Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Listius László |  

PARS SEXTA

1. Tömöri Társával, vagy Collégáiával, hogy Tábort jártatának,
Gnoinszki Lénárdtal Tábor-mester-által, helyt hadnak válaztának,
Ráiok-rohanása, s hertelen kapása, ne lehetne Pogánynak.

2. Mindennek külömb helyt, de inkáb mondgyam lest, Táborban mutatának,
Kiki Sátorával, s eggyütt hadaival, az hol maradhatnának,
Strásákat ki-oszták, s Táborból ki-hozták serényen vigyázának.

3. Maga Tömöri Pál, mint egy baynak, s halál, serény a viadalhoz,
Perényi Péterrel, e' vitéz emberrel, láta kezdet dolgához,
Hogy édes hazánkhoz, kár ne férne ahoz, viszsza tére hadához.

4. Hadi Kapitányit, és eggyütt Hadnagyit, mind eggyüvé hivatá,
Hogy viszsza Királyhoz, térnének Táborhoz, sok okokbol mutatá,
De nehezen őket, hadi seregeket, e' dologra haythatá.

5. Tömöri Pál szaván, ákarattyát halván, egy-más-közöt sibongnak,
Szelek Aeolusnál miként Királyoknál, magokban zugolodnak,
Mind egyenlö szivel, Magyarok nevével, a seregek mondának,

6. Hogy ök ellenségre, és nem henyélésre, ezen helyre, gyültenek,
Hogy ellenségekkel, s e' Pogány ebekkel, szemtül szembe mennének,
Régi Magyar nével, s vitézi erövel, velek meg ütköznének.

7. Már futni készülne, nem hogy hadat verne, Tömöri Pál azt mondgyák,
Nem félnek Pogánytol, dühös hatalmátol, magok Istenre bizzák
Ha mind ott vesznek is, s viszsza nem térnek is, lelkek Istennek adgyák.

8. Az olly Fejedelmek, Király elméjének, a kik vesztették eszét,
Czak henyélök vóltak, hadat sem tartottak, s nem is tudgyák esetét,
Jllyen tanáchoknak, s okoskodásoknak, inkáb hadnának békét,

9. Jöíjön-el Király chak, nem lesz a koczka vak, meg szégyenül ellenségh,
Czak fel-fegyverkezzék, s kard kezében fénlyék, el-vész a Pogány népség
Vagyon igaz igyünk, mert Isten is velünk: s lehet hát jó reménség,

10. Ne legyen kétségben, Király kétességben, miénk a gyözedelem,
Nekünk adta Isten, kár hogy késünk itten; nem lészen veszedelem,
Sok Török praedákból, hadi portékákból, meg bövül jövedelem,

1 l. Kezünkben van fegyver, szivünk ütközni mer, s verekedni Pogánnyal,
Azért hozta Isten, veszhessen-el itten, ő tellyes hatalmával,
Hogy el-töröltessék, s földben temettessék, hire birodalmával,

12. A Török Bassákot miként az almákat, chak gyözzék apritani,
Futó seregeket, s Pogány nemzeteket, Tenger fogia tartani,
Czászár székibenn is, s Bizántiumbann is, nem fog megh­maradhatni,

13. Tudgyuk Pogányságnak, s egész Táboroknak, miben állyon ereje,
Had-viselöinek, s tiszt-viselöinek, hol járion az elméje,
Az had-viselésbén, avagy vité~ségben, mi legyen értelemie,

14. Noha számos népe, s rettenetes képe, vagyon Czászár hadának,
Száma elig vagyon, kivel Czászár vagyon, dúl s ful ő Taborának,
Ágyúknak soksága, s vagyon számossága, oltalmára Pogánynak,

15. De Czászár hadának, s ránk hozot sóldgyának, nincsen semmi fegyvere,
Mit használ ő neki, mondgya meg valaki, illy sok s feles embere?
Hadi eszköz nélkül, s egyéb fegyver nélkül, nincsen segétségére,

16. Ha tized részének, Pogány seregének, vagyon kevés fegyvere,
Mondhatom soknak is, Pogány ebeknek is, nincsen hathato töre,
Ö oldalokbol is, Pogány ebekböl is, szokot folni vér ere,

17. Tegez oldalokon, s balta a vállokon, ezekkel mit árthatnak?
Király Táborának, s illy méréz voltának, ellene nem álhatnak,
Por s golyobisokkal, s kanót illatokkal, ha füstöt chinálhatnak?

18. Király hadainak, s erős Dandárinak, ha meg láttyák személyét,
Mars Iskolájában, Hercules soldgyában, hogy vette vitézségét,
Török ha megláttya nyilván, meg indittya, s el-futattya seregét

19. A Czászár mégh-bánta hogy ki-inditotta, hadát e' nemzetségre,
Czak nem töri fejét, nem tudta erejét, hogy talált vitézségre,
A Kereszténségnek, vitézi sziveknek, mert akadot erére;

20. Hogy ha viszsza szállunk, bizonnyal találunk kissebséget dolgunkban,
Hirünk nevünk el-vesz, s böchületünk sem lesz, régi állapotunkban,
Homályos lesz napunk, s nem fénlik Chillagunk, idegen országokban:

21. Miként ör-állója, vagy oltalmazója, idegen országoknak,
Hire, neve nagy vólt, s mint gyémánt fénlö vólt, erejé hatalmunknak,
Hogy bé-rohanása, s nem történt rablása, töb földre Pogányságnak:

22. Jsten adta érnünk, hogy ma véget tégyünk, mi sok nagy munkáinknak,
Mi általunk adgya, s Isten is akaria, hogy vége Muszurmának,
Tétessék már eggyszer, nem szükség hogy töbször hire legyen Pogánynak.

23. Mahomet nemzetségh, bizonyal e' népségh, kardunk alá vettetik,
Vitéz sergeknek, s a Magyar nemzetnek, be nagy praeda adatik!
Mindennemü szépségh, Töröki fényességh, a hol kardra osztatik:

24. Sokszámu Rabokkal, Török árosokkal, mint kivántuk megh­térünk
Királynak Uraknak, s Generalisoknak ezzel is hasznot tészünk,
Vezér és Bassákat, illy gazdag Rabokat, müdön nékiek viszünk,

25. Maga is a Czászár, jol meg láttassa bár, ha patkósok lovai,
Constántinápoligh, megkérdik még addigh, miben vadnak dolgai
Magánn is rosz esik, ha meg nem segitik, ötet gyorsan szolgai,

26. Jllyen nyereséget, hir név, s düchöséget, hogy mostán hátra tégyünk?
A Kereszténségtöl, s idegen nemzettöl, hogy itiletet végyünk?
Ha mind egy lábig is, le-vág ellenség is; soha viszsza nem mégyünk!

27. A Czászár ereje, s job hadi veleje, tudgyuk veszett Rhodusnál,
Hol erős gállyái, Czászárnak saykai, romlottak ostrománál,
Török Nemzetségnek, s szine vitézinek, esék-el kö-falánál,

28. Ha mi onnat meg tért, el-veszet az is mert, Nandor-fejer-Vár alat,
Serény Eleinktöl, s vitéz nemzetinktöl, rontatot e' Vár alat;
Müdön ostromolta, s laitoriáit hozta, veszet kö-fala alat:

29. Mind chak paraszt népségh, s nincs semmi vitézségh, most a Czászár hadában,
Meg emésztettenek, és mind el-vesztenek, meg nevezet harczokban,
Rettent sokasága, de bizony josága, nincsen ő Táborokban,

30. Czak Generálisok, legyenek farkasok, mind jol fordittya Isten,
Tömöri szablyája, s Zápolai kardgya, forgodgyék jol, s helyessen,
Miénk a nyereségh, Pogányi vitézségh, el-vesz egy lábig itten;

31. A Királyt biztassák, s meg se szomoritczák, szép hadi intésekkel,
Mutassák magokat, és serény vóltokat, jó had-viselésekkel,
Rendellyék hadakat, s erős Magyarokat, bölch, s tudos elméjekkel;

32. Tudatlan Papoknak, s akár kik másoknak a Királyt vesztegetni,
Jlly elöttünk álló, és kezünkben való, szerenchét bochátani,
Akár ki szavára, avagy tanáchára, ne engedgyék hagyatni,

33. E' tudatlan Papságh, avagy rest Uraságh, kár hogy az iffiú Királyt,
Félénk tanáchokkal, s tudatlanságokkal, tartoztattyák a ki árt,
Mi hozzá tanúltunk, sok Pogányt is vágtunk, s olykor börünkbenn­ is járt;

34. A vitéz Királyt is, miként ö-magok is, hasonlóvá chinálták,
Gonosz tanáchokkal, s rest ákarattyokkal, már szinten el-untatták,
De söt chak nem futni, s Tábort itt hagyatni, néki-js tanáchlották.

35. Müdön a Táborban, Magyari hadakban, e' dolgok forgattattak,
Kiki feje-szerint, s itéleti-szerint, magokban tanáczkoztak,
Eggyik ellenségröl, s másik Magyar népröl, s had veréséröl szoltak:

36. Minnyájan Sátorban, mezöre Táborban, már ki szállottak vala,
Hogy hozzá ne jusson, s ellenség ne ártczon, sánczokat hántak vala,
Serény istrásákkal, és vigyázásokkal, mezöben álnak vala,

37. Király Uy-faluban, kétséges dolgában úttyában megszállot vólt,
Macedoniáknál, falu Urainál, akkor mulatozot vólt,
Hogy Magyar hadakban, müdön az Táborban hadat kiáltottak vólt,

38. Kevesed magával, chak vólt Udvarával, a Király ezen helyben,
Ö országa felöl, és élete felöl, ha vólt méltán kétségben,
Holot az ellenségh, és Pogány nemzetségh, chak vólt szomszéd mezöben,

39. Hogy ha a Törökségh, s Muszurmán nemzetség ezt meg értette vólna,
Királynak ott létét, és oly közel létét, hogy ha értette vólna,
Félö hogy oly veszély, a ki nem vólt chekély, Királyt találta vólna;

40. De forgó szerenche, kinek adot kinche, semmiben nem állandó,
Mint kinyilt szép virágh, avagy zöldellö ágh, czák hamar romladando,
Semmi gazdagsága, mint kerék forgása, ninch helyben maradando.

41. Életnek Aszszonyi, és gond-viselöi, Párkák engedelméböl,
Lachesis és Clothó, Király élte fosztó, nem vólt egyenlö sziböl,
Továb eresztették, és el sem meczették fonalát irigységböl,

42. Hogy igy hiressebben, s nevezetessebben, pállya futása légyen,
Királynak esetén, s düchöséges vesztén, szárnyat szerenche végyen,
Mint holta utánn is, Világ végéig is, emlekezete légyen.

43. Müdön Király ekként, (mint mondám) naponként, ez helyben mulatozna,
Az éy el-érkezék, a nap is el-mulék, a Király is alunna,
Faratsága után, s törödése után, nyugodalmat hogy kapna:

44. Jhol Podmaneczki, Táborból jött a ki, Királyhoz el-érkezék,
Mert Urak küldötték, s postán sietették, és általa izenték,
Hogy Király ne késnék, de Táborban lépnék szükségesnek itilték:

45. Beszélli bizonnyal, s mind teli torokkal, hogy már Dráván ellenségh,
Dühös hatalmával s hadi szerszámával, által jött Pogány népségh,
Már chak szomszédságban közel a határban, vagyon számos Törökségh,

46. A töb hadait is, vitézlö népét is, mind most költöztetteti,
Mihelt által jutnak, és e' földre hatnak, rabolni üzetteti,
Faluk, s Városokat, söt a kö-Várokat holdulni kénszeritti,

47. Nincs egyéb mod benne, benne vagyunk ebbe, megkel vélek ütközni,
Mit hoz ez had nekünk, hóltunk, avagy éltünk, meg kell immár probálni
Vgyan markos kézzel, s meg éledet szivel, szükség ehez kezdeni:

48. Kérék Urak Királyt, mivel a késés árt, siessen a Táborban,
Ne vegyen kétséget s tegyen-le félelmet, jöijön Magyar hadakbán,
Ö jelen-létével, s Király személyével, sereg lészen bátrabban;

49. Szükség ellenséghröl, és az ütközetröl, Király Urakkal szóllyon,
Hogy gonosz szerenche, mind el-ne veszesse, hadainkat, s szolgállyon,
Miként Magyar nemzet, a ki jó hirt szerzet, mind végig megh­maradjon.

50. Értvén követségét, s Urak izenetét, Király Podmaniczkitól,
Látá ninch egyéb mód, nagy itt a Török hóld, kérdeze tanaczitól,
Mit kellyen mivelni, avagy chelekedni, ellenség hatalmatól?

51. Erdélyi Vaydának, s Frangepán Kristoffnak, tanáczát emlegeti,
Hogy követek által, és emberek által, az vólt ő izeneti
Hertelen Törökkel, s Pogány ellenséggel ne légyen ütközeti;

52. Nem jó hertelenségh, ártalmas sietségh, akar mi dologbann is,
Üdötöl kell várni, s orátol halgatni, a szükség korábann is,
A mértékletességh, jeles jó erősségh, akar-mi üdöbenn is;

53. Deákok azt szokták, s régiektöl hozták, köz-beszédben mondani,
Mindennek ideje, vagyon modgya s helye, szokott dolgoknak lenni,
Mert olykor serénységh, s olykor a késöségh, soknak szokott ártani.

54. Üdö biro ebben, mit kell az szükségben, akár kinek mivelni,
Hogy ha vak a koczka, kinek ember oka, mihez kellessék nyúlni,
Nehéz az üdönek, s szokott menésének, törvényt, s modot osztani.

55. Tanáchok azoknak, a kik a Királynak, vóltak meginditói,
Jllyen sietséggel, s kevés készülettel, az hadban vezetöi,
Vayda, és Frangépán, s Horvát-Országi Bán, vóltak ellen-tartói.

56. Mondgyák hogy roszszul lett, indulni nern kellet, a Királynak Budáról
Még minden hadai, és vitéz szolgai, érkeznek hazájokról,
Jlly hertelenséggel, avagy sietséggel végezni ő hadáról;

57. Várni kellet vólna, s bár Budán ült vólna, a Király hiveivel,
Bár az ellenség is, Chászár ereie is, jött vólna dühösséggel,
Az még a segitségh, s Keresztényi népségh, nem jött vólna népével;

58. Holot utban volták, s már meg is indulták, minden féle segitségh,
Török romlására, és pusztitására, jü már számos vitézségh,
Sok készületektöl, s fegyverkedésektöl, megrémült az ellenségh;

59. Ha azt nem várhattya, s késönek álittya Király még el-érkeznek,
Keresztényi hadak, kik igen számossak, még ez helyre jöhetnek,
Meszsze Országokra, mert késön tudtokra, ez hirek érkeztenek.

60. Kérték azon Királyt, ezzel magának árt, hogy ha hertelenkedik,
Még el-erkezhetnek, ök ketten jöhetnek, bennek sem fogyatkozik,
Hü szolgálattyokban, illy szorgos dolgokban, mert meg sem chalatkozik;

61. A Státiliustól Király szolgáiától, kit nem régen Vaydához,
Segitség kérésért, hogy siessen azért, külde Erdély országhoz,
Semmit ne késnének, gyorsan sietnének, és jönének Királyhoz:

62. Izente a Vayda, hogy az Erdély hada, oly szép keszülettel iö,
Kik által töretik, s semmivé tétetik, ellenség bár légyen kö,
Számos népeivel, s had-viselöivel, biztathattya Királyt ö,

63. Más felöl Frangepán, a ki vitéz tisztán, izente követétöl,
Ha továb nem várhat, Király meg nem álhat, várion segitségétöl,
Hadi készülete, s vitéz tekjntete, nem retteg ellenségtöl.

64. Mind ketten megirták, és tudtára adták, Királynak sietséggel,
Minden reménsége, s hadi segitsége, lehet semmi kétséggel,
Ö bennek Királynak, mert felesen vadnak, s meg vinak ellenséggel;

65. Oly szép készülettel, s ékes fegyverekkel, indult az Erdélyi had
Mind kinek Zázloián, irva kopiáián, vagyon egy kegyetlen vad,
Márs Iskoláiában, s tanultak hadában, ő felöllök azt mondhad,

66. Két annyi Töröknek, mondhatom de töbnek, ezek megh­felelhetnek,
Fel gyulat elméiek, s szomiu a gégéiek, szárat ina nyelveknek,
Török, vért ki-ontván, s ezt régen kivánván, tudom megh­részegesznek,

67. Tygrisnek kölkeit, vadász a fiait, rá találván ha vészi,
Térvén praedáiáról, gondoly haragiáról, mérgét uyobban vészi,
Utánna vadásznak, indul fiainak, magát halálra tészi,

68. Fel-vetet halóit, s rontya ör-allóit, vadásznak ha talállya,
Valamig kölkeit, kivánt záloghiait, magának nem kaphattya,
Kész mindgyárt meg-halni, és Világból múlni, még viszsza nem hozhattya,

69. Halván Erdélyi nép, ki vitézséggel szép, hogy Török Magyarokra,
Fogait meg fente, s körmeit törlötte, mint ölyü galambokra,
Dühösül bé rohant, s kegyetlen praedát hánt, s el-teriett, határokra,

70. Mint fene oroszlány, praedáinak lest hány, akként Erdélyiek is,
Szomszédgyok kárára, s szabadulására, mozdulának ezek is,
Maidan számot vetnek, s Törökökböl vetnek, a földre sokakat is.

71. Vayda követei, és izenetei, Királynak ezek vóltak,
Hogy Erdélyieknek, már régen ezeknek, szivei fel gyúlattak,
Azon kérte Királyt, még ő rá nem kiált, ne mennyen az ostromnak;

72. De Király elméie, kétséges a feie, illy nagy s félö dolgokban,
Mit kéllyen mivelni, s mihez kellyen nyulni, Urak akarattyában,
Vayda izenete, kit monda követe, forog gondolattyában;

73. Miként a Tengeren s akarmi viz eren, az haiós út nélkül is,
Eyiel, s nappal mégyen, tudatlan ez helyen, talál-mas útakra is,
Kétes ő magában, és gondolattyábari, mellyikre indullyon is,

74. Jobbé, vagy bal légyen, s igaz útra végyen, nem tudgya meg-állapik,
Mind kettö egy formán, ugy látczik a foltán, magával tusakodik,
Kétes elméiében, ninch, helyén, eszében magában vélekedik;

75. Szintén ugy a Király, vagy sétál, vagy meg-áll, kétséges ő magában,
Hogy ha indullyoné, még megmaradjoné, s ne siessen Táborban,
Mert Urak izenték, menten mennyen kérték, kétes illy szükség táyban,

76. Forog elméiében, s retteg a szivében, hogy ha mi kár követi,
Ö késése miat, Táborban ha mi hat, ötet bünössé vetni
Foghia minden ember, a kikben már fegyver, és tulaidonitani,

77. Mivel az ellenségh, s a Pogány Törökségh, már chak a szomszédságban,
Egész hadaival, s ékes pompáival, vagyon chak a határban,
Aprolékos czata, folyton foly a Porta, gyakrán minden napokban,

78. Chászár, a hadait, mint dühös vadait, el-külte holdúltatni,
Szegény, s boldogokat, de sok Magyarokat, fog e' le-vágattatni,
Félti Táborát is, Király ő mágát is, láttya veszélben lenni:

79. Láttya a Magyarságh, Nemessi kardosságh, kész Pogány népre menni,
Vagy vakot, vagy hatot, mert az hir el-hatott Pogányságra sietni;
Vagy veszt, avagy hogy nyér, de ellenséggel mér oranként szemben lenni,

80. Minden nap czak fegyvert, mert sok Törököt vert, kiált mindenüt hada,
Szabad nyereségre, s nem a fizetésre, gyült s nem is szükség sóldgya,
Kivánva kivánnyák, hogy boszszúiok állyák, gondollyák vagyon modgya,

81. Végezé magában, s száná szandékában, müdön igy gondolkodnék,
Mint test a lélekkel, erö mérézséggel, magában tusákodnék,
Hogy követi-által, hü embere-által, Urak meg találtatnék,

82. Hogy bár chak Vaydára, s Frangépán Kxistoffra, ök várakozhatnának,
Holott szép hadakkal, s lobogo Zázlókkal már meg is indúltanak,
Ország romlásának, s okai károknak, ne legyenek magoknak.

83. Tetczének Királynak, s töb Tanácz Uraknak, hogy Tábor mozditatnék,
És erősseb helyre, vétetnek a melyre, ő neki is tetczenék,
Még a töb segitségh, kiben nincsen kétségh, mind eggyüve érkeznék,

84. A mely szent orában, Podmaniczki táiban, Királynak meg jelenté,
Urak izeneti, s ekként feleleti, mi legyen ki teriezté,
Meg értvén szavait, Tábornak dolgait, uijobban meg teritte,

85. Cancellariussát, e' jambor titkosát, vele eggyüt el-küldé,
Hogy tanáczúl adgya, mivel Király hadgya, tovab töle sem kérdé,
Lovára fordúla, s sebessen indúla, szavait ot el-kezdé;

86. Elöször Uraknak, kik akarattyoknak, Magyarság enged vala,
Hathato beszéddel, s a Király nevével, nekik beszélli vala,
Hogy ne sietnének, mivel nem késnének, nekik ajánlyák vala.

87. Az Erdélyi Vayda, kinek hadi sólda már ki osztatot vólna,
Azt irta Királynak, hogy jeles hadának, oly indulattya vólna,
A kiben Királynak, s egész Magyarságnak, jó bizodalma vólna,

88. Hogy chak ő maga is, oly karban dolga is, kész ellenségre menni
Van oly készülettel, s jön oly segétséggel, ellenségre rohanni
A maga népével, s számos seregével, nem fog szégyent vállani.

89. Frangépán Kristoff is, jó segétséggel is, iria s nem hátra vetö,
De lész Törökségnek, s egész ellenségnek, jó eleiben vetö,
Méltó várattassék, s harcz hátra tartassék, még el juthat e' kettö,

90. Érsek müdön eggyik, s Palatinus másik, egy Sátorban vólnának,
Cancellárius jött az kit Király küldött izenvén az Uraknak,
Hogy sietségekkel, s illy kevés népekkel kárt tesznek Magyaroknak,

91. Mivel hogy a Király, ki személyén sok áll, illyen fö-fö Urakkal,
Mennek ellenségre, számos Pogány népre, illy kevesed magokkal,
Kevés a Magyarságh! félö a Pogányságh, el-nyomia sokságokkal,

92. Hogy ha vak lesz koczka, illy kárnak az oka, hol Magyarság elei,
Mind öszve gyültenek, s ez helyre jüttenek, az kik vóltak szinei,
Ha egy harczon vesznek, s Királyal el-esnek, megöletnek fejei.

93. Mi ok ellenséget, s Pogány nemzetséget, fogia meg tartóztatni
Hogy egész országot, s szegény Magyarságot, el-ne fogia rablani,
Retténetes-képpen, s illy hertelen-képpen, ne fogia pusztitani,

94. Sokkal bizodalmasb mondhatom tanáczosb, hogy az Erdélyi Vaydát
Frángépan Kristoffnak, és Horvátt országnak megváratnok az hadát
Morva s Slésiának, még mind el jutnának, várnók ki-osztott sóldát,

95. Kikkel szép segitségh, vai-ha az a népség Táborban érkezhetnék!
Mondom hogy Töröktöl, s még töb ellensegtöl, mi keveset félhetnénk
Bizvást ütközetre, velek az Törökre, fejenként el-mehetnénk,

96. Régi vitézségben, s meg aggot mezöben, s hadakozáshoz tanúlt,
Vitézi probákhoz, s kardoskodásokhoz, akarmikor is járúlt,
Ellenségre nésztén, s réá tekintetén, e' népség el-nem ájúlt,

97. Job tehát a Tábort, hogy sem rúgion czak pórt, más helyre mozditani,
Az hol bizvástyabban, s alkalmatossábban lehessen várakozni,
Ha ellenség nyomja, s széleit szaggattya, job hátra allittani,

98. Kevesseb kárt országh, vall egész Magyarságh, hogy ha továb megyen is,
Ellenség rablása, ha jut pusztitása, szintén bár Posonig is,
Valamint akarja, ám mind fottig dúllya e' tart czak ideig is,

99. A Király hogy sem mint, Urakkal feienként, egy harczon el­veszszenek,
Magyarságnak hire, s düchöséges neve, igy le-czépeltessenek,
Bástyáia el-esnék, s földre le töretnék egész Kereszténségnek,

100. Mi reménség lehet, s bizodalmat vehet, akarki-js, iay! s honnat?
Hogy ha igy történnék, minnyáian el-vesznénk, illy kár ha országra-hat,
Vallyon mi segithet, elö is mi vihet? Pogánság továb iuthat!

101. Király ha Urakkal, s egész Táborokkal, addig várokoznának,
Mig töb segitségek, számósúl seregek, ha félre állanának,
Mondhatom könyebben, s tanáczosb lesz ebben, ellenségre jutnának,

102. A széles Világra, s tágas határira, Király Atyafisága,
Holott ki-teriedet, és megöregbedet, Feidelmi rokonsága,
Mint fa gyükerezet, s meszsze el-evezet, Világi barátsága,

103. Ninchen egy Király is, Kereszténységbenn is, ki ninch atyafiságán,
Ha Török iutna is, és tovább hatna is, s eröt venne országán,
Egész Kereszténségh, söt minden nemzetség meg indulna illy kárán.