreas, s fuj a Zephirus szél,
S minden némult madár már friss nyelvvel beszéd

59. Az őszült hegytetők már csurogdogálnak,
S az nyugvó patakok frissen folydogálnak,
Nymphák bokrétákat immár addogálnak,
Sokféle virágot öszvehordogálnak.

60. Mindennemű állat már most párosodik,
Hímjével madárka fészkén társalkodik,
Magas kéményeken gólya házasodik,
Nyőstény vad is erdőn hímmel nyájaskodik.

61. Mostan Cupido is forgatta kézíját,
Nyilaival sérti világ minden fiját,
Sok szeretetének meg is adja díját,
Ellenben búsul sok, látván annak híját.

62. Van még egy kis híja Gróf szerelmének is,
S nincs haszna az tavasz jó üdéjének is,
Bár minden állatok eggyé légyenek is,
Azzal nem használnak de ő kedvének is,

63. Mert látja: egymástul hogy csak el kell menni,
Nincsen bús lelkének egyebet mit tenni;
Felkél azért, s mégyen szíves búcsút venni,
S elvál kegyesétűl, mert most úgy köll lenni.

64. Így Csáky Krisztina Vép felé indúla,
Az Gróf szekere is Pozsonyban fordúla;
Mellyért bánatában ez is majd megfúla,
S amaz is - elhittem - szívében ájúla.

65. Azalatt Bercsényi Pozsonynál átkele,
S útjában egekre szemeket emele,
Mondván: „Óh, Úr-Isten, ha tér kedvem vele,
Ki miatt alig él már szívemnek fele?"

66. Ily gondolkodással Brunócra béére,
S olt sem nyughaték meg friss testének vére;
Jó Unghváru leié hamar utat inére,
S jó útazásáért ott Istent dicsére.

67. Az egész felföldön széledt volt oly hír már,
Hogy árva Unghvára rövid napon jól jár:
Gyün gondos Asszonya, minéműt régen vár,
Készítse házait, s tartsa csinosan bár!

68. Friss szobáit el is rendelé, készíté,
Ékes kárpitokkal falait szépíté,
Rendes képírással itt s ott ékesíté,
S csínos készülettel magát híresíté.

69. De mit sietsz, kapdossz té-túl, jó Unghvára,
Nem telik ki most még kívánságod ára!
Asszonyod jöttének tovább még határa,
Noha már jó Urad érte sokat jára.

70. Illik is a szépért s a jóért fáradni,
Bútúl bár kicsinnyé kelljen is száradni,
Mert azzal Istentűl sok jó fog áradni,
Mellyért szentségének nagy hálát kell adni.

71. Kell adni, mert habár mostan személyében
El nem jött is: de eljött Urad szívében,
Eljött ékes képe, rejtve kebelében,
S gyönyörködik szíve titkos nézésében,

72. Melynek mássát Unghvártt nagyobbra íratván,
Jó képírójával jól lerajzoltatván,
Ágya ellenében tévé, állíttatván,
Személyét szűnetlen előtte forgatván.

73. De nem sok haszna van az íratott képnek,
Bár Apelles által rajzoltatott szépnek;
Az illyek csak szívben ingerelnek s tépnek,
Meddig oda, hol köll, elevent nem lépnek.

74. Így az Gróf Úrnak is képe nézésében,
Szerelmének s falra fölfüggesztésében,
Nem tölt teljes kedve jelengetésében,
Nem engedett üdőt sőt ott késésében.

75. Dolgaiban Unghvártt csakhamar vég is lön,
Az vármegyében is, mint kellett, rendet tőn;
Eleiben ismét Bécs felé utat vőn,
Mert Unghvártt kedvére nem sok vocsorát vőn.

76. Eperjesen kapa gyorsan az postára,
Még az nap érvén az köves Branyicskára,
Azután csakhamar az magas Tátrára
S onnét az fárasztó, hosszas oldalára.

77. A szerelmes hol jár, nem sokat aluszik,
Nyughatatlansággal mert szíve vajuszik,
Elméje sok gondok tengerében úszik,
Ahhoz, az kit szeret, meddiglen nem csúszik.

78. Betért volt útjában Szepes-Váraljára
S ott az káptalonnak dombos állására,
Talál az országnak az hol bírájára:
Kedves Krisztinája szerelmes atyjára.

79. Vala az nap szintén Úrnap vasárnapja,
Hol az káptalonnak prépostja s főpapja
Az urakat ottan nagy jó szívvel kapja,
S kezét örömében gyakran öszvecsapja.

80. Szirmay István is más több főrendekkel,
Szepes-vármegyei urakkal s tisztekkel
Itt volt, hol az üdőt eszes beszédekkel
Tölték, szóllítgatván egymást üvegekkel.

81. Minthogy már Szirmay volt eszköz dolgában,
Isten által kezdett jó házasságában,
Bízván továbbá is jóakaratában,
Kére: segitené most is szándékában!

82. Méltóságos öreg Csáky István Urval,
Mostan az országban hasznos főbíróval
Beszélnének együtt, egyértelmű szóval,
Hogy most e dologban lenne minden jóval:

83. Írna egy levelet kedves leányának,
Hogy halogatója jól kezdett dolgának
Tovább már ne lenne s öröme napjának,
Ez az akaratja néki mint atyjának!

84. Mint kívánja, arra őtet bár ne várja:
Mert messze Szépestül Vépnck az határja;
Az ő szívét úgy is elég öröm járja,
Esett hogy harmadszor illyen kívánt párja.

85. Ez levelet az Gróf kebelében tévé,
S jó ura-ipától búcsúzását vévé;
Szokott gyors járását ott viszont elévé,
S csak rövidnap Bécsben jó ebédjét evé.

86. Nagy vígasság vala e napokban szintén ::
Vépen, Gróf Eszterhás Antal mert eggyé lén
Juliánkájával, s Istentűl áldást vén;
Hollétérűl akkor az Gróf Úr is hírt tén,

87. Nőtt mellyért az vígság Krisztina szívében,
Szűnetlen forgatván gondos elméjében
Eljegyzett kegyesét, kinek személyében,
Nem gyönyörködhetek most jelenlétében.

88. De földerül majdan régen borúlt napja,
Elűzi majd gyászát Jázon arany gyapja,
Az Parisnak arany almáját elkapja,
S ezért az irigy majd nyelvét elharapja.

89. Aranyalmáját mert ha Vénusnak Paris
Istenasszonyok közt ítélte ámbár is:
De azt Krisztinának Miklós adta már is,
Kiki bár elhigyje, hogy bizony nem kár is!

90. Addig hagyigálta szép aranyalmáját,
Dicséretes élte érdemes summáját,
Mutogatta deli s termetes formáját,
Hogy elérte régen űzött Krisztináját.

91. Győzte Hyppomenes így az Atalantát,
Elhányt almájával tartóztatván futtát,
Így nyerte meg végre az futozó csatát,
S vetett kockájának látta végre hátát.

92, Máskép nem tehetvén szert szép mátkájára,
Acontius is ezt írá egy almára:
„Esküszöm Diánna szent áldozatjára,
Tiéd leszek, jutok míg éltem fogytára!"

93. Mellyet Cydippének vetvén kebelében,
Az írást olvasá, forgatván kezében:
Nincs mit tenni, áll már az dolog hírében, ~
S így lőn Acontius részes szerelmében.

94. Almáját Miklós is már odavetette
Krisztina keblében, s hív szívében tette,
Az mellyel szívéhez szívét egyeztette,
S elválhatatlanúl, holtig hiteztette.

95. Így azért sokáig Bécsben nem múlata,
Hintójában postalovakat fogata,
Sietéssel kiket gyakorta nógata,
Kegyes jegyeséhez míg Vépre juthata.

96. Vig Véprül az vendég szintén az nap oszlott,
Az muzsikák magas trónusa is bomlott,
De kedvében bezzeg Bercsényi nem romlott,
Mert Hymen kedvesen néki már ágyollott.

97. Mit mívelsz? Ne bántsd az muzsika trónussát,
Bercsényi is tartja mert a tánchoz jussát!
Láthatd majd néki is ollyan triumphussát,
Mellyen fogja kézen Vépnek szép Vénussát.

98. Kézen fogja, s vígan járja táncát véle,
Megtapodja búját, melyben eddig éle.
Lessz örömniel napja, este, költe s délé,
Muzsika pendüljön azért mindenféle!

99. Nem volt soha háznak ollyan áldottsága,
Mint most Vépnek történt hármas boldogsága
Tegnap Julinkának mert lett párossága,
S Erdődy Margitnak ma van mátkasága,

100. Kit Gróf Kéry János magának megkére,
Pénteken, - hogy az Gróf postán Vépre ére,
Jó öreg atyjával ő is odatére,
S lett kívánságának gyűrüváltó bére.

101. Szombaton ezeknek szerelmes anyjával,
Méltóságos, kegyes Csáky Krisztinával
Megesküdt Bercsényi, s Isten áldásával
Takarództak együtt Vénus paplanjával.

102. Áldott hét az, melyben ily napok támadtak,
S Vépnek ablakira víg súgárt gyújtottak,
Mellyek előtt gyászos felhők elfutottak,
S csillagzó szép fínyre Vép népi jutottak.

103. Áldott péntek s szombat az múlt csütörtökkel,
Töltöttek hat szívet kik most örömökkel;
Ne nőjjön ezekben az föld is ürmökkel,
Megtiszteltessenek sőt tömjénfüstökkel!

104. Méltó bizonnyára őket megtisztelni,
Jó emlékezettel nagy vígan szentelni,
Méltó nagy örömmel ezeken betelni,
Vénusnak s Hymennek őket ünnepelni.

105. Nem sok szolga vala akkor tudós ebben,
Asszonyát vasárnap hogy lássa színiéiben,
Diánnát meggyőző drága öltözetben,
Szemek eleiben gyütt vasárnap melyben.

196. Nézik álmélkodva hamar változását,
Ruháival vesztvén szemeik látását;
Nézik planétáknak az fejin állását
S azok közt sok apróbb fénynek csillagzását.

107. Vélik, Ariadné csillagkoronáját,
Istenek egekrűl küldték le formáját
S az Grófné fejéhez illették kámváját,
Azzal is építvén s szépítvén orcáját.

108. Minden drágakövek számtalan bősége,
Az rubint s gyémántnak ékes különbsége,
Smaragd és onyxnak külön ékessége,
Rajta az berillus s zafír fínyessége.

109. Orientális szép öreg-szem gyöngyökkel,
Sok rendben fűzetett több apróbb szemekkel,
Drága függők, násfák kézi perccekkel
Ékesítették az Grófnőt most fínyekkel.

110. Mídás érte kézzel, gondolnám, ruháját,
Arachne varrottá virágos munkáját,
Tyrusból hozták volt szép matériáját,
Pennám le nem írja ezek szép formáját.

111. Bír Csáky Krisztina bőven mindezekkel,
Változó ruhája sok különbségekkel
Szemet csiklándoztat tündöklő színekkel,
Bír de mindezeket győző erkölcsökkel.

112. Semiramist győzte elmés özvegységgel,
Antiopát múlta kedves kegyességgel,
Csendes Eudoxiát szemérmetességgel,
Tudós Cornéliát bírta bölcsességgel.

113. Nézze Hyppatia ámbár az egeket,
Tegyen Aspásia okos kérdéseket,
S tartson Constantia kész feleleteket,
Erinna s Corinna írjon sok verseket.

114. Mindezeket Csáky Krisztina felmúlta
Drága természettel, úgy látom, megdúlta;
Mert az jó Istentűl naponként tanulta,
Élete világban tündöklik miúlta.

115. Hogyha Sosipatrát Istenek nevelték,
Szép tudományáért Minervát tisztelték,
S azért magok közé íratták s emelték:
Krisztinát méltábban arra szentelhették.

116. Boldog, kinek Isten illyen társot adott,
S kinek keze közé ily asszony akadott,
S elválhatatlanúl az kihez ragadott,
Attúl minden bú s gond meszire szaladott.

117. Jól mondta volt Pálnak az Echó, hogy adjon
Hálát az Istennek, s bú tűle szaladjon,
Szíve nagy vígsága egekig haladjon,
S ne féljen, éltére hogy bánat áradjon!

118. Azért ha valaha Vépen volt vígasság,
Illik: szaporodjon most minden nyájasság,
Az öröm hármazzon, ez is az igazság:
Mert hármasán szállott reá az, boldogság.

119. Sokféle hegedű húrja vígan pengjen,
Cimbalom s virgína rézfonala csengjen,
A síp és trombita dob hangjával zengjen,
Szíves nagy vígságtúl föld is ugyan rengjen!

120. Gróf Eszterhás Antal mert Juliánkáját
Elvette, s bírja már mint saját mátkáját;
Kéry is elkérte kedves Margitáját,
S bírja Bercsényi is immár Krisztináját.

121. Éljetek hát vígan teljes éltetekben,
Perikiest követvén hű szeretetekben,
Irígyitek hogy meghaljanak mérgekben,
S dícsírjétek Istent együtt mindenekben!

[Epilog]

 

 

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 146. sz.