ÖTÖDIK RÉSZE

1. Pozsonyban azonban lett egy commissió
Az urak közt, melyben nem lenne semmi jó:
Mert mászott szívekben olyan mérges kigyó
Ne lehessen köztök hogy az proportió.

2. Így Véprűl Pozsonyban Bercsény is siete,
Kit szívesen várt a fólfóld sok követe,
Tudván: van őnéki ollyan természete,
Az igazat hogy kimondja, hol kellete!

3. Elbúcsúzék azért jó gazdasszonyátúl,
Amaz kegyes kedvű Csáky Krisztinátúl;
Sóhajtva távozék Vépnek kastélyától,
Nem lesz elfelejtve - monda - fogva mától!

4. Az Grófné Asszony is sóhajtva szemlélte ..
Elmentét, megtértét noha ugyan vélte
Rövidnapon ismét Vépre, jól remélte,
De titkos szerelem szívében metélte.

5. Nemkülönben, miként Pyramus Thysbével,
Kőfal hasadékján szólván szerelmével,
Az fal két felére búcsúvételével
Sok csókokat hánytak szívok szerelmével:

6. Úgy ezek között is erős kőfal lévén,
Szemérem s böcsüllet mindkettőben élvén,
Vigyázva szerettek, senkitűl sem félvén,
Titkos, szívben rejtett csókokat cserélvén.

7. Az Nyúlás mezején hamar általkele;
Port hord lóláb alul széjjel Eolus szele.
Hírével csakhamar Pozsony is bétele,
Hol sok vetekedést urak közt emele.

8. Látja, privátumját hogy kiki szemléli,
Jószáginak súlyát mindenki beszéli,
Az országnak csak azt az részét metéli,
Végső pusztulását kinek majd reméli,

9. Mert az olynak ottan nincs semmi jószága,
S nem bánja, ha mindjárt lesz is pusztúltsága,
Csak övének légyen maradandósága,
Pusztuljon bár másnak minden jobbágysága!

10. De midőn a szomszéd háza tűzre lobban:
Oltsad, ha lehet, hogy ne gyulladjon jobban!
Mert hogyha kezd lángja terjedni nagyobban,
Ottan az tiéd is porrá lehet nyomban!

11. Néki is jószága van az felföldségen,
Tudják: hercegséggel vetekedett régen;
De már pusztulása vagyon éppen végen,
Illik könyörülni hát a szegénységen.

12. De nemcsak az, hanem az egész felföldség
Oly emésztő tűzzel s lángokkal lobbant s ég,
Kin hogyha nem lészen semmi könnyebbűltség:
Félő, végső tüze ide ne jusson még!

13. Hlyeket s többeket Uraknak beszéle,
Elmés okoskodást köztök nem kíméle;
Nem is talált, látom, igen kedvet véle,
Sok szív mert felőle gonosszat ítéle.

14. Az Dunántúl való föld ellen szól, hallják,
Dolgát magok között fő-rázva csúfolják;
Miért járt most Vépre, magokban gondolják,
S mondják: talán Vépen nyert bosszúk unszolják?!

15. Ily gondolatokra indíta sokakot,
Mind közrenden s mind főbb polcon ült urakot,
Mondván, hogy kockája nyilván hozott vakot,
Hírrel futó lova nyert űzésben bakot.

16. Nem tudják pedig, hogy az első futásban
Mely győző ló csökken, újjít jobban másban,
Legelői jár, mint szél harmad-próbálásban^
S az elsőket győzi hosszú nyargalásban.

17. Így Bercsény lova is, ha most bár bakot nyert,
Máskor kezkenőre s gyűrűre tészen szert,
Harmadszor koszorút, kit nevelt Hybla-kert,
Nyer, - hűséges szívvel most próbálni mert mert.

18. Látván, hogy Pozsonyban semmit sem végeznek,
S talán ugyan semmi jót nem is éreznek,
Az ország urai hogy meg nem egyeznek,
Fölföldiek azért kérik, s esedeznek:

19. Az Gróf hogy Budára követségben menne,
Híres Hajszler úr most mivel ottan lenne.
Az egész országban fölvetést hogy tenne,
S kérné, hogy az felföld pihenést hadd venne!

20. A mennyire lehet, szánná pusztulását,
Naponként s óránként helyei romlását,
Sok városok s faluk népe eloszlását,
S rendelné kegyesen hadak rászállását.

21. Szirmay Istvánnyal így felkészülének,
Pozsonyban csakhamar postákra ülének,
Elméj ékben útrúl Vépre térülének,
Sok beszélgetés közt odaröpülének.

22. Mint azelőtt, most is sokat szóltak Véprűl
S annak kastélyában lakó úri néprűl,
Kiváltképen amaz vépi kegyes képrül,
Mellyet már azelőtt mutattak az égrűl.

23. Beszéd közt azalatt Budára jutának,
Mert mintegy szárnyakon lovaik futának;
Hajszler úrral bölcsen szóltak, mint tudának,
S dolgokat végezvén, ott nem múlatának.

24. Eger táján az Gróf hamar áthalada,
Híres Unghvárában Budárúl szalada,
Megrémült hírétűl hol sok hegyek vada,
Köztök nagy háború mert hamar támada.

25. Pomona gyümölcsét immár megszedte volt,
S minden termő szálfa elhalaványúlt s hólt,
Sok csácsogó madár már megnémult, s nem szólt,
S látszik az vizeknek szélein jeges folt.

26. Az hegyek tetei már meghavasúltak,
S az erdők ágai zuzmarázosúltak,
Cser- s bikkek makkjai az fákrúl lehulltak,
S avult sok levéllel föld színén borultak,

27. Termett nagy bőséggel mely most Unghvár körül.
Kinek mind erdei s mind szelíd kan örül,
Havasoknál erre sok medve lekerül,
Kiket majd a puskás lődözhet emberül.

28. Ezekkel az Gróf is gyakorta múlatott,
Más dolgától midőn fölszabadulhatott,
Nagy erdőzengéssel sok vadat hajtatott,
S egy hajtásban olykor öltét ötöt s hatot.

29. Van hegyei közt egy kis patak csurgása,
Mellyet ereszt egy friss kútacska forrása;
Van e mellett vadak fel s alá járása,
S víg les is itt gyakran az leső várása.

30. Ennek nevezeti Szépasszony-pataka;
Szakadt folyásában már sok vadnak nyaka,
E mellett Bercsényi gyakorta jól laka,
Ebédlőben szakács hol jó tüzet raka,

31. Hol ily gondolatok szállának szívében,
Szépasszony-pataka lehet ha kedvében:
„Csáky Krisztinának esem szerelmében,
S gyönyörködhetem ha Unghvártt személyében?"

32. Sok más múlatást is az jó tél okozott,
Mert igen nagy havat föld hátára hozott,
Mellyen vígságosan az Gróf mulatozott,
Egyik barátjától máshoz ha szánozott,

33. Hol minden muzsika s tisztes tánc is megvolt,
Mert - elhidd - az hol jár, ott bánatot nem olt,
Megvidul ővele amaz félig megholt,
Az irigység mellyért felőle sokat szólt.

34. Szokása ugyanis ez az irigységnek,
Hogy bánója minden tökéletességnek,
Szánója az drága böcsűlletességnek
S örűlője az rossz embertelenségnek.

35. Az bú nélkül való víg életet bánja,
Egymás között a szép egyességet szánja,
A rút gyűlölséget mindenütt kívánja,
S minden helyrül az jót, ha lehet, kihánja.,

36. Vépen is hazudva sokat fondorkodék,
Szűnetlen Bercsényi ellen patvarkodék,
Szép böcsülletéért igen bosszankodék,
S mint utáltassa meg? azon gondo/kodék.

37. Jó híre-nevében hamissággal gázolt,
Drága erkölcsére, csuda, mit nem mázolt,
Mondván: istenesen egy napot sem gyászolt,
Feslett természettel éjjel-nappal házolt.

38. Telekessy Pál ezt midőn meghallotta,
Ottan, mint vad tulkot, ugyan meghóllotta,
S a Grófné ajtaját ésszel megállotta,
S az illy irigy előtt kapuit zárlotta.

39. Úgy kedves társa is mint eszes asszonyság,
Illyet hallván, monda, hogy merő hazugság,
Ördögtűl származott s fajzott rút hamisság
S fondor irígységtűl kigondolt ravaszság.

40. Ösmérte az Grófnak ő még eleit is,
Úri ágybúl szállott s kelt jó őseit is,
Tudja mindeniknek nagy böcsülletit is
S országok hasznában tölt életeit is.

41. Volt mindenikének mindenkor jó híre,
Az drága erkölcsnek kit rajok kent íre,
Egyet sem mocskolt meg az rosszaság csíre,
Ezen is van - tudja - sok jóság fejire!

42. Nem kell hát helyt adni minden szó szelének,
Természeti mert ez az rossz irigységnek,
Hogy rontója az szép egyezett hűségnek
S plántálója az rút egyenetlenségnek.

'43. De az irigy ámbár akármit míveljen:
Vénus csak azon van, hogy az Gróf nyergeljen,
Unghvárában soká ne késsék s teleljen,
Véprűl irigységet hírével széjjeljen.

44. Az farsangi üdő - úgymond - már beállott,
Cupidócska mostan minden helyt megszállott;
Víg örömmel telel, az ki hol jól nyárlott,
Nyári jó híre még néki is fönnáll ott,

45. Hol búsul Cupido ajtó-föltt székében,
Fegyverét elhányta, s nincs semmi kezében,
Búsul: mikor tűnik már az elejében,
Kiért nyilát lőtte Asszonya szívében?

46. Búsul feje-hajtva, s vigyáz az ajtóra:
Ha nyílik-é? s lessz-é hamar ollyan óra,
Az mellyen Asszonya jusson kívánt jóra,
S üljön még e télen párosan szánkóra?

47. Ne késsék hát itten, sőt siessen Vépre,
Az hol mostan talál nagyvígságú népre,
S nézhet kedves szemmel amaz ígért képre,
S kívánt madárkáját kerítheti lépre.

48. A Gróf Úrnak Vénus hogy ezeket szollá,
A megindulásra tovább ott nem nóllá,
Szánjában lovait mert csak meg sem hóllá,
Brunóc kastélyában megnyugtat nem jóllá.

49. De. ott sem lehete semmi nyugodalma,
Az szerető szívnek mert van aggodalma,
A bátor járásra ha nincsen hatalma,
Böcsülletnek lévén nála nagy oltalma.

50. Egy hü szolgát azért szólíta magához,
Kinek bízott igaz állandóságához;
Hagyván, hogy csak titkon kíszülne útjához,
S menne kedves Vépnek kegyes Asszonyához,

51. Egy kis levelecskét a kinek is vinne,
S ha lehet, maga is véle szemben lenne,
De arra hagyományt az Asszonytól venne,
A nélkül az házbúl ki se lépne s menne.

53. Vép városán is olly okossággal szálljon,
Szállására senki hogy rá ne találjon,
Az barátkozástúl mostan külön-váljon,
Sőt nagy csendességel ott éjjeljen s háljon.

53. Ottan de ne késsék, hogyha lehetséges;
Mert ottlétét ha megtudják, oly mélységes
Nem lehet meséje, ollyan mesterséges,
Hogy ki ne találják, s ne légyen kétséges.

54. Siessen, de útját senki meg ne tudja.
Álmát is kedvére most ki ne aludja.
Az napot éjjellel szaporítsa s toldja,
Hamar járásának lészen hasznos zsoldja.

55. Nem kétli, hogy vagyon azzal ösméreti,
Úsz Bálint a kinek az ő nevezeti;
Annak ott s hol létét titkon üzenteti,
S levélre válaszát az által veheti.

56. Megtértében lovát Bécs felé vezesse,
S azon légyen: őtet hogy megelőzhesse,
Kívánt jó válasszal hogy ottan lelhesse;
Meglássa, hogy kedvét örömmel tölthesse!

57. A tél mostan magát erősen viselé,
Az utakat nagy hó mindenütt föltelé,
A Dunát is erős faggyal átjegelé,
 Vala csúszós útja szánnak mindenfelé.

58, Így Kőszeghy Pál is az parancsolatot
Jó urátúl hallván, otthon nem múlatott,
Éjfélrül az hóld le alig haladhatott,
Szánkójában midőn ő is befogatott.

59. Virradtig Nagy-Szombat városába ére,
Az hol jó abrakot lovainak mére;
Eljuta Pozsonyban még az nap estvére,
S vendégfogadóban nyúgovásra téré.

60. Átügete másnap az Nyúlás mezején,
Csikorog kis szánja az hónak tetején;
Harmadnap estére Vépre ér idején,
S megszállásrúl nem kis gonda nőtt a fején.

61. Rakva volt az váras mert sok vendégséggel,
Csaknem minden házak sok szolgarendséggel,
Telvén az kastély is szép úri népséggel,
Udvarolván Esztrás Antal ott hívséggel,

62. Kire nézve begyült sok úri méltóság,
Vépi kegyes házhoz tartó sok szomszédság,
Abbúl nőtt és terjedt úri atyafiság,
Kiknél csengett-zengett az farsangi vígság.

63. A sok szolga közzűl ollyan megláthatja,
A ki ráösmervén, többnek megmondhatja,
Hogy Bercsény szolgája magát itt mutatja,
S megkérdik: mit keres? s mi az akaratja?

64. Találhatna ugyan az ember mentséget,
Mert eszes hazugság nem sért tisztességet;
Nehezen mondhatna de olly eszességet,
Melybül ne vennének mindenek kétséget.

65. Szerencse s történet egy pórázon járnak,
Kőszeghynek itt most mindketten szolgálnak:
Szánjával lovai mert oly házhoz járnak,
Úsz Bálint lovai hol kvártélyban állnak.

66. Az végtűl ezen ház szintén harmadik volt,
Ki is jobb most Pálnak, mint az ormózott bolt:
Mint kívánta, titkon mert ott Bálinttal szólt,
Fölvett szándékában azért belé nem hólt.

67. Grófhétúl leve is jó reggel jó válasz;
Siess hát, Pál, ezzel, mert szégyent nem vallasz,
Jó Uradtúl majdan dícsíretet hallasz,
S Vépen nemsokára nagy vígsággal dallasz!

68. Megindula azért, mihelyen virrada,
Sok marasztásra is ottan nem marada,
Az hó noha sűrűn nyakába árada,
Hívsége azalatt de el nem fárada.

69. Csuszamodék szánja Bécsben sietséggel,
Hol Urát találja nem kis kedvességgel;
„De ez még nem elég - úgymond - teljességgel:
Azért légy, jó szolgám, viszont jó készséggel!

70. Rugaszkodjál ismét Vépre, de titkosan,
Siess oda, s térj meg hamar, de hasznosan;
Ma szólítnak, menj bé, de alázatosan,
Szólj levelem mellett, ha kell, de okosan!"

71. Másnap azért viszont jó reggel felkele,
Kis szánjában hamar lovakat fékele.
Viszi sietséggel az serénység szele,
S útjában virradtig sehol sem éjjele.

72. Keresztúr s Füles közt van egy erdős liget,
Az melyben az Echó fülelvén, nem siket,
Felelgetésével tart itt akárkiket,
Kiért lassan léptet ott Pál is, nem iget.

73. Dalolván, hogy ő is azon általmenne,
Echótúl hangzással mintegy csúflást venne,
Gondola, hogy tüle illyen kérdést tenne,
S látná, mi válasszal s felelettel lenne:

74. Kj vagy, ki távulrúl dalomra felellesz?
Echó hogyha te vagy, s itten te völgyellesz,
Biztass, kérlek, s mondd meg, ugyan mit ítéllesz:
Lessz-é jártamban jó vég? mit reménylesz? Echó: Lessz!

75. Bár lenne, s mentődnénk a sok fáradságtúl,
Szívünkben is belső nyughatatlanságtúl;
Jó Uram is régi bús magánosságtúl,
Járna távul s messze kínzó gondjátúl. Echó: Túl!

76. Túl járna bezzeg, ha lehetne amazé,
Ki váljon csókokat rá valaha ráz-é?
Sok idejárásom váljon nem hibáz-é?
S lessz-é jó Uram az vépi házé? Echó: Azé!

77. Azé? Ha már azé: szíve bár vígadjon,
Tűle minden bús gond messzire szaladjon,
Régen várt öröme s kedve föltámadjon,
S elméje egekben fölhaladjon. Echó: Adjon!

78. Adjon; s ád is, tudom, úgy hálát Istennek,
Ki öszveszerzője az igaz szíveknek
S megáldója minden hű szerelmeseknek,
S sok jót ád éltekben az jó jegyeseknek.

79. Ily beszélgetés közt erdőn áthalada,
S szavára Echó is több választ nem ada,
Melly után szívében ugyan bú támada,
S ily gondolkodásra magában fakada:

80. Istenem, Echótúl tréfábúl kérdést tők,
S ha ugyan egymásé, mint monda, lesznek ők:
Minden áldásokkal ah! bizony lesznek bők,
S folynak életjékben rajok bő esztendők.

81. Úgy látom, jó Uram járna nemkülönben,
Mint Admetus, kirül poéták egy könyvben
Írják: Alcestissel oly hü szerelemben
Élt, hogy egykor esvén mérges mirigyekben,

82. Nem lehetett abbúl másként gyógyulása,
Míg egynek nem lenne érte meghalása,
Kinek is testébűl friss vére folyása
Admetus éltének lesz helyreállása.

83. De világban senki oly nem talállódott,
Egyedül Alcestis lett kész, s nem múlatott,
Halálra készséget uráért mutatott,
Melly által ő társa életre juthatott.

84. Az Istenek rajta de megkönyörültek,
Mert ily nagy szerelmén csudába merültek;
Vénus által azért tagjai frissültek,
S az hü Alcestisnek megelevenűltek.

85. Megholt Uramnak is igaz szerelmében
S örökösen öszvekapcsolt hűségében
Krisztinája, mellyért keserűségében
Négy esztendőt tölte bús, gyászos éltében.

86. De így az Istenek bizonnyal megszánnák:
Krisztináját ismét életbe állítnák,
S újobban melléje kedvesen szállítnak,
S érte búsult szívét nagy örömre szítnak.

87. Nem különben járna Csáky Krisztina is,
Prothesilausért mint Laodamia is,
Kinek nincs nyugtára csak egy órája is,
Míg eliben nem tűn ha csak árnyékja is

88. Urának, kit minap Trójánál megöltek,
Midőn Dardanussal ott egybenütköztek;
Laodamiának mellyel kínt szerzettek.
Míg Istenek rajta nem könyörüllöttek.

89. Kinek elejében tüntetvén árnyékját,
Prothesilausnak képzető orcáját
Árnyékára veté gyenge fejér karját,
S ölelgetésében halva hagyá tagját.

90. Csáky Krisztina is így megholt társának,
Jóemlékezetü jó Miklós urának
Nemcsak ámyékjára kapna orcájának,
S örülhetne sőt más igaz Miklósának,

91. Kinek az ő kegyes ölelgetésében
S gyenge karjainak reávetésében,
Életet s nem halált ily illetésében
Találna, s vígadna megegyezésében.

92. Ily gondolkodás közt Pál Vépre béére,
Előbbi szállásra az hol viszont téré,
Szemeit egekre vetvén, áldást kére,
Hogy odajöttének lenne hasznos bére!

93. Ottlétérül hamar Úsz Bálintnak hírt ád,
Mondván: ez levelet, ím, ismét bízom rád;
Mit fog parancsolni jó Asszonyunk? megládd,
S akarnám, válasszát jó reggel kibírnád.

94. Mond Úsz: Nem úgy köll most az dolognak lenni,
Szükség magadnak is Asszonyomhoz menni,
Köszöntést legalább néki szemben tenni,
S lehet kastélyban is úgy választót venni!

95. Nincs semmi idegen ember most házánál,
S nem ül semmi kétes irigy asztalánál,
Nincs egyéb köteles némely szolgájánál;
Van Uradhoz igaz szív - hidd - mindnyájánál!

96. Errűl azért mindjárt hírt tőn Asszonyának;
Az levélkét nyújtván nagy méltóságának,
Mondja itteniétét megint szolgájának,
Ki által minap is leveli jutának.

97. Kegyesen meghagyá: érte mindjárt menne,
Mert már most maga is véle szemben lenne,
Nincs most oly, ki róla ítíletet tenne;
Választot jó reggel az levélre venne.

98. Kész Pál erre, s örül az parancsolatnak
Jobban, mint vocsorán az ízes falatnak;
Látja, hogy az kockán fordul jele hatnak,
S nem vaknak, mint némely irigyek ugatnak.

99. Gondolja: igaz lesz az Echó mondása
S az erdőn tegnapi jó válasz-adása;
Véli: nem is lészen soká haladása,
S lesz Vépen Urának kedves nyugovása.

100. Csendes beszéd között az vocsora fölkölt,
Asszonya láttában Pálnak hol kedve tölt,
Jó válaszvétellel öröme nagyra nyőlt,
Siet mellyel Bécsben; szánja ugyan süvölt,

101. Az hol Ura várja nagy szíve-dobogva,
Mondván: talán útját járta tébolyogva,
Hogy meg nem jött, immár harmadnap forogva,
Azonban választót nyújt Pál mosolyogva.

102. „Nehéz - úgymond - várni az szerelmeseknek;
Egy nap is esztendő, úgy látom, ezeknek.
Várás után de ha jó véget lelhetnek:
Esztendőt is csak egy napnak ítílhetnek!"

103. Ha későcskén járt is, de jó válasszal járt;
Meglátja levélbül, nem vallott semmi kárt,
A szépért s az jóért várni s járni nem árt;
Jobb azért, szánkókat készítsenek mindjárt!

104. Kinek az Gróf monda: „De mi jót reménylesz,
Mosolyogva hozzám hogy most így beszéllesz,
Jó szólgám? - majd ugyan örömre ingerlesz,
De ugyan Krisztina enyím-é, mit vélsz, lesz?"

105. „Az lesz, az Echó is mert azzal bíztatott
Egy erdőcskén, nyelvem midőn dalolgatott:
Minden kérdésemre választ adogatott,
S felelgetésével örömre izgatott."

106. „Tehát készítsék el - monda szánjaimat,
Csörgőssen hámolják abban lovaimai;
Hadd menjek enyhítni titkos kínjaimat,
S töltsem Vépen vígan némely napjaimat!"

107. Gróf Forgách Simon friss, víg és jókedvű úr,
Kinél nagy vígsággal peng mindenkor az húl
A kedvetlen ember előtte csak mazúr;
Bátyja fejébűl is sok bús gondot kitúr.

108. Bécsben vala ő is most szerencséjére,
Bercsényi Úrnak nem kicsiny örömére,
Fölkészűle ő is bátyja kérésére,
S indúlának együtt kívánt Vép helyére.

109. Egy aranyas szánra csak ketten ültének,
A síkos hó-úton ugyan röpültének;
Lovokon sokszámú csörgők börgöttenek,
S oldalán nagy lombos fürtök csüggöttenek.

110. Az lovat három nagy bokréta bojtozta,
Fejét, farát s hátát mellyékkel tornyozta,
Szélit környöskörül vörössen rojtozta,
Nyílván Frankenfurtból valaki ezt hozta.

111. Ágaskodik az szán orrán nagy magossan
Szarvas unicornis mintegy haragossan;
Kettő kétfelűl is strázsál oldalossan,
Kiknek szemek vegyült vérben tajtékossan.

112. Majd elűznek ezek Veprűl irigységet,
Sok szívbül öklelnek hamis nyelvességet,
Tesznek a szeretők között egyességet,
Miklós s Krisztina közt igaz egyezséget.

113. Majd elállják ezek kastélya kapuját,
Csáky Krisztinának házai ajtaját,
Hogy bé ne bocsássák gonoszakaróját
Bercsényi Miklósnak s hamis elszólóját.

114. Ugyanis mert azért visel címerében,
Ötös keresztjének által-ellenében
Unicornisot, hogy ki böcsűlletében
Gázol, - ott öklelje tőrrel azt szívében.

115. (Nem bízná ugyan azt unicornisára,
Ha szólna valaki füle hallattára,  
Prókátorságának meglenne az ára,
S megütődnék, hittem, hamis lábaszára!)

116. Vépre azonközben már bészánkózának,
Hol mindketten frissen leugrándozának,
S az Grófné-Asszonynak jó napot mondának,
S nagy örömet Vépre magokkal hozának.

117. Az egyik, mert kedves öccse s atyjafia,
Az másik titkosan szíve várát víjja,
Mely föladásának van már nem sok híjjá,  
Általtörte falát mert Cupido íjja...

118. Kedves vendég vala azért mindazkettő,
De majd nem lesz - hittem - kettő, ki most kettő;
A kettő ugyanis mert ha lenne kétlő:
Úgy a kettő volna kettő, s nem is kellő.

119. Sok napokat azért nagy vígságban töltnek,
Fekvéséből félig holtat is fölköltnek;
Sokféle muzsikák éjtnapot üvöltnek,  
Nincs itt most hatalma az keszőcés böjtnek.

120. Elmúltak ugyan már az farsangi napok,
De hadd böjtöljenek klastromokban papok!
Mostan Vépen kiki mondja: majd jól kapok!
Megszáradtak hol már sok hordókban csapok.

121. Az nagy vígság tárta böjtben majd két hétig,
Pohara mindennek az hol tölt teléig,
S addig nem nyughatott itt senki éjfélig,
Böjtben bár másszor is siess tehát Vépig!

122. Nincs ugyan Vép körűl nagy vizek folyása,
Sem pedig oly toknak nincs közel állása,
Az melyben lehetne halaknak ívása
S böjtnapkor azoknak bőven halászása,

123. Halaknak de mégis volt most oly bősége,
Vélnéd, hogy itt van az Dunának mélysége,
Az halas Tiszának itt foly csendessége
S az bujdosó Vágnak bolygó sebessége.

124. Rába, Rábca, Repce hogy itt foly, gondolnád,
Az Bodrog, Latorca nem messze, mondanád,
Az Balatony s Förtő, kik szélin nőtt sok nád,
Itt a Nyitra, Garany s az Cétény, azt tudnád.

125. Vélnéd, van nem messze Hernád az Tarcával,
Sajó, Körös, Maros az híres Drávával,
Az Tárna, Eszdöge, Berettyó tójával...
Bővelkedett most Vép mindezek halával.

126. Nincsen szűki amaz sima angolnának,
Vagyon nagy bősége az húsos vizának,
Soksága mind az friss s mind száraz potykának
S ecettel, tormával jól készült csukának.

127. Az tok, ponty sok vágó-, kövi- s kop-halakkal
Sügér, süllő, ökle tarka pisztrángokkal,
A kilenc szemű hal, márna kárászokkal,
Laszac, semling, sőreg, harcsa galócokkal,

128. Az compó, sütő-hal hegyes kecsegékkel,
Lepény-, zaphír- s menyhal amaz tergelyékkel,
Széles, lapos s vörösszárnyú keszegekkel
Itt voltak, s jól laktál volna mindezekkel.

129. Bővült itt az asztal jó kövér jászokkal,
Különbféle lével készített csíkokkal,
Holta után gyászbúl vetkőzött rákokkal,  
Bővelkedett most Vép, hidd el, mindazokkal,

130. Nem volt semmi szüki az habarnyicának,
Olajjal s ecettel öntött lamprétának,
Bő citronnyal facsart ízes ausztrigának
S azzal atyafias gömbölyű csigának

131. Amaz húsos bálin s delfin-szeletekkel,
Az tunina, széles plataisz missilekkel,
Mind szárazon s nyersen készült heringekkel
Bőven volt, s nézhetted mindezt únt szemekkel.

132. Az narancs s citromnak volt itt oly bősége,
Cukor s confectumok czifra különbsége,
Sok lictáriumok kedves édessége,
Csinált gyümölcsöknek sok jó félesége.

133. Mondhatom egy szóval, hogy az tenger mellett
Több különbségeket az föld már nem ellett,
A mennyivel mostan híres Vép vegyellett;  
Eleitül végig megvolt mind, mi kellett.

134. De mind ennyi vígság s jólakás között is,
A szakács mind ennél bár többet főzött is,
Olaszország mindent ideküldözött is:
Tölt Bercsénnek kedve mindezek fölött is.  

135. Midőn Krisztinának lett hajlandósága
S gyűrűjének titkon elcserélt váltsága,
Kiben Gróf Forgáchnak közbenjárósága
Volt, s tölt Bercsényinek régi kívánsága.

136. Röpdös kis Cupido, s Vénusnak hírt tészen,
Hymenhez is fut, s mond: ágya légyen készen,
Melyben nemsokára két szív eggyé lészen,
Sok bús gondok után nyugodalmat vészen.

137. Jól tárta még az tél, s álla havazással,
Csikorognak utak széjjel száncsúszással,
Illik hát múlatni nyájas szánkózással,
Az üdő hogy teljék úgy is múlatással.

138. Az Urak is azért egy estve kiszűrnek,
S aranyas szánakban friss lovak csordulnék,
Miklós Krisztinával egy szánkóban ülnek,
Csak ketten, kedvesen, - kin sokan elhűlnek.

139. Gondolák: elviszi majd jó Asszonyokat,
Mint régen némelyek elragadtak sokat,
Mert az ló elkapá hertelen szánjokat,
S nézi gondolkodva sok szolga nyomokat.

140. Mondják, így kapta el a szép Ariadnát
Theseus s Paris is Trójábúl Helénát;
Megcsapta Bercsény is friss lovának inát,
S elragadá tülünk jó Csáky Krisztinát.

141. Elvittc Telamon Hessio szép leánt,
Briseisnck is az Achilles ily lest hánt;
Szép Juliannával Eszterhás is így bánt,
Hozván most alája szárnyon járó kis szánt.

142. Hercules így kapta el szűz Arcádiát,
Haragos Boreás kegyes Orytthiát,
Nessus Dejanirát s Pollux Ilériát.
Forgách Simon szánján Moes kisasszonykát.

143. Pusztán maradt, látják, Vép ékes kastélya;
Mondják: ez dolognak nincsen csak kordélyja!
Ne félj, Bercsénynek mert nincs most illyen célja,
Vépre zárván szívét Krisztina rostélyj a.

144. Megfordultak, s tértek; nagy világossággal
Lobog sok szövétnek köztök magassággal,
Mellyekkel sok lovas nyargal gyorsasággal,
Ég az hó háta is utánok tüzlánggal.

145. Phaeton járt régen, mondják, ily tüzesen,
Hordozván lovai szekerét sebesen.
Azonban beértek Vépre nagy kedvesen,
Miklós és Krisztina szánkózván kegyesen.

146. Gróf Eszterhás Antal az Urat követte,
Ékes Julinkáját szánjárúl levette,
Gróf Forgách Simon Úr nyomban érdeklette.
Napjait Bercsényi Vépen így végzetté.

[A hatodik rész]

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 146. sz.