Rákóczi végső búcsúzó éneke

1. Püspök városában midőn bészállottam,
Gyönyörű hadamnak trombitát fújattam,
Az váradi basát vendégségben híttam,
Kit nagy keservesen bizony megsirattam.

2. Az váradi basa vendégségben híván,
Háromszáz legénnyel igen megcsúfolván,
Az váradi kapun hogy menni akartam,
Igen kezdték vágni, népem kardra hánni.

3. Mi dolog, Istenem, hogy vágják népemet?
Nem látom már tovább én feleségemet,
Nem látom már többet szép gyermekeimet,
Egyfelül a basa fogja két kezemet,
Másfelül a török kötözi testemet.

4. Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
Talán nem vétettem én soha tenéktek,
Mégis gyalázzátok az császárnak hadát,
Én soha nem véték az magyar nemzetnek.

5. Csak az magam hada volt nekem eladóm,
Te is, pogány török, mért vagy elárulóm?
Essen meg szívetek, lelketek sorsomon,
Hogy az magam hada volt nekem eladóm.

6. Jaj, biz azt hirdetik, hogy szabadon járok,
Jaj, szabadon járok, de bizony rab vagyok,
Gyengén tartott orcám igen meghervadott,
Gyengén tartott testem igen elváltozott.

7. Úri méltóságom szolgálatra jutott,
Én szép állapotom tőlem elmaradott,
Az én vigasságom tűlem eltávozott,
És az én szívem is majd meghomályodott.

8. Rákóczi nemzetbűl legkisebbik úrfi,
Szép Rákóczi Ferenc, édes csemetéim,
Isten már hozzátok, gyönyörű cselédim,
Nem láttok már többet, én édes cselédim.

9. Az Magyarországban volt énnékem hírem,
Szép Rákóczi László vala az én nevem,
De az magam nyája mert eladott engem,
Mert eladott engem legfőbbik vezérem.

10. Ezerhatszáz után hatvanhetedikben
Kisasszony havának harmadik hetében
Írtam ez verseket keserűségemben,
Váradi tömlöcnek sötét fenekében.

Forrása: A kuruc küzdelmek költészete, kiad. Varga Imre.