Istennek ereje lévén minden hívőknek idvösségekre az Evangélium, kiből tanulhatjuk publicanusokkal ahhoz képest szeretettel közlött kedvét Christusnak, hogy helt találhatott bennek érdemének s idvözíthető kedvének. Úgy viseljük ez állapatban magunkot, hogy az Christus érdemének bennünk munkálkodó szükségére mindenkoron helt mutathassunk magunkban, és valami legkisebb indulat is vagyon ollyan bennünk, mellyel idvösségünk örökségén gyarapíthatunk valamit, azt teljességesen Christus által való Isten ajándékának ismerjük, higgyük s valljuk is magunkban lenni. Minthogy állatjának ismeretire is, s az magában való hitelre is csak egyedül ő ád igíjéből ismeretet s hitet belénk, s minthogy az Sacramentomoknak ereje és záloga által egyedül ő épít maga tetszésére való állapatot bennünk. Övé légyen azért teljességgel az dicsősség, miénk penig az mi méltó orcapirulásunk, de úgy, hogy azokot az ő ajándékit kegyelmében való dicsekedésünkkel, alázatosságból való hálaadásunkkal ismerjük, virágoztassuk s gyümölcsöztessük is az girának reánk bízott értékéhez képest, felfuvalkodás nélkül való jó kereskedéssel bennünk, figyelmetesek lévén amaz mondásra, hogy: Deus superbis resistit, humilibus autem dat gratiam suam, s így nem veszti is osztán az az cselekedet Istennek ígíretiből ajánlott jutalmát csak egy ital víznek is szeretetből Isten nevében való nyújtásában is el nálunk, ha munkánkban az ő munkálkodásának adunk böcsületet, mert nem koronázhat is egyebet, csak tulajdon ő magáét jutalomra valót az mi cselekedetünkben őfelsége. így hát ingyen adja az idvösségét is, nem az mi cselekedetünkből. Szent Pál szava s tanítása szerint, hogy senki ne dicsekedjék erre való maga méltó érdemével se Isten, se ember előtt. Ezek penig hogy elménkben fészket verhessenek, s meg is emlékeztessenek velünk közölhető hasznos erejekről egyik-másikunknak szorgalmatosságával, ez következendő egynehány versecskéket ne restelljük énekszónkkal is mondanunk ekképpen:

Nóta: Legyen jó idő csak

Hívek, keresztyének, jer, ne tévelyegjünk,
Szentírásból nyújtott igaz úton menjünk,
Semmi hitetéssel arról el ne térjünk,
Erőt az Istentől mi hitünknek kérjünk.

Istennek ereje az Evangéliom,
Kinél idvösségre nincsen bizonyosb nyom,
Több sok szerzett vallás mind csak félfelé von,
S bujdostat té-tova, de ez megnyugtat honn.

Szelíd és egyigyű ez a szép tudomány,
És szelíd elmét is értelméhez kíván,
Mert ke ezt fondálta, az is szelíd Bárány,
De bizonnyal tudja, hajunk szála is hány.

Publicanusokhoz vagyon ennek kedve,
Bűnök fájdalmával kik vadnak terhelve,
De kik érdemekkel járnak felemelve,
Mint phariseusok, hátra vadnak vetve.

Nem érdemli ennek egyéb senki kedvét,
Csak kire ruházta ő maga érdemét,
S ártatlanságával megszentelte éltét,
És ez ékességgel adta hozzá léptét.

Miként sárarannyal tetéig tölt ládát
Benne valójáért ki-ki kedvesben lát,
Bizonnyal hiheted, hogy idvösség úgy áld,
Ha Christus érdemét színezheted jól rád.

Csak ez egy színt nézi mibennünk az Atya,
S ennek vagyon nála csak kedves illatja,
Kinek lehet valjon örök kárhozatja,
Kit mentté tött az egy Christus áldozatja?

Tökélletesekké ezáltal löttenek
Mindazok, nevével akik szenteltetnek,
Biztató lelkétől ők vezéreltetnek,
S jó reménség ellen nem is kételkednek.

Szép zálogunk vagyon, Úrnak vacsorája,
Csak jó készülettel járuljunk hozzája,
Édes lakodalmot lél ott lelkünk szája,
Mert fő testamentom vagyon benne zárva.

Ajánlattatik ott Christus teste s vére,
Lelkünknek, hitünknek legfőbb eledele
És halála által keresett érdeme,
Hogy nálunk maradjon az emlekezete.

Emlekezzünk azért meg ez szép érdemről,
És ne is reménljünk életet egyébtől,
Így kifeselhetünk az sok tévelygésből,
S talám nem is botlunk nagyot kevélységből.

Szép világosságnak mi fiai legyünk,
Minden hivatalban ártatlanul éljünk,
De okkal jutalmat abból ne reménljünk,
Éptelenségükön sőt inkább törődjünk.

Adjuk az Istennek meg az dicsőséget,
Ki bennünk toldozza az éptelenséget,
Miben mutathatunk tökélletességet,
Ha ő nem nyújt nékünk Mennyből segítséget.

Magáét magáért koronázza bennünk,
Nincs mit magunkéból eleibe vinnünk,
Mint haszontalanok, bátor ne kérkedjünk,
Sőt alázatosan ő kedvével éljünk.

Alázatosságban ha talál bennünket,
Szépen felemeli lehajlott fejünket,
Étellel bétölti az mi éhségünket,
És meggazdagítja mi reménségünket.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.