Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Listius László |  

PARS DUODECIMA

 

1. Het ékes Koronát, gyözedelmi pálmát, olvasok régieknél,
Romulustól szármat, s legh-elsöben támat, eredendö népénél,
Kiért gerjedezet, s a Márs fegyverkezet a Roma-bélieknél.

2. Kinek düchösége, s tündöklö szépsége, sziveket gerjeztette,
Erös bátorságot, mint égö tüz langot, ő bennek élesztette,
Ver bennek fel-posdult, s vitézségre todult, s hirek el-terjesztette;

3. Az elsöt Laurusból, s ennek ágaiból, régiek czinálták vólt,
Az után aranyból, s drága Rubintokból, viszont formáltatot vólt,
Mely gyözedelemnek, s a gyözedelmesnek pompáját mutatta vólt.

4. E' düchöséges jel melyben az elsö hel, vitézségért adatot,
Czak Fejedelmeknek, s erö-szak-tévöknek, jelenségül tartatot,
Gyözedelmek után, s jelénsegül osztán, Romától ki-hozatot,

5. Másik szállot Várnak, s oltalmazoinak, emlekezetére vólt,
Kiért vitéz modra, mint Phoenix halálra bátran siettenek vólt,
Vérek ontásával, s vég pállya futással, sokan megholtanak vólt.

6. Kik a megszállástól, s Vár ostromloitól, népeket megtartották,
Es ellenségektöl, s véres fegyverektöl, kik megszabaditották,
Ottan Koronával vitézi pompával, ezeket koronázták,

7. A mely nem aranyból, de tölgy-fa agiból, ez-okból formáltatot,
A meg-szállot Vártól, s oltalmazóitól, segitöknek nyujtatot,
Szabadúlásakor, czak illyen szükségkor, Fejdelmeknek adatot;

8. De a harmadik jel, vitézeknek a melly, nem ok-nélkül tartatot
Mert ez Koronával, és drága gyémántal, ha ki koronáztatot,
A méltán erősnek, s mint egy Mars mérésznek, bizvást hivatattatot.

9. Ha ki Vár vivásban, ő sereny vóltában, vitézségéhez bizot,
Avagy keritésén, s megtöretet részén, jel Zászlot fokra hozot,
Sok ellenség közöt, maga ezek között, ki vérrel izzadozot,

10. Azt e' Koronával, mint drága pálmával szokták vólt fel-tisztelni,
Kivel erősséget, s vitéz mérézségét, akarták jelenteni,
Mely tiszta aranyból, állot drágaságból; igy szoktak vele élni.

11. Kik mint szarvas kutra vérek ontására szomjusággal siettek
A szörnyü Haláltól, s vér szomjúzo Marstól, az kik megnem rettentek,
Czak a Vallárissal gyözedelmi jussal, kedvek szerint élhettek,

12. Azoknak adatot, s e' jel nyujtattatot, kik biztak erejekben,
A kik hanyat homlok, lévén mjnt egy vakok, kaptak ellenségekben,
Nagy vitézségekben, s magok személyében, rohantak seregekben,

13. Ez is aranyból vólt, ki miat sok nép hólt, a Romaiak közöt,
Soknak omlot vére, mit forrás bö ere, a mikor megütközöt,
Siettek halálra, s nagy vólt ennek árra, sok egy mást megelözöt.

14. Vizi ütközettel, s illy proba-téttellel, nyerték az ötödiket,
Müdön vitézkedtek, s sok népeket gyöztek verték ellenségeket,
Vérekkel festették, s sokan megszentelték, ütközetben vizeket.

15. Mondom nem ostoba, s rettenetes proba, a vizi hadakozás
Ki Gállyákra megyen, bár jó szive legyen, nem adatik futkozás,
Sokan a Tengerben, hulnak örvényében; s gyakran van illy változás;

16. Rakva vólt josággal, ki ez Koronával, akart koronáztatni,
Ellenség köziben, s hajo közepeben, kellet ennek ugrani,
Nem szánták fejéket, sokan életeket, ezért el-fogyattatni;

17. Nem héában irják, sem ok-nélkül mondgyák, hogy mindent fárat­sággal
Az Istenek adnak, sokaknak nyujtanak, kik kérnek probálással,
Mert vitézi proba, ez is vólt valóba, sokak vér-ontásokkal;

18. Vtolsó Zászloja, s sokak koporsoja az halaknak gyomra vólt,
Sok száz ezer ember, kiken fénlet fegyver, Tengerben e' miatt hólt,
Méltán hát aranyból, s drága smaragdusból, hogy ha chináltatot vólt,

19. Hatodik Myrthusból, e' drága illatból, régenten szerzettetett,
Mely czak Királyoknak, s erős Czászároknak Romától készittetett,
Méltó érdemekkor, és gyözedelmekkor a fejekben tétetett,

20. Müdön ellenségre, s párt-ütö népekre, erejek inditották,
Viszsza vonásokat, és belsö hadakat, müdön czillapittották,
Romában bé-menvén, honnan viszsza térvén, magok koronáztatták,

21. Venus Templomában, mert vólt oltalmában, e' gyözedelmi pálma,
E' diadalomnak, és nagy erö-szaknak, nálla állot hatalma,
Ö töle adatot, s ez elöt nyujtatot, illy drága arany alma.

22. Hetedik Laurusból, s Borostyán ágiból, vagyon öszve-szedetve,
Kegyes Apollonak, s Daphnis szüz léánynak, vagyon fel­szenteltetve
Gyözedelmes házban, s Phoebus templomában, vagyon be­helyheztetve.

23. Ez hét szép joszágok, mint drága ioságok mélto következzenek
Lajos Királyunkra, s düchö Mártyrunkra, illy korona érkezzék,
A kinek el-vesztén, s Mochácznál esetén, földre felhö ütközék.

24. A föld megindula, s az ég is megnyila, szép tündöklö fényével,
Egy laytorja látczék, kin egy Angyal iátczék, a földön ál végével,
Kiröl az Angyalok fel, s alá sétálnak, lelkek bé-vitelével.

25. Hét Mennyei chorus, gyözedelmi Laurus, Angyalok sokasága
Isten hatalmának, s egész Meny-Országnak, ereje, és ioszága,
Hertelen mozdúla, s az ég megrándúla, fénlék világossága,

26. Karonként Séraphin, vélek az Cherubin tündöklö seregével,
A Principatusok, s eggyüt a Thronusok, gyözhetetlenségével,
Amaz Virtutesek, és Potestatesek, véghetetlen erövel,

27. Dominationes, kik köntöse fényes, ártatlanság jelével,
Szent, szent énekelnek; s kik az Urra néznek szemek fényességével,
Kiknek a stolaiok fejér ho ruhájok, mosva Bárány vérével,

28. A földröl fel-vévek, s szárnyakkal emelék, a Lajos Király lelkét,
Martyromság által, s testi halál által, Isten el-mosta vétkét,
Néki helyheztette, s elö készitette, fényes Királyi székét,

29. Kin az arany alma, Istáp, és Korona, Martyrumság ruhája,
A fel-tett jutalom, s nála diadalom Istensegnek sugárja,
Ruháját a moha, meg nem eszi soha, vég nélkül való napja,

30. A Mihály Archangyal, Vriel Angyallal, tiszta aranyból való,
Fényes Koronával, s zödellö pálmával, mely boldogságból való,
Menyben ékesiték, s székiben ülteték, a mely örökkén való,

31. Hol azonnal mindgyárt, kiknek semmi nem árt, Szentek elö-állot­tak,
Vy szolga társoknak, s e' düchö Lajosnak, vigasságára vóltak
A szent Háromságnak, tellyes hatalmának, zengö szokkal igy szoltak

32. Ez az erős Vitéz, Világcn vólt méresz, az halált megtapodta,
Világ czalárdságát, s fénlö álnokságát, te érted félre hadta,
Járt igaz lineán, Törvényid tábláján, Istenséged jol tudgya,

33. Sok fáratságinak, pállya futásának, meltó vegye jutalmát,
Ad-meg Várasinak, s készitet javának düchöségét, s hatalmát,
Mert megérdemlette, s szive szerént kérte, te szentséged irgalmát;

34. Eden mezejének, s Iéricho kertének, szépen ki-nyilt rosája,
Mint drága tömiénnek, akként, tudod ennek, illatozot ruhája,
Elötted megfeszült, czak téged félt, s böchült, hogy lön végsö orája

35. E' megbánta vetkét, méltó tehát lelkét, hogy megh­koronáztassad,
Atyád iavainak, s kinches tárházinak, kulchait néki adgyad,
Eghi düchöségben, és ez örökségben, velünk örvendni hadgyad,

36. Az szent Háromságnak, tellyes hatalmának, mivel hüséggel szolgált,
Az álnok Világnak, megesmérte annak, ő czalárdságos dolgát,
Minden reménségét, végtére is lelkét, s teneked adta magát.

37. Mint drága illattal, Mennyei szozattal, a Meny-Ország megh­telék,
Egy szép Szüz szüzek közt, mint rosa tövis közt, ábrázattya tündöklék,
Chillag Koronája, s düchöség ruhája Isten székéhez lépék.

38. Mint édes Fiának, Mennyeknek Urának, a Boldog Szüz igy szolla,
Teli boldogsággal, s alázotossággal, Isten elöt áll vala,
Mennyei Karoknak, s mind az Angyaloknak, ott chendességek vala,

39. A hét epeségét, s tiszta szüzességét, Fiának ki-terjeszté,
Lajos Király lelkét, el-mosta vér vétkét, melléje helyhezteté,
Eghi düchöségben, s a Napnak fényében, végre fel-öltözteté;

40. Magyarok Aszszonya, s régi szo-szollója, Fiam én vóltam tudod,
En oltalmom alat, s birodalmom alat, éltenek ök iol tudod,
Engem reménségül hittak, s segitségül, hogy el-éstek iol tudod,

41. Ez is az én szolgám, s drága arany almám, vólt Világi éltében,
Hiuságát tapotta, s alnokságát látta Ördögnek, s élt kedvemben,
Szép imádczágival, s alamisnáival, gyönyörköttetet Menyben,

42. Méltó tehát azért, illyen hüségéért, hogy lássad kegyelemmel,
Ved-el a felelmét, s gyujtogasd-fel szivét, Mennyei szerelemmel,
Ad rá kegyelmedet, s szállicz rá lelkedet, tölcz bé örök örömmel.

43. Az egész Istenségh, s a Mennyei felségh, illyen szókon mozdúla,
Düchöültek Eghe, s szenteknek serege, az Istenhez fordúla,
Tulaydonságával, s a maga szájával, az Istenség igy szolla.

44. Oh te tövis közöt, mint czillag felhök közt, tündöklö liliomom!
Engaddi szölöin, s Libanus erdein, költetet szép galambom!
Veled minden kedvem, s megrakodot szivem, bé-töltéd akaratom,

45. Iöy-be Országomban! s vigadgy már házamban! kit néked készitettem,
Lelked kárhozattól, s Pokolnak torkától, kinommal megh­mentettem
A kigyónak feiét, megrontám erejét, s érted halált szenvedtem.

46. A Mártyrumságnak, és ártatlanságnak, végre ruháját hozák,
Laurus Koronáját, s zödellö palmáját, mindgyárt fejében nyomák,
Öröm, és boldogságh, s örökké valóságh, ötet ott körül fogák,

47. Azonban egy seregh, mint villám tekeregh, Angyalok sokasága,
Mihály elöt fénlék, s mint nap ugy tündöklék, ő rayta boldogsága,
Mert által-hatotta, s sziveket meg járta, Isten hatalmassága,

48. Magyarok lelkekkel, a kik esetekkel, boldogságot nyerének,
Angyali szózattal, s mint drága illattal Istenhez be-menének,
Egyenlö szándékkal, s tulaydonságokkal, illyen szókat tévének,

49. Ez erős vitézek, mondhattyúk merészek, kiket most elötted nész
Nem vigyáztak arra, hogy ha esnék kárra, vagy ha éltek harczon vész,
Nagy bay-vivásokra, s érted nagy probákra, ő lelkek mostann is kész,

50. Ved-bé kegyelmedben, s tápláld kebeledben, e' szép piros rosákat,
Tudod, hogy czináltak, elötted gyuytottak, sok drága illatokat,
Vtolso harczonn is, s Halál ostrománn is néked adták magokat.

51. Az egész boldogságh, s Mennyei sokaságh, illyen szókon zendüle,
Ekes szozatokkal, más, s más musikákkal, szivek ugyan örüle,
Hogy szolga társoknak, s régi baráttyoknak, lelkek Menyben kerüle,

52. Az szent Háromságnak, s halhatatlanságnak, mélységes tanáczából,
Düchöség tárháza, kiért hadakoza, Lajos halandoságból,
Hertelen megnyilék, s boldoghságtól fénlék, Istennek irgalmából,

53. Hét ékes Korona, lelkeknek jutalma, Angyaloktól hozaték,
Lajos vitézivel, s egész seregivel, Menyben koronáztaték,
Düchöségh, s hatalom, s tellyes birodalom, hol kezekhez adaték.

54. De, tekinch hol állasz, jégen van a válasz! szerencze forgandoságh!
Igireti ravasz, noha szép mint tavasz, benne a mulandoságh!
Nyalánksága után, el-hid követ osztán, veszedelmes gyarlóságh!

55. Szivedet gerjeszti, s elmédet éleszti, utollyára fel-ültet,
Gazdagságot mutat, s szerenczét adogat, Zászlója alá gyüytet,
Melyben a szeleknek, és veszedelmeknek, habjai közzé ültet.

56. Fordicz-meg pennádat, s nyujcz ki szárnyaidat, Mohácsnak mezejére,
Az édesgetö sors, ki veszélyre nagy, s gyors, ő forgo szeleire,
Te Nemzetségedre, kit véve veszélyre, s végsö temetéséré.

57. Ezt is jegyezzed-fel kivántatik, és kel, miként történt romlása,
Hadakozásoknak, s végsö ostromoknak ütközeti folyása,
Vers szerént ved rendben, s téry a Tábor helyben, mi lett ott soknak sorsa:

58. Látván az ellenségh, s ennyi sok Törökségh, népünk futamo­dását,
Viszsza a Dandárhoz, s az egész Táborhoz, nékiek hát adását,
Gondolák magokban, hátra futamtokban, Magyarok ravaszságát,

59. Azt is gondolhatták, s seregben mondhatták, az sok ütközet miatt,
Ide, s tova-való, sok felé nyargaló, fáradozások miatt,
Alkalmas ideigh, s egy-néhány oráigh, sereglettek e' miatt,

60. Mely dolog népünknek, s mi Nemzetségünknek, oly nagy oltalmára vólt,
Hogy hátat adtanak, s viszsza randultanak, Török megütközet vólt,
Kin Divánt tartottak, s magokban maradtak, Mars is czendességben vólt,

61. Más hogy azon éyjel, nagy sötét felhövel, az Eg bé borittaték,
Honnan zápor-essö, üzésekre késö, nyakokban ereszteték,
Isten kegyelméböl, s bölcz itiletéböl, oltalmokra adaték,

62. Sok ezer embernek, s Nemes vitézeknek, e' segitségül vala,
Az éy rá jövése, s mind zápor esése, hogy azonban lett vala,
Pogányt tartoztatá, s rájok sem boczáta, kin sok megszabadula,

63. A derék ütközet, eggyik, s masik üzet, más-fél oráig tarta,
Országunknak fénye, s hazánknak eleje, Pogánnyal harczot tarta,
Vére áldozatit, mint drága illatit, hol Marsnak be-mutatta,

64. Fellyül megirt tóban, s ennek posványában, sokan belé­hullának,
Nagy mély örvényében, s tágas kebelében, nyavalyásúl valának,
Pállya futásoknak, s végsö orájoknak, ottan véget adának,

65. Sokan alitották, s bizonnyal mondották, hogy Király is ott veszet,
Sebes futásában, s nyargallozásában, azon tóban be-eset,
Maga Táborából, s futo hadaiból, mert személye el-késet;

66. De czak hamar osztán, e' szörnyü harcz után, teste feltalál­tatek,
Iambor hiveitöl, s Ország népeitöl mind addig keresteték,
Sebes nyargalásban, s föld hasadékjában, ő halála történék.

67. Mohácshoz közelre, czak fél mért földnire, vala egy föld-hasadás,
Kit nagy vizzel töltöt, s ugyan teli öntöt Dunabéli áradás,
Mint egy pasványos viz, avagy mocháros iz, s mint egy Duna szakadás

68. Cziliche falunál, s ennek határánál, vólt ez az vizbéli ér,
Meredek partyai, s vadnak mély árkai, Duna arja hozzá fér,
Futo Magyarokat, szegényt, s gazdagokat, itt a Török utol ér,

69. E' föld hasadásba, s viz áradásába, Király mind lovastól hólt,
Minden fegyverestöl, és öltözetestöl, valamint az harczon vólt,
Sok töb társaival, s futo Magyarival, itt fel-találtatot vólt;

70. Nem meszszé ez helytöl, Király esetétöl, Trepka, és Azel testét,
Ottan fel-találták, s czak meg sem számlálták, sok holtaknak tetemét,
Kik véresitették, s vérekkel öntözték, a Mohácsnak mezejét.

71. Az elsö seregben, s elsö ütközetben, Tömöri el-veszet vólt,
Ki miat Pogányságh, s Töröki sokaságh, nagy kárókat vallot vólt,
Végre is vitézen, s mint Hector mérészen, hazájáért ő meg holt,

72. Kinek fejét vévék, s kopiában tévék, Táborban ugy hordozták,
A Pogány ebeknek, nagy gyözedelmeknek, ezt jelensegül adták,
Rendre az hadak közt, s Pogány seregek közt, mindeneknek mutatták,

73. Végre a Chászárhoz, s' vivék sátorához, és karóban függezték,
A Keresztyénségnek, s Magyar nemzetségnek, czuffjára helyheztették,
Gyözedelmi jelnek, el-ment hire melynek, magassan fel-tétették;

74. Egy nappal harcz után, s Magyar veszély után, közel más-fél ezerigh,
Kik rabbá esének, s vasba veretének, s kinoztattak sokáigh,
Végre életeket, szették mind fejeket, s megölték eggyül eggyigh;

75. Sokan Urak közzül, és fö rendek közzül, igy végezék élteket,
Török Tábor elöt, s Chászár szeme elöt, el-üték a fejeket.
Evel düchöségek, s hires erősségek, nézék gyözödelmeket;

76. A nagy Mahométnek, Chászár Istenének, Magyar vérrel aldozék
Allahü kiáltván, Kadilecher osztán, Táborban imádkozék,
De Chászár nem késék, dolga hogy jol esék, tovább is gondolkozék;

77. Kevés rabok közzül, s fogott népek közzül, kik meg tarttattak vala
Külömb a többitöl, e' Pogány ebektöl, kik választattak vala,
A Halál kezétöl, mint egy mészár-széktöl, viszsza vitettek vala.

78. Ezt is chak a végre, s illyen tekintetre Chászár czelekette vólt,
Hogy Ibraim Bassa, Magyaroknak sorsa, tudakoznék hogy, s mint vólt,
Illy nagy ütközetben, Királlyal mezöben, fö-fök közzül ki megh­hólt;

79. Az Herczeg Miklos is, de sokak mások is, kik nem alaczon rendböl
Eredetet vettek, s sok próbákat tettek, s vágtak Pogány ebekböl,
E' sorsra jutának, kik el-fogatának, szegény Magyar nemzetböl;

80. Nem czak nével vélték, s ~-Ierczegnek itilték, de ugyan valo­képpen
Király komornikja, s ország kinch tartója, azt vélték volta-képpen,
Sarczát is fel-verték, s aláb sem engedték, ez okért semmi-képpen,

81. A Fekete Mihály, és Maytény Mihály, Török közt tartatának,
Honnan nagy sok kinczel, arany, s ezüst pénzel, végre szabadulának,
Nagy sanyárusággal, és nyomorusággal végre haza iutának.

82. A Királyunk kivül, kin nagy, s sok sziv meghül, az harczon el-esének,
Az hát adás után ide, s tova futván, nyavalyásúl veszének,
Egyházi rendböl is, s más méltoságbol is, Töröktöl öletének,

83. A Szálkai Lászlo, Egy-házi ör-álló, ki Esztergami Ersek,
A Tömöri Pállal, eggyik Generállal, az ostromnál el-estek,
Perényi Ferencz is, ottán vesze ez is, ki vólt Váradi Püspek;

84. A Péchi Püspöknek, a Moré Philepnek, feje meszsze testétöl,
A Györi Pap Urnak, a Paxi Balásnak, el-vált teste lelkétöl,
A kik az Egekben, s düchö fényességben, fogattattak Istentöl;

85. Gaczolyi Ferencz is, s Pallinay György is, nem meszsze fekszik vala,
Chanádi, s Bosznai, kik Püspökségbeli, tisztet viselnek vala,
Ezek is mind ketten, vitéz modra itten, harczon vesztenek vala;

86. Zászlós Urak közzül, s Generálok közzül, lelkét adá Istennek,
Nagy sok harcza után, vérét ontá osztán, s végét veté éltének,
A György Zápollyai, el-estek tollai, meg-hidegült testének,

87. Országunk Birája, és Zászlo tartója, vólt Király hadainak;
Vitéz Drakffy János, a ki nem héános, hüségében Urának,
Mind egy czep véréigh, megmutatá addigh, hüségét Országának.

88. Király Komornikja, s eggyik hü szolgája megsebesült testével,
A Mochácz mezején vitézi erején, Hazánknak Nemesivel,
Ország Ferencz Gútthi, hüség vólt a tiszti, mezöt festé vérével;

89. Az ayton álloknak, s Király inasinak Trepka András Mestere,
Korládki Péterrel, ki-vont éles törrel, éltében véget ére,
Egy czeppig testéböl, mint egy folyo érböl, földre ki-folya vére;

90. Király Udvaránál, s maga asztalánál Mestere bor tötöknek
Jeles Horváth Simon, az elsö ostromon, megsebesült szivének
Romlására juta, s véget ére czata; e' iutalma bérének!

91. Rima Széchy Thamás, és Chetényi Máttyás, vitéz Prényi Gáborral
Sárkány Amburus is, és Bánffy Sigmond is, Palochai Antallal,
Viadallyok után, lelkek adák osztán, éltek el-fogyásával;

92. Az Hampo Ferenczel, töb Urak Chehekkel, Slik is ott veszet vala,
Iános is Bottyáni sok többek mások is, ott maradtanak vala,
Nagy serénységeket, s vitézkedéseket, az Eg is láttya vala,

93. A fö-fö rendekböl, s Uri nemzetekböl, a kik ott maradának,
A Ferencz Balássy, és Miklos Tárczay, többek kik ott valának,
A Paxi Iánossal, s Istvánffi Iánossal, eggyüt mind meghalának;

94. Várdai Imrbével, és Podmaniczkivel, Orlovicz is ott vala,
A ki Segniának, Király vég-házának, fö Kapitánnya vala,
A Pogány Sigmond is, s Tornali Iános is, vélek megholtak vala;

95. Posoni Porkoláb, tisztiben nem aláb, mert ö is ottan vesze,
Kálnai Iánossal, és Forgácz Miklossal, vitéz modra el-ese,
Kiknek hirek, nevek, és vitézi kedvek, el-futamodék meszsze.

96. Megnevezet rendböl, nagy sok Nemességböl, veszet közel öt százigh,
Kiket megemlithet, s Kronicában tehet, Országunk heted izigh,
A ki miat lábra, s régi állapotra, nem álhatánk mind eddigh.

97. Tizen négy ezerböl, s a gyalog seregböl, kik Táborban valának,
Ennyi nagy sok számból, sok szép gyalogságból, kevesen szaladának,
Czak három ezeren, azon a nagy téren, a kik megmaradának,

98. Kiknek seregéböl, s had-viselöiböl, egynél töb sem szalada,
Az Hannibál Cyprus, gyözedelmi Tyrus, egyedül megmarada,
Többi mind egy lábigh, eggyül eggyig addigh, Török kardra akada.

99. El-eset hiveknek, Urak, s Nemesseknek jeles vitézségekröl,
Hazájokhoz való, s életekben álló, igaz szeretetekröl
Kronikát irhatnék, s sokat beszélhetnék eset történetekröl,

100. Kiknek gyorsasága, s szivek bátorsága, Török romlására vólt,
Kardoskodásoktól, s vakmerö vóltoktól, sok Pogányság meghholt vólt,
Szultán Szulimánnak, s egész Táborának, nagy rémülésére vólt,

101. Karjokon a vér folt, s sok Pogányság meg hólt, ezeknek
fegyverektöl, Veszet, praedáltatot, s lelkektöl fosztatot, illy fene
Tygrissektöl, Testektöl megváltak, s mezön le-borultak, s tagok meszsze fejektöl;

102. Nem szánták élteket, s ki adták véreket, ő edes Hazájokért,
Curtius modgyára, mentek a Halálra, kedves Nemzetségekért,
Az Halált szemlélték, s szemek elöt nézték, magok maradásokért;

103. Mert düchöségesnek, s gyönyörüségesnek, Hazájokért meghalni
Vgyán jonak vélték, s minnyáján itilték, életeket fogyatni,
Vérek ontásával, s testek romlásával példát akartak adni;

104. Noha testek meghal, de az hir-s név fen áll mind Világ végezetigh
Vérek áldozattya, mint Abel illattya, füsti fel-hatot Egigh,
Phoenix is Halállal sebes tüz lang által iffiúl-meg vén koráigh,

105. Tekinch-meg Pellikánt, kinek kigyo lest hánt, fiait hogy válthassa
Mellyét meg-szaggattya, s vérét ki-árasztya, czak hogy megh­uyithassa
Testét nem kimilli, fiait kedvelli, czak életre hozhassa.

106. Nem elég hogy nével, és nagy nevezettel, hogy vitézek legyenek,
De proba-tétellel, hirt, nevet fegyverrel, magoknak szerezzenek,
Vér szomjuzó Mársnak, s fene Bellonának, hogy megh­felelhessenek;

107. Nemességnek szinye, s Uraságnak fénye, sokakat megékesit,
A szerencze proba, ostoba valoba, vitézeket nemesit,
Bátorságot nemez, és hü sziveket néz, a kiket megékesit,

108. Egy szóval a véren, mint veres Tengeren, az Israëlnek népe,
Canáán földére, s örök düczöségre egész Magyarság lépe,
Véren fundáltattak, s evvel el-fogyattak, kiket Pogány le-tépe.

109. Táborban az álgyúk, s mind vizi pattantyúk, kik a harczon valának,
Népünk segitsége, és nagy reménsége, a kik ben ott állának,
Nagy reméntelenül, és nagy véletlenül, Pogányhoz akadának;

110. Ezeknek a modgya, oltalma, és gondgya, chak szintén azon eyjel,
Hogy harczra készültek, s mely nap megütköztek, gondolatlan elmével,
Az Hardék Iánosra, bizattatték arra, illyen hertelenséggel,

111. A ki serénységgel, s elmés vitézséggel, tudta forgatni dolgát,
Okoskodásával, s nagy méréz vóltával forgatta vólna magát,
Hogy ha idejében, lett vólna e' tisztben, viselte vólna gondgyát,

112. A Lajos Királynál, kedves vólt Uránál, a töb hivei közöt,
Kinek hüségében, vagy serénységében, soha meg sem utközöt,
A tökélletlenségh, vagy egyenetlenségh, ehez nem is férkezöt.

113. Harcz után jövendö, és következendö, másod nap a Pogányságh,
Mind éyjel, és nappal, Ianchár Kalapaggal rettentö nágy sokaságh,
Egetet, s pusztitot, s ottan körül rontot, ez a nagy iszonyuságh;

114. Senkit nem kimillet, vágtak, és rontottak, a sok fene hohérok,
Apronak, öregnek, es iffiu személynek nem kedvezet az orrok,
Mind Aszszont, mind léányt ékesen virágzot, el-rablották Tatárok;

115. A nagy kegyetlenségh, és rettenetességh, követé Nemzetünket,
Országunknak szárnyát, s reménségünk tornyát, le-töré Cymerünket
Népünket le-vágá s mint Halál le-vágá, ki-szivá a vérünket.

116. E' veszedelemnek, s e' szörnyüs~gének, versbe foglalására,
Török rablásának, s nagy pusztitásának, elö-szamlálására,
Kivel az harcz után, azon éyjel osztán, rohant a Magyarságra

117. Elég én nem uagyok, s inkáb békét hagyok; mert halhatatlan dolog,
A ki Országunkban, s mi édes Hazánkban, Pogányság miat forog,
Istennek ostora, s soknak vég határa, ez az ártalmas horogh!

118. Régi Kronikákban, sem Historiákban, nem olvastunk illy romlást,
Ellenség kard miat, vagy rablása miatt rettenetes pusztúlást,
Mint Magyar nemzetben, ebben az üdöben, halhatatlan nagy omlást,

119. Semmi vólt Trojának, s Görög rablásának, tiz esztendös vivása,
Vespásiánusnak, s régi Pompéjusnak, Varok el-rontatása,
A Magyar nemzetnek, és Keresztyénségnek vólt itten nagy romlása;

120. Mennyire értheti, s elmém fel-érheti, ez harczról czak ugy szólhat,
Kemény vér-ontásnak, szörnyü viadalnak, történetéröl irhat,
Nem mint valoságot, de mint egy árnyékot, czak távul tapasztalhat;

121. Ezt, nagy iszonyuságh, s vólt halhatatlanságh, czak hirrel is hallani,
Régi irásokban, sem Historiákban, ezt fel nem találhatni,
Kinek szörnyüségét, s rettenetességét, nehéz ki-beszélleni;

122. Anyák gyermekeket, s édes szülöttöket, a föld alá be-ásták,
Hogy gyenge rivások avagy kiáltások ne hallatnék bé-rakták,
Kik ott megfulattak, s eggyig mind meghóltak, halva onnat ki-vonták

123. Magok el-futottak, vala-hová láttak, Pogányság szine elött,
Omlot a Magyar vér, s folt mint egy sebes ér, Törökök kardgya elöt
Szegény, s boldog meghólt, soha ez még nem vólt Magyarság közt ez elöt!

124. Soha sem vólt mássa, e' romlásnak társa, s hirrel sem hallatatot,
Országban pusztúlás, minden-felé dulás, s czak pusztitás láttatot!
Méltán büneinkért, s gyakor vétkeinkért, e' mi reánk adatot!

125. Nép elötte futa, s ellenség el-hata, szintén a Balatonigh,
Dult, rontot, s égetet, kichint, s nagyot vesztet, nem mulatot sokáigh,
Mindent megemésztet, vért mindenüt hintet megemlittyük mindétigh!

126. Az hires, neves Péch, Magyarok közöt Béch, sem marada­ meg éppen,
Mert megégetteték, s füstnek boczáttaték, szép városa mind éppen,
Vár Szent-egy-házával, Püspök lakásával, marada czuda képpen.