Szent János apastal nem héábavaló okból ítíl s mond is hazugoknak mindnyájunkot, akik bűn nélkül valóknak mérnők magunkot mondanunk, int bűnünknek megesméreteire azért, s parancsolja, hogy bűnünket meg is valljuk Isten előtt, kinek hatalmas felségő hévséget ajánlja, amely hévségből csalatkozás nélkül azoknak vétkeket meg is bocsátja kegyelmesen őfölsége, akik mind vallást s mind vádlást tévén magokról bűnök megbocsánatja felől csak őtet szorgalmaztatják, s Fia által megengeszteltetett kedvét is kérlelik az ő közbejárásából. Szükség azért vádlással való vétkeink vallása undoksága érzékenségével Isten előtt bűnünk megbocsánatja felől való törekedésünkhöz mindenkor kezdenünk.
Mert amint Szent Ágoston doctor is figyelmezésre igen méltó intésével tanít egy személynek szólló írásával mindnyájunkat: Si non dixeris Deo quod es, damnat Deus quod in te inveniet;  Vis ille ignoscat, tu agnosce, ut possis Dominó dicere: Averte faciem tuam a  peccatis meis. Ha meg nem mondod Istennek, minémő vagy, azaz melly bűnös légy, kárhoztatja Isten, amit benned talál: Akarod, hogy ő megbocsásson, te szükségedet ismerjed az megbocsátásra, hogy mondhasd az Úrnak: Fordíts el színedet az én bűneimtűl. Christus Urunk is nem az egészségeseknek, de az betegeskedőknek mondja az gyógyító orvost szükségesnek, és aki kolompoz, annak nyitja az ő ajtaját meg, s annak is adatik, aki kéri tőle és szorgalmaztatja nála az ő adományát, bűnünk ismeretiből származó szívbéli keservünkből, mintegy  lelkünk fojtogató örvényéből az Úr Istennek sok ígíretivel ajánlott szabadítót hozható orvosló s gyógyító kegyelméhez hitbéli bizodalommal folyamodván. Azért ki-ki maga képében így szóljon ő szent felségének:

Kiáltok hozzád mélységből,
Uram, ments ki ez ínségből,
Hatalmadot nyújts ki Mennyből,
S gyógyíts meg lelki sebemből.

Vallást tészek magam ellen,
Vagyok sok bűnnel éktelen,
Ártatlanságom éptelen,
Veszek, ha versz, mint érdemlem.

Ne menj velem ítíletbe,
Mert úgy esem kísírtetbe,
Tégy részt inkább bő kedvedbe,
Ki gazdag vagy kegyelmedbe.

Számba ne írd sok vétkemet,
Mert megterheled lelkemet,
Érzem igen esetemet,
Emeld földről fel fejemet.

Pörben ne szállj, Uram, velem,
Mert sok tanú áll ellenem,
Nem is tudnék mit felelnem,
Pokolban kellenék mennem.

Irgalmadban bévséges vagy,
Tűrő voltod is elég nagy,
Érdememben hát hátra hagyj,
S ingyen való zsoldot is adj.

Tekints Fiad halálára,
Lelkem terhes váltságára,
Függeszteték keresztfára,
Bűnömet vévén vállára.

Ő már előtted szentségem,
Vére tökélletességem,
Nem veszhet el nálad bérem,
Mert ő előtted érdemem.

Vidám orcával tekints rám,
Hadd enyhödjék meg nyavalyám,
Pirosíts meg fonnyadt orcám,
Hogy áldhassa nevedet szám.

Harmatoztass rám bő áldást,
Minden jókkal fejemet lásd,
Hitemben adj igaz vallást,
Ne tiszteljek helyetted mást.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.