Comico-Tragoedia
(1607-1646 k.)

Constans scenis quatuor,
Azaz: Négy szakaszokból álló, rész szerint víg, rész szerint szomorú historia,
Quarum
I. De Virtute et Vitio: azaz: A Jóságos Cselekedetről és Vétekről.
II. De Divite Purpurato et Paupero Lazaro, azaz: A Fényes Gazdagról, és a Szegény Lázárról.
III. De Milite Scelerato, azaz: A híres lator katonáról.
IV. De Praefecto Tyranno, azaz: A kegyetlen tiszttartóról.

Scena Prima,
De Virtute et Vitio: azaz: A Jóságos Cselekedetről és Vétekről,

Habet actus quinque.
Personae, in his actibus V. sunt haec
I.: Virtus, Justitia, Temperantia, Fortitudo, Constantia.
II.: Constantia, Vitium, Timiditas, Voluptas, Injustitia, Inconstantia, Virtus.
III. Vitium, Virtus, Molestia, Impatientia, Ingratitudo, Ira, Crudelitas, Superbia, Fortitudo, Justitia, Voluptas, Cupido, Ebrietas.
IV.: Virtus, Patientia, Tolerantia.
V.: Vitium.

Actus I. Scenae I.
Personae:
Virtus (Jóságos Cselekedet)
Justitia (Igazság)
Temperantia (Mértékletesség)
Fortitudo (Erősség)
Constantia (Állhatatosság)

Ad Notam Lyricam Odes: Íme, mely újság, sat.

VIRTUS:

1. Én, Virtus, Égből,
A magas székből
      Ez földre,
Isten kegyelméből
És jó tetszéséből
      Ez helyre,
Elbocsáttattam,
S ide hozattam
      Ez végre:

2. Hogy uralkodnám,
Mint jobban tudnám
      Akképpen,
Földi emberekkel,
Bírnék mindenekkel
      Mind éppen;
Őket oktatnám
S hozzám szoktatnám
      Nagy szépen.

3. Kiért áldott légy,
S velünk sok jót tégy
      Mi Urunk,
Egeknek Bírája,
Királyok Királya,
       Kővárunk,
Ne felejtkezzél;
Megemlékezzél
      Mi rólunk.

4. Akiket adtál,
Mostan mutattál
      Helyekben,
Megpusztult karoknak,
Pártos Angyaloknak;
      Ezekben
Országot építs,
Kit meg is szépíts
      Egekben.

5. Ti pedig szívvel,
Egymást jó kedvvel
      Lássátok
Szerelmes népeim,
Kedves jó híveim,
      Hogy átok
Rátok ne szálljon;
De sőt megálljon
      Hazátok.

6. Mértékletesek,
Tiszták és szentek
      Legyetek:
Alázatosságban,
Nagy szép jámborságban
      Éljetek,
Az igazságban,
Mint nagy jószágban
      Fényljetek.

7. Ártatlanságban,
Háláadásban
      Kévánom,
Éljetek eszesen,
Könyörületesen,
      Nem bánom;
A nagy tűrőket
És szenvedőket
      Megszánom.

8. Innen az égben,
Nagy fényességben
      Az mégyen,
Ki itt erős lészen,
Ott jutalmat vészen,
      S úgy légyen;
Az állhatatos,
Mint örök lakos,
      Részt végyen.

JUSTITIA:

9. Azt én jovallom,
De nem igazlom,
      Az ország,
Ha nálunk meg nem áll,
Más idegenre száll
      E világ;
Mely ha úgy lészen,
Mi dolgunk lészen,
      Csak csúfság.

TEMPERANTIA:

10. Részeg nem vagyok,
Bortól még vagyok
      Tiszta s ép;
De én oly hírt mondok,
Bizony nem hazudok,
      Majd itt lép
Gonosz életű,
Rossz természetű
      Kevély nép.

VIRTUS:

11. Ha kik ekképpen,
Mint mi, ily szépen
      Nem élnek,
A nagy Úr Istentől,
Ily erős Felségtől
        Nem félnek;
Soha kedvében,
Sem szerelmében
      Nem lésznek.

FORTITUDO:

12. Mennyi kóborlást,
Pusztítást, rablást
      Tegyenek:
Minémű erővel,
Mely nagy készülettel
      Legyenek,
Akarnám látni
Hol, s mit regnálni
       Kezdjenek.

VIRTUS:

13. Az Isten őket
Mint hitleneket,
      Jól tudom,
Kemény haragjában,
Bosszúállásában,
      Azt mondom:
Megszégyeníti,
Tőle elveti,
      Meglátom.

14. Én azért intlek,
Sőt, ugyan kérlek
      Kegyesen,
Isten mondásának,
Parancsolatjának
       Jelesen,
Úgy engedjetek,
Néki éljetek
       Kedvesen.

15. Így mi hűségünk,
Szép hírünk, nevünk
      Megmarad;
Istennek kegyelme,
Kedve s nagy szerelme
       Ránk árad:
Ellenség kardja
Megfárad, karja
       Megszárad.

16. De ezt fortélynak,
Ne csak kordénak
      Ítéljük;
Azért mi kétségre,
És csak siketségre
      Ne vegyük,
Ha jovalljátok,
S helyén hagyjátok,
      Azt tegyük:

17. Hozzájok mindjárt
Nékünk az nem árt
      Küldjük el
Hazánk igaz fiát,
Vitéz Constantiát:
      Lelje fel,
Ha feltalálja,
Hadd apellálja
      Nevünkkel.

TEMPERANTIA:

18. Ámbár elmenjen,
De mindjárt fennen
      Ne fogja.

FORTITUDO:

Ne félj Constantia,
Mert ím Justitia,
      Odaadja
Éles pallosát.

JUSTITIA:

Fogd! Isten útját
      Megáldja.

ACTUS II. SCENAE I.

PERSONAE:
Constantia (Állhatatosság)
Vitium (Vétek)
Timiditas (Félénkség)
Voluptas (Gyönyörűség)
Injustitia (Hamisság)
Inconstantia (Állhatatlanság)
Virtus (Jóságos Cselekedet)

Nota: Odes militaris, Segítségül a nagy Istent, sat.

CONSTANTIA:

1. Az szép Virtus, világ császár asszonya,
Istentől rendeltetett főbírája,
      Jóknak megtartója,
      Gonoszok rontója.

2. Vitiumnak mint ő nem barátjának,
Lucifernek utálatos fattyának,
      Alatta valóknak
      Lator kóborlóknak,

3. Szolgálatját semmiben nem ígéri,
Mit keres itt latraival, azt kérdi,
      Hogy mér bátorkodni,
      S országára jőni?

4. Nem tudja-é, hogy nagy szégyenvallással,
Kezd megtérni nagy orcapirulással,
      Nem háláadással
      S Isten-áldással?

5. Az igazság kívül semmit nem akar
Őfelsége; de azt bánja, s ugyan kár,
      Hogy más külön takar,
      Ö magának vakar.

6. Holott Virtus magán kívül nem ismér
Semmi urat; belékapni nem is mér
      Senki; lássa mit nyér
      Ki tőle el nem fér.

7. Tisztességéért, híréért, nevéért,
Halálát nem szánja ő hazájáért,
      Édes országáért,
      Szép szabadságáért.

8. Mindazáltal, hogy senki azt ne mondja,
Hogy mód nélkül világ császár asszonya
      Fogott ő hozzája,
      Azért apellálja.

9. Apellálja Vitiumot békével
Császári székihez, minden népével,
      Maga személyével,
      S udvari színével.

10. Törvény szerint, úgymond, hogyha ö kezdi,
Én kezemből az országot kivenni,
      Arról nincs mit tenni,
      Úgy kell annak lenni.

11. Ha pediglen az ország ő kezében
Hagyattatik, Vitiumnak semmiben,
      Senki életében
      Nem látja kedvében.

VITIUM:

12. Ím jól értjük izenetit Virtusnak,
Mától fogva Vitiumnak rabjának,
      Maga barátjának,
      Másnak rontójának.

13. Lépénts ki csak, ezentől választ tészek,
Te rólad is feledékeny nem lészek,
      Mert füleim rések,
      Híveim sem kések.

14. Nosza, mit szólsz Timiditas ezekhez?

TIMIDITAS:

Módjával kell nyúlnunk az ebhez:
      Bízik valamihez;
      De nem tudjuk kihez.

VITIUM:

15. Hát ezekhez te mit mondasz Voluptas?

VOLUPTAS:

Mit? Afelől lehet elég mulatás,
      Muzsika indítás,
      Borital újítás.

VITIUM:

16. Abba veszett örökké az te fejed,
Mint tetszik ez Injustitia néked?
     Meglesz fizetésed,
      Micsoda értelmed?

INJUSTITIA:

17. Ha tetszenék Felségednek beszédem,
Hogyha fogna mindeneknél intésem,
      Így tetszik énnékem,
    Ez az én értelmem:

18. Constantiát, az Istenért, ne bántsuk,
Sőt, inkább, ha lehet, őt hozzánk hajtsuk,
      Szabadságban tartsuk,
      Tőlünk ne vadítsuk.

19. Virtus ellen jobb fogást találhatunk,
Ő általa mi sokat használhatunk,
      Virtusnak árthatunk,
      És mi megállhatunk.

20. Hanem enged Constantia minékünk,
Felségednek vagyon oly híve köztünk,
      Kit véle elküldjünk
      S Virtusnak izenjünk.

21. De elsőben mi azt jól megtanítsuk,
Avagy csak Inconstantiát szólítsuk,
      Őt jónak alítsuk,
      Bár ne is tanítsuk.

VITIUM:

22. Keressék fel! Hol vagy Inconstantia?

INCONSTANTIA:

Ímhol vagyok Felséged hű szolgája,
      Ha kétes, próbálja
      Felséged, s meglátja.

VITIUM:

23. Semmit nem kételkedünk hűségedben:
Mostan azért Virtushoz követségben
      Bocsátlak képemben,
      Okos légy mindenben.

24. Alázatos szolgálatomat mondjad,
Magadat is te őnéki ajánljad,
      S hogy őtet szolgáljad,
      Módját feltaláljad.

25. De ha hozzám követet kezd küldeni,
Ne restelld a követséget felvenni,
      Minket megtalálni,
      S titkát megmondani.

26. A Constantiát is menten hívjátok,
Jó akarattal vagyok, megmondjátok,
      Titkon marasszátok,
      S őt eláltassátok.

27. Constantia, mit hallál Virtus felől?

CONSTANTIA:

Nem hallottam semmit Őfelségéről!

VITIUM:

      Azt értem, hogy gyűlöl,
      S ki tudja, meg is öl.

28. Jobb azért most, ha mi hívünkké lészesz,
Mellyel nékem igen nagy kedvet tészesz,
      Harmadában lészesz
      Országomnak részes.

CONSTANTIA:

29. Szabad velem Őfelsége mit mível?
Ha megöl is, lészek hozzá jó szívvel,
      Nem játszom hitemmel,
      Nem kötök senkivel.

VITIUM:

30. No, hát menj el az Inconstantiával,
S Virtusnak is nagy jóakarójával,
      Talán álnoksággal
      Köthet Virtus azzal.

INCONSTANTIA:

31. Felségednek Vitium barátságát,
Ajánlja minden hű atyafiságát,
      Nagy jóakaratját,
      S holtig szolgálatját.

32. Én pedig Felségednek szegény foglya,
Vitiumnak többé nem párttartója;
      Sőt, rátámadója,
      S ellene mondója.

33. Én fejemnek ímhol kegyelmet kérek
Felségedtől, melyet hiszem, megnyerek:
      Kiért, hogyha élek,
      Nagy hűséget tészek.

VIRTUS:

34. Vitiumnak, se maga, se szolgája,
Nékem nem kell semmi rossz barátsága,
      Sem atyafisága,
      Elmehetsz dolgodra.

35. Nem szoktam én effélék közt lakozni,
Barátságomat latrokkal tartani,
      Vélek társalkodni,
      S egy pórázon futni.

INCONSTANTIA:

36. A dologban én nagy híven eljárék,
De a szolgálatban módot nem lelék;
      Azért megfordulék,
      S haza is rándulék.

37. Mert, Felséges Uram, Virtus azt mondja:
Nem kell nékem, se maga, se szolgája,
      Semmi barátsága,
      Sem atyafisága.

VITIUM:

38. No jól vagyon, mit vől azért eszedben,
Talán mégis vagyon azon hiszemben,
      Hogy a végezésben
      Légyen velem szemben?

INCONSTANTIA:

39. Azonkívül mást én is nem ítélem.

VITIUM:

Ellenségem, amint látom, az nékem:
Azért odébb lépem;
Fogjátok én székem!

ACTUS III. SCENAE I.

PERSONAE:
Vitium (Vétek)
Virtus (Jóságos Cselekedet)
Molestia (Nehézség)
Impatientia (Szenvedhetetlenség)
Ingratitudo (Háládatlanság)
Ira (Harag)
Crudelitas (Kegyetlenség)
Superbia (Kevélység)
Fortitudo (Erősség)
Cupido (Kívánság)
Injustitia (Hamisság)
Voluptas (Gyönyörűség)
Ebrietas (Részegség)

Ad Notam Lyricam Odes: Zengnek a mezők; sat.

VITIUM:

1. Én személyemet, s jó híveimet,
Ha kívántad, Virtus látni úri fejemet,
      S szépségemet:
Ímhol vagyok! Már látsz engemet.

VIRTUS:

2. Az egek Ura azt adta volna,
Az hol voltál, mindörökké ott vesztél volna,
      Ennyi búra
Nétalántán nem juttam volna.

VITIUM:

3. No, már beszéld meg, mit akarsz mondd meg!
Akarod-é, tiéd légyen e tollas süveg?
      Vagy mint üveg,
Te szerencséd legyen oly üreg?

VIRTUS:

4. Add mazuridnak, vagy tartsd magadnak:
Adott volt az Isten nékem; de tolvajidnak,
      S latraidnak,
Praedájok lőn kóborlóidnak.

MOLESTIA:

5. Phi, nem érdemljük ezt, fel se vegyük,
Nagy gyalázat ez minékünk, ha elengedjük.

IMPATIENTIA:

      Ne szenvedjük.

INGRATITUDO:

Még országából is kiverjük.

IRA:

6. Hogyhogy mersz szólni, s olyat mondani,
Egy rossz hitván asszony lévén így beszélleni,
      S ezt mívelni,
Mi fejünkhöz ilyeket verni?

CRUDELITAS:

7. Úgy megrongállak, ha megragadlak
Te rossz asszony, kegyetlenül kettészakasztlak.

SUPERBIA:

      S minek tartlak?
Mint a semmit, olynak alítlak.

FORTITUDO:

8. Ha személyünket s emberségünket
Mi nem néznők, ilyen helyen böcsületünket
      S Istenünket,
Majd felkoncolnánk mind titeket.

VIRTUS:

9. Nem kell bántani, s vélek cívódni,
A rossz hitván emberekhez magunkat tenni;
      Jobb hallgatni,
S távol földön őket kerülni.

10. Mert vérontásra, sem gyilkosságra
Nem bocsát mi emberségünk olyan dologra,
      Hogy magunkra
Nótát vennénk gyalázatunkra.

INJUSTITIA:

11. Nem az, halljátok, azt ne mondjátok,
Hogy mi erőhatalommal jöttünk reátok:
      Ti hívátok,
Azért, hogyha helyén hagyjátok.

12. Én azt mondanám, s azt javallanám,
Mindkét félnek nagy jó szívvel azt tanácsolnám
      S helyén hagynám,
Örökké azt fel sem bontanám:

13. Akihez többen az emberekben
Hajolnának, tehát az itt maradna helyben,
      S ezen székben,
Uralnák föld kerekségében.

14. Ha pedig kiket, ámbátor minket,
Csak kevesen követnének, utálván őket
      S személyeket;
Számkivetném mind efféléket.

VIRTUS:

15. Én nem ellenzem, csak elszenvedem:
Nincs helye az igazságnak, meg kell engednem,
      Nincs mit tennem,
Innét látom, búcsút kell vennem.

VITIUM:

16. Az én hitemre s tisztességemre,
Igaz dolog, nosza mindjárt álljatok rendre!
      Békességre
Mégyen dolgunk majdan jó végre.

VOLUPTAS:

17. Első én lészek, bosszút nem tészek
Ezzel talán én senkinek; ezek hitesek
      S kötelesek,
Mi pártinkhoz mind hűségesek.

18. Sardanapadus: s ama Bubalus,
Égyiptiusok királya, a Myterinus,
      Ptolomeus,
Cambyses és Pius, Metellus.

CUPIDO:

19. Hát még Poppea s a Messalina,
Augustus császár leánya, a szép Julia,
      Katalina,
Semiramis és Semponia.

EBRIETAS:

20. A Maximinust és a Torquatust,
Hát hova hagynátok ama Vibius Crispust,
      A Bónósust,
S ama régi hatalmas Firmust.

SUPERBIA:

21. Hol hát Fulvius s Gneus, Pompéjus,
Alexander, Caligula, Hannibál, Cyrus,
        Antiochus,
Hercules, Lysánder, Philippus?

22. De ki tudhatná azt mind, kicsoda?
Még a Nap is le kezdene hanyatlania,
        S elhagynia,
S még sem tudnám megszámlálnia.

VITIUM:

23. Hát ha még többen, mind egyen-egyen,
Elő kezdem számláltatni mind ez seregben,
        Rendetekben,
Nem sok marad az emberekben.

VIRTUS:

24. Azt nem csudálom, hogy amint hallom,
Meghódoltak az emberek néktek; de kárlom
      És sajnálom
Néktek hagynom kevés jószágom.

VITIUM:

25. No jobb ha felkelsz s olyat nem beszélsz,
Mert bizonnyal e világban valaholott élsz,
      S híremmel léssz;
Én rabom léssz, tömlöcöd is kész.

ACTUS IV. SCENAE I.

PERSONAE:
Virtus (Jóságos Cselekedet)
Patientia (Szenvedés)
Tolerantia (Tűrhetés)

Ad Notam Odes Hist: A Szentírás mondja, stb.

VIRTUS:

1. Oh, én siralomra s keserűségemre termett átkozott világ!
Miként elfordulál, mely hajlandó voltál, lám olyan vagy mint egy ág.
Kiért bátorsággal soha életemben lábom többé rád nem hág.

2. Kezdetben az Isten nem evégre téged semmiből teremtett volt,
Hogy azoknak lennél barlangjok, az kiket mennyégből aláhánt volt;
De hogy én oktatnám itt az embereket engem úgy bocsátott volt.

3. De ím miként járék, véle mit használék, hogy én közikbe jövék?
Keveset regnálék, azonban szívemet, mint egy nyíllal meglövék,
Örömem elmúlék, víg kedvem megszegék, ellenségen elhűlék.

4. Oh, én szerencsétlen árva, elvettetett e föld kerekségében!
Vagyok éjjel-nappal nagy kínszenvedésben, kesergek én szívemben;
Nézzétek hol mégyek már számkivetésben, csak búsongok elmémben.

5. Átkozott irégyim, fene ellenségim, immár teljék kedvetek,
De soha Istentől nem lesz, elhiggyétek, elfeledvén e vétek;
Én igaz igyemben, ártatlan voltomban rajtam mit mivelétek.

6. Lám szintén akképpen, mint egy álnok kígyó, ki, ha szerit teheti,
Farkát is utána rántja, valahová a fejét béviheti,
Így bánátok velem, e bosszút bús szívem nehezen szenvedheti.

7. De eljő az idő, mikor híveimmel én kedvesen örülök,
Ti pedig úgy sírtok, sírván azt mondjátok: Jaj! jaj!Majd megörjülök!
Oh, ti magas hegyek szakadjatok reám, jaj miképpen hevülök!

8. Mi nem bánom én azt, hogy meg kell most válnom énnékem e világtul,
Mert jobb lakóhelyem helyheztetett nékem az Egek Bírájátul;
Csakhogy távozásom én oly igen szánom emberek fiaitul.

9. Mert ugyan jól tudom, s immár is jól látom, mi követi mind őket:
Ezer mesterséggel, álnok praktikákkal csábítják el szíveket;
Hogy soha ne lássák, sőt, ingyen se tudják az ő Teremtőjöket.

10. Lészen nagy zűrzavar mindenféle nép közt és minden rendek között,
Mert Vitium őket tartja oly méreggel, melyet Lucifer főzött,
Mely miatt immár is sok ezer lelkeket Pokol tüzére űzött.

11. Meglészen még az is, hogy valamely ember Vitiumot követi,
Eleibe magát egy rút sárga Halál sivalkodván kiveti,
Testét a lelkével egy mély kínzó helyre Ördögökkel viteti:

12. Holott mely nagy kínzás, minémű kiáltás, sívás és nagy jajgatás,
Örökkön örökké lészen nagy óhajtás, nagy iszonyú rikoltás,
Búbánat, siralom, szörnyű átkozódás és foggal csikorgatás!

13. Tigris, párducoknál kegyetlenebb volnék, ha nem siratnám őket,
Csakhogy beszélem is ugyan megborzadék, úgy szánom szegényeket,
Nincs vélek mit tennem, immár el kell mennem, s hogy hagyjam veszetteket!

14. Nem hagyom árvául mindazáltal mégis, hogy mind el ne vesszenek,
Hanem módot lelek, miképpen szegények utánam jöhessenek,
És még ez életben a mennyei Úrtól kegyelmet nyerhessenek:

15. Két fő szolgáimat, kedves rokonimat nálok e földön hagyom,
A Patientiát és Tollerantiát én őnékik ajánlom;
Megmutatom ezzel szabadulásokat, hogy nékik nem kajonlom.

16. Ha kik olyak lésznek, hogy itt e világon életekben követik,
Öröm lészen dolgok, el nem vész jutalmok; de valakik megvetik,
Égő tövis ágyat még földön éltekben Pokolban megkészítik.

17. Titeket pediglen szerelmes híveim, édes atyámfiai,
Istenért is kérlek, mutassátok meg, hogy vagytok Virtus szolgái,
Földön úgy éljetek, mennyei hazának miként szoktak lakosi.

PATIENTIA:

18. Mi mindent eltűrünk, mindent elszenvedünk, mindent megcselekszünk,
Valamiket hagyánd Felséged minékünk, abban nem ellenkedünk;
De ugyan jól tudjuk, hogy az embereknél nem lészen semmi becsünk.

VIRTUS:

19. Mit gondoltok azzal, ha szintén gyakorta házokból kirekesztnek,
S néha némely rosszak három sompálcákkal ugyan meg is veretnek;
Lésznek olyanok is, kik nálatok nélkül soha el nem élhetnek.

20. Szegénységre juttok, urakat szolgáltok, de ez csak kevéssé tart;
Nem sok idő múlva megég mind e világ, s nékik Isten vét határt;
De néktek, ha jártok tűz  láng közepett is, nyilván hogy semmit nem árt.

21. Azért én elhagylak már, Isten hozzátok szerelmes jó híveim,
Istennek ajánlak, földön kik valátok énnékem követőim,
Isten hozzád világ, térjenek meg benned felőlem ellenségim.

Actus V. Scenae I.

Vitium ad suos loquitur. A Vétek szól az ő szolgáinak:

Ad Notam Odes, Spect. ac. Magn. V. H. Delfisből Appoló feje lefüggeszt: sat.

VITIUM:

1. Virtus búcsúvétén méltán örülhetünk,
Holott őfelőle már mindent tehetünk,
Sok ezer lelkekkel Plútóhoz mehetünk.

2. Bár Cháron hajóját jól megerősítse,
Minós is elméjét jól megélesítse,
S Cerberust őrzésre szüntelenül intse.

3. Ezekért énnékem oly nagy vigasságom,
Hogy Virtus székiben látom Uraságom,
Szemlátomást épül s bővül is országom.

4. De minthogy látom, hogy hozzám hódoltának
Már minden emberek, s tőlünk eltanultak,
Mesterségben minket felül is haladtak.

5. Bölcsen elgondoltam s elszántam magamban,
Hogy székemben tovább nem ülök világban,
Máskülönben mégyek elő én dolgomban:

6. Megelégszem földön a Virtus székivel,
A másikat Ira fogjad, s vigyétek el,
Lucifer atyánknak adjátok nevemmel.

7. Amellett ím küldök egy fekete buzgánt;
Mondjátok, hogy immár engem a vénség bánt,
Bétöltöttem mindent, amit tőlem kívánt.

8. Ezerszerte való százezer léleknél,
Mindennap őnéki ennyi számú népnél,
Többet küldök ilyen nagy roppant seregnél.

9. Azonközben ezt is el ne felejtsétek,
Hogyha Léthes folyó vizén általkeltek,
Mellétek kísérő Ördögöt kérjetek.

10. Ezen is Plútónak igen instáljatok,
Lélekvadászásban már elfáradtok,
Azért országából segítséget vártok.

11. Jelesben majd esnek jeles vendégségek,
Földi emberek közt nagy sok részegségek,
Ördögöknek holott szükség jelenlétek.

12. Hogyha valamikor, most lásson hozzája,
Most rakódik egyszer néppel meg hazája,
Most pusztítson földön Halálnak kaszája,

13. Én is ím ezennel népemet indítom,
Egész e világot vélek mind béjárom,
Mindenütt a népet megzűröm, zavarom.

14. Most megparancsolom a Timiditásnak,
Hogy minden dolgokban mi társaságunknak,
Kedvezzen, rettegvén karját hatalmunknak.

15. S így Inconstantiát az udvariakhoz,
Küldöm Molestiát zendült parasztsághoz,
Hogy rossz kedvek légyen az urak dolgához.

16. Impatientia mindenütt regnáljon,
Az egész országban mindenütt megháljon,
Paphoz s plébánushoz egyaránt bészálljon.

17. Injustitia is törvénytételekből,
El-ki ne maradjon nagy s kicsiny tisztekből,
Megjelentse magát kalmár szekerekből.

18. Az Ingratitudo mindenütt nyargaljon;
Ira, vitézivel tajtékokat túrjon;
Crudelitas pedig mindenütt csak nyúzzon.

19. Három aranyalmát adok Voluptásnak,
Cupido egyiket adja szép ifjaknak,
Másikat pediglen szüzek s virágoknak.

20. Superbia menjen a főfő rendekhez,
Néha ellépéntsen szűrös köntösükhöz,
Hozzá szabja magát minden emberekhez.

22. Ebrietas pedig gazdagnál s szegénynél,
Jó szívvel tobzódjék egyaránt mindennél,
Valaki ég alatt e nagy föld színén él.

23. Így jó karban hagyván e földön dolgomat,
Elmégyek, meglátom egyszer szállásomat,
Senki nem is hallja többé szólásomat.

[Scena secunda]