Harmadik könyv,

Mely íratott az méltóságos, tekintetes és nagyságos
Székesi gróf Bercsény Miklós úrnak,
szentelt vitéznek, császár és koronás király urunk Őfelsége tanácsának,
mező-szegedi főkapitányának, nemes Unghvár megye főispánjának
négy esztendők forgása alatt való özvegyeskedéséről
és az ötödik esztendőben az méltóságos, tekintetes és nagyságos
keresztszeghi gróf Csáki Krisztina asszonnyal,
elsőben néhai méltóságos gróf monyoró-keréki Erdődi Sándornak
s azután boldogemlékezetű méltóságos gróf trakostyáni Draskovics Miklós úrnak, ország bírájának meghagyott özvegyével ő nagyságával
való istenes házasságáról,

1695-ik esztendőben

ELSŐ RÉSZE

1. Nincsen ez világban, látom, állandóság,
Mindenfelűl minden szörnyű romlandóság,
Köd, füst és páraként hamar múlandóság,
Sok helyen ki ma új, holnap az már óság.

2. Tegnap mi volt, nincsen, úgy látom, az már ma;
Soknak vakra fordul játszó kettős hárma,
Megcsorbul sokszor az két jó vonó járma,
Az mi tegnap jól volt, sok mondja, hogy kár ma.

3. Változik az üdő s minden az üdőkkel,
Ég borúi gyakorta szomorú felhőkkel,
Siránkozik olykor hirtelen esőkkel,
De viszont földekrűl vidám napverőkkel.

4. Így változik sokszor az embernek élte,
Ki most vígan vólt, hólt, hol senki nem vélte,
Tegnapi vígságát ma bánat metélte,
S ez újat más holnap óságnak beszélte.

5. De mit emlegetem az tegnapot és mát?
Nézzed az óráknak minutás futamát,
Mindenik csak fogyaszt, s rotvaszt, mint egy almát, -
Viselvén nyakunkon az halál hatalmát.

6. Egy órában mi van, sokszor nincs már másban,
Egy szempillantásban juthatni romlásban,
Nem maradhat s lehet semmi oly állásban,
Az halál ne hozza hogy azt változásban.

7. Az halál hát oka minden változásnak,
Világban hogy helye nincs megmaradásnak,
Ez által ül egyik helyére az másnak,
S az meg hamar helyt ád más idegen társnak.

8. Láthatjuk sokszor, hogy ki ma élt, ma megholt,
S holnap úgy tetszik, hogy e világon sem volt,
Mert már az tanácsban helyette más felszólt,
S úgy tetszik, hogy már ez foganatosbbat ólt.

9. Ez sem ülhet soká de az hágott polcon,
Nyújtóztatva látod csakhamar pokrócon,
Elaludt mert élő tüze az kanócon,
S ellobbant élete, mint láng az paszkócon.

10. Nagy boldogtalanság hát társa éltünknek,
Hogy állandósága nincs sehol helyünknek;
De bár csak azt tudnánk, hogy célja végünknek,
Hol, mikor és mint lesz eleste testünknek.

11. De ez nem volt tudva még Salamonnál is,
Nincs fölírva annál bölcsebb s okosbbnál is,
Ez világnak minden eszével birnál is:
Nem tudhatd, s végére, hidd, nem járhatnál is.

12. Azt bizonnyal tudjuk, hogy csak meg kell halnunk,
Ha világban jöttünk, abbúl kikullatnunk,
Egyik az másiknak utána ballagnunk,
S nem is engedik itt sokáig múlatnunk.

13. Így múltak el minden tudós, bölcs s okosok,
Hódúltak halálnak minden hatalmasok,
Kik nagy fönt röpdöstek, mint szárnyakon sasok -
Megfúltak, elmúltak, hol nem is vélte sok.

14. Így Abner s Amasa, Marsnak mennykövei,
A Saul s Jonatás, sok népek fejei,
Sok nemzetségeknek nagy dücsősségjei,
Szempillantban múltak el ékességei.

15. Így az Antiochus nagy királyságával,
így a Senacherib sokszámú hadával,
így múlt el Rabsaces iszonyú átkával
S az gonosz Nicanor kegyetlen karjával.

16. Az ékesenszóló Tullius nyelvével,
így Demosthenes is nagy bölcsességével,
Elmúlt az Crispus is deák beszédével,
Az Plató is merő égi elméjével.

17. Kegyes Origenes tudós elméssége,
Az haragos Affrus dörgő nyelvessége
Calarus szivének engedetlensége,
Hosusnak sokáig tartó erőssége,

18. Az Phoenicopterus s Apicus étkekkel,
Gazdag Cleopatra gyöngyös edinyekkel,
Amaz Alcinous arany-gyümölcsökkel
Elmúlt, Lucullus is nagy rakott csűrökkel.

19. Salamonnak mindent múló bölcsessége,
Az erős Sámsonnak megholt erőssége,
Hectornak esztelen maga meghittsége,
Az híres Xerxesnek számtalan népsége.

20. Hová lett az Cyrus aranypalástjával?
Vagy amaz dúsgazdag fényes bársonyával?
Az híres Dárius nagy királyságával?
S nagy Sándor világot bíró hatalmával?

21. Hol van az magahitt Croesus gazdagsága?
Az kemény Hannibál nagy hatalmassága?
Több sok országlóknak kincses királysága?
Látom, mindeneknek lett múlandósága!...

22. De mit számlálom én elő mindezeket?
Unalommal miért töltöm az füleket?
Mit fárasztok ezzel olvasó szemeket,
Kiknek nem tudhatja már senki nemeket?

23. Ne menjünk bár messze magunk hazájábúl,
S lássuk meg, sokaknak familiájábúl,
Majd világot telő híres nagy ágjábúl
Ki hol van, s ki hová lett úri ágyábúl?

24. Hogy többral ne szóljak most ez írásomban.
Keservesen üte gondolkodásomban,
Melyért majd elhalék fohászkodásomban,
S hólt-eleven levek álmélkodásomban:

25. Amaz dicséretes szép hírrel tündöklő,
Tőrrel pogányságot mindenkor öldöklő,
Mellyel erős paizst az ellen köldöklő
S minden próbáiban soha meg nem hőklő

26. Zrínyi família, az kirűl szólhatnék,
Teli pennám által nagy bőven írhatnék,
De azzal ez világ telve, s mit mondhatnék?
Elmúlt, - hát ezekrül jobb, hogy csak hallgatnék.

27. Nagy gazdagságokkal bőven tölt Thurzóság,
Az Vág mind két részét bíró nagy uraság,
Kiknek kezében az kincses hatalmasság
Volt, - de megholt vélek együtt az méltóság.

28. Nagy famíliája így az Országhoknak,
Lossonczy és Dobó generálisoknak,
Egri s tömösvári jó hadi Marsoknak -
Elfogyott, s nem is jut már eszében soknak.

29. Zápolyáknak neme váljon hová lett el,
Országunk kik közül még királyt is kent fel?
Elfogytak, már sehol senki egyet sem lel,
Sőt csak alig éri az emlékezettel.

30. Hol az Újlakyak, Lőrinc hercegekkel?
Báthory s Bocskay nagy fejedelmekkel?
Bakács cardinális, több Bakács tisztekkel -
Hirlelték nemeket kik vitézségekkel.

31. Váljon hová lettek amaz Várdayak,
Nemekben kik voltak igen kincses fiak?
Felölök ki szóljon, nincs kit előhíjjak;
Elmúltak s elhulltak, rólok mást mit írjak?

32. Tersaczki-Frangepán nagy hírűségtekkel,
Királyt is tápláló búzás bőségtekkel
Hol vagytok, szóljatok, jó vitézségtekkel,
Gyakran megvíttatok kik ellenségekkel?

33. Voltak, de megholtak, s világbúi kimúltak,
Tavaszi mezei virágként elhulltak,
Hírekben s nevekben immár megavultak,
S az emlékezetbűl éppen kiszorultak.

34. Hasonló jó hírrel fénylő Drugetheket,
Megterheltek hírrel kik messzi földeket,
Címerben viseltek kik seregélyeket,
Lövöldöze halál már régen mellyeket.

35. Ellőtte s ölte már, úgy látom, egyenkint,
Szerzett Bercsényinek az mellyel nem kis kínt,
Kent s fent víg házára szomorú gyászos színt, -
Nem csuda: az halál mert mindenütt gyászt hint.

36. Homonnai Drugeth kedves Krisztináját
Ellővén: készíté újonnan puzdráját,
Gróf Drugeth Bálintra célozza kézíját,
S irányzott lövése itt sem vállá híját.

37. Nem nézé püspöki süvegét fejében,
S hogy már több fönt nem áll híres nemzetében,
Leveté s földben bé iffjú életeben,
Elrontá s fogyasztá nagyúri nemében.

38. Így az hét seregélyt mindaddig üldözé
Kegyetlen nyilával, míg ellövöldözé,
Sötét boltban őket rejté s béfödözé,
Világban híreket sűrűn beködözé.

39. Ki nem vetkőzött volt még feketéjébűl,
Krisztinája után vett gyászos színjébűl,
Gróf Bercsényi Miklós bánatos kedvébűl,
Ez hírt hogy tisztinek érté levelébűl.

40. Akkor szintén vala felföldi útjában,
Indulván az Gróf Úr oda jószágában,
Mulasztást hogy tenne ott gyászosságában
S abban lelt nem kicsiny szomorúságában.

41. Túróc vármegyében immáron halada,
Trebosztó kastélya az hol szállást ada;
Fényével azonban a nap leszalada,
Sűrű, nagy sötétség föld színén támada.

42. Minden ember fölkelt immár vocsorátúl,
Kiki ágya felé siet asztalától,
Hogy el nem nyomatván reggeli álmától
Virradtán készülne, s nyergelne azontúl.

43. Agyában az Úr is már lenyugodott volt,
Csendesedett az éj, sem egy, sem más nem szólt;
Pislog némely szemmel, mint az félig megholt,
Azonban az posta távuldanrúl sikolt.

44. Rikoltó kürtjével már közelebb kiált,
Madárként csakhamar Trebosztóban beszállt,
Ott az álmos hályog sok szemekről levált,
Mondván, hogy levélben posta hozott halált!

45. Mert ellőtte halál az Bálint Drugethet,
S famíliájában általa véget tett;
Az mely hét seregélyt már régen kergetett,
Mostan címerében lábbal felfüggesztett.

46. Óh, kegyetlen halál rettenetessége,
Senkinek sem lehet hogy oly mestersége,
Mely által lehetne előtte mentsége,
Csak mindent elront s bont nagy kegyetlensége.

47. Fekvésében az Gróf errűl gondolkodék,
Szomorú gyászában jobban szomorodék,
Ily nagyúri nemnek elfogytán bánkódék,
S hunyt szemmel az éjjel semmit sem álmodék.

48. Forog elméjében híres jó Ungh vára,
Ellenséget sokszor ki magára vára,
Oldalinak esett kik miatt nagy kára,
De megtörött soknak érette a szára.

49. Nagy közi van ehhez kedves gyermekinek,
Az kik virágjai Drugeth György vérinek
S jó Drugeth Krisztina anyai mellinek,
Nem illik engedni hát másnak senkinek!

50. Másképpen is számos ezer forintokkal
Avvagy annyit érő egyéb jószágokkal
A római császár tartozik olyakkal:
Grátiáját nyújtsa hogy nékik azokkal

51. Amaz carbunculus híres drágakőért,
Császári tárházát illető nagy jóért
Ígírt százezreket, kedveskedvén kiért,
Noha tárházában már sokkal többet ért,

52. Mely summa illette az leányi ágot
S azoktúl származott mindkét rend virágot;
Drugeth Zsigmond lyányi kin vettek jószágot
S anyjokkal Homonnán örök birtokságot.

53. Hátramaradt volt még fele e summának,
Mely jutott egekben nyugvó Krisztinának,
Most pedig méhébül nőtt két virágának:
Gróf Bercsényi Lackó és a Zsuzsánkának.

54. Azért a dolognak most is módját látván,
Más meg ne előzze, azt is meggondolván,
Ilyre az fiscus is mert vagyon vigyázván,
Fölkél: azon éjjel még postára kapván.

55. Földet elfogta volt rémítő sötétség,
Csak egy kis szikra is az egeken nem ég,
Másnak ilykor járni volna nagy veszettség:
De az kemény szívnek az ily mind könnyűség.

56. Ég posta kezében szövétnek lobogva,
Vágtat elül lova nagy szíve-dobogva;
Lép az Úr alatt is a ló tántorogva,
Lábai sók helyen sárban tébolyogva.

57. Vagyon az fáklyának sűrűn szikrálása,
Utánok mindenütt szurkos lángolása -
Phaétonnak ha volt ilyen utazása,
Égen szekeréből hogy volt fordulása.

58. Magas Fátra alját jó hajnalban érték,
Tetejét az kelő nappal együtt mérték,
Szolgák az Gróf Úrral az hol Istent kérték,
Áldván, az éj-veszélyt hogy épen eltérték.

59. Fenyves Liptóságon másnap által-ére,
Szepesen, Sároson hamar utat mére,
Harmadnap tisztektűl Unghvártt szállást kére,
Kik nem tudák, meghűlt hogy Uroknak vére.

60. Lett ez sok felföldi szolgáknak tudtára,
Siessenek hogy az Gróf Úrhoz Unghvárra;
Rá is érének mind ott az vocsorára,
De fegyverben lőnek talpon virradtára.

61. Rövid vocsorátúl hol az Úr fölkele,
S fúj köztök Árgirus álomhozó szele,
S azzal minden ember hamar el is tele,
Húnyódván az szemnek álra az fedele.

62. Az Úrnak szállását porkoláb kulcsokkal
Tisztelte, s megterhelt egy szeget azokkal,
De mindazonáltal oly szándékkal s okkal:
Szabadon bírhasson hogy másnap azokkal.

63. Az okos practica viszen sokat végben!
Az Gróf a kulcsokat már vette kezében,
Noha még ugyan volt csendes fekvésében,
De mit kelljen tenni, tudta elméjében.

64. Más napon porkoláb az Gróf szállására
Beköszön, s tekint az kulcsok állására,
Nem látja; szemléli egyik szegrül másra
Szeme, de mindenütt talál hibálásra.

65. Gondolja: részeg volt, talán elvesztette?
Nem vesztette; lehet, hogy másüvé tette?
Nem tette; mert tudja, hová függesztette...
Titkos mosolygással ezt a Gróf nevette.

66. Megszólítván, mondja: kulcsokon ne búsulj,
Gondolkodásodban azokért meg ne fúlj!
Hittel és hívséggel csak te hozzám járulj,
S idegenségeddel tőlem el ne fajulj!

67. Lesz jobb dolgod, mint volt, hidd el, ez tisztedben,
Nem bánt senki, s meg nem bont böcsülletedben,
Csak légy igaz és hív kötelességedben,
Az míg élsz, maradj meg ez emberségedben.

68. Megholt Drugeth Bálint, ki eddig Urad volt,
Elrejtette földiül azt egy ormozott bolt;
De él más helyette, ki ím, most veled szólt,
Ide hiában nem jött, és tudja, mit olt.

69. Ezt mind elhallgatja halaványúlt színnel,
Nyelve alig mozdul elszáradott ínnyel,
De elméje derül e szép szókra fénnyel,
Mondván: lészen holtig hívséggel, keménnyel.

70. Udvari kapitány jó Radics Andrással
Egynéhány főszolga vagyon rendállással,
Kik előtt porkoláb erős hitvallással,
Köté magát holtig hívség-megtartással.

71. Csudálja az hajdú mindazkét kapukban,
Az fölső- és alsó- bézárlott várakban
Hogy kapuk nem nyílnak a szokott órákban;
Ki egyet mond, s kik mást gondolnak magokban.

72. Kapitány s más tisztek több szolgatársokkal
Porkolábot alákísérték kulcsokkal;
Van az hajdú nem kis álmélkodásokkal:
Mi történt, s mi lészen ezen újságokkal?

73. Az dolog mivoltát kik hogy megértették:
Azonnal hiteket örömmel letették.
Mint kellett, magokat híven is viselték,
Fizetéseket is Gróftúl mindjárt vették.

74. Nem kis gond szállta volt kívül az várast is,
Bírót esküdtekkel s minden renden mást is,
Tettek egymás között kik sok susogást is,
Kapuk nyílásával hallván citálást is.

75. Azért minden rendek várban fölmenének,
Urok haláláról kik hogy szót értének,
Bercsényi Gróf Úrnak ottan engedének,
S hívség-megtartásra nagy hitet létének.

76. Érkeztek bírák is az egész jószágbúi,
Lengyelország felé elnyúlt Krajnyaságbúl,
Az Ungh mentérül, úgy az egész tótságrúl
S úgy az mezőségre terjedt magyarságbúi.

77. Mindezek is erős hiteket letették,
Gróf parancsolatját főhajtással vették,
Más uralkodását - hidd - nem is engedték
Magokon, Uroknak Bercsényi mert ösmerték.

78. Kassán az fiscus is azonban fölébredt,
S onnét Unghvár felé hamar útnak eredt,
Pörgeti nagy porral arra az szekeret,
Mondván: Ungh-várában eszik majd kenyeret!

79. Ne siess, lassan járj, mert vallasz kudarcot!...
Ellened Ungh-vára, hidd el, hogy áll harcot;
Nem akar adózni mert ő néked sarcot,
Varason sem adnak innod mézes marcot.

80. Észben is vette már ezeket Vas Gáspár,
Hogy mi karban légyen Bercsényivel Unghvár;
Előbb hogy nem indult - gondolja -, bezzeg kár,
S mondja: practicával ellene hogy majd jár.

81. Így elügetteté lovait mellőle;
Noha jütt volt Unghhoz szintén az kelőre,
De révész csónakot nem vivé előre,
Azért vévé útját inkább kerülőre.

82. Jó nagyot is került, éppen Munkácsra ment,
Az hol Bercsényire sok nem igazat kent,
Olyankor pediglen ember nagyot fiilent,
Midőn mondja: igaz, az mi sehol sem szent.

83. Negyven muskatérost onnét kibeszéle,
Mondván: akaratját viszi végben véle!
De az erős elme eszességgel éle,
S vár előtt az német sokáig henyéle.

84. Elfogyott az prófunt borjúbőr iszákbúl,
Semmit sem akarnak adni az várasbúl,
Kevés kedvezéssel vannak le az várbúi,
Tudván jól az Gróf, hogy jüttek practicábúl.

85. Sok gonosz szót mérnek húsz funttal fiscusra,
Látván, hogy miatta jüttek ily suscusra;
Gáspár így sem juta még az triumphusra,
Erővel nem üthet mert az igaz jusra.

86. Boldog Isten, mit nem mivel az bosszúság!...
Orrolván ezt Kassán az kamrás uraság,
Postán udvarhoz fut az hamis gyorsaság,
S bal-informatiót tesz az gyors hamisság:

87. Rebellált Bercsényi, levélben hirdetik,
Császár ellen hada, mondják, hogy gyűjtetik;
Udvarnál ezt pedig hamar elhitetik:
Mert a magyar hamar kétségben vétetik.

88. Írják: németséget bé nem eresztette,
Ungh-vára kapuit előttök betette,
Az császár fiscusát onnét rekesztette,
Ezt soha még magyar meg nem mérészlette!

89. Puskás istrázsája mindenfelé áradt,
Széjjelhordat mindent, s pusztítja az várat,
Az tár- és sáfárház már miatta száradt,
Pincékbül is immár az bor mind elnyáradt.

90. Ezeket s többeket az udvarhoz írták,
S gonosz-akarattal majd éppen elbírták,
Jó hírét az Grófnak majd tőből kurták,
S szép böcsűlletétül ártatlanul nyírták.

91. Böcsűlletében de hamar gyapjasodott,
Jó hírében ismén! ugyan lombosodott,
Sok jóakaróm ottan sokasodott,
Hírében azelött az hol károsodott.

92. Mert némely baráti megküldték az Úrnak,
Mit az kamarások reá hánynak, túrnak,
S netalán tenyérrel se fedje, mit fúrnak,
Kit most hamarjában kis újjal beszúrnak.

93. Az gyors hamisság az lassúbb igazságot
Ha megelőzheti, mond sok hazugságot,
Formál, ír, practicál, s fundál álnokságot,
S azzal az igazon vesz hatalmasságot,

94. Mellyel magát egyszer ha bejelentheti,
Ott színes mondásit hamar hitetheti,
S az ártatlant olyan veremben ejtheti,
Melybűl száz igaz is ki alig mentheti.

95. Ezt jól tudván az Úr, kapa paripákra,
Nem is vágyván számos kísérő szolgákra;
Eperjesre érvén, üle az postákra,
S csakhamar haladva az bécsi utcákra,

96. Hol az nagyurakat eljárván egyenkint,
Látja: mutat hozzá kiki ízetlen színt,
S kedvetlen tekintést reá mindenki hint,
Szereznek Bercsénynek az mellyel bosszús kínt.

97. Nézd, az gyors hamisság már is mit vitt végben,
Hát ha még lett volna késedelmességben,
Félő, hogy ejthette volna oly mélységben,
Melybül nehéz volna mászni az mentségben.

98. Lévén feleleti de az Úrnak készen,
S megértvén mindenik dolgát jól s egészen:
Ott az gyors hamisság hamar caflást tészen,
S orca-pirúlva van szaladásra készen,

99. Igazságát látván mert Gróf Bercsényinek
S nagy közit Unghvárhoz kedves gyermekinek:
Engedének mindjárt igaz beszédinek,
S dicséretet tének cselekedetinek,

100. Mondván: kamarások ellen ha mit vétett,
S ha mi tűrhetetlen cselekedetet tett,
Még eddig hát megett kiről mit beszéllett-
Megmondja szemben is, bír oly természetet.

101. El nem tagad semmit senkiiül féltében,
Fejért feketének nem mond ijedtében,
Vagyon állandóság, s volt is beszédében,
Bír ily jó erkölccsel jó természetében.

102. Mivel pedig Unghvár ötvenezereknél,
Bár mind válogatott jó forint pénzeknél
Többet ér, - tudva van minden embereknél:
Illik többet adni hát érte ezeknél!

103. Vagyon is azalatt igen nagy böcsüben,
Mert forr az bosszúság az kamarás-szüben,
Noha titkon, mint az áspis sűrű fűben,
S mindennek az árát hármazzák bötüben.

J04. Császárnál de az Gróf lévén tekintetben
S udvari uraknál méltó böcsűlletben,
Tudván sok érdemét: ifjúi életben
Mint forgott vitézi sok cselekedetben,

105. Érdemesen így az dologhoz szóllának,
Kamara böcsével semmit gondolának,
Százhetvenöt ezer summára szállának,
Császár az Urakkal abban megállának.

106. Így százhuszonöttel az több ezereket
Az Gróf Úr megtoldván, minden irigyeket
Elüze Unghvártúl, gonosz embereket,
Hallván végalkurúl mindenek híreket.

107. Az havazó téllel ezek meglevének.
Azonban Boreas Zephirus szelének
Engede, s az egek fénnyel derűlének,
S az nyugvó vizek is folyásra kelének.

108. Kedves zöldüléssel az egész föld borúi,
Az Nymphák feje is virággal koszorúi;
Mindenféle madár szól már, s nem szomorúi,
Még az kis nyű is már rejtekben nem szorul.

109. Kikelt Bercsényi is homályos ködjébül,
A szomorú gyásznak borúit felhőjébül,
Csilliimlik ruhája kívül szép szinébül,
Keserve ki nem ment de még is szivébül.

110. Látja, az tavasszal minden párosodik,
Fészkében madárka kedvén házasodik,
Párosan szelíd s vad állat sokasodik:
De ki vigasztalná őt, nincs oly második!

111. Fészket rak majd ő is - úgymond - Ungh-várában,
Vigasztalja magát kis palotájában,
De csak magát látja ha magas házában,
Teljes kedv nem lészen úgy is ott laktában.

112. Az főispánsággal az híres Ungh-vára,
Mint azelőtt, most is együtt kelé s jára,
Meg is tartaték ez az Gróf Úr számára,
S együtt az jószággal lett kívánságára,

113. Melyben hogy rendesen állhatna s mehetne,
S méltó böcsűlletben székében ülhetne,
Onnét sok irigyet méltán nevethetne,
Sok fondor neveket hamar megköthetne:

114. Számos, sok szolgákkal Brunócrúl indúla,
Kiken az piros szín, vélnéd, hogy meggyúla;
Kit hallván az fiscus, halálra vajúla,
S sokszámú irigye féltében ájúla.

115. Parancsolatot már az császártúl vett volt,
Egri püspök úrnak az mely Íratott s szólt,
Öreg ember, de nem ragadt rá restes folt,
Mond: Ungh vármegyében majd jó főispánt ólt.

116. Mihelyt azért vette levelét az Úrnak,
Mellyel némely szolgák Jászóra járulnak:
Azonnal indúla Unghvár felé útnak,
S az Gróf Úrral egyben Nagy-Mihályban jutnak.

117. Örül szívében az Gróf ifjúságának,
Nagyra nőtte indult hogy méltóságának,
Akarja, hogy ebben fogadott fiának
Szolgálhat, s parancsolt ebben mint atyjának,

118. Egymással örömmel így kezeket fogván,
Szép köszöntést s áldást egyik másnak mondván,
Vocsorához ülnek s vannak nagy vígadván,
Trombita-harsogást, síp-sikoltást hallván.

119. Azon közben a nap az égrül halada,
Fényes súgárival tengerben szalada,
Sötétes homály az föld színén támada,
Szemre álom hályog mely miatt akada.

120. Nyoszolyában kiki azért lenyúgodék,
Minthogy rövid az éj, szem hamar húnyódék,
Az elme sem igen sokat gondolkodék,
S szokásaként mostan semmit sem álmodék.

121. Ragyogó fényével ismét kelé az nap,
Serkentő sugárral ablakokon becsap,
Melytül, látom, minden csakhamar lábra kap, -
Szent miséhez is már felöltözött az pap,

122. A hol buzgó szívvel dícsírék az Istent,
A ki csudaképpen csinált s formált mindent,
Reményes zöldséggel most egész földet kent,
S egeket kékséggel homály nélkül béfent.

123. Az ég is ugyanis kedvez Bercsényinek,
Örülnek planéták ily előmentinek,
Felhős ellenzése nincsen fényeinek,
Elmúlt fúvása Eolus szeleinek.

124. Kedves napok járnak mindenek kedvére,
Az félig holtnak is újulhat most vére,
Lehet mulatságban mindennek bő bére,
S az tavaszt töltheti kiki örömére.

125. Az friss, híves s kedves reggeli időben
A nap már hogy volna magasabb kelőben,
Megindulnak, s jutnak az nappal dellőben,
S nyúgosznak Szobráncon ők is ebédlőben,

126. Várja Feronia honnét kész szállással,
Zöldült fái között sátorvonatással,
Hol urak lehetnek víg vocsorálással,
Sok szép madárszó közt kedves meghálássai.

127. Feronia, az ki az erdősségeknek,
Istenasszonya az zöld sűrűségeknek,
Mind termő s mind pedig gyiimölcsteleneknek,
Ö megzöldítője, mondják, mindeneknek.

128. Németi falunál is tette lakását,
S rendelte némely fák szép ritkás állását,
Hol az Gróf teheti helyes megszállását
Sátoros árnyékban híves meghalását,

129. Hol a sok muzsika szép zöngése között
A síp és trombita Echóval küzdközött,
Elvocsorálák, mit a szakács jól főzött,
S ottan szemeikre éji álmot tőzött.

130. Ragyogó sugárral másnap az nap fölkél,
Minden fűszálacska gyöngyöz s harmattal él,
Lassú fuvásával elszed melyet a szél,
Akkor kiki fölkél, álommal mert betel.

131. Németi falvához nincsen messze immár
Amaz árván maradt s ura-szakadt Unghvár,
Ki kedves vendéget házaiba most vár, -
Van is min örülni, nékem azt elhidd bár,

132. Mert megszűnik - tudja - majdan rongálása,
Az fiscusnak nem lesz rajta kapdozása,
Sok változó tisztnek hasznos praedálása, -
Jó úr szárnya alatt lesz már megnyugvása.

133. Négy szegletre épült erős, nagy bástyáin
S azok közé foglalt vastag kőfalain,
Négy felé strázsáló erős oldalain
S egeket érdeklő új, formás tornyain

134. Mennydörgő ágyúit azért is készíté,
Por-zsákos mozsárit renddel mind megtörté,
Melyekből rémítő füstit hogy kiönté
Szívdobbantó szóval vendégit köszönté.

135. Az vármegye is van nem kicsiny örömmel,
Mondván: azon leszek már minden erőmmel,
Ne bántsam főtisztem hogy soha ürömmel,
Melyet fölkeresnem illett húsz körömmel.

136. Az úr hírit hallván, azért készülének,
Hamar minden rendek Unghvárra gyülének,
Vice-ispányokkal lovakra ülének,
S az Gróf elejében menvén, örülének.

137.- Köztök vice-ispánt híják Márton Pálnak,
Azzal a seregbűl némelyek kiválnak,
Orosz Zsigmond s Ádám Györggyel előtt állnak,
Kiktől sok szép áldó szók az Grófra szállnak.

138. Térdhajtó köszöntést midőn azért tének,
Hasonlót az Úrtúl ők is visszavének,
Friss lovakra ismént gyorsan fölülének,
S vármegye zászlóval elől-léptetének.

139. Az udvari sereg ezeket követte,
Ura tisztességét örülve növelte,
Az várasi rend is puskát vállra vette,
S nagy hosszan két sorban magát rendben tette.

140. A bíróval együtt több tisztes esküdtek
Urokhoz fő-hajtva ottan előgyültek,
S módjok szerint ők is szép üdvözlést tettek,
S jó földesuroknak szívbűl örvendettek.

141. A Gróf Úrnál is volt készen a felelet,
Megtisztelvén őket akkor, az mint illett,
Kívánatos válasz köszöntésekre lett;
Pattantyús is vigyáz már az bástyák felett.

142. Midőn az varasnak érének végére,
Ottan szelet fúva kanóczos tüzére,
Mellyel az ágyúnak gyújtójára ére,
S úgy némely köszöntést lánggal rajok mére.

143. Váras közepére onnét hogy jutottak,
Házakbúi sok népek csudára futottak;
Pattantyúsok melyet bástyán hogy megtudtak,
Másodszor ágyúkon tüzeket gyújtottak.

144. Külső vár kapuján immár hogy bementek,
S az második kapu hídjára érkeztek:
Harmadszor sok ágyút renddel kisütöttek,
Kik víg dördüléssel szívökre ütöttek.

145. Fegyveres sok hajdú az kapukon álla,
Kiknek jó puskákkal van terhelve válla,
Kiket vörös s zöld szín két sorban ruhálla,
Grádicsnál igy az Gróf örömmel leszáll.

146. Fenessy Györggyel, jó fogadott atyjával,
Egri püspökségnek jó öreg urával
Fölmégyen, vármegye sok főbb-főbb tagjával,
Úgy számos és színes sok főrend-szolgával.

147. Magas házaiban megtelepedének,
Nyugovó székekre az hol leülének;
Sok üdőt az órák de nem engedének,
Dolgokhoz rendesen azért is kezdenek.

148. Egy virágos kertet Flóra itt épített,
Spaléros utakkal melyet rendesített,
Ékes virágokkal táblákban szépített,
S a szem látására igen kedvesített,

149. Melynek egy hársfás szín közepette épült,
Feronia által árnyékosán szépült,
S most az vármegyébűl sok emberrel népült,
S egy hosszú táblánál ott az főrendség ült.

150. Az urak is oda azalatt jövének,
Kiknek minden rendek főhajtást tevének,
S ott nagy csendességben mindnyájan levének,
S az nagy püspök úrtúl köszöntést vevének.

151. Vélnéd, hogy Tullius okos beszédjében,
Bölcs Aristotelest képez személyében,
Salamont érdekli nagy bölcsességében,
S van ékesen szólás öregűlt nyelvében.

152. Kegyelmes császára kegyes mandátumját
Mutatván: az Grófra nyújtogatja ujját,
Mondván, hogy hazánknak ez jó magyar fiát
Úgy tisztelné kiki már, mint főispánját.

153. Kire ülésébűl minden rend fölkele,
De többek képében Gál Márton felele;
Dicsért jó hírével - mond - országunk tele,
Azért minekünk is csak ily főtiszt kellé!

154. Légyen azért élte, mint Nestornak, hosszú,
Tisztében ne érje köztünk semmi bosszú,
Irígyi gyökerét morzsolja el a szú,
Légyen minden dolga jó magvas kalászú!

155. Azonban palotán nagy hosszan terüle
Egy tábla, az melyet sok tányér kerűle,
Melynél az uraság s főrendség örüle,
S szörnyű vígasságban mindenik merűle.

156. Három mozsárágyú ablak alatt üle,
S jó köszöntésekre mindenkor kisüle,
Kik miatt siketűlt sokaknak az füle...
Vígan volt - hidd - Unghvártt akkor minden szüle,

157. Az nap ott jól kapott mert kiki az borban,
Ámbár az asztalnál nem ült is a sorban,
Jutott mindeneknek elég ott akkorban,
Hevert szédült fővel sok nemes az porban.

158. így juta Bercsényi híres Unghvárához,
Magyar, tót s oroszbúl álló jószágához
S azzal az Ungh-megye főispánságához,
S Isten kegyeimébűl így láta dolgához.

159. Fenessy György is így másnap elkészüle,
S úgy a vármegye is az nap széket üle,
Jó, gondos tisztekkel hamar megépüle,
Mint kert virágokkal, kikkel úgy szépüle,

160. Dolgait folytatja mert jól főispánja,
Az rendetlenséget közülök kihánja,
Sok nyomorúságát szegénységnek szánja,
Noha dolgát némely hamis igen bánja.

161. Szomszéd urak sokan látogatni jünnek,
Az öröm s nagy vígság egy nap alig szűnnek,
Bercsényi gondjai de akkor sem szűnnek,
Elméje henyéltét mert ő tartja bűnnek.

162. Gondolkodik azon: miként gyarapítsa,
Mellesztett jószágát hogy s mint tollasítsa?
Tébolygó jobbágyit helyre mint szállítsa?
Unghvárt épségére miképen állítsa?

163. Melynek vásárlása került sok pénzében,
Bontakozás esett érette kincsében,
Sok fáradságos gond érte elméjében
S költséges utazás lol-alá mentében.

164. Ha az jövedelem kévésül, s nem épül,
Puszták sok faluja jobbággyal nem népül:
Ott az birodalom csökkenik, s nem szépül,
Veszik, az, országban csak csúfságos képül.

165. Tudja jól, sok helyen hogy már is nevetik,
Irigy lő bumbákkal jó hírit lövetik,
Mondván: vásárlásban őteí nem követik;
Dolgát hol fölveszik, hol ismét levetik.

166. Ugyanis kinek van szerencsével frigye:
Szaporán van, hidd el, annak az irigye,
Gyűl s fakad ellenek az kiknek mirigye,
De mérgök nem árthat, kiki bár elhigyje.

167. Gróf Bercsényire is így nagy ártatlanul,
Forgatják nyelveket nagy haszontalanul;
De nem cselekedett - hidd el - oktalanul,
Nem lesz mert jó Unghvár már gyámoltalanul!

168. Mert már is úgy kezdte forgatni dolgait,
Hogy látja épülni kiki jószágait;
Láthatja melyekben jó gondos szolgáit,
Csikorgatja kiért már irigy fogait.

[Második rész]

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 146. sz.