PARS DECIMA

1. E' Világi élet, mint egy szép kikelet, tündöklö virághiában,
Az Égnek sirjától, s gyenge harmattyától, vagyon ujjulásában,
De ha megtekinted, s valoban megérted, romlando mi voltában;

2. Liliummal mezök, vigasságot üzök, s illatokkal örvendök,
Iffiuság napiai, és folyo orái, számlálhato esztendök,
Mint a vizek folynak, s egy helyben nem álnak, változandok az üdök;

3. Az ember magának, s fris allapottyának, szerenchéket igirhet,
Madár tollaival, s miként szárnyaival, az ég alat repülhet,
Elö-menetelhez, s a meg igirt célhez, még valaha érkezhet;

4. Az Isten szándékát, ember akarattyát, soha fel nem érheti,
Mert bölch ő magában, s minden hatalmában, senki nem szemlélheti,
Mélséges tanáchit, s el-szánt akaratit, ember fel-nem érheti;

5. Szarándokság alá, s kiki halál alá, e' Világon vettetve,
Buydosás a dolga, a még halál horga, szájában lesz tétetve,
Bizontalan élte, hol szinte nem vélte, lészen el-feleytetve,

6. Mint a vizen iáró, szerenchére váró, ki Tengeren buidosik,
Viznek habiaitól, s ég haborúitól, veszedelemben esik,
Tartoztatik uttya, s a partot ohaittya, dolgaiban el-késik;

7. Vagy haiotörésben, s Tengeri szél-vézben, haboktól hányattatott,
Szerenczétlenségben, s Tenger örvényében, ki nyavalyásul jutott,
Vizhez ragadozot, s dészkához kapdozot, még széltöl boritatott;

8. Kevés ideig tart, le-omlik mint a part, kertben virágzó rosa,
El-szárad, és hervad, szinében meglankad, nem kell illatozása
Változandóságát, s Világ gyarloságát, mért hát valaki fussa?

9. Fút, s fárad az ember, mint romlando kender, ki vizben ásztattatik,
Vagy mint, mezei fü, ki kjkeletben iü, szépen tündököltetik,
Mint tóra az halász, de ha el jö kaszás, hamar le-arattatik;

10. Czalárd ő magában, sors allopottyában, ninchen állandoságá,
Jgjret, s adomány, és chalárd találmány, s hazugság valósága,
Méreggel fel-fordúl, chak hamar rád borul, hiuságos nyálánksága:

11. Kétség közöt habzol, s tagaidban fázol, hihetetlenség dolgod,
E' világi sok kinch, sár vagy arra tekjneh, hiszed hogy ráro foglyod,
De, ha megtekjnted, s ember megertended, a Bagoly lészen solymod.

12. Jsten irgalmából, s kegyes jó vóltábol, mindent iora teremtet,
Atyánk esetéért, az Adám vétkéért, halandokká tétetet,
Sárból formáltattunk; kire hogy változunk, tön ránk illy nagy esetet.

13. Bizonyos oráját, s halálának napiát, kiczoda ki tudhattya?
Ninch oly tudos elme, s embernek értelme, a ki fel-találhattya
Világ gyarloságát, miert tehát hjuságát, a job a ki kaphattya?

14. Meszsze Országokra, gyakrán nagy probákra, ember a fejét veti,
Mind addig fút, fárad, még erszénye árad, s magát kjnchel töltheti,
Nem gondollya azt meg, majd halál foittya-meg, por, s hamuvá téteti.

15. Czászár, s Királyoknak, Feidelmi Uraknak, vége chak az egy halál,
Nagy, s kichin dolgoknak, s fris allapotoknak, az utóllya rajta áll,
Test is a lélektöl, mint szeretöitöl chak ő általa el-vál;

16. Sokszor Országokra, s nágy tartományokra, büntetését bocháttya,
Mint Attyafiait, Isten az övéit, gyakrán meglátogattya,
Kit szeretetiböl, s kit bün énségéböl, magához hajtogattya,

17. Lám David Királyt is, ezt is a iámbort is, ostora alá veté,
A Náthán Prophétát, ki néki prophetált, ő hozzája erezté,
Három kivánságát, bünért halál sóldgyát, eleiben, téteté,

18. Éhseget, és fegyvert, s dög halált, a kit nyert, választására hagya,
Hogy ez három közzül, Országában tüzül, rá büntetésül adgya,
Jsten irgalmában, népem Országában,, job hogy essék azt mondgya.

19. Jgy a mi hazánkra, büntetésül arra, Isten a Pogány fegyvert,
Réájok bochátá, s igen megchapatá, s minnyájunkat igy megh­vert,
Most is szánkban ize, s nagy izetlen vize, mellyet Országunk el­nyert;

20. Jgen szabiák valá, s osztogattyák vala, népünk a nyereséget,
Madárt meg-sem fogtak, s addig kopaztották, találtak veszteséget,
Öntözték vérekkel, mint forrás erekkel, Moháchi mezöséget.

21. Émber akarattyát, és az ő szándékát, Isten más-ként rendeli,
A szerenche szárnya, s ennek vitorláia, nem megy a mint rendeli,
Fáratsága végét, s jutalmának bérét, ott veszti hol nem véli;

22. A mely Országokat, s fegyveres hadakat, Isten megszokot verni,
Gonosz életekért, vagy Attyok büneért, ostorral akar érni,
Eszét leg-elsöben, veszi-el mindenben, s igy szokta meg-büntetni;

23. El-vévé az eszét, Moháchnál értelmét, a mi hadainknak is,
Pogány iga alá, mint egy iárom alá, veté mert nyakokat is
Dúlatá Hazánkat, s édes hajlékinkat, sanyarita minket is.

24. Továb nem teriésztem, s beszédem eresztem, már az Historiámra,
Hol az hadak vóltak, s ütközetek foltak, rendelem irásomra,
Mi formán geriedtek, s tovab is teriedtek, népeink, Pogányságra:

25. Mohács mezeitöl, egy mért földre ettöl, vólt a rettenetességh,
Nagy villamlas miatt, mint meny-dörgés miatt, tetczet hogy ez
Világ ég Czak nem mint itilet, s más Világra kelet, látczot hogy már leszen végh,

26. Duna folyásátol, s ennek ő partyától chak fél-mért-földnire vólt,
Hol a mezöségben, hegyeken s völgyekben, Keresztyén vér alá-fólt,
Hol Ország sengéie, s Uraság gyengéje, Szulimán miatt megh­hólt

27. Nagy szép igyenességh, s ott széles mezöségh, hol az ütközet történt,
Szélessége nagy vólt, viz, és sár nélkül vólt, s tágassága a szerént,
Semmi fa, és liget távul ott a sziget, mezöség szerte szerént;

28. De Duna, s mezö-közt, Török hol ütközöt, egy nagy moczáros tó vólt
Magában chak állot, egy felé sem hajlott, folyása néki nem vólt,
Náddal, és sok sással, s ingovány posványal, felette nagy böves vólt,

29. Hol sok halandóságh, emberi gyarlóságh, véget vete éltének,
Megkostolá izét, s ivá Léthes vizét, Lachésis ebédének,
Vtolso futását, legh-végsö chapását, vévék vitézségeknek:

30. Ott szintén ellenbén, népünkkel czak szemben, egy nagy széles domb vala,
Mint egy kis hegyeczke, alat mély völgyeczke, mely szép, és széles vala,
Itt az Török Chászar, miként fene Tatár, sátort vonyatot vala;

31. Hegyröl alá menvén, völgy felé érkezvén, vagyon Föld-Vár-faluia,
Az hegy oldalában, ottan a falúban, Egyháza és Temploma,
Hol nép imádkozot, s Istennek áldozot Mise-szolgálo Papia.

32. A Török Chászárnak, tüzes szerszáminak, ott vagyon sokasága,
Algyuk, sereg-bontók, s taraczkok vér-ontok, mosároknak nagysága,
Sok tüzes labdáknak, s égö gránátoknak, számlálhatatlansága;

33. A mely helyet mostan, s harcznak multa után, magunk szemével láttunk,
Teli vólt Törökkel, s sok Szerechenekkel, kiért megfutamottunk,
Magunk kárán végre, frigyesek késöre, veszélyünkkel tanultunk.

34. Ott a sok Ianchárságh, megszállót Pogányságh, rettentö fegyverével,
Falun-túl el-fogta, utakat gátolta, sürüséges népével.
El-széllet nagy-hoszszan, hol a Bassa Haszan, vagyon ő seregével,

35. Az mely Ianchárok közt, s megmondot gyalog közt, a Török Chászár maga,
A Görög Országnak, s egész hatalmának, koronázot zálogia,
Ki-ontá Magyar vért, Lajos Király Vezért, Magyaroktol el-vonnya;

36. Meg-nevezet helyben, mint valami völgyben, vóltak Chászár álgyúi,
Mohács körülvalo, s Országunk Uraló nevezetes falúi,
Törökké valának, s mind le-vágatának, Magyarságnak haydúi,

37. Kik nagyob félelmet, hogy sem mint sérelmet, Nemzetünknek chináltak,
Jnkáb ellenkeztek, s mezön serenkettek, minthogy halmoczban vóltak
Hogy sem mezöségben, vagy igyenességben, mint a miéink vóltak,

38. Fellyül megirt helyben, napon, s modon rendben, seregek rendeltettek,
Ott az egész Dándár, közepettek standár, egy helyben vesztéglettek,
Az egész Magyarságh, Nemes, és Uraságh, viadalhoz készültek.

39. Nap fel-keletekor, Phaéthon hainalkor, lovák nyeritésével,
EI-üzé felhöket, setétes ködöket, tündöklö szekerével,
Phlégon, s Pyroisnak, Eous, s Aethomnak, aranyas üstökével.

40. Tiztábban fel-kele, homály meszsze töle; uijttyá a Világot,
Szép ékes fényével, s sugár serényével, mutat világosságot,
Rettenetes ez nap, kár hogy illy fényes nap hoza homályosságot.

41. Az Királyt ki-vivé, s ő magához vévé, Palatinus rendiböl,
Az hol az elött vólt, s mely helyben állot vólt, ki hozá a seregböl,
Az mennyire lehet, s okossága érhet, tanittya elméjéböl;

42. Harmad nap az elöt, még ütközet elöt, a Királyt meghordozá,
Seregröl seregre, egy helyröl, más helyre, de még Dandárhoz hozá,
Szjntén igy elöször, mostann is mint töbször, Tábort véle vigyázá.

43. Hol Király személyét, és jelen-lételét, mindeneknek hirdeti,
Urak, s Nemeseknek, s egész vitézségnek, vijával ielengeti,
Kik kétesek vóltak, s Királyt ohajtották, bizonyossá téteti,

44. Mondgya hogy kész vólna, s örömöst meghalna, fényes koronájáért
A Magyar Nemzetnek, és Keresztyénségnek, hire, neve, hitéért,
Nemes országának, siros határának, s hazáia nemzetiért;

45. Kiki gyermekéért, és feleségéért, itt halálát ne szánnya,
Ország pusztúlását, s Pogánynak rablását, még az Isten is bánnya,
Mert halál szél-vésze, s legh-utolso része, habiaival most hánnya,

46. Kariokat megrázzák, s viádalra hozzák, Magyár vért megh­mutassák
Vér szopo Zazlokat, s lobogos kopiákat, a szeleknek boczássák,
Az egész Pogányságh, Szulimán oczmányságh, fogok fejérét lássák,

47. Megemlékezzenek, s ne feletkezzenek, miként régi Magyarok,
Mint amaz vad kannak, sebes harczolónak, tajtékozzék agyarok,
Pogány ver-ontastól, s erős harczolástól, vérrel follyon a kariok.

48. Ezt jol meggondollyák, s regiektöl hallyák, kik vóltak mi Eleink,
A Törököt hanyszor, mondom hogy sok százszor, megVerték a miéink,
A véren fundálták, s hazánkat tartották, Nemes, s erős Baynokink;

49. Ti is mennyi izben, mondom ezer-izben, a Pogányt megvertétek,
Nagy szégyen-vallással, hazánkból futással, üztétek kergettétek,
Sok szép diadalmit, s minden gyözedelmit, magatokká tettétek;

50. Most is azon ebbel, hidgyék nem egyébbel, öszve menésünk lészen,
A ki ekkoráigh, s most is ez oráigh, igen nagy kárt nem tészen,
Ha vitézek lésztek, s réá futást tésztek, ő nagy rémülést vészen,

51. Elmékben ne vegyék, söt chak félre tegyék, Töröknek sokaságát,
Az ő hiveinek, s Asia népének, iol tudgyuk batorságát,
Mert chak gyülevéz nép, vagy mint a balvány kép szemleltük roszszaságát;

52. Nem a sokaságban, de az erős karban, vagyon az viadalom,
Bátor fegyverétöl, s vitéz ereiétöl, rakatik a test halom,
Mert nem a sok néptöl, hanem czak Istentöl, lészen a diadalom,

53. Maga is az Isten, magas égböl itten, ielen lesz hiveiért,
Maga fog harczolni, s népét oltalmazni, szent irgalmasságáért,
Megbátorit minket, s nem hadgya lelkünket, végtelen ió-vóltáért;

54. Angyalit el-küldi, s szent Mihály a rendi, egész legioival,
Maydan körül veszi, s sziveket el-veszi, Szultánnak hadaival,
Ama boldog szüz is, esedezik ez is, Fiánál irgalmával.

55. A boldog szent István, még mikor meghalván, ennek hadgya országát,
Gondviselésére, s Annya kegyelmére, ajánlá kis ioszágát,
A Magyar-Országot, s mind a Magyarságot, nemzetinek Világát:

56. Sénachérib hadát, mint sok fene vadát, Isten szent Angyalival,
Táborát véteté, s környül keritteté, erős legioival;
Száz nyolczvan ezerigh, egy éjiel virattigh, le-vereté karival:

57. Holophernes ellen, czuda, s reméntelen, Isten megszegyenité,
A Judit Aszszonnyal, s illy gyenge Aszszonnyal, feiét el-vétetteté,
Kinek Béthulián, feiét a fok bástyán, szégyenére téteté;

58. Mostann is nem kisseb, s nem is véghetetlenb kezei serénysége,
Nagy, és gyözhetetlen, ezentöl hertelen, megsegit Istensége,
Maid kézben keriti, s praedává téteti, Pogányt kegyelmessége.

59. Tudgyátok minnyáian, nem chak egynéhányan, kik fel­fegyverkeztetek,
Nem chak hazátokért, és egésségtekért, a kik ide gyültetek,
De Keresztyénségért, s az egész Országért, azért emberkedgyetek,

60. Mind élet, és halál, most ti raitatok áll, mind egész Keresztyénségh,
Pogány erejétöl, mint a melegségtöl, szokot olvadni a iégh.
Ha nem serénkedtek, s vitézek nem lesztek, minnyáiunkban lészen végh.

61. Müdön az sok szép szót, mint egy jó izü sót, köztök hintette vólna,
A Királlyal eggyüt, kiket nap fénye süt, nékik ajánlta vólna,
Az egész Táboron, s a sok rendelt karon, fel alá jártak vólna.

62. Végre a Királlyal, szép iffiu Laiossal, Palatinus megtére,
A Dandár sereghez, régi hiveihez, s álla maga helyére,
A ki az Uraknak, Püspök, és Papoknak, esék nagy örömére,

63. A napnak iob részét, s akkor nagyob részét, tölték várakodásban,
Vesztégh-lételeken, s czendes elméieken, nap méne nyugovásban,
Széles Tenger felé, s az Indusok felé, lépék az Hesperusban.

64. De mind azon által nevezet nap által, telék apró czatákkal,
Hol Töröktöl egy rész, hol Magyartól más rész, vóltak martalékokkal,
Kopia ütközéssel, egy, és más üzéssel, nyargalloztak lovakkal.

65. Azonban de még is, Török mind addig is, ot az völgyben sereglet,
Némely harczólói, s elöl nyargaloi mi népünktöl félemlet,
Némely Táborunknál, s mi martalékunknál, sebeiben sérémlet.

66. Miért várakozot, s völgyben megmaradot serény vigyázásokban
A Török vesztég-lett, hogy czak egy helyben lett, mi ok lehessen abban,
Nagy kétesek vóltak, s sokat is gondoltak, hogy vólna ravaszágban,

67. Némellyek azt vélték, s közzülök itilték, hogy chak a szorosságra,
Török álnoksággal, avagy ravaszsággal, vinni akarná arra,
Más felé ne menne, s ne is eredhetne, hanem czak Janchárságra.

68. Némellyek pediglen, talám nem értetlen, gyanu pörrel is éltek,
Veszteglése alat, álnokság az alat, illyent is reménlettek,
Hogy a sötet éjiel, Török ereiével, ráiok ne üssön féltek,

69. Mely dologoz foghni, s nékiek probálni, nem igen nagy, s nehéz vólt,
Véle nagy sok álgyuk, mint éhezö variuk, éhel holt népe sok vólt,
Mi számunkhoz-képést, ha tett vólna lépést, elégséges modgya vólt,

70. Vagy mint álnok Sáfár, vagy czalárd Putiphár az Bellonát, forgatta,
Gyakor martalékkal, iö, s menö chatákkal, fegyvereit hordozta,
Várokodás miatt, Magyarnak unalmat szerezhet, azt gondolta,

71. Végre mi vólt, s légyen, itiletet tégyen, elmém azt nem tudhattya,
Mert Isten sziveket, s egyedül veséket, emberben visgálhattya,
Hogy ránk fente fogát, s vette halál horgát, minden azt gondol­hattya;

72. Czak nem mind nap estigh, s Hesperus költéigh, vóltak várokodás­ban,
A következötöl, s rettenetességtöl, testek izadásában,
Az elmék fáradtak, s veréiték czurgottak orczáiokról Táborban;

73. Illyen nagy kétségben, és vélekedésben, hadaink hogy állának,
Ki eggyet, s ki mást mond, megfeiteni azt gond, mert ök várokodának,
Mi oka lehetet, s mulatást tehetet, nem tudhaták dolgoknak.

74. Már estvére kelvén, nap, s orák el-telvén, czak alig meg-láthaták,
A Török sereget, s kopias ellenséget, ráiok jöni találák,
Hegy oldalban alá, s mezöségre alá, hogy jö ráiok gondolák;

75. Czak lobogoiról, s sürü Zázloiról, őket megesmérhették,
Hogy iö az ellenségh, s ráiok Pogány népségh, igy eszekben vehették,
Mert hoszszan el-nyultak, hegyen hogy ballagtak, czak távulrul szemlélték;

76. Szép rendelt seregben, sisak a feiekben, szépen ballagnak vala,
Czak nagy czendességben, fegyverek kezekben, felénk léptetnek vala,
Jo lovak alattok, pokolbéli átkok, czak vért szomiuznak vala,

77. Tömöri saiditván, s ellenséget látván, mindgyárt elsö seregböl,
Királyhoz nyargala, hogy ió vólna szólla, megtudni mi lesz ebböl,
Pogánynak szándékia, s titkos akarattya, majd ki-tetczik ezekböl,

78. Talám Táborunkra, s jönek hadainkra, hogy körül vehessenek,
Mint halász halakat, s vadász a vadakat, hálóban keritczenek,
Vagy madárt sípszóra, s vad lovat a sóra, harczra hitegessenek;

79. Vagy talántán azért, indúltak-meg ezert, hogy semmivé tegyenek,
Minket hadainkal, fel-tátot torokkal, mint Sárkány el-nyellyenek,
Vagy sivo Oroszlány, ki praedáknak lest hány, hogy megemészt­hessenek;

80. Ebböl megérthettyük, és eszre vehettyük, mi lehessen szándékiok,
A Pogány ebeknek, s gyülevész népeknek, hol iárion gondoláttyok
Már nem titkolhattyák, s majdan megmutattyák, ellenünk lesz szablyáiok;

81. Elöl is küldeni, s végére menetni, jó vólna valakiket,
A kikhez bizhatnánk, nyilvánsággal tudnánk, mérész vitezségeket,
Mit tud probálnák-meg, s utait állyák-meg, czufollyák-meg ebeket.

82. Hadgya Rátkainak, és töb társainak, kik Király mellet vóltak,
Feie örzésére, s gond-viselésére, a kik rendelve vóltak,
Ha szükség lett vólna, s koczka hozta vólna, oltalmazoi voltak,

83. Mindgyárt siessenek, s végére mennyenek, mi lehessen szándékia,
Pogány nemzetségnek, s erre jövésének, hol járion gondolattya,
Vagy mi ok vezeti, s hogy iöjien kiszteti, s mért indúlt-meg Zázlóia?

84. Jol iparkodgyanak, s ieleket hozzanak, indulattyát forditczák,
Inkáb viszsza-felé, Czaszár hada mellé, őket is viszsza haichák,
Hogy ránk ne jöhessen, s el-se érkezhessen, úttyokat el-szoritczák,

85. Ugyán ember modon, miként Tygris vadon, rayta czapást tegyenek,
Hogy ha lehetséges, s látczik eggésséges, bennek földre ejczenek,
Mit tud a Magyar vér, hogy ha kit utól ér, Czászárnak hirt tegyenek.

86. Ekképpen Tömöri, a feiekben veri, mint, s hogy czelekedgye­nek,
Dorceus ebekkel, s Szerechen népekkel, mindgyárt szemben mennyenek,
Vad tekéntetektöl, s hangos beszédektöl, ök meg se ijedgyenek.

87. Örömest mozdulna, s Rátkai indúlna, de tudgya hivatallyát,
Hogy bizták fejére, s tellyes életére, Király személye gondgyát,
Hogy ha mi történnek, s népünk verettetnék, igazgathatná uttyát,

88. Egyéb-áránt készen, szive ninchen félszen, társaival el-menni,
Tömöri szavának, s paranczolatyának, kész örömest engedni,
Törökön probálást, s ezt a réghi szokást, jsmét meguijtani;

89. Nem mostan tanulta, de régen forgatta, Rátkai társaival,
Sokszor hogy Márs forrot, s mint viz tüznél buzgot, vit Török soldosival
Soha megnem rettent, de szive fel-serkent mindenkor barátival.

90. Iol tudgya vala ö, noha szive mint kö, miczoda tiszti vólna,
Király hüségére, társaival erre, köteleztetet vólna,
Kinél nagyob kincze, méltó hát hogy félche, Országunknak nem vólna,

91. Mennyire lehete, s tisztesség engedte, menti vala ő magát,
Mondgya hivatallya, s más vólna a gondgya, ki-ki tudhattya dolgát,
Hogy Király fejének, s szükségkor éltének, ő viselné a gondgyát,

92. Tömörinek szavát, s ebben akarattyát, véli szükségnek lenni,
Látá hogy Király is, Tömörinek ö is, kész eztet megengedni,
Nagy kételenségböl, de nem félelemböl, osztán kezde mozdúlni;

93. Jtilé magában, s vólt gondolottyában, ha késedelmeskednék,
Minnyájan félénknek, s rosz méréztelennek, hogy ez igy ne történnék
Ezutann is senki, ha mi kár jö neki, azt ő réá ne-vetnék,

94. Lovát sarkantyuzá, s pallosát ki huzá, megyen a Pogányságra,
Társaival eggyüt, mérge torkában jütt, nem gondol, a halálra
Egész seregével, s rendelt vitézivel siet vagdalkozásra;

95. Reménség táplálta, söt azt álitotta, hogy hamar viszsza-mehet,
Király személyéhez, s gond-viseléséhez, nem késik ott, meg jöhet,
Mikor szolgálattya, s ha lesz futamattya, Királyhoz még megh­térhet

96. De ezek utánn is, Töröknél osztánn is, igen kétséges dolog,
Hol járion elméjek, s ellenségnek fejek, ez okban miként forogh,
Hogy ha megharczolé, s szerenchét probálé, vagy czak távulról morogh.

97. Már három orára, chak ném az északra, dél után a nap fordúlt,
Még is az ellenség s a Pogány nemzetségh, helyéböl megnem mozdúlt
Oly derekas-képpen, s czak chatázás-képpen, vélve ha elö-fordúlt,

98. Sokan Urak közzül, s mind Pap Urak közzül, mondgyak viszsza­mennyenek,
Elöbbi Táborra, s ki-ki szállására, viszont hogy megtérienek,
Mert szintén el-unták, Törököt hogy várták, láttyák késését ennek:

99. Mi haszna mulatnunk, s héában állanunk, Urak nagyon kiáltyák,
Idején magunkat, s mind pedig lovunkat, itt éheztetni mondgyák,
Job hogy a Táborban, s ki-ki a Sátorban, viszsza szállyon kiáltyák;

100. Ma semmi nem lészen, Pogány chak rá vészen, s várakoztat bennünket,
Mert már estve vagyon, s jö a sötét nagyon, chak fárazt, és tart minket
Alnok practikákkal, s illy találmányokkal, vékonyittya erönket.

101. Halván Tömöri Pál, mint vitéz Generál, hol jár Urak elméie,
Hogy majd viszsza-térnek, s ma semmit nem nyernek, nintz ellenség ereie
Nyargal a Dandárhoz, s gyorsan a Királyhoz, mondgya hogy ne engédgye,

102. Könnyebb egy szárnyával mint egész hadával Poganynak, megh­ütköznünk
Chaszár sátoráigh, s viszsza Táboráigh, ezeket viszsza üsznünk
Kik által többit is, Chászárt ő magát is, ekképpen rettentenünk;

103. Veriük-meg chak őket, vegyünk sok fejeket, megláttyátok jollészen,
Ez okból Pogányság ez az hatalmasság szörnyü rémulést vészen,
Többi js megláttyák, s itt megtanulhattyák, a Magyar kard mit tészen.

104. E' szok után Király, mint Vitéz Hannibál, trombitákat fujtatta,
Harsognak hadak közt, dobok seregek közt, sziveket gyujtogatta,
Mind föld, s ég-szakadás, s ninch köztök akadás, zengés fel­inditotta,

105. Régi szokás szerént, Király szive szerént, az Istent segitségül,
Hivá hadaival, Török vadaival, ezennel meg-eggyesül,
Magyarok Aszszonyát, Egek Királynéját, hivá nagy segitsegül;

106. JESVS nevét hivák, s minnyáian kiálták, vitézek seregen-ként,
Mellyet három izben, ugyán azon helyben, éneklének renden-ként,
Istenre dolgokat, s bizzák ő magokat, Királyokkal feien-ként.