Őszi harmat után…

I.

Őszi harmat után, végre mikor osztán fúdogál az hideg szél,
Nem sok üdő múlván sárgul hulldogálván lassan-lassan az levél,
Zöld erdő pázsintját, gyászos csizmám nyomát hóval lepi be az tél.

Én Istenem, meggyek, s immár hova legyek, mire jutok végtére?
Ha mind búval élek, ezentúl mit érek, élek-e még kedvemre?
Vagy mind holtig árván jutok nagy jót várván nagyobb keserűségre?

Ezt szemeim sírván, könyveim csordulván nézik csak keservesen,
Bús szívem szakadván, csak meg nem hasadván bánkódik nagy erősen,
Ki miatt naponként látok szomorú ként, szenvedek én testemben.

Mind búval ennyivel, vagy ennél is többel ifjúságom így töltem,
Jobb lesz az darvakkal, vagy más madarakkal ősszel búcsúmot vennem,
Megyek oly országra, hol irigyim soha ne szóljanak ellenem.

Talám elmentemmel, búcsúvételemmel utam ha követehetem,
Gonosz irigyimnek, kik most reám törnek, nyelvek elkerülhetem,
Ha nem látnak talán, nem szólhatnak reám, így kedvek betölthetem.

Ámbár elmenésem legyen, de még úgy sem lesz vége kénaimnak,
Jaj, szívemtől szakadt, kiért szívem szakadt, mert szívem szerint szánlak,
Hogy majd téged árván elhadlak elvárván, nem tudom, mikor látlak.

Világod kedvedre azért szerelmeddel éld ezentúl, nem bánom,
Azért társaságom, míg leszen világom, még halálom sem szánom,
Élj jó egészségben immár, míg az Isten éltet, szűből kévánom.

Immár súlymocskádot, azki gyengén tartott, karjaidon hordoztál,
Skófiummal fényes, klárissal tündöklő lábzsinóron tartottál,
Bocsásd el békével szegént, hadd menjen el, reá ne haragudjál.

Szívem, Isten hozzád, megbocsáss, ha szolgád vétett ez levelében,
Mert noha nehezen, de tőled megyen el, nem tudja, életében
Lesz-e veled szemben, lát-e, vagy sohasem, ki téged szán szívében.

Megbocsáss végtére, ismeretségemben ha mit neked vétettem,
Mert tudatlanságból s hol fecsegő szájból véteni ingerlettem,
Ki miatt naponként látok, szívem, sok ként, melyet szenved éretted.

II.

Zöld erdő harmatját, piros csizmám nyomát
Hóval lepi bé a tél.

Messzire bujdosom, hazámat itthagyom,
Isten vezérli dolgom.

Jobb lesz a darvakkal vagy más madarakkal
Ősszel búcsúmat vennem.

Szerelmes barátim, régi jó társaim
Tőlem elpártoltanak.

Keserű az nékem, Istenem, azt kérem,
Utamban légy vezérem.

Mert itten lakásom, nincsen maradásom,
Mert sokak az irigyem.

Fejenként mindenek, akik esmértenek,
Mostan megbocsássatok.

Mert elbujdosásom, leszen távozásom
Messze kedves hazámtól.

Régen kik voltatok irigyim, látjátok
Elmenésem e földről.

III.

Őszi harmat után, végre mikor osztán
Fújdogál a hideg szél, fújdogál a hideg szél,
Zöld erdő árnyékát, piros csizmám nyomát
Hóval lepi be a tél, hóval lepi be tél.

Forrás: RMKT XVII, 3., kiad. Stoll Béla, 276. sz.
Kovács Sándor Iván írja: Az Őszi harmat után… a kuruc világ, a szabadságharcok elmúltát idézi, pedig egy szerelmi elbujdosást panaszló XVII. századi énekből való. Első ismert lejegyzését az 1728 körül készült Bathó Mihály-énekeskönyv tartalmazza. Stoll Béla három változatát közli a XVII. század szerelmi verseinek kritikai gyűjteményében, s megállapítja, hogy az Őszi harmat után… „1. és 4. versszaka a XVIII. század folyamán önállósult és egy olyan búcsúénekké lett, amelyből teljesen hiányzik a szerelmi motívum”. De ennek a búcsúéneknek is „két típusa van: egy rövid, néhány soros és egy vallásos hangulatú strófákkal bővült hosszabb”.
A szöveg három változatát közöljük: I. a Bathó énekeskönyvből; II. Keresztesi József 1784-i feljegyzéséből, III. Salamon-énekeskönyv (1783–1797). Kovács Sándor Iván szerint "A három változat a régi magyar költészet három állandó verstípusát reprezentálja: a szerelmi és istenes jól felismerhető, a szinte csak epigrammányira rövidült pedig vitézi búcsúének."
NB A variálódás során vajon hogyan változott a bújdosó "gyászos", tehát fekete csizmája pirosra? Mindenesetre így a nyitó természeti kép a magyar nemzeti színeket jeleníti meg.