Kezdőlap | Tartalomjegyzék |  

Rákóczi Erzsébet (1654–1707)

A család katolikus ágának tagja. Nagyapja I. Rákóczi György erdélyi fejedelem testvére. Apja a hiperaktív naplóíró Rákóczi László, anyja Bánffy lány. 1663-ban elárvul, és az alig tízéves Betkót Báthory Zsuzsanna neveli. Tizenöt esztendősen siet férjhez menni (vagy gyorsan férjhez adták?) Erdődy Ádámhoz, azonban néhány hónap házasság után megözvegyül. Két évvel később egy másik Erdődy veszi el, ezúttal György keresztnevű. A kezdetben boldognak tűnő házasságot a történelem hullámverései teszik próbára. Thököly hadai elszakítják egymástól a házasfeleket, Erzsébet Krakkóban egyedül vészeli át a nehéz időszakot. Ekkoriban valamilyen homályos okból (kártya? nő? birtokügyek?) megneheztel férjére; annyira, hogy kész akár zárdába is vonulni előle. Valószínű ebben az időben keletkezett az első ismert verse, a "Jaj, én szerencsétlen, jaj, én boldogtalan" kezdetű. A több Zrinyi-imitációt is tartalmazó panaszéneket minden bizonnyal régi ismerősének és pártfogójának, a szintén költő Esterházy Pálnak szánja (ekkoriban választották nádorrá), mondván: "Ne felejts el engem, régi szolgálódot, / Ha valami leszen, te fogd én pártomot." A hathatós pártfogó, no meg a békéltetésre felvonultatott esztergomi érsek valahogy elsimította a viszályt a házasfelek között. A régi harmónia azonban nem tért vissza, míg Erdődy uram többnyire Bécsben tartózkodott, Erzsébet asszony horvátországi birtokaikon múlatta az időt. 1707-ben halt meg honvágytól gyötörten. A házasfelek egymáshoz írott kétszázegynéhány levele izgalmas művelődéstörténei dokumentum, az egyik legjelentősebb ilyen jellegű kiadott magyar gyűjtemény.

Esterházy költészete arról árulkodik, hogy baráti kapcsolatnál azért valamivel több lehetett kettejük között. Ismeretségük Erzsébet első házassága idejére datálódhatott. Ekkor ő tizenöt-tizenhat esztendős, Esterházy pedig Krisztusi korban van. Az Egy ifjú vadásznak panasza Cupidóra című verse sorkezdő betűibe belerejti kettejük nevét. A vadóc lánykát rárócskának, solymocskának látja és nevezi:

Keservessen nézék egy vidám Rárócskát,
Zengő táncban adtál kinek szép lábocskát,
Okossan rákötvén hímes pántlikácskát,
Tündér sebességgel röpülő szárnyacskát.

(NB.: Esterházy ortográfiája szerint írva a "Rároczka" szó is felkelti a Rákóczi név vizuális asszociációját.) A gyűjteményben ez után következő Karvoly madárkában is Betkót sejthetjük, sőt az utána következő Hattyúcskában is! A hattyús versben feltűnik egy szerelmi vetélytárs "egy Erdeinek esnék szerelmében". Az "erdei" vadkant jelent, de felismerhető mögötte az Erdődy név is (Ádám? György?) Jól illik a vadócos, vadmadaras képhez Rákóczi Erzsébet másik fennmaradt, datálatlan verse, melyben szokatlan költői téma a lovaitól búcsúzik.

Tartalom
Jaj, én szerencsétlen...
Lovaitul való elbúcsúzása

Irodalom
Rákóczi Erzsébet levelei férjéhez, 1672–1707, kiad. Benda Borbála, Várkonyi Gábor, Bp., 2001. (Millenniumi Magyar Történelem. Források).
Gróf Rákóczi Erzsébet levelei Esterházy Pál herceghez, 16711704, kiad. Uhl Gabriella, Lymbus, 1994, 5176.
Uhl Gabriella, Esterházy Pál és Rákóczi Erzsébet, Irodalomismeret, 1995, 8288.