Comico-Tragoedia
(1607-1646 k.)
Constans scenis quatuor,
Azaz: Négy szakaszokból álló, rész szerint víg, rész szerint szomorú historia,
Quarum
I. De Virtute et Vitio: azaz: A Jóságos Cselekedetről és Vétekről.
II. De Divite Purpurato et Paupero Lazaro, azaz: A Fényes Gazdagról, és a Szegény Lázárról.
III. De Milite Scelerato, azaz: A híres lator katonáról.
IV. De Praefecto Tyranno, azaz: A kegyetlen tiszttartóról.
SCENA QUARTA
Habet Actus Tres.
PERSONAE:
Tolerantia, Patientia, Crudelitas, Mors
ACTUS I. SCENAE IV.
PERSONAE:
Tolerantia (Tűrhetés)
Patientia (Szenvedés)
Ad Notam Lyricam Odes: Gondolkodván egyszer egy Ifjú:
TOLERANTIA:
1. Úr Isten, mely csuda időre jutánk!
Mi időnkben Halált soha nem látánk,
Sem ily szörnyű dolgokat mi nem hallánk,
Nagy szép csendességben mindnyájan valánk.
PATIENTIA:
2. Akkor vala bezzeg az arany idő!
Szőlő, szántóföld nem vala ily meddő,
Kinek-kinek vala elégedendő,
Nem volt mi értünkre ily szűk esztendő.
3. Ím, mely igen a főfő emberek is
Megvonták magokat, elkölt kedvek is,
Szokásoktól a durumparasztok is,
Eltilódtak, nem oly vásottak ők is.
TOLERANTIA:
4. Nem tulajdoníthatjuk ezt semminek,
Hanem az emberek rossz erkölcsének,
Mert lám amíg istenesen élének,
Semminémű szükséget nem érének.
5. Hallod, hiszen miként panaszolkodnak,
Mind gazdag s mind szegény, hogy hogy sóhajtnak;
Noha mind éjjel s nappal ólálkodnak,
Hogy ők valahonnan hasznot hajtsanak.
6. Tűzön, vízen, ládd mint futnak, fáradnak,
S ugyan mégiscsak sok nincsent kiáltanak,
Mert az Úr Istentől meg nem áldatnak,
Kérésekben ők meg nem hallgattatnak.
7. Kiváltképpen a sok gyülvész parasztság,
Csak urokra vét, oh nagy gorombaság!
Nem tudja, hogy vagyon még más Királyság,
Akitől igazgattatik az ország.
8. Menten mégyen elébb-elébb vétekben,
Esztendeig sem jut Isten eszében,
Mint egy barom iga viselésében,
Csak nyög, sóhajtván nagy tépelődésben.
9. Szitkozódik s morog dologtételben,
Rest és tunya a szántásban s vetésben,
Semmi módja nincs a kereskedésben,
Sopánkodik, egy pénz sincs erszényében.
10. Nagy jó ebédeket és vacsorákat,
Éhkoppal múlat el sok tízórákat,
Fohászkodik, számlálja a napokat,
Szőlője nem termett, szór sok átkokat.
11. Ha meginted, tehát még ő haragszik,
Ha fedded, hát beléd bojtorjánkodik,
Rút dolog, amiképpen pántolódik,
Csak magában is felforr, s úgy aggódik.
12. Ha inted istenes kegyes életre,
Igen hamar megfelel ő ezekre,
Nincs gondja senkinek az ő lelkére;
Csak vigyázzon ki-ki idvességére!
13. Nincs különben, együl-egyik ilyenek,
Noha tavasszal ők haló szegények;
De várd veszteket, ősszel oly kevélyek,
Ha szőlejek terem, bár ne szólj vélek.
14. Addig mind eleget esznek és isznak
Míg pénzekben tart, mindennap jól laknak,
Hogy elfogy, ők is kedvekre koplalnak,
Dologra ha hívod, orral sitítnak.
15. Találtatnak sokan oktalanságban,
Ostobák a könyörgő imádságban,
Esztendeig sem mennek a templomban,
Hanemha a három ünnepnapokban.
16. Mégis azt akarnák, hogy minden jókkal,
Megáldaná az Isten bő borokkal,
Szántóföldöket termő gabonákkal,
Ne várják azt ilyen conditiókkal.
ACTUS II. SCENAE IV.
PERSONAE:
Crudelitas (Kegyetlenség)
Tolerantia (Tűrhetés)
Patientia (Szenvedés)
A Sziget veszedelme Historiának Nótájára.
CRUDELITAS:
1. Szűrös bátya, onnét hátrább álljatok!
Halljátok-é, ugyan nem fogadjátok!
Nem tudom, kik vagytok és kit szolgáltok,
De ezentűl majd rossz esik rajtatok.
PATIENTIA:
Engem hívnak a Patientiának,
Másikunkat a Tolerantiának;
Hű szolgái voltunk mi a Virtusnak,
Most süveglünk ama rossz Vitiumnak.
CRUDELITAS:
Ejnye, rossz parasztok! Hát mit kerestek?
[Mi] nem néktek kezdték ezt, itt mit lestek?
Hitván pórok miért hogy dolgot nem tésztek?
Urunk parancsolatjára nem néztek?
Hiszen én volnék tinéktek ispántok,
Azt tudjátok, hogy sem hallok, sem látok;
Mi jól hallám, hogy az Úrra szólátok,
Szemembe Urunkat megrosszallátok.
Tudjátok-é, csak semminek alítlak,
Higgyétek, hogy ezentűl megtanítlak,
Hitván vizslák, majd földre takarítlak,
S három sompálcákkal megsanyarítlak!
TOLERANTIA:
Sőt, Uram, alázatosan könyörgünk!
Hiszen uraságtoknak halunk s élünk,
Ímhol készek vagyunk, ha mire kellünk,
Az Istenért, ne cselekedd ezt velünk.
CRUDELITAS:
Engem bár úgy segéljenek a Szentek,
Hitván párák, hogyha ezzel elmentek!
Fejeteket szedném, csak mit tekintek;
Vond le, vond le! Bizony majd megfizetek.
TOLERANTIA:
Tudja Uraságod, híven szolgáltunk,
Ezután is mind holtig fejet hajtunk;
De bezzeg nagy gyalázatot tett rajtunk,
Magad tudnád, mennyi hasznot mi hajtunk.
CRUDELITAS:
No ne pattogj, mert ha elővonatlak,
Tíz körmödről ismét el-lerántalak,
István úgy segéljen, úgy megrakatlak,
Hogy soha ember nem lész, úgy hagyatlak!
TOLERANTIA:
Ám akár megadd, szabad vagy a testünkkel,
De ugyan nem bírsz te a mi lelkünnkel,
Megadja még Isten látni szemünkkel,
Hogy nem fizetünk senkinek bőrünkkel.
CRUDELITAS:
Biztassátok jól csak ti magatokat,
Én, a tanács: ne morogjatok sokat,
Mert ha küszöbre vonszom nyakatokat,
Nem szóltok többé ily bosszúságokat.
TOLERANTIA:
Szabad Uram, de vagyon Isten mennyben,
Számot vészen bizony az ítéletben.
CRUDELITAS:
Prédikálj csak, találsz oly jó kedvemben,
Részetek lesz bizony a bot végében!
Meghiggyétek rossz pórok, míg az lészen,
Crudelitas is addig sok kínt tészen,
Rajtatok sok summát, sok adót vészen;
Ha az eb megeszen is, ez így lészen.
Sőt, noha még eddig nem cselekedtem,
De koszorútokat úgy megkötöttem,
Hogy adótokat is feljebb vetettem,
Az úrdolgát is már megtöbbítettem.
Mostan azért csépet, kapát vegyetek,
Úrdolgára mindjárt menten menjetek,
Két hónapig ti ott dolgot tegyetek,
Mert nem szánlak, akárhová legyetek.
PATIENTIA:
Uram, a hatalmas Istenre kérünk,
Annál immár nagyobbra nem kérhetünk!
Éhen hal meg feleségünk s gyermekünk,
Harmadnapja hogy magunk is nem ettünk.
CRUDELITAS:
Ne szólj, tudd-é mit mondék, hogy nem szánlak,
Ha azt mondják, nyúzd meg, mindjárt megnyúzlak:
Szakálladnál fogva majd meghurcollak,
Még a lábommal is majd megtapodlak.
ACTUS III. SCENA IV.
PERSONAE:
Mors (Halál)
Crudelitas (Kegyetlenség)
Azon Nótára, vagy: Nagy bánatban Dávid, sat.
MORS:
1. Lassan jó Szász! Mit feddél ily sokáig?
Mintha tiéd volna a diófáig,
Kegyetlenséget űzél mind halálig;
De rá felelek, nem élsz két óráig.
CRUDELITAS:
2. Menj dolgodra te is, ha egészség kell,
Nincsen néked semmi közöd ezekkel,
Mert nem vészi bizony senki rólad el,
Ha mi rajtad esik bátya, ezennel.
MORS:
3. Ejnye, lám nagy bűzzel vagy, bizony mondom;
De ha kínzásodban még ma lesz módom,
Féltemben magamat meg nem tagadom,
Érted-é azt, kinek hívnak, nem tudom.
CRUDELITAS:
4. Vagyok sokaknak ártalma s sérelme.
Hitván póroknak iszonyú félelme;
Nem használ előttem senki kérelme,
Aranynak s ezüstnek nálam szerelme.
5. Nem gyönyörködöm úgy soha semmiben,
Mint emberen való kegyetlenségben,
Soknak nincs miattam épség testében,
Sok embernek iszom én a vérében.
6- Lám Irussal, Hectórral, Attilával,
Sok népeket levágaték Syllával,
Bizonyítom Cumena Sybillával,
Sokat általverettem vasvillával.
7. Cambysessel Sysamest megnyúzatám,
Bőrét az ítélőszékre vonatám,
Nérót s Caligulát hozzám tanítám,
S kegyetlenségem bennek megmutatám.
8. Filippus Macedót Pausaniással,
Szegény Caligulát is Fériussal,
Megöletém Dáriust a Bessussal,
Bessust szakasztám két hajtott fákkal.
9. Engem nem ember hoza e világra,
Sem nem ő tanított ily gonoszságra;
De hogy Éva felnyúla almaágra,
Nagyapám, Lucifer, állata lábra.
10. Mert ő megszerződvén Invidiával,
Terhesen marad tőle Irával,
Ira pedig társalkodván Sátánnal,
Odiumot nemzé s engem azonnal.
11. Mihelyt pedig anyám világra hozott,
Mindjárást karján ő engem hordozott,
Nékem való fegyvert úgy tudakozott,
Kikkel engem meg is ajándékozott.
12. E világban noha nem vagyok első,
De ládd, uralkodásban vagyok felső,
Emberek kínzásiban vagyok külső,
Mikor akarom, akkor vagyok belső.
13. Nékem, már tudhadd, Crudelitas nevem;
Hozzád bizony vagyon igen félkedvem;
Ó, hárs botom tőled nem kímélem,
Ha kívánod, hátad ottan megkenem.
14. Mert nem tudom soha, mi az állat vagy,
Én amint látom, tehát ember nem vagy,
Sem Angyal, sem Ördög te bizony nem vagy,
Nosza, mondd meg szép szóval azért, ki vagy.
MORS:
15. Hogy jól megértsed, én vagyok a Halál,
Senki e világon ellenem nem áll;
Bár úgy nézz szemembe, ki fia valál,
Jaj lészen annak, aki reám talál.
16. E kaszát még régen, úgy jut eszembe,
Hogy a nagy Jupiter adta kezembe,
Mind naggyal s kicsinnyel hogy menjek szembe,
Senkinek semmit se kedvezzek ebben.
17. Királyok s császárok mind fejet hajtnak,
A papok is énnékem adót adnak,
E nagy világon valakik hol vannak,
Ma vagy holnap mind kezembe akadnak.
18. Tenger szigetibe valaki futni,
Igyekszik kősziklákon eljutni,
Ott is reá szoktam én arra ütni,
Pokolban is meg tudok sokat sütni.
19. Vaj, ki soknak fogtam már bé szemeket,
A mozgástól megtiltottam testeket,
Még szólástól is megfogtam nyelveket,
Nagy mély sírba hántam el, bé mind őket.
20. Soha senki kaszámat meg nem tiltja,
E világot mind egyaránt pusztítja,
Mind kápát s mind pápát egynek alítja;
Vagy Irus, vagy Crésus, de nem tágítja.
21. Sokaknak szaggattam el címereket,
Kikergettem testekből a lelkeket,
Koronástól ő királyi fejeket,
Földhöz vertem pirospozsgás testeket.
22. Hozom elő a macedók királyát,
Minek soha senki nem látta mását,
Mind e széles világ tudja hatalmát;
Babilon énnékem megadta magát.
23. Vén Priamust kezeimmel megölém,
Fiát, Hectort nyilammal ám meglövém;
Kiket te rebesgetsz, mind jól esmérém,
Én azokat mind egy lábig elvesztém.
24. Én volnék, aki Sysamest megnyúzám,
Cambysest is lováról letaszítám,
Kardját ágyékában jól megforgatám,
Nérót s a többit is mind lenyakazám.
25. Syllának is megállatám a szavát,
Darab földdel ám bédugám a száját,
Egy kútba hányám békáknak a háját,
A tetvek evék meg tüdejét s máját.
26. Szólhatnék most több sok hatalmasokról,
De nem akarok szólani másokról,
Mert sok szó, sok beszéd lenne azokról;
Ám nem emlékezem nyavalyásokról.
27. Elég, ha nagy császárokat tisztekből,
Sok koronás királyokat székekből
Levetettem; megértheted ezekből,
Ha kivonhadd-é e kaszát kezemből.
28. Holott még csak egy is meg nem szabadult,
Én kezemből senki még el nem rándult,
Egy lélek is hírem nélkül ki nem múlt,
Atilla is én kezem miatt megfúlt.
29. Engemet rettegnek mind az Indusok,
Kegyetlen voltom félik a maurusok,
Arabiabéliek és párthusok,
A kegyetlen sciták és a médusok.
30. Végezetre, kik laknak Afrikában,
Vagy ama híres-neves Európában,
Avagy Líbiai meleg határban,
És Amerikának tartományában.
31. Se személyt, se helyet soha nem nézek;
Gazdag vagy szegény, arra nem tekintek,
Bölcs-é, bolond-é, püspök-é vagy érsek,
Erről soha még csak egy szót sem tészek.
32. Nincsen énnékem sem órám, se napom,
Vénet s ifjat mind egyaránt elkapom,
Rútat s szépet mind egy verembe rakom,
Tenéked is majd megmondom, hol lakom.
33. Ez nagy csuda, hogy engem te nem esmérsz,
Urad volnék, mégiscsak semminek vélsz;
No Crudelitas, felőlem mit ítélsz?
Azt mondod-é mégis, hogy semmit sem félsz?
34. Ne félj, nem bántlak ottan addig téged,
Míg meg nem mutatom erőtlenséged;
Megítélhedd majdan, mi volt felséged,
Ha közelebb hozom utolsó véged.
35. Ím zsoldot adok már a vitézségért,
Szegényeken való kegyetlenségért,
Isten ellen termett hitetlenségért,
Mindezekért immár végy jutalmat s bért:
36. Nosza most sok nyavalyák induljanak,
Csömör s főfájás benne mozduljanak,
Karjai, erei elhulljanak,
Egyebek is, hogy rajta tanuljanak!
CRUDELITAS:
37. Jaj fejem, ím miképpen kezde fájni,
Megcsömörlöttem, meg kellene látni,
Karom ereje elkezdett szakadni,
Jaj, jó Halál, majdan meg kezdek halni!
MORS:
38. Jól, jól agg ebemet most kínozzátok,
A rossz embert ti eszére hozzátok,
Köszvény, körmét az orrához vonjátok,
A csontot, a csontot hasogassátok!
38. Guta, megójd, haragjával ne vívjon,
Se kezével, se lábával ne bírjon;
Ennyi szegény reám ne sírjon-ríjon,
Könyves szemmel halálára ne hívjon.
39. Hurut, hideglelés, mostan hol vagytok?
Ti is az embereknek nagy kínt adtok;
Miért hát, hogy ennek is békét hagytok?
Azt véli, hogy nem fog rajta az átok.
40. Nosza, hozzá francu, fog- és szemfájás,
Torokgyík, folyasó, sérés, szívfájás,
Arena, kólika, hagymáz, hasfájás,
Kínozzátok kórság, és gyomorfájás!
41. Vajon jut-é eszébe most a vétek?
Jobban-jobban a földhöz most verjétek,
Keményképpen őtet meggyötörjétek,
Hadd-hadd-hadd jajgasson, öszvetörjétek!
CRUDELITAS:
42. Jaj fogam, jaj szám, jaj lábom, jaj kezem!
Jaj hasam, gyomrom, szívem, torkom, szemem!
Vaj Halál, Halál, hogy meg nem ölsz engem,
Elég immár, mit kínzod szegény fejem!
MORS:
43. Haj, haj lator, hamis voltál tisztedben,
Úgy kell, úgy kell, adj ki most a jó kedvben,
Nem vetted magad azelőtt eszedben,
Kegyetlen voltál az adószedésben:
44. Mennyi hamis bírságot te megittál,
A szegényeken tudd-é, sokat szívtál,
Sokat bennek bűntelen vertél s szidtál,
Dagályos, dühös haragoddal vívtál.
45. Annyira nyúztad immár veszetteket,
Nem állhatják istentelenségedet,
Éhenhalókká tötted szegényeket,
Csak hajok s szakállok, ha látod őket.
CRUDELITAS:
46. Jaj, hogy szült volt az én anyám engemet,
Vadkanoknak hogy nem hányta testemet?
Megátkozom majdan születésemet,
Mert meguntam szörnyű gyötrődésimet!
MORS:
47. De csak semmi még ez, de majd ha meghalsz,
Elevenen a tüzes Pokolra szállsz,
Gyötrelmedben még te magadhoz is falsz,
Százezerte nagyobb kínokat te vallsz!
48. Tovább tégedet már nem is kínozlak,
Hanem társaid mellől majd elvonszlak,
Nem szolgálsz te többet a gonoszságnak,
Tartózzál, mert hosszú útra bocsátlak!
49. Rövid nap társaidat is megkínzom,
Lassan-lassan őket eszekre hozom,
Egyenként még mind urastól megnyúzom,
Pokolnak fenekére aláhúzom.
50. Mert Vitium nagy uralkodásában,
Elhitte önmagát császárságában,
Ugyan megaggott a sok latorságban,
Lesz oly idő, vég lesz a regnálásban.
51. Édes mérgét már annyira folytatta,
Hogy mind e világot ő meghajtotta,
Virtust székiből el-kiszorította,
Pokolra a kapukat megnyitotta.
52. Mind éjjel, mind nappal csak gonoszkodik,
Az embereken csak hatalmaskodik,
Mind testeken s lelkeken hóhérkodik,
Azt tudja, hogy örökké uralkodik.
53. Kalmárokkal nagy barátságát tartja,
A koldust is ő nagy tisztbe állítja;
Ha kinek nála tetszik szolgálatja,
Felfogadgja, hogy lészen édesatyja.
54. De nyilván, hogyha én is én lehetek,
Finnyás orrán végre patkót verhetek,
Véle én kaszámmal szembe mehetek,
Hiszem Istent, hogy arról is tehetek.
55. S tészek is bizony, azt minden meglátja,
Noha dolgát Ira azzal állítja,
Hogy dühös haragját meg nem bírhatja,
Mint adják, a Poklot megpróbálhatja.
56. Eljő az idő, hogy sebes tűzlángban
Gyötrődik; sí, rí a setét Pokolban,
Cupido is, mint egy büdös akolban,
Ott bűzhődik, vész, süllyed a rút ólban.
57. Mert Istenét a lator elárulta,
Magát fajtalan társaságnak adta,
Testét s lelkét Ördögnek ajánlotta;
Jajt kiált örökké bizony miatta.
58. Voluptást s Ebrietast minap látám,
Akkor őket nagy békével bocsátám;
El ne higgyék magokat, hogy nem bántám,
A Gazdagtól tudják futva szalasztám.
59. De soha előmbe ne akadjanak,
Lássák, Istentől bár elszakadgjanak,
Sok ezer lelket Ördögnek adjanak;
Jaj lészen végek, úgy gondolkodjanak.
60. Én csodálom, ama rossz Superbia,
A titulust, hogy oly igen megvárja,
Valamit cselekszik ám, meglássa,
Jónak mondom bizony, ha megállhatja!
61. Mást magához képest csak semminek vél,
Sem Istentől, sem Ördögtől ő nem fél,
Minden embert szid s fenyeget, latrul él,
Megválik, mit mível, ha Pokolra kél.
62. Molestia noha magát nem veti,
De a Providentiát nem hiheti,
Ember csak jó szavát is nem veheti,
Azért őt is az Ördög elviheti.
63. Inconstantiának látám a sarkát,
Amint hallom, igen pöki a markát;
De csak hiába kerüli a bárkát,
Által nem ugorja Pokolnak árkát.
64. Timiditásnak, noha szeme-fénye,
Azon vagyon, hogy dolgát másra kenje;
De bár senki fogát reá ne fenje,
Észrevette, hogy lóbőr a szekernye.
65. Szólni sem mér, ő úgy félti a koncot,
Ne várd, hogy igazságért tégyen harcot;
A szegényen csak vonhasson nagy sarcot,
Ámbár Isten előtt valljon kudarcot.
66. Impatientia csak sír s bánkódik,
Magát átkozza s tűrhetetlenkedik;
Tudja, haszon őtet mind, min törődik,
Ördög s Pokol helye, mint berzenkedik.
67. Kezemre kerítem Ingratitudót,
Mert csak bosszantja ez a Mindentudót;
Mindenekből másokot már kitudott,
Egy pénze sincs, olyan nagyot hazudott.
68. Lám, Injustitia is néz csak pénzre,
Dátumot vár, magát tartja nagy bűzre,
Ím mely igen tudja mind a két kézre,
Nem gondolja, hogy mégyen örök tűzre.
69. Megérdemli, ha rátartottam számot,
Mert máséra tart a lator csak számot,
De megvetik még véle is a számot,
Kínnal ütik ki szeméből az álmot.
70. Hadd el, csak hadd el! Mi nem mind így lészen;
Az Isten még ítéletet is tészen,
Tőled akkor, jaj, hogyha számot vészen,
Hamisságod bizony Pokolba viszen.
71. Sőt, tisztekről mindnyájan számot adnak,
Valakik e széles világon vannak,
Hozzájuk mégyek, mikor nem is várnak,
Ha nem térnek, bizony ők is így járnak.
ADMONITIO MORTIS AD QUOSVIS
A Halálnak Mindenekhez való intése:
1. Intlek azért földön valakik vagytok,
Urak, szegények ennek helyt adjatok,
Intésemet, kérlek, megfogadjátok,
Néktek szólok, mindnyájan meghalljátok!
2. Hidd el, bizony nem tudok én hazudni,
Valamit mondok, bé kell teljesedni,
Isten Decretomának meg kell lenni,
Jól meglássa ki-ki hát, mit kell tenni:
3. Meg kell halnotok, úgy gondolkodjatok,
A Vitiumot hát ne uraljátok,
Isten előtt osztán azt ne mondjátok,
Hogy senki nem mondta, ti nem tudtátok.
4. Mert vajki szörnyű átok száll reátok,
Ha Istennek eleiben állatok,
Megpirul bezzeg akkor az orcátok,
Mind valakik Vitiumnak szolgáltok.
5. Mi csak úgy néz Isten a nyest subára,
Amint szintén a fekete gubára,
Minden lelkeknek egy nála az ára,
Tudniillik: a Christusnak halála.
6. Ebben azért jó módot találjatok,
Vitiumnak mint ellene álljatok;
Süveg vetve utána ne járjatok,
Ő tőle csak egy cseppet se várjatok.
7. Mert kik e világon néki szolgálnak,
Vagy utánavalók után járkálnak,
Bizony mondom, hogy mihelyt ők meghalnak,
Testestül-lelkestül Pokolra szállanak.
8. Boldogok, kik ezeket nem követik,
Mert kínokat a mennyekből nevetik;
Kik Virtust szolgáival meg nem vetik,
Istenhez az utat ők el nem vétik.
9. Hát Pokolra mi lelkünket ne vessük,
Ördögökkel testünket ne veressük,
Életünkben a szép Virtust szeressük,
A jutalmat az Istennél keressük.
|