MÁSODIK RÉSZE

1. Azonban Vénus is kezde gondolkodni,
Magános életén az Grófnak bánkódni;
Kikelettel szokott minden párosodni:
Meg kell az Grófnak is - úgy mond - társasodni!

2. Az föld már két ízben nyílt, kelt s virágozott,
Kétszer az erdő is zöldséggel ágozott,
Pomona is kétszer már gyümölcsöt hozott,
Miúlta Bercséntűl az tavasz átkozott.

3. Gyász színnel elsőben akkoron átkozta,
Társára hogy halál fujtó mérgét hozta,
Két páros gerlicét véletlen megoszta,
Vígságtúl engem is s Hyment is megfoszta.

4. Mert fedte zokogva gyászos ágyát Hymen,
Szánakodván, mint az egyes galambhímen;
Sok nyögés van költén s lefektén a szíven
Azért, az kivel élt szerelmesen s híven.

5. Látván, más tavasszal gyászát hogy letette,
Gondolám, sok gondját azzal levetette,
Szerelem a szívét ismént élesztette,
S elméjét újabban hozzám gerjesztette:

6. Ugyan megörülék, s futamék Hymenhez,
A szíveket öszvefektető Istenhez,
Mondék, hogy vidulna, s mennénk Bercsényihez,
Mert illik szerelem most felvett színihez.

7. Lángol piros színnel rózsaszín ruhája,
Hasonlóan virít udvari szolgája,
Szerelmet jelent ez szép libériája;
Siessünk hát, menj, jó Hymen, őhozzája!

8. Akkor is megcsala de vörös színével,
Nem bírhaték semmit nagy gondos szívével,
Cupidóm hibázott nyila lövésével,
Szerelmen gyötrelmet mert váltott kedvével.

9. De többször meg nem csal, mert már rakott feszit,
Híres Unghvárban vett nyugodalmas széket,
Cupidóm találhat hol már olyan éket,
Mellyel az bús gondtúl oszlasson elméket.

10. Siess azért, s kelj fel, Cupidóm, szárnyadra,
S úgy vigyázz tegzedbűl ellövött nyiladra:
Azzal sok szíveket hogy fűzz pórázodra,
Hogy ne éljen tovább Bercsény csúfságodra!

11. Siess hamar, s járd el sebes Vág folyását,
Mely mellett találod egy árva szállását,
Ki bús füllel hallja Vág vize csurgását,
Siess, s vigasztald meg szívének gyászlását!

12. Juttasd Gróf Bercsényit gondos elméjében,
Nyiss sebes nyiladdal oly sebet szívében,
Hogy soha ne vegyen mást ő szerelmében;
Mondd meg, hogy s mint ült már készített fészkében.

13. Rajzold le csakhamar annak ékes képét,
Írd le jól s helyesen termetének épét,
Mellyel fölülmúlja sok asszonyok népét,
Hevítsd meg ez által Bercsényi hűlt lépet!

14. Ha az nem kell: röpülj magas hegyeire,
Mídásnak arannyal bőves helyeire,
Arany-föveny hordó, vizes völgyeire,
S szállj le az legmagasb hegynek tetejire.

15. Szemlélj egy varasnak legékesb házára,
Röppenj onnét annak magas ablakára,
Tekints egy özvegynek ott is ajakára,
S vedd fel Apellesnek pennicillusára.

16. Hozd el, hozd ennek is személyét leírva,
De búsulta miatt ne rajzoljad sírva;
Mondd meg, gyászos gyapja le lesz majdan nyírva,
Bercsényinek szíve ha meg lehet bírva.

17. Ha e sem kell, menj el minden részeire,
S futoss az országnak minden helyeire,
Hol magyar Nympháknak találsz szépeire,
Azoknak tüzesen üss bé szíveire.

18. Szíveket gyullaszd fel Bercsényi Gróf Úrra,
Ne jussak miatta többrül több bosszúra!
Magános élte már ne nyúljon hosszúra,
Mely miatt Hymen is kelt halálos búra.

19. Hlyeket s többeket Vénus-asszony szólla,
Kit Bercsényi Miklós ott hamar meghalla;
Látván, hogy hiában illyeket koholla,
Haragra borzada kis Cupido tolla.

20. Minden tehetségét az Grófra fordítá,
Még dühös Circét is ellene indítá,
Boszorkányságával az ki megbódítá,
Ulysses társait sertéssé fordítá,

21. Kiknek változásán Ulysses bánkódván
S jó társai után szíve szomorodván,
Mercuriushoz fut, s ott szép szókkal áldván
Molyi füvet kére; kit kezébe kapván,

22. Circére rohana kivont fegyverével,
S társait illetvén az molyi füvével,
Helyre hozá ismét annak erejével,
Gyógyítván társait ily mesterségével.

23. Illy okos Ulysses Gróf Bercsényi is volt,
Szívében Istenhez kísérteiében szólt,
Bal gondolatokat elméjében elolt,
Kiért szégyenében Cupido majd megholt.

24. Nem használt körüle Circé varázslása,
Vénusnak ellene gondolt próbálása,
Cupidónak széjjel való vándorlása
S előtte némelyek képe mustrálása.

25. Nem telt kedve s még nem akadt meg senkiben,
Szárnya még nem ragadt akárki lépiben,
Válogatni nem vágy az Nymphák szépiben,
Kedve telik végre, bízik Isteniben.

26. Ha még üdéjében volt ifjúságának,
Amaz könnyen hajló kényes szabadságnak,
S nem járt útján még is szemtelen vakságnak:
Inkább jár ösvényén most az okosságnak!

27. Hallottam Clinias cselekedetérül,
Úgy Achillesnek is az ő életérűl,
Mindkettőnek igen szép természetérül,
Illik, szóljak kiknek hogy dícséretérül,

28. A kiknek elméjök midőn háborodott,
Haraggal másokra midőn káromkodott:
Akkor ő haragjok nem nőtt s szaporodott,
Kegyességre inkább szívok nyomorodott,

29. Mert olykor mindkettő kapván citheráját,
Pengeté azoknak húrján víg nótáját.
Azzal enyhítgeté szíve háborúját,
S csillapítá gyulladt elméje haragját.

30. Ilyen citherája volt Bercsényinek is:
Nem lett mert oly baja ő elméjének is,
Vagy oly titkon égő lángja szívének is
Mértékét ne tudná hogy mindezeknek is.

31. Gyullaszthatta ugyan fiatal üdéje,
Embernek leghévebb mert olykor tüdeje,
Frissül csontjaiban mindennek veleje,
Húsz s harminc szám között ha van esztendeje.

32. Ebben az Gróf Úr is közelíte s ére,
Legjobb üdéjében özvegységet mére,
De arra Istentűl segítséget kére,
Hogy légyen egekbül tartóztató bére!

33. Ha ollyas gondolat ütközik szívében:
Citheráját ottan ragadja kezében,
Országos gondokat vet s hány elméjében,
Olvasván azokrúl írt bölcsek könyvében.

34. Van is, látom, szükség most okosságára:
Gyűlt sok nép az extraordinariára,
Királyi Nagy-Szombat híres várassára,
S hivattatott ő is azoknak napjára.

35. A septemviratus vagyon egy híjján még,
Gróf Bercsényi kire váratik immár rég,
Híres bölcsességgel mert elméje forr s ég,
Az dolgokban lehet általa is jó vég.

36. Fölföldrül azalatt ő is oda juta,
Szerteszéjjel híre csakhamar elfuta:
Elgyütt Gróf Bercsény is már, kiki megtudta;
Nem érhetett előbb, mert volt hosszas úta.

37. A herceggel másnap azért táblát üle,
Hol bölcs beszédjével sokaknak telt füle;
Mihez hozzá fogott, hidd, benne nem sülé;
Ki még nem ösmérte, rajta csak elhüle.

38. Volt többi közt itt egy nagyúri asszonyság,
Kire kétszer ütött már az bús gyászosság,
Titulussa ennek országbírónéság.
Melyért is személyén vagyon nagy méltóság.

39. Van dolga ennek is most itt az gyűlésben,
Mert volt édes fia véle versengésben,
Kirűl az tábla is van vetekedésben:
Dolgát mint vehessék rendes végezésbeh?

40. Az septemviratus mit talált felőle,
S nagyobb versengés hogy ne légyen belőle,
Az igazságnak se lépnének mellőle,
Rá állna-é? illik, hogy kérdnek meg tőle.

41. Azért Gróf Bercsényit bocsájták követül,
Tudván, hogy az dolgot megkérdheti ettűl,
Vészi követségét méltó böcsűlletűl,
S meg is tudja hozni: mit ad feleletül?

42. Így az Palatinus Úr ő Hercegsége
Indultán mosolyga, s leve nevetsége:
„Vagyon mindkettőnek - úgymond - özvegysége:
Akarnám, ha lenne hasznos követsége!"

43. Vigyázz hát, Cupido, s nyisd fel most szemedet,
Vedd kezedbe hamar lövő fegyveredet,
Puzdrádbúl oly nyíllal terheld meg tegzedet,
Hogy mint eddig, el ne hibázd lövésedet!

44. Meg is sebesíté ottan az követet,
Úgy is bús szívére mérges nyilat vetett,
Gyógyító flastromot melyre későre tett;
Kis Cupido mellyet titkon csak nevetett.

45. Eloszlék azonban onnét az uraság,
Az Palatinus s az septemviratusság.
Forgách Simon s Bercsény, két jó atyafiság
Még ott vannak, s vagyon köztök nagy mulatság*

46. Ott van az is, kihez követségben jára,
S megtudá Bercsényi, hogy készül útára
Ezennel indulni; ott paripájára
Kapa, mint erős sas midőn kél szárnyára...

47. Gróf Forgách Simon sem marada el tűle,
Mint kedves bátyjának, jár frissen körüle;
Bennök atyafiság mert egy szivet szüle,
S egyik szerencséjén másik is örűle.

48. A Grófné szállása felé léptetének,
S kísérő udvarlást böcsűllettel tének,
Várasbúl is messze véle kimenének,
S elbúcsúzván, ismét visszaröpülének.

49. Visszaröpülének, s egymástól válának,
Ebédnél ugyan még Szombatban valának;
Kiktűl sok tréfáló s játszó szót hallanak,
S Bercsényin mord kedvet akkor sem látának.

50. Nem látának ugyan változást színében,
De - hidd el! - titkon ég sebesült szívében,
Töpröng, buzog, forr s fő az gond elméjében,
Mert kedve megakadt annak személyében...

51. Megakadt, de nem szól arrúl senkinek is,
Még sok titkát tudó kedves öccsének is;
Könnyebbsége volna noha szívének is,
Kínját kimondhatná ha bár csak egynek is!

52. Bár csak egynek ugyan, de ámbár csak annak,
Kinek tekinteti szívet gyújtogatnak,
Okos feleleti magokhoz vonhatnak,
S mint mágnes az vasat, hozzá szoríthatnak.

53. De haszontalanság, mert abban mód nincsen;
Nagy méltóság strázsál ott az szíves kincsen,
Annak gondolatja róla egy csepp sincsen,
Hát nem szükség, feje hogy ily gondot hintsen!

54. Kis Cupido ugyan erősen bíztatja,
Erős esküvéssel szavát bizonygatja,
Érte az is hogy s mint sebes, mutogatja,
S van felőle most is szívben gondolatja.

55. Azután is - úgy mond - orcáig piruljon,
Sebesítő nyila törjön s széjjelhulljon,
Nagy átok, minden szív tűle bár fajuljon,
Ha úgy nincs, mint mondja, kedve hát újuljon.

56. Bercsényi ezeket de csak megnevette,
Bíztató Cupido szavát nem hihette,
Kezdett gondolatit szívből kivetette,
S magától Cupidót messze elkergette.

57. Cupido Vénusnak nagy hamar hírt vive:
Az Grófnak nem hajol hogy keményűlt szive,
Noha találkozott most egy kegyes hive,
Másodszor kit rág már az bús gyásznak nyive.

58. Ezen szép Vénus is igen szomorodék,
Kezdett vígassága hamar nyomorodok,
Bercsényiért baja ismét szaporodék,
Hymen is kedvében igen komorodék.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 146. sz.